Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1940-11-07 / 45. szám
VOL. XXIII. ÉVFOLYAM 1940 NOVEMBER 7 NO. 45. SZÁM VERHOVAYSTÁK MIND A KETTEN azok. Verhovaysták. A beteg is, az orvos is. Egy uccában laknak és most: egy kórteremben vannak, mert Kovács Mariskával az történt, hogy Halloweenkor fel csapott kisértetnék és lenge, kísérteti mivoltában, addig ijesztgette a szomszédokat, amig meghűlt. Mondta ugyan néki Édesanya, hogy: “Édes kislányom, vedd fel a bundácskádat a maskara alá”, de Mariska azzal érvelt a kis bunda ellen, hogy még sohasem látott kisértetet bundában. Szóval: meghűlt és elhívták hozzá az öreg doktorbácsit, aki éppen a szomszédban lakik s aki bizony maga is szörnyen megijedt Halloweenkor Mariskától. De most mégjobban és azt ajánlotta Kovácséknak, hogy vigyék azonnal kórházba, mert ez, alighanem tüdőgyulladás Kovácsék úgy határoztak, hogy Mariskái a gyermekkórházba viszik, ahol Fazekas Pali az alorvos, mert mégis csak könnyebb az orvosnak magyarul elmondani, hogy nem volt itt sem mi egyéb baj, csak az, hogy Halloweenkor nem vett melegebb rokkot a maskara alá. Hát bevitték a kórházba Mariskát. Alic volt már eszméleténél. És igazán jó, hogy Fa zekas Pali vizsgálta meg, mert arról szó sem lehetett, hogy önmaga mondja el a baját. Kovácsné azzal fejezte be a hosszú “kortörténetet”, hogy: — Nézd csak, Palikám, édes egyfiam, jól vigyázz ám rá. Én igen megvőnék nyugodva hogy nálad marad a kislányom, mert ugy-e, te is csak Verhovaysta vagy? Doktor Fazekas Pál elvégezvén a vizsgálódást, nagy aggodalommal szemlélgette a kisbeteg kipirult arcát, elborult, szép barna szemeit. A lázmérő 104-et mutatott, a kislány dideregve húzódott a paplan alá és látszott, hogy meg sem ismeri az orvosát, aki töprengve állt az ágya mellett és arra gondolt, hogy alighanem nagyobb baj lesz a dologból. Mariska melle nagyon zihált, az arcocskája verejtékezett és a szemei egészen elködösödtek. Fazekas doktor mellette maradt egész nap. Ott töltötte az estét és az egész éjszakát s csak azt figyelte, hogy milyen adagokban nyeli a levegőt. Hajnaltájban nagyon megijedt, mert kimaradt néhány lélekzet és éppen küldeni akart a szülőkért, amikor mégiscsak jobbra fordult a dolog. Szabályosabb lélekzések következtek be és reggelre a láz is elmaradt. Mariska pedig, ahogy felébredt, kedvesen és mo solyogva ejtette ki a nevét: — Pali bácsi. Kovácséknál senki sem aludt ezen az éjszakán. Az apa szótlanul pipázgatott és a Ver hovayak újságját olvasgatta. De minduntalan arra az oldalra fordított, ahol a gyászkeretes kimutatás volt és az óra is megállt 11-en. Ijedten nézett rá és suttyomban, — nehogy Kovácsné észrevegye, — tovább tolta az óramutatót. Ekkor szólalt meg először ideges nyugtalansággal: — Lelkem, talán mégis jobb lett volna azt a gyereket a nagykórházba vinni, ahol az a nagyszakállu, öreg professzor az orvos. Mert tudod, — tette hozzá magát is vigasztaló évődéssel, — nagyszakállu embernek nagy a tudománya. Kovácsné, akinek a keze soha sem pihent, ebben a kegyetlen aggodalmaskodásban rakta sifonérba a befőttet. Széken állt, onnan szólt le szelíden az urához: — Higyje el nekem, Andris, hogy nem vigyáz úgy a mi Mariskánkra senki a világon, mint Fazekas Pali. Közülünk való és ő is Verhovaysta. Összefognak ők az ispotályban is és ahol két Verhovaysta összefog, oda már a Jóisten is lenéz. Kovács András, kezében a Verhovay újsággal, amiben annyi dokumentuma volt most is írásban annak, amit a felesége mondott, — igy felelt: — Hát magam is úgy gondolom, hogy Isten segítségével ezt a harcot is megvívják a . . . Verhovaysták. TARNÓCY ÁRPÁD. GYŐZÖTT A JOBB Győzött — a ‘‘jobb”! . . . Megnyilatkozott a Fenséges Nép — s ebben a megnyilatkozásban megmutatta a VEZETŐT, hogy ki után kell édes mindnyájunknak indulnunk. Az az izgalmas harc, amelyet az Egyesült Államok két leghatalmasabb politikai pártja egymás között folytatott, a harcnak szinterére szólította az elmúlt kedden, november 5-ikén az Unió polgárait, hogy a “vétó”-t a küzdő felekre kimondják. A többségnek szava, mindenkor az Isten szava után a leghatalmasabb s a többségszó amellett nyilatkozott, hogy a megválasztott vezető hivatott arra, amelyre az Isten Mózest rendelte a Népnek — s nekünk is meg kell nyugodnunk, miként megnyugodtak az izraeliták is — és követnünk kell annak a szavát, akire rámutatott a többség, hogy ő az az ember, aki a mi kiválasztottunk, — tehát Őt hallgassátok! . . . A Verhovay Segély Egylet, mint Testület, hagyományaihoz híven, soha nem fonódott bele a politikai pártok küzdelmeibe, — de viszont nemcsak hogy nem tiltotta, de következetesen szólította tagjait arra, hogy a politikai életben résztvegyen, attól el ne zárkózzék, hanem mint minden becsületes amerikai polgár, meggyőződését kifejezze, amidőn szavazatán keresztül polgárjogát gyakorolja. A Verhovay Segély Egylet az Amerikai Egyesült Államok törvényei szerint bejegyzett s ugyancsak az Egyesült Államok törvényei szerint megkövetelt formák szerint intézi ügyeit s mondhatnánk, hogy több, mint 7 5%-a amerikai polgárokból áll . . . Ebből következik, hogy sem egyetemlegesen, sem pedig egyenként nem ad és nem kívánhat alkalmat adni a Verhovay Segély Egylet senkinek sem azok között, akik az Egyesületet alkotják, hogy másként éljenek, cselekedjenek, vagy viselkedjenek, mint az igazi amerikaiak. Az 54 éves múlt s a “má”-ban mozgó jelen, mind arra mutat, hogy a Verhovay Segély Egylet fogadalmához mindenkor hü volt és hü ma is! Nemcsak tiszteli az Uniónak csillagsávos lobogóját, hanem igaz örömmel és bensőséges jó indulatokkal él úgy maga az Egyesület, mint annak minden egyes tagja ezen a drága földön s igaz hálával csüng ezen a nagyszivü országon, amely megnyitotta előtte a megélhetésnek és boldogulásnak útjait . . . Most, mikor győzött a “jobb”, — a Verhovay Nagy Családnak tagjai még akkor is, ha más nézeten voltak a választás előtt, a “salve”-nak üdvözlő szavával köszöntik a győzőt, a vezetésre választottat s múltjukhoz és becsületükhöz hiven nem is tehetnek mást, mint minden körültekintgetés nélkül követik a győzőt azon az utón, amelyet hivatásánál fogva az Egyesült Államok népmillióinak mutat. Mert bizonyosságban vagyunk mi, Verhovayak, hogy mikor a Népfelség többségének szavával a vezetés hegemóniáját a győzőnek kezébe tette le, akkor nem történhetett más, mint a több millió léleknek megnyilatkozásán keresztül annak a régi római mondásnak bekövetkezése, hogy GYŐZÖTT A JOBB! . . . DARAGÓ JÓZSEF.
