Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1940-08-22 / 34. szám
■ 1940 Augusztus 22. LITT Is E JULIUS’SNEEZER Verhovayak Lapja. 15-ik Óidat BT BAKU STARS ON PARADE By TONI ROSSETT Robert iEPMONP I JONES, I MADE OVER. F 2,000 color SKETCHES FOR. ^ THE PICTURE Ik.* THE IW DANCING f Has* PIRATE'» SI4RR, TINY STAR OF THE ETHER, WEIGHS BUT qOLfcS.,ANOHAS THE SMALLEST FOOT IN RADIO - SIZE Ik. .SHE IS STONE WHO RECENTLY MADE HIS FILM COMEBACKS ONE OF HOLLYWOODS CRACK i SKEET SHOOTEJM OUR NOMINATION FOR FUTURE KME FAME” -iiwe SS Y-’figjjh 132 MAGYAROK CSILLAGA MAGYAROK CSILLAGA 129 Az urak is mind odanéztek, Saroltra, félig-csukott szemekkel. Koppány most lélekzetet vett s folytatta: — Akaratod szerint megismertük a fiadat is, Nagyin*. Úgy láttad jónak, hogy csak most ismerjük meg, férfiként. Láttuk őt, ifjú öcsénket. S hisszük, még látni fogjuk, őseihez méltó tettekben, mellettünk, idősebb bátyái mellett. Megállóit, körülnézett. Hívei keményen bólintottak. A Nagyur vonalnyi szemerésén át meredt rá s övéi dermedten ültek. A szó, amire mindenki várt, ki volt mondva. Koppány urék bejelentették tiltakozásukat István fejedelemsége ellen. — Ha tiszteli ősei törvényét, apja helyett apja lesz az, aki közülünk a legidősebb, — hangzott Koppány szava a csendben. — De ne legyen még erre szüksége. Tartsa meg visszanyert erőidet atyáink Istene s éltessen téged, Nagyur! A szemek összevillantak, a kupák csendültek, mindenki felállott s éljenzett. — Köszönjük, Koppány ur! — felelt a fejedelem. — Teljék be rajtatok is minden jó, amit kívántatok, szivetek szerint. Mikor kerülünk az Idő patája alá, nem tudhatjuk. De az idősebbek talán hamarabb. Csak aki meg tudja ülni a hátát, azt fogadja el urának. Koppány sötéten bólintott: — Vagyunk, akik nem félünk tőle, Nagyur. Akik zivatart viszünk a hátán, tüzes mennyköveit nyargaló őseinknek! ... Nagy csend lett ezekre a szavakra. S a csendben, amely mindenkinek a mellére feküdt, egyszerre felállt István. Szemébe nézett Koppánynak, s szilárd, csendes szóval mondta: * \ — A zivatarnak nincsen értelme. ezt a veszett tüzet. így akarja valami titkolt tőrbe csalni?___ Hiszen halálos ellenségeskedés ez hármuk kozott. Mosolygó atyafiság színe alatt, döfésre fent gyüok. Érezte, tudta, hogy ez a bemutatás kihívás volt, mely Koppányi ugrásra akarja ingerelni, ellene. De anyja akar elébe állani, harcolni érette, a maga módján. Most is odahajol hozzá, suttog neki, édes-gonoszul kacag s Koppány arca piros láng... Dőli szemei eközben lángolva szegződtek valakire s teste megdermedt a rázúduló indulattól. A fák alól, a tisztás széléről kiváncsi, hallgatózó csoportok kezdték nézegetni az urak lakomáját, hogy azok mindjobban elmerültek étel-ital mámorában. Szinte lépésenként kerültek közelebb, közelebb, amennyire a rend és ülendőség engedte. Koppány urék kíséretéből Való tisztek, főlegények... De ott, egy ember körül, Dőli másokat is vett észre. Várbeli vitézeket, kiknek alakja, arca ismerős volt előtte hajnali homályból, ahogy a barlangból lopakodtak kifelé, akkor, Tarkács úrtól. Azóta, mert ura megtiltotta, hogy beszéljen, csak némán figyeli őket s vigyázza, kikkel suttognak, barátkoznak? Véres Bulcsu énekét sokan megtanulták már tőlük s Dőli nem egyszer hallotta foszlányait az éjjeli őrszemek dudolásában, Esztergám sáncain. Bulcsu izenete titkon gyújtogatja a Nagyur vitézeinek vérét. Dőli ezt maga érzi, látja a legjobban. Mind többen vannak, akik görbe szemmel nézik őt, hirtelen elharapják a szót, ha közéjük toppan s elhúzódnak tőle. Most, a vadászat alatt, bizonyára megtudták már Tarkács úrtól, hogy az urfi és ő láttak, hallottak egyetmást. Az előbb ösztönösen érezte meg, hogy őt nézik. Ahogy odapillantott, meg is látta egyikük rámutató ujját. Az, akinek mutatták, előbb lépett a homályból s Dőli szinte eltántorodott a dühtől. Győr volt az. A nagyurak sorsdöntő lakomájának asztala felett ■» ■■■■■-
