Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1940-07-11 / 28. szám
REJTÉLYES AM ERIKAI ■ . . Irta: TAMAS ERNŐ ......................................... ........— 1940 Julius ii.________________________________________yerhovayak Lapja_____________________________________________ mint a pipacs, az asszony szoknyája a kukoricásban. Mily fehérkaru, formás nőszemély ez az Eszti! Az ő felesége. Hogy hajladozik, kapálgat. ügy tesz, mintha nem is látná. Hát jó, nem tiszteli meg ő se a nézésével. Csak legalább ette volna meg a szalonnát, kenyeret. Délidőkig kiszakadt a gyomra az éhségtől. Hozott-e ki az asszony neki is valami rendes ennivalót? Falánk szemmel sandított az árva, utszéli tölgyóriás felé. Alatta kendős batyu tarkállott. Fölegyenesedett s mindkét kezével rátenyerelt a kapa nyelére, hogy kifújja magát- Az eget szemlélte. Rekkenő, kutyameleg idő! A csontot is kiszikkasztja. De amott, a határ elfeketedik. Eső készül. Égi háború. Piszkoszöld, világoszöld, világosszélü fellegek közelegnek nagy sebesen. Tán jégverést hoznak. Akkor meg vége a reménységnek! Ez a buta asszony meg csak kapál s nem látja a veszedelmet. Hirtelen forgószél kerekedett s portenger bontotta el a mindenséget. Benne is toporzékolt a keserű tehetetlenség. Belevágta a kapát a kemény rögökbe, de felnyögött, mert a nyomorult jószág kicsorbult. A szeméhez kapott, homoktü szurkálta. A vihar alattomos rajtacsapással végigsuhintott az áldást ringató táblákon A dús, szelíd kalászok alázatosan hajtották le fejüket. Várták az Ítéletet s titokzatos, áldozati éneket zengtek. Zizzenő sírással könyörgött a kukoricás. Élesen, baljóslatún vijjogott á vércse. Az ember meg csak állt, mozdulatlanul, mint a cövek és dacosan, kihívóan nézte a förgeteget. Körülötte riadtan jajgatott a föld: vérzett a kenyér. Kalapját lesodorta a szél, verejtékes homlokán, csupasz mellén kopogott a jég. Villámokat lövelt a megharag'tott ég és megreszkettető robajjal csapkodott. Eltorzította a száját és szitkozódva a fa alá menekült. * Hol van az asszony? Amott lobog a ruhája a szélben. Kapálgat. Bé akarja fejezni a sort, a kerge. Hogy dolgozik, mint az eszeveszett. Csak hogy megmutassa neki. Adja az a Jóságos, esőt is küld végre, a jég ellen! Az a bolond asszony. Se lát, se hall! Pedig ugyancsak verdesi, csípheti azt a kényes, vékony bőrét... — Eszter, ne bomolj. Gyere ide, hé! De az asszony nem felel. Lehet, hogy a nagy zúgástól nem hallja. Hát az a vörös pendely egymaga akar hadakozni az ítéletidő ellen!? 1. A függöny összehullt, a zenészek letették a hangszereket és az előbb még a zenekarból fölzengő ritmusok eltűntek a levegőben, szétfoszlottak az este sötétjébe. Ádám agyában az opera áriának, közzenéinek visszazengésével, vérében, idegeiben a fellángoló szerelemmel, megmámorosodva kisérte Gabriellát. Sóvár szemének tüze megvillant a lány keskeny félcipőjének fénylő lakk ján. Rajongó szavakkal glóriázta a lány szépmetszésü bokáját és szédült csókkal hajolt rózsaszín körmü, hófehér kezére, amikor elbúcsúzott tőle. Budapest sohasem volt olyan szegény és reménytelen, mint ekkor, a világháborút követő első esztendőkben. A pestiek kétségbeesett levelekkel ostromolták amerikai rokonaikat és a posta hozta a dollárral bélelt leveleket. A merészebbek hajójegyet kértek rokonaiktól. Gabriella képzeletét fütötte a dollár és a gépkocsi megszerzésének vágya, már régóta könyörgött leveleiben hajójegyért new yorki rokonainak. Ádám, megfeledkezve szűkös anyagi viszonyairól, egyre jobban belelovalta magát a szerelembe. Úgy érezte, hogy Gabi az a nem mindennapi nő, akiért a kárhozatra is kész. Izgatott képzelete hajtotta utána, holott tudta, hogy a lány inkább Boldizsár felé hajlik, aki őt az operai estén a lánynak bemutatta. Ám a jázminbőrü lány az ő idegein is zongorázott hegy eskörmü, karcsú ujjaival, tetszelgett magának a démonjelölt szerepében — a két szerelmes ifjú pedig versengett érte. Már-már megingott sokesztendős, hétpróbás barátságuk, de egy napon a lány filmre illő fordulattal lepte meg a két szegény pesti fiatalembert. — Gyösz te ide, mingyárt? Nem lehetsz a hites uraddal egy fa alatt? No megállj, te cudar — s rengő léptekkel elindult feléje. Iszonyú reccsenés bömbölt fel mögötte. És az árva, magányos óriástölgy villámsujtottan dőlt le. Az ember pedig megkövültén, falfehéren állt s bambán, szepegve nézett. Gyenge s kicsi lett egyszerre, mint a gyermek. Sikoltást hallott. Rohant feléje a piros rokolya. És ő megkapaszkodott az asszonyba, gyámoltalan, vezeklő kezekkel. — Végre megkaptam a hajójegyemet! Megyek Amerikába, a rokonaimhoz New Yorkba- Céltalan itt az élet, ez a reménytelen szegénység, az élet minden szépségét akarom és azt csak a gazdagság adhatja meg az embernek. Ádám meg Boldizsár külön-külön megpróbálták rábeszélni, hogy — mint regényben és színpadon szokott történni, tépje szét a hajójegyet és maradjon itthon a szerelemért. — Itt tudná hagyni Pestet? A pénz nem boldogít! — szavalták neki. Rajongó szavakkal próbálták elhódítani, de hiába. A lány ajkbiggyesztve felelt: — Nem tudom elképzelni kunyhóban a boldog szerelmet. Hónapos szobában sem. Nem tudok szegény lenni. — Tépje szét a hajójegyét! — zengték kórusban a fiatalemberek. — Dehogy tépem. Megyek New Yorkba, “megfőzök” egy milliomost, lesz autóm meg yachtom és tengersok ruhám. A fiuk pityeregtek, Gabriella nevetett és elutazott. Az óceánjáró gőzös két hét múlva partra tette New Yorkban. 2. Ádám simi szeretett volna azon az estén, amikor Gabi elutazott. Maga elé tette a fényképet és addig gyötörte magát az együtt hallgatott opera legszomorubb áriájával, meg reménytelen szerelmének filmregényes fordulatával, mig nagynehezen kifacsart a szeméből néhány könnyet-Egy szép napon levelet kapott hosszú, keskeny borítékban, amerikai bélyeggel — Gabriella küldte. Megírta a címét. Ádám ettől kezdve hosszú szerelmes levelek egész sorát küldte New Yorkba s mindegyikben hivtahivogatta vissza a leányt. Gabriella utóbb magyar könyveket kért, regényt, novelákat, verset és Ádám küldözgette a könyveket. Segítségül hívta az irodalmat, — csupa olyan könyvet küldött a tengerentúlra, amiben a hősnő elveszti józanságát és a nagy-nagy szerelemért feláldozza társadalmi érvényesülését, polgári jövőjét. Szép szavak erejével akarta a lány üzletiessé romlott képzeletét visszatéríteni a nagy érzésekhez. Egyszer aztán elmaradtak az amerikai levelek. Hiába irt Gabriellának, nem kapott választ. Az életrevalóbb Boldizsár már hamarabb abbahagyta a céltalan levelezést és közös imádottjuk sorsa elkallódott előlük a távolságok ködébe, a mindennapok forgatagába. 3. Esztendők hulltak az Idő végtelenjébe. A két barát újra szerelmes lett, ezúttal végzetesen és igazán. Rég el ie feledkeztek már Gabrielláról .. • és Boldizsár egy este felindultan, elképedve lépett ki a telefonfülkéből. — Mit gondolsz, kivel beszéltem? — kérdezte. — Honnan tudjam? Sejtelmem sincs róla — felelte Ádám. — Gabi hivott fel! — New Yorkból? — Dehogy — Pestről! Hazajött látogatóba, itt van Pesten. Tegnap érkezett. Ádámot is felzaklatták a felujuló emlékek. Izgatottan, rekedten kérdezte: — Hazajött? Igazán? — Igen, ma este találkozom vele. Jössz te is? — Hogyne mennék! Este együtt várták egy Andrássy-uti étteremben. Egyszerre pattantak fel, amint az amerikai nő belépett és egyszerre kiáltottak fel meglepetten: — Gabi! A meglepett felkiáltás nem is annyira a viszontlátásnak szólt, mint inkább a változásnak, amit borongón összenézve, szembeszéddel közöltek egymással Szép most is, de már nem a szédítő “démon.” Holott az igazi meglepetés csak ezután következett. — Meséljen, hogy élt, mi történt azóta, hogy elmaradtak a new yorki levelek. — Asszony lettem — felelte Gabi halkan és elégikusan— És a férj? — szólt Boldizsár hirtelen, és izgatottan — Milliomos? — Nem — felelte Gabi mé;: halkabban —'. zenetanár. — Zenetanár?! — kiáltották egyszerre a meghökkenés és értetlenség csodálkozásával. — Igen, zeneiskolája van. Boldizsár magához tért meglepetéséből. — Zeneiskolája van... ne meg persze autója és yachtja, meg sok-sok dollárja. — Nem — vallotta meg Gabriella —, nincs autója és nincs yachtja, nincs tengersok ruhám és a férjem nem is yankee. Amerikai magyar ... de azért megélünk — tette hozzá hirtelen —, mert sokat dolgozik és nagyon szeret engem. Boldizsár úgy érezte, hogy őt illette volna a zenetanár sorsa. — Ezért mént maga Amerikába? Ezt itt Pesten is megtehette volna! Gabi nem felelt! A percnyi csend — mely közéjük szakadt — mindennél többet mondott Egy ideig hallgattak. Aztán másról beszéltek, mint régi ismerősökhöz illik. Ádám hazamenet töprengett. Mi okozhatta vájjon Gabi belső átalakulását New Yorkban? A levegőben van ott az érzelmes happy end varázsa? Rejtélyes Amerika!--------------------O-------------------MINT A MÉHRAJ . . . tódulnak ki a gyermekek ezrei az iskolákból. Itt a vakáció s az avval járó ezer veszedelem. Gondos, gyermekeit szerető szülő kicsinyeit nem hagyja biztosítás nélkül! Versenyzőinknek kitűnő alkalom a vakáció kezdete, hogy páratlan gyermek biztosításainkat felkínálják.--------------o-------------LEHETETLENSÉGET nem kívánunk versenyzőinktől. Csak azt kérjük, hogy ismerőseik, jóbarátaik köréből toborozzanak uj tagokat a Verhovay zászló alá. Nem nehéz munka, mivel jó portékát, könnyen lehet eladni? LELKES MUNKA elöbb-utóbb meghozza a maga gyümölcsét. Ezt ne feledje el egyetlen egy versenyzőnk sem. Mindössze hat hónap van hátra, mivel december 31-én záródik hatalmas versenyünk. GYORSAN ÉR CÉLT ha a hátralevő hónapok mindegyik hetet, mindegyik napját okosan és tervszerűen arra használja fel, hogy uj tagokat szerezve egyesületünknek, a nyertesek sorába kerül.
