Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1940-10-10 / 41. szám
■■■■■■ (Verhovay Journal) VOL. XXIII. ÉVFOLYAM 1940 OKTOBER 10 NO. 41. SZÁM ALKONY. A remetei cseplyés parádés szinpompában. Ahogy ilyenkor illik. Es csend, amilyen csak királyoknak jut ki. Mert parasztnak már az is csend mostanában, ha nem dörög rá a törökágyu. Kopaszodó ágon cinege billeg. Az utolsó napsugarakra cincog. Valahol egy szajkó riká csői ijedezve arról, hogy a Béga partján megint feketegunyás lovasokat látott. Mindössze ennyi zaj bolygatja meg a csendet. Azaz hogy még nóta is van benne. Vizi emberek dudolgatnak a Bégán, ahogy a szálfás hajót Temesvár felé lökdösik. Tempósan, pogányos lendülettel eresztik szélnek a nótát: ERDŐN IS VAN HOLLÓ, RÓKA, FENYŐFA, BORÓKA. HA HUNYADI HOLLÓ VÓNA, SZILÁGYI A RÓKA. A vadász, aki “hosszú, méla lesben várja a gyors vadat”, a bozótos mocsarakra lejáró őzbakot, — elmosolyodik a hajósok énekén. A holló már király, a róka meg: temesi gróf. Comes Temesiensis. Kilencszegletü, nagyvár kapitánya. — No, de ugye, legények, — gondolja magában a vadász, — csak róka marad a róka, ha temesi gróf is lesz belőle. De azért ide járt Mátyás októberi lesre. Szerette az ilyen “suttyomberkes” erdőket, ahol az őzek, fácánok, császármadarak mellett megbújhat néha a király is. Sőt még bajuszkát is ereszthet. Igaz, hogy csak egy-két hétre valót, mert Budán már újra követni kell a módit, a csupaszszáju királyi méltóságot, ahogy azt a francus király és a bécsi császár birja. Nagyot nyújtózkodik Mátyás a hüvöskés, esti magányban, mert az őz csak az öregedőkre múlás. Fiatalra, még tán a tavasznál is életesebb élet. És jó ilyenkor legénynek lenni. Talán jobb még, mint királynak. De azért mégis inkább arra gondol, hogy van már hire a királynak is. Mindenfelé tudnak már a gömöri kapálgatásról, a cinkotai iccéről, korponai vámról, egyéb emberségéről. És nemcsak a nép legendázik vélük, de a nagyurak is, pedig alaposan nyögik már a “fekete adókat.” így, ebben a csendes, erdei társtalanságban, kedvesen elkevélykedik ezzel Mátyás. Okos ember, tudja, mit csinál. Tudja, hogy mit jelent az a népnek, ha néha-néha az urakat is megregulázza. Ha megérezteti velük, hogy a zászlósurak se bújhatnak ki a lobogó alul, ami alá a népet bekivánják. Csak igy lehet majd egyszer Bécs nyakára ülni. Királyi cél ez, hiszen Bécs és a császár eleget ült már a magyar nép nyakán! De hopp ni: mi mozog ott a legelőn innen? Kék-piros keszkenőben. És őszi harmatban fürdetett lábbal jön, jön a cseplyésnek. Talán csak azért, hogy róla is Írjon majd Vörösmarty ur, ha ir a vadászról. Mátyás lábhoz csúsztatja az ijat, a nyilat, bár eszébe jut, hogy gyújtó tüzeket is lehet küldeni a nyillai. De inkább csak füttyent egyet, kedveset, legényeset és a lány csakugyan megáll a füttyre, mint a vad, mint az őz. De minek Írjuk meg a többit, hiszen úgyis megírta már Vörösmarty ur Ráadást Írjunk rá? Ugyan! Hiszen éppen ötszáz éve tudjuk már, hogy a magyar: vadásznak, legénynek, parasztnak, királynak egyformán jó. ' TARNÓCY ÁRPÁD. Megszomoritott Testvéreink . Sorsa Mindnyájunkat Aggaszt Gyakorta megesik, hogy az áj tatosságba merült népek közül egyik vagy másik még akkor is összekulcsolt kézzel imádkozik a térdeplőn, amikor már a háta mögött a templomnak kapuja is becsapódott . . . Magam is úgy jártam az október hatodiki emlékezéseknek idején, hogy kapuzártával is összekulcsolva tartom a kezem s nemcsak az aradi Tizenhárom lelkének üdvösségéért imádkozom tovább, hanem a legalázatosabb fohászkodással is tekintek az Ég felé s könyörgök az igazságos Bírónak, hogy tekintsen Aradra, tekintsen Temesvárra és tekintsen Erdélynek még vissza nem csatolt területeire, hegyes-völgyes vidékeire s ö tegyen rendet azokkal a megszomoritott testvérekkel szemben, akiket az emberi gazság még azoktól az egyéni szabadságoktól is tilt és megfoszt, amelyek pedig velesztilettek! . . . A múlt héten tudtuk meg a nagy amerikai lapok híradásaiból, hogy Aradon és Temesváron megtiltották a lakosságnak, hogy a magyar rádió műsorát hallgathassa. Eddig a budapesti leadást szabadon hallgathatták otthonaikban, de Erdély felerészének visszatérése óta most már azt sem tehetik. A vonatkozó rendelet hiteles szövege igy hangzik: 1.) A budapesti rádióállomást, valamint az összes magyarországi mellékadókat hallgatni- szigorúan tilos. Ez vonatkozik úgy a zenés műsor-számokra, mint a a hírszolgálatra és általában az egész műsorra. 2.) Nyilvános helyiségben kizárólag zenei műsort szabad közvetiteni, de hirek hallgatása szigorúan tilos. 3.) Tilos minden rádión szerzett hir továbbadása és terjesztése. Az ezen pont ellen vétő személyek ugyanolyan elbírálásban részesülnek, mintha hallgatták volna a műsort. 4.) A rendelet ellen vétő személyeket 24 órán belül hadbiróság elé állítják. Igen, hadbiróság elé ... S mi tudjuk, mit jelent az? Ütlegelést, újabb és újabb megkinzást és börtönbüntetést. Ugyancsak a napokban érkezett át ez a rövid kis kábelhír Budapestül: “ötvenhat órája Kürtös határállomáson vesztegel 22 vaggonos román szerelvény, román vállalatoktól elbocsájtott magyar menekültekkel. A menekültek a legsiralmasabb helyzetben vannak, mert a románok még vizért sem engedik leszállni őket s egész nap a menekült vonat ellen tüntetnek.’’ És igy tovább. Tucatszámra szedhetnénk össze a rövidebb és hosszabb kábel jelentéseket azokról a székelyekről, akiket ezerszámra áttettek a románok a magyar határon, — a legszánalmasabb állapotban, kiéhezve, még a ruhájuktól is megfosztva. Elkezdődött ismét a vissza nem került Erdély területén a magyarok kiutasítása, menekülése az oláh terror elől! ... A magyar-román határon szomorú menekülteket visznek a tehervonatok . . . Szenvedés, sirás, elkeseredés mindenfelé s azokon át tisztán láthatjuk ismét Románia igazi arcát ... és a ravasz, kétszinü román propagandát, mely még most is hazugságokat hirdet és hazugságokban éli ki magát . . . Itt Amerikában is még mindig angolnyelvü propaganda-füzeteket terjesztenek a románok s azokban nagyjában a következőket állítják: A románok fejedelemségei s általában a román nép védték meg Európát a törököktől és románoknak hazudják a magyar történelem hőseit. így a Hunyadiakat és köztük Mátyás királyt. Elmondják ezek a füzetek azt is, hogy a román nép latin szellemű nép. Ezen hazugságokkal szemben ismernünk kell Magyarország középkori szerepét Európa védelmében. A történelmi adatok arról is tanúskodnak, hogy az európai szellemet a balkáni viszonyokból alig kiemelkedett románok felé Erdélyben éppen a ma-Ä*A Vada«* Ül I8ovss.ii. Méla Lesben..."
