Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1940-09-19 / 38. szám
1940 Szeptember 19. Verhovayak Lapja ll-ik Oldal LITTLE JULIUS SNEEZER BT BAKER WHERE COUlO X GET HOLO OF fi) GO00 WATCH DOG? HERE'J KITT/! SHE'S FOHO OF WATCHES' ANO BESIDES SHE'S I SOME CAMERA I __ DOG! A CAMERA DOG DIO YOU SAV? WHY Sure! she’s the finest little CAMERA DOG THAT EVER WAS) WHAT IN THE WORLD I5A CAMERA DOG? * STARS ON PARABE By TONI ROSSETT Q Ú * ICH LEARNED TO ROIL CIQARETTES SO WELL FOR A PART IN ONE OF HER PICTURES. THAT SHE CAN NOW BEAT MOST MEN AT IT! mm ONCE SANG TENOR IN A CHURCH CHOIR IN FLORIDA' A THIEF BROKE INTO WYNNE GIBSON'S HOUSE AND STOLE A 900 POUND SHIPS ANCHOR// 148 MAGYAROK CSILLAGA hogy döntő perc következik az életében. Azt hitte, már mindent tud s ime, apja-anyja készítettek még valamit, régóta, titkon, az ő számára. Valami nagy, örvendetes és félelmes újság izgalma vibrált a rászegezett tekintetekben s betöltötte a levegőt is, mint megfeszített húr remegése. Kikerekedett szemmel meredt Tiboldra. — Beszélhetsz! — intett annak a Nagyur. — Előbb Henrik urnái voltam, a bajorok hercegénél, parancsod szerint, — kezdte a lovag. — Valódi szent az a fiatalember, Uram! Krisztusért és a Szent Szűzért él-hal. S epekedve várja az Ur visszajövetelét, az ezredik évre . . . — Az Ur visszajövetelét? — szakadt ki Istvánból a kérdés. Szive meglódult, titkos gondolatainak visszhangjára. — Sokan vannak ma, akik ebben hisznek, — szólt közbe Radla ur. — Hogy a közeledő ezeredik esztendő fordulóján Krisztus Urunk megjelenik közöttünk, dicsőségében. Az minden hívőknek örvendezése, de Ítélet napja a hitetlenekre . . . — Ezért imádkozik a herceg éjjel-nappal! — zökkent vissza a beszédbe Tibold. — A Szent Szüzhöz és Szent Györgyhöz is, meg Szent Mórichoz, hogy segéljék Benedek fiait, ama barátokat: egy pogány népet se találjon az Ur a földön, mikor megérkezik a boldog angyalokkal . . . István megütödve hallgatta. Egy pogány népet se! Véres Bulcsu népét, Koppány magyarjait se! — Szent Benedek szerzetesfiai erre esküdtek, — magyarázta Radla ur. — A pogányok megtérítésére, az ezeredik esztendő előtt. Boldogok, ha mártírhalált szenvedhetnek ezért. Szent György, akihez a herceg imádkozik, az Ottók pártfogója, Szent Móric pedig a barátok védője, a lelki katonák vezére. — Lelki katonák! . . . Ismét egy uj szó, ami István gondolataiba robban . . . Katonák, akik Krisztusért halnak meg, örömmel . . . Hirtelen felvillant előtte a MAGYAROK CSILLAGA__________________________________145 szem. — Megmondom most neked: németet oda nem engedek s nyugati papot. Nem én! ... Bizánccal is megleszek inkább, nem kell neki, csak só, vas, arany, fenyőfa. S a papjai nem szólnak ország dolgába, hókuszpókusz az egyetlen gondjuk. Bizánc más ég s más föld, mint a Nyugat. Megfizetem, La kell s békén hagy. De a németnek a vesém is kell s a májam. A gondolásom, a hitem s mindenem. Ti elvétettétek, meglássátok! ... Nem, mintha ennek a bika Koppánynak volna igaza. Nem úgy. Értsd meg. De István német fegyverrel jő s ez mindennél rosszabb. Sarolt, Sarolt: hát elfelejtetted Apánkat? Kelet a mi Anyánk! — Nem, nem feledtem el, Ajtony! — hunyta le szemét Sarolt. — Éppen azért akarom, hogy István nálad is, ott is otthon legyen... Éppen az ellen, amitől félsz... Erdély nélkül mit ér az egész?... Melléje állj, Ajtony, ha én majd... A vajda érdesen kacagott fel: — Ismerlek, Sarolt, fehér menyét! ... Surranó éjjeli tovaj, te! ... A fiadért a szememet is küopnád! ... De mégegyszer s örökre: őt itt s én ott! ... Egyenlők, érted? Gyula-vér többet nem hódol Árpád-vérnek! Sarolt elmosolyodott, kifehéredett szájjal: — Értem... Az én árulásomra mondtad ezt... De Istvánban is Gyula-vér van, Ajtony! Atyánk unokája... Szeresd az én fiamat! ... Hiszen neked nincs fiad! ... Már megbánta. Későn. Ajtonyban égő seb nyilait fel. Nincs fia, nincs! ... £z az ő igazi, egyetlen, rettentő s hiábavaló harca a sorssal! Keserűen felkacagott, ellökte húgát s az ajtónak fordult. öreg székely harcos lépett be, éppen akkor. — Nyergeivé van, Nagyuram! — jelentette. Sarolt döbbenve nézte, felkiáltott: — Tompa! ... Te volnál? ... Az öregnek megroggyant a térde. Sarolt köntösé-
