Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1940-10-24 / 43. szám

Vcrhovayak Lapja "MOZI VILÁG” 1940 Október 24 HANGOS HETI HÍRADÓ A Nanty Glo-i Family Theatreben Vasárnap, Nov. 3-án d. u. 2-kor A Windber-i R.K. Templom Hallban Vassárnap, Nov. 3-án este 7-kor Jávor Pál vadonatúj filmje, a “A TÖKÉLETES FÉRFI” és “A MAGYAR FALU MOSOLYA” c. kisérő film l«-ik Oldal 100?o MAGYAR BESZÉLŐ FILMEK CÍMZETT ismeretlen GYIMESI VADVIRÁG' VASÁRNAP, OKTÓBER 27-ÉN, délután pontosan 2-kor A NANTY GLO-I FAMILY TREATREBEN HÉTFŐN ÉS KEDDEN, OKTÓBER 28 és 29-ÉN PEDIG A Grand Színházban “CÍMZETT ISMERETLEN” Agai Irén és Kabos Gyula legjobb filmje kerül bemutatássra Október 27-én a Nanty Glo-i Family Színházban és Október’28—29-én, hétfőn és kedden a Hazelwood-i Grand Színházban Két óráig tartó kacagó vihat tombol azokban a filmszínházak­ban, ahol a régi magyar filmek legkedvesebb és legmulatságosabb vigjátéka, a “CÍMZETT ISMERET­LEN’’, Ágai Irén, Kabos Gyula és Rádai Imre fiilmje kerül bemuta­tásra. Ez a kivételesen sikerült, pom pás magyar muzsikával tarkított nagyszerű film a magyar tenger, a Balaton mellett játszódik le — és úgy kiállításában, mint rendezésé­ben a legnagyobbszabásu filmek közé tartozik, amelyek valaha is Magyarországon készültek. A tűim meséjét a legnépszerűbb ma élő magyar Író, Bus Fekete László irta és az eredetileg “Pos­táskisasszony” címmel óriási sikert aratott színpadon is, — a film is megőrizte a színdarab üdeségét, báját, — egy kis árva lányról, egy postáskisasszonyról szól a történet, akinek az ablakán egyszerre csak bekopogtat a szerencse. Szivetderitő kedves tavaszi han­gulatú film a CÍMZETT ISMERET­LEN. olyan, mint amilyen csak magyar film tud lenni. Van az úgy néhány magyar filmmel, hogy va­lami megmagyarázhatatlan kedves­ség áramlik a filmből, úgy, hogy el tudnánk nézni az előadást hajna­lig. — ötször-tizszer is egymásután. A CÍMZETT ISMERETLEN ezek közé a filmek közé tartozik. Ágai Irén és Kabos Gyula együtt éneklik a “Címzett Ismeretlen“ című film egyik slágerét, “Az én rózsám vasúti” c. dalt, — a másik remek nóta a “Tudom, hogy nem felejtesz el” — örökre az emléké­ben fog maradni mindenkinek, aki ezt a filmet megnézi. Rádai Imre. a magyar filmek kedves hősszerelmese játsza a férfi főszerepet ellenállhatatlanul, kí­vüle a remek Góth házaspár. Daj­­bukát Ilona, Vaszary Piroska, Ke leti László. Bársony István és egész sor kitűnő szinész remekel. A magyar falu bája, a magyar városok pazar szépsége, a Balaton fenséges tükre a kerete ennek a filmnek, melynek megtekintése egy hazai látogatással ér fel. Ugyanazon a műsoron a magyar szerelem, magyar nóta mester­müve, a “GYIMESI VADVIRÁG” lesz bemutatva Ki a legény a csárdában? Ki kit szeret? És hogy ki kinek lesz az arája? Ez és sok más egyéb tiinik ki pattogó, zamatos magyar zeneki­­séret mellett a GYIMESI VADVI­RÁG örökbeccsii magyar népszín­mű, mesteri alkotásit filniválto zatban, mely bemutatásra kerül a Pittsburgh-i Grand és a Nanty Glo-i Family Színházban. Tolnay Klári. Ölvedy Zsóka, Mály Gerő. Tímár József. Greguss Zoltán, Gózon Gyula és sokan má­sok a magyar mozi válogatott ked­vencei közül örökitik meg a GYT­­MESI VADVIRÁG halhatatlan fa­lusi magyar alakjait: Fábián Gyu­rit. aki esküvője napján a templom előtt faképnél hagyja szépséges menyasszonyát, Prezsmer Magdol­nát, — Balánka Imrét. Máriát, Trajánt, az oláh jegyzőt, a jóságos falusi papot. stb. stb. A GYIMESI VADVIRÁG valóban a tűzről pattant magyar szerelem, magyar virtus és magyar nóta filmje! Géczy István örökbecsű népszínművéből Aszlányi Károly dolgozta át filmre a GYIMESI VADVIRÁG-ot. Hajdú Imre irta hozzá a remek magyar muzsikát. 166 MAGYAROK CSILLAGA MAGYAROK CSILLAGA 167 A keresztény lovagok kigyult arccal lökték égfelé pal­losaikat s kiáltásukban, szemükben valami vad elra­gadtatás lángolt a dárda láttára. S ahogy István körül­pillantott rajtuk, egyszerre elnémultak. A magyarok nem értették, nyilván, hogy mi az? De most maga az ifjú herceg fordult feléjük s felmutatva a fegyvert, rövid, lüktető szavakat kiáltott feléjük, az ő nyelvükön. A fél­­lelmes, sötétképü katonák egyszerre, süvöltve villantot­ták az égnek kardjukat s rettentően hujjogtak. De nem mind, Gizella olyan különös tisztasággal látott akkor mindent, ezt is, a szivével valahogy ... Igen, voltak, akik döbbent gyűlölettel látták azt a dárdát s vadul morog­tak, zúgtak ... De mindez olyan gyorsan történt. Pilla­natok voltak csak, melyeket feledtetett a fogadtatás csillogó pompája. Mikor ő nyeregből szállt, zsivajgott, kacarászott, ujjongott a tömeg. Asszonyok, lányok, gyermekek virág­záport öntöttek reá. Most mosolyog, hogy a lovagok pajzsaikkal fogták fel a virágzuhatagot, mintha attól féltek volna, hogy a barbár koszorúk agyonütik őt. Szilajság volt, igaz, a kedveskedésben is. Hölgyei, akik elszánták magukat, hogy itt éljenek vele a titokzatos Keleten, megsápadtak a látványtól s titkon imát re­­begtek, keresztet vetve. De ő már nem félt. Az öreg fejedelem arca hajolt feléje s homlokon csókolta. Gizella azonnal tiszteletet érzett iránta s megszerette. Méltóságos, szomorú arc volt s rá barátságosan nézett. De még most is meg­remeg egy kicsit, amint a fejedelemasszony karjait érzi vállai körül s zöld szemei villannak előtte. Mintha pár­duc szorította volna magához. Gyönyörű asszony... de ha haragszik, rettenetes lehet. Reá bizonyára nem. Miért is? ő kezet csókolt neki s akkor az asszony mo­solygott s megcsókolta mind a két orcáját. Biztos, hogy mindenki jó s kedves akart lenni hozzá. Nem akarták megijeszteni a azok a furcsasüvegü, köntösű, befonthaju emberek sem, akik az öreg fejedelem engedelmével bolondosán ugrándoztak s vonitva énekel­tek előtte, miközben fiatal nyírfát ültettek a kapu elé, vérrel és tejjel locsolva. ... Mi volt még?... Mi volt még? ... Nem, nem ... még sok minden történt. Csakhogy hiába, összefut az egész... Nem bírja már távol tartani egymástól... Min­den örvénylik, lángol, zeng és összeforr annak a sötét fiatalembernek szálfa-alakjává ... Akinek kezét az öreg fejedelem összefogta az övével! Az övével, mely olyan szánalmasan parányi volt abban a nagy keménykörmü kézben s azt hitte, rögtön összezúzza... Behunyja a szemét s egész teste végig remeg, amint újra átérzi az érintését, Az a kéz gyöngéd volt s megnyugtató. Bi­zonyára olyan csodálkozva pillanthatott a herceg ar­cába, mint valami buta madárka, mert István szána­lommal nézett le reá. Igen, szánalommal... egy kis megvetéssel is, talán... És álom ez, vagy csoda? Az oltárkép s István arca? ... Érthetetlen szúrást érez. Nem nyerte meg István tetszését. De miért is nyerte volna? Nem azért jött. Nem ez a fontos. Mi is történt még, Istenem? Az esküvő ... Hiába, az esküvő ... Az történt, ter­mészetesen. Milyen jó, hogy az áldott Radla atya, Adalbert püs­pök barátja s az ő jövendő gyóntatója, bátorító szavakat suttogott s biztatva nézett reá, mikor ott térdelt vőle­gényével az oltár előtt. Vőlegényével, ő ... Hiszen boldogan hitte már, hogy egészen s örökre csak Krisztus menyasszonya marad. S mindig ott térdepelhet az oltárkép előtt, amelyen ... Összeborzadt. Forróság ömlött végig rajta, a sarkáig. Aztán fagy nyargalta át. Fölugrott. Kerengeni kezdett a szobában, kezeit tördelve. Ijedtség tört ki rajta, névtelen, szorongató félelem. Menekülni! ... De hová? .. Mingyárt jő. A férje. Férje

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents