Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1940-10-17 / 42. szám
1940 Október 17. 13-ik OMal Verhovayak Lapja A VERHOVA¥ 14. GYÁSZÜNNEPÉLYE A Verhovay 14-ik fiók ünnepélye, amelyet október 6 emlékére rendezett, az'alkalomnak megfelelő kegyeletes hangulatban folyt le. Az osztály otthonának nagyterme zsúfolásig megtelt ünneplő magyarokkal. A hatalmas teremben a program már 8:30 órakor megkezdődhetett. Kádár Zsigmond rendező bizottsági elnök keresetlen szavakkal üdvözölte a megjelenteket, majd felkérte Präger Jenő rádiózenekarát az amerikai és a magyar himnusz intonálására. A közönség mindkét himnuszt lelkesen énekelte.. A rendező elnök ezután bemutatta az est ünnepi szónokát, Nt. Leffler Andort, aki megrázóan ecsetelte az osztrák kormány vérlázitó tettét, a magyar szabadságharc tizenhárom hős tábornokának bitóra juttatását. Beszédét a Verhovay Újság teljes egészében közli. Az ünnepi beszéd után Kassay Kálmán, a 14-ik fiók költője, hatásosan elszavalta alkalmi költeményét. Majd Petrásh Lajos városi biró tartotta meg angolnyelvü ünnepi beszédét, amely különösen a második generációsokra volt nagy hatással. Hatásos emlékbeszédet mondott Kolozsváry Kálmán, a 14-ik fiók elnöke is. Präger Jenő zenekara előadta ezután Liszt 2-ik rapszódiáját. Utána Mr. Vogel, a zenészunió alelnöke ismertette az aradi vértanuk sorsát. Alkalmi zeneszám után Kádár Zsigmond Mátyás Jánosnak, a Verhovay Otthon gondnokának adta át az ünnepi program második, vidám része levezetését. Mátyás, aki a mulattatás nagy mestere, ugyancsak megkacagtatta a közönséget. Műsorán felléptek: 1. Elek János harmónikaszolóval. 2. Loska István énekszámmal. Különösen nagy hatást ért el a Harminckettes Baka katonás előadásával. 3. Skolny Antal, a tárogatómüvész, kurucdalokkal, amikkel a közönség alig tudott betelni. 4. Dolores Palinko olasz leány a “Csak egy kislány van a világon” magyarul való eléneklésével. 5. Lipták Ottilia rádióénekesnő magyar dalokkal. Újabb és újabb ráadások éneklésére kényszeritette a közönség szűnni nem akaró tapsa. Ezután jött a meglepetés. Mátyás János orosz jelmezben jelent meg a szinpadon, legújabb kupiéival kacagtatta meg a közönséget. Falrengető tapsokat kapott. Két énekszámmal fellépett az East Sidei Munkás Dalkör is, amelynek szintén Präger Jenő a karnagya. Az ünnepélyen a záróbeszédet Szalay József, Verhovay központi alelnök és igazgató tartotta, aki szép szavakkal mondott köszönetét mindazoknak, akik az Amerikaszerte párját ritkitó ünnepi műsoron szerepeltek s akik az ünnepélyen megjelentek vagy annak sikerét bármilyen módon elősegítették. Kádár Zsigmond, a Vig. Biz. elnöke.--------------------O-------------------KÖSZÖNET A SZEREPLŐKNEK Nyilvános köszönetét mondok mindazoknak a művészeknek, valamint Dr. Gáldonyi előadónak, akik október 13-án szívesek voltak a Verhovayak kulturdélutánján (mindannyian díjtalanul) szerepelni. MACKER GYULA, a közös bizottság elnöke--------------------O--------------------• CLEVELAND, OHIO 45-ik fiók Tisztelettel hozom az össztagság szives tudomására, miszerint az október havi gyűlésünk egyhangúlag megszavazta, hogy “tartassák egy BARÁTSÁGOS DISZNÓTOROS VACSORA november 9-én, szombaton este 7 órai kezdettel a szokott gyűlésteremben: 4504 Bridge Ave., Cleveland, Ohio.” A vacsora jövedelme elhalt tagtársunk tiszteletadására lesz fordítva, miért is nagyon fontos minden egyes tagtársunknak a megjelenése. Lesz finom nagyváradi kolbász és pompás debreceni hurka, melyet Nagy János, a fiók pénztárnoka fog elkészíteni nagy szaktudással, no de lesz még miskolci fánk is, melyet Csorba tagtársnő fog sütni és a Bizottság gondoskodott mindenféle jó hűsítőkről. Az egész vacsora jegy ára csak 50 cent. Lesz kitűnő zene is. Egyben tudatom tagtársaimmal, hogy az osztalék a november 3-án megtartandó gyűlésen lesz kiosztva s igy mindenki személyesen jelenjen meg azon, mert más nem veheti fel az osztalékot és illő volna, ha a gyűlésen mindenki megvenné a vacsora jegyet is. Tagtársi tisztelettel Drótos József, elnök--------------------O-------------------McKEES ROCKS, PA. 163-ik fiók DISZNÓTOROS VACSORÁT rendez tánccal egybekötve november 9-én, szombaton este 5:30 órai kezdettel a Verhovay Magyar Ház nagytermében (811 Hazel Street), melyre úgy a tagokat, mint McKees Rocks és környéke összmagyarságát szeretettel meghívja. A vacsora és a tánc ára 50 cent és ha egy kellemes estét el akar tölteni, jöjjön el erre a minden tekintetben nagyszerűnek ígérkező Verhovay vacsorára. A legjobb hűsítő italokról gondoskodik a rendezőség. Maradtam az Egyesületi fiókunk megbízásából tagtársi tisztelettel Fábián István, jegyző.--------------------O-------------------A CLEVELANDI 14-IK FIÓK TEVÉKENY MUNKÁSSÁGA A szeptember 29-én megtartott szüreti mulatságunk visszhangjaképpen igen sok dicsérő szó volna még, amit el kellene mondanunk, mert hiszen a programunkról a legszigorúbb kritikusok is azt mondották, hogy “a sikeresnél is sikeresebb volt.” Senki sem tudja elfelejteni azt a gyönyörű jelenetet, amint 42 pár gyermek lejtette a magyar bokázót. És a megelevenedett szüreti képek! Biró uram például anynyira értette a szerepét, hogy még a késő éjjeli órákban sem akart a köréje sereglett közönség távozni, annyira élvezte humoros vicceit és hozzá azokat a borízű, pompás birónótákat. A vigalmi bizottság élén Kádár Zsigmond és Vida György elnök és jegyző vezettek. Azok segítségére voltak: Káli Dániel pénztárnok, Sass György, Pálur János, Kolyvek János ellenőrök, jegy elárusítók: Pintér Ferenc, Németh István, Balunek János, bárénál segédkeztek: Riczu János, Cheh Ferenc, Oravecz István. Konyhán: Matusz Jánosné, Nehéz Istvánné, Riczu Jánosné, Hegyi Lajos (Hegyi Bácsi) és mások, akiknek a neveit nem tudtuk feljegyezni. Köszönet mindenkinek akik csak egy lépéssel is hozzá járultak szüreti mulatságunk sikeréhez. * Se =5 Egyben tisztelettel értesítjük tagtársainkat, hogy november 12-én KULTUR ESTÉT rendezünk, amely estén Dr. L. J. B. Gluzek, M. D. Neurologist (ideg gyógyász) fog előadást tartani és utána be fogjuk mutatni a Verhovay Napon készült mozifelvételeket. Legyen ott mindenki, aki egy kellemes estét akar élvezni és tanulni, hogy tartsuk magunkat vissza idegzeteinknek a megerőltetésétől? ,Ne felejtse el, kedden, november 12-én, este 8 órakor. Belépti dij nincsen, mindenkit szivesen látunk. Verhovay szeretettel Kádár Zsigmond, vig. el. Szalag József, titkár.--------------------O-------------------DAYTON, OHIO 362-ik fiók FELHÍVJUK tagtársaink figyelmét arra, hogy a havi tagsági dijak továbbra is a 419 N. CONOVER STREET ALATTI IRODÁBAN fizethetők minden este 5 és 7 óra között. Tagtársi tisztelettel Dr. Prince H. József elnök, Mae Alberty, titkár.--------------------O-------------------SCRANTON, PA. 174-ik fiók Rácz Antal, a fiók titkára arról értesítette e hétén Központunkat, hogy a fiók f. é. október 6-án olyan értelmű határozatot hozott, hogy a tagok próbálják az osztalékot felvett kölcsöneik törlesztésére fordítani. Mondanunk sem kell, hogy ez a határozat igen helyes, mert mindazon tagoknak a kötvénye értékben csak nyer, akik felszabadítják ezáltal lassan-lassan kötvényüket a felvett kölcsönösszegtől.--------------------O-------------------CLEVELANDI (VI. KÉR.) SZERVEZŐNK FELHÍVÁSA Tisztelt Tagtársaim! Midőn ez alkalommai örömmel hozom mindnyájuk szives tudomására, hogy állásomat október elsején elfoglaltam s azonnal meg is kezdtem a szervezés munkáját Clevelandban, — egyúttal értesítem önöket, hogy — főként a folyamatban levő nagy Verhovay tagszerzési verseny miatt — ez idő szerint, minden időm le van kötve s ez októl kifolyólag a Verhovay Otthonban levő irodámban képtelen vagyok huzamosabb időt tölteni. Felhívom tehát a clevelandi össztagság figyelmét arra, hogy ezentúl MINDEN PÉNTEKEN ESTE 7 és 9 óra között a szervezői irodában: Verhovay Home, 8637 Buckey Road, Cleveland, Ohio, — bármilyen egyesületi ügyben rendelkezésükre állok, úgyszintén havi dijakat is elfogadok és nyugtázok. Kérem ennélfogva, szíveskedjenek felkeresni. Tagtársi tisztelettel: VÉSZI LÁSZLÓ (LOUIS VASSY) kerületi szervező.-------------------O--------------------PHOENIXVILLE, PA. 159-ik fiók NAGYSZABÁSÚ TÁNCMULATSÁGOT rendez november 9-én, szombaton este a Magyar American Citizen Club helyiségében: 224 Hall Street. Ezen a mulatságon három értékes tárgy is ki lesz sorsolva s a rendezőség kéri úgy a Verhovay, valamint az összmagyarság szives pártfogását és a mulatságon való megjelenését. Fiókunk mindenkor előzékeny volt a többi egyletekkel és egyházakkal szemben ha mulatság tartásáról volt szó s igy jogosan elvárunk testvért megértő szeretetet most tőlük is. Jó zenéről, enni és inni valókról gondoskodik a rendezőség. Bál kezdete este 8 órakor, vége 12 órakor. Tagtársi tisztelettel Csatlós András, elnök. Tóth Ferenc, ügykezelő.--------------------O--------------------SOUTH BEND, INDIANA 434-ik fiók IFJÚSÁGI OSZTÁLYUNK kitűnő Verhovay munkájára ezúton is felhívjuk tagtestvéreink és városunk magyarságának a szives figyelmét! Nagyszabású SZÜRETI MULATSÁGUNK október 26-án, szombaton este lesz s húsz pár fogja lejteni a szebbnél szebb táncokat. A legszebben táncolok jutalmazására 50 dollár dijat fogunk szétosztani. Legyen tehát ott mindenki, mert ritka látványosság lesz ez a south bendi Verhovay Otthon feidiszitett, gyönyörű tánctermében! A Rendező Bizottság.--------------------O-------------------A KUGLIZÁS EGYIKE A LEGSZEBB SPORTOKNAK! A CLEVELANDI 366-ik fiók ezúton hívja fel azon tagtársak szives figyelmét k” inő kuglizó pályájára, akik szeretik élvezni ezt az egészséges és erősítő, szép sportot. A játékokat éppen most kezdjük meg s igy, aki részt akar azokban venni, kérem jelentkezzenek az alábbi címen: tagtársi tisztelettel “Bill” Tor da, 8702 Nevada Ave., Cleveland, Ohio.