Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1940-08-29 / 35. szám
1940 Augusztus 29 Verhovayak Lapja 3 1k Oldal A GYERMEKTAGOK OSZTALÉKA A GYERMEKOSZTÁLYOK ÜGYKEZELŐINEK SZIVES FIGYELMÉBE. Múlt heti írásomban rámutattam, hogy van egy földreform törvény Magyarországban, mely végrehajtásra vár és amely földet juttat majd a földreéhes millióknak. Részben öröktulajdont kapnak, részben pedig bérelhetnek majd földet méltányos feltételek mellett. Az úgynevezett földreform törvényen kívül is van egy törvény — zsidótörvény — melynek alapján földbirtokok felosztásra kerülnek. Magyarország terű létén össze is írták már, hogy mennyi zsidóbirtok áll rendelkezésre. Kiderült az öszszeiráskor, hogy nagyon sokkal kevesebb, mint amenynyit a nyilas agitátorok hirdettek, ami nagy csalódást okozott aztán tömegeiknél. A zsidóbirtokokra igényt tartókat is összeírták már községek szerint. Jelentkezni lehetett, szabad volt a választás. Persze az történt, hogy nagyon sokszorosan felül jelentkeztek a földekre. A jelentkezés során újabb súlyos csalódás érte a tömegeket. Ismét csak azokat a jelentkezéseket vették figyelembe, melyek anyagilag is alá voltak támasztva. Akik ezekből a földekből kértek, azoknak is tőkéjüknek kellett lenni, másként nem vették figyelembe az igénylést. Legfeljebb úgy jegyezték elő a teljesen nincsteleneket, hogy esetleg bérbe kapnák — ha nem akad pénzzel is rendelkező. Félíeértések elkerülése végett megjegyzem, hogy nem kívánták, hogy a föld teljes értéke meg legyen a jelentkezőnek. Csak azt, hogy kis százalékával rendelkezzék az igénylő és valami pénze maradjon is a gazdálkodáshoz, ne akadjon el már az indulásnál. A jelentkezések után a tömegek azt hitték, hogy azonnal osszák is a földet. Tavasszal azonban megtudták, hogy az ez évi termést még a régi tulajdonosok takarítják majd be. Ez is újabb csalódást jelentett. Most aztán hire jött, hogy a zsidó földeket mégis osztják majd. Félek, uj csalódást hoz ez is. Tudok nagyon sok olyan helyet, ahol főleg ügyvédek, bankárok, jegyzők, tanítók jelentkeztek — pénzük volt hozzá — és ilyen helyeken aztán a _FAY- FISHER ANDOR_ “budapesti szerkesztő“ nincstelenek e 1 k e s e redése még nagyobb lesz. * * A kormány ma Magyarországban nagyon nehéz helyzetben van, ezt tudja az egész világ. Nemcsak tudja, de csodálja, hogy még ma is hatalmon van, amikor anynyi nehézséggel kell megküzdenie. Súlyos probléma a földosztás ügye is. A tömegek elégedetlenkednek, földet kívánnak. A kormány szeretné is végre ezt a kérdést a meghozott törvény keretein belül rendezni. Nem tudja most tenni, mert hiszen minden fillért, amit csak össze tudnak szedni, hadsereg fejlesztésre kell költeni. Abban egyetért az ország, hogy ez mindennél elöbbrevaló, de a tömegek azért főleg nyilas uszítás következtében, a föld osztást is sürgetik. Nemcsak a hadsereg felszerelése jelent a kormánynak súlyos gondokat, hanem az is, hogy mióta Európában háború van, minden percben mozgósítania is kell, ami töméntelen millióba kerül. Nagyon sokkal többe, mint amennyire a földreform végrehajtásához szükség lenne. De fegyverben kell tartani százezreket, mert meglepetéseknek nem tehetik ki az országot. Ha a háború nem jön közbe, ez év őszén megkapták volna a földet azok is, akik öröktulajdont igényeltek és azok is, akik csak bérlethez jutnak. Megjegyzem, akik bérleteket kapnak, úgy kapják, hogy ha megerősödnek, kérhetik öröktuiajdonba az általuk müveit földet. A kezdéshez kapnak segítséget a kormánytól. Azt is meg kell mondanom, hogy volt egy püspökség — szombathelyi — mely nem várta meg, mig a földreform törvény végrehajtásra kerül, saját maga egyezett meg azokkal a népekkel, akik a törvény által kihasítandó földre bérlőkül jelentkeztek. Az idők szavát megértve, összehívták a népet, megegyeztek a törvény által meg szabott bérben, kimérték nekik a földet. Sőt tovább ment a püspökség: hitelbe jószágot is adott azoknak, akik arra szorultak és intézőinek is meghagyta, hogy nézzenek utána, boldoguljanak a bérlők, lássák el őket tanáccsal és segítsék őket minden módon. Meg kellett ezt mondanom, hogy tagtársaim lássák, Magyarországban is vannak szociális gondolkozásu főpapok is. A tavasszal Pesten annak is hire járt politikusok körében, hogy Hitler a leghatározottabban ellene van annak, hogy a földbirtokokat a háború folyamán megbolygassák. Állítólag attól tart, hogy a földreform végrehajtása nyomán kevesebb termény kerülhetne kivitelre, mert a kisgazdák elsősorban olyan növényeket termelnének, melyek saját szükségletükre kellenek és csak a felesleget adnák el. Nem tudtam ellenőrizni ennek a hírnek a valódiságát, de nem tartom lehetetlennek. Lehetséges, ha Magyarországnak sikerül Romániával a területi kérdést az ősz folyomán rendezni és nem kell hatalmas hadsereget állandóan készenlétbe tartani: még ebben az évben végrehajtják a földreformot. A kormánynak érdeke, hogy a nép körében némi megnyugvás álljon be. Annál is inkább, mert Erdély visszatértekor a magyar tömegek azt látják majd, hogy Erdélyben széleskörű földreformot hajtottak végre a románok. Igaz úgy, hogy a magyar birtokokat románoknak osztották szét, magyarok alig kaptak ott földet. De földreform volt mégis. Ha a magyar földesurak előbb belátták volna, hogy a földet igazságosabban kell elosztani, ha Erdélyben nem az Astra és Albina parcellázott volna, hanem magyar bankok juttattak volna magyar földmiveseknek föl-] det: bizony másként állna Erdélyben a nemzetiségi kérdés is. És ha a régi kormányok jobban törődtek volna a nép sorsával, ha előbb belátták volna, hogy a magyar népet csak akkor lehet jobbléthez juttatni, ha földhöz juttatják őket: kevesebb felosztani való föld várta volna a cseh legionistákat, román mócokat. A háború előtti kormányok — sajnos — nem látták meg a földkérdés rendezésének sürgősségét. Megfizetett érte Magyarország alaposán. *' Milliós magyarságot veszIgazgatóságunk márciusi gyűlésén elhatározta, hogy a 15 és 25 centes kötvényekkel rendelkező gyermektagoknak az idén osztalékot juttat. A határozat értelmében, erre az osztalékra jogos minden gyermektag, ha tagsági igazolványa az elmúlt év végén már három teljes esztendeje érvényben volt s havidija 1940 szeptember havára is be lesz fizetve. Az ilyen gyermektagok osztalék címén 3 azaz három havidijat kapnak, ami más szóval azt jelenti, hogy három havi dijuk és pedig az október, november és december havi javukra lesz írva. i s --í jj Erre a határozatra ismételten és nyomatékosan felhívjuk a szülők és a gyermek osztály ügykezelők figyelmét, kérve őket arra, hogy szeptember vége előtt szedjék be a hátralékokat, hogy a gyermekek az osztalékot megkaphassák. OSZTALÉKOT NEM KAPHATNAK A KÖVETKEZŐK: a) akiknek kötvénye 1937. február haváról vagy későbbről kelt, mivel múlt évi zárlattal még nem volt báron» éve érvényben. b) akiknek a kötvénye 1937. január haváról vagy azelőttről kelt, de szeptemberi zárlattal hátralékosok. Az osztalékra való jogosságot tehát nem az állapítja meg, hogy a tag kötvénye MOST MÁR három éves, hanem az, hogy 1939. DECEMBER 31-IKI zárlattal —- tehát a múlt év végén — már három esztendeje volt érvényben. Az osztalék utalás az utolsó üzleti év — mely 1939. december 31-ével záródott — eredményei alapján történik s igy abban csupán azok részesülhetnek, akik 1939. december 31-én már három éve tagjai voltak a gyermekosztálynak, ha szeptemberi zárlattal nem lesznek hátralékban. A NEM-POLGÁROKAT INTIK, HOGY ÓVAKODJANAK AZ ÜZÉREKTŐL, AKIK A REGISZTRÁLÁSSAL SZÉLHÁMOSKODNAK WASHINGTON. — Earl G. Harfison, az Igazságügyminisztériumhoz tartozó Idegen Regisztrálási Hivatal igazgatója, óva inti az idegeneket, hogy ne üljenek fel azoknak, akik a regisztrálással szélhá moskodnak és azt Ígérik a nempolgároknak, hogy ők “el tudják intézni” az ügyet oly módon, hogy az idegennek nem kell majd regisztrálnia. A nem-polgárók, akik ilyen egyének tanácsára hallgat nak, duplán szenvednek. Elsősorban is fizetni fognak olyasmiért, amit a csaló sosem lesz képes véghez vinni; másodsorban az idegent a regisztrálás kikerülése címén pénzbírságra, börtönbüntetésre, vagy mindkét büntetésre Ítélhetik. Valamennyi idegennek regisztrálnia kell. “Senkisem helyettesítheti az idegent a regisztrálást és ujjle nyomatozást illetőleg. A törvény világosan kimondja, hogy minden idegennek személyesen kell jelent keznie a postahivatalban augusztus 27 és december 26 között és az erre kijelölt postai tisztviselők utján kell ujjlenyomatot adnia és regisztrálnia. Óva intem az idegeneket oly egyénektől akik azzal az Ígérettel igyekeznek pénzt kicsikarni, hogy őket a regisztráláskor és ujjlenyomatozáskor helyettesítik. A regisztrálással kapcsolatos mindennemű szolgálat és Írás díjtalan. Ha az idegennek segítségre van szüksége, úgy forduljon a postahivatalhoz, vagy megbízható társadalmi szolgálatokat nyújtó egyesületekhez, amelyek bizonnyal szívesen lesznek segítségére.” tett el, az elvándorolt magyarokban. Az uj földreform ha nem is juttatja nyugvópontra a kérdést, de legalább valamivel mégis csak javítja otthoni testvéreink helyzetét. “Az idegenek kényelmére a Postaügyi Minisztérium igyekszik tolmácsi szolgálatot nyújtani a nagyobb posta hivatalokban. Idege! nek saját tolmácsaikat is magukkal hozhatják, ha óhajtják, de tanácsos az ilyen fordítót a saját családjuk vagy baráti körükből választani.” Mr, Harrison megemlítette, hogy több olyan esetről jelentettek neki, amelyekben bizonyos egyének ujjlenyomatot kínáltak a regisztrálás alkalmával — bizonyos dij fejében. “Kaptunk jelentéseket,” mondotta Mr. Harrison “arról, hogy szélhámosok pénzt igyekeznek kicsikarni az idegenektől és nem győzőm elég hangsúllyal kérni az amerikai polgárokat, valamint a sok sok ezer idegent, aki ily csalásoknak nem ül fel, hogy legyen segítségünkre az eféle svindlik megakadályozásában. VizS- gáló tisztviselőink máris nyomában vannak és utána járnak nehány ily —v feltűnőbb — esetnek.” Mr. Harrison azt is megemlítette, hogy “bizonyos ismeretlen egyének egyes városok idegenbeszületett lakóit látogatják, hogy ' megtudják, polgárai-e az illetők az ! Egyesült Államoknak. Az eféle vizsgálatokra és vizsgáztatásokra az Igazságügyminisztérium nem adott felhatalmazást, úgy tűnik tehát, hogy ez valami uj szélhámosság, amellyel az idegeneket akar. j jak megcsalni.” Az idegenek regisztrálását az ■ Egyesült Államok Igazságügy- és ! Postaügyi minisztériumai intézik. Minta űrlapok, amelyekre az idegeneknek regisztráláskor válaszolniok kell, máris rendelkezésre állnak a postahivatalokban. Ajánlatos az idegennek beszerezni egy ilyen űrlap példányt és azt kézírásával otthon, vagy máshol kitölteni és az ily módon kitöltött ivet annak idején elvinni á postahivatalba, ahol regisztrálják.