Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1940-08-22 / 34. szám
VOL. XXIII. ÉVFOLYAM 1940 AUGUSZTUS 22 NO. 34. SZÁM SOROZÁS? SZÉP az este. Benne úszkál minden szépsége a nyárnak és az életnek. A hold kék fénye, mezők kesernyés illata, hüvösödö alkonyi szél, a munkautáni édes nyugalom és minden “katonaemlék”, amit Verhovay Keszi Márton áthozott magával Amerikába, a k. u. k. 25-ik gyalogezredből. Mert azt olvasta az újságban, hogy alighanem Itt is sorozás lesz. Hát előjött a betűsorokkal minden emlék. Kedves, masírozó nóták jutottak eszébe, ahogy megült egy széken, a berámázott “citizen pa pi r” alatt, fényesedő szemmel, illő büszkeséggel. Még kezében volt az ortókapa nyele és már fejében volt a bakasapka, amit éppen úgy odaképzelt, mintha valóban a fejébe nyomta volna. Szelíden elmosolyodott, mert az egyik nóta Így szólt hozzá: A LOSONCZI PROMENÁDON, PROMENÁDON KEVÉLYKEDIK IN FANTE RISZT KESZI MÁRTON. ÚGY ADTA KI A PARANCSBA FERENC JÓSKA, MARCI FI JAM, A CIBILLEL NE ÁLLJ SZÓBA. Hát nem is. A sorozás az válogatás. Es Keszi Mártont igy válogatták be a 25-ös regimentbe. A katonadoktor alig hogy ránézett, amikor a nevét kiáltották és máris azt mondta, hogy “tóglik.” És Dominich kapitány ur is mingyárt felismerte, hogy Kesziböl való. — No, fiam, — mondta, — csak szolgáld ki a sarzsit és mindenféle cibillel szóba se állj. Bizonyosan a parancsban is benne volt ez, hát igy lett belőle "militárizmus” és ez a szép, marsoló, hetyke, bakanóta, amit — lám-e, — még ideát sem felejthet el az ember. — De, hogy itt is sorozás lenne? Hát úgy lehet, hogy nem is lesz már máskép, mert a háború is olyan, mint a kolera. Ráragadhat mindenegy népre a földön. Kenyérben eszi, vízben issza, levegőben lélekzi be az ember. És a háborúhoz legfőképpen katona kell, aki tud a puskával bánni és tudja, hogy mi a “befél.” Aztán tovább gondolkodott Márton. Arról gondolkodott, hogy azért még sincs az rendjén, hogy erre a mindenkinek jó, senkinek sem ártó országra is átcsaphasson a háború lángja. Hogy a széles világnak ebbe az egyetlen nyugalmába is beledöröghessen az ágyú. Hogy ennek az emberséges országnak a békéjét is kikezdhesse valamelyes gyűlölet. Hogy EZT a ha zát is megtámadhassa valaki. Márton keze összeszorult a békés munkaszerszám nyelén, mintha szuronyos puskát markolna és becsületes elképedéssel gyűlt ki szemén a hűség. Ezt az országot? Annyi mindenféle nép közös hazáját? Hogy ezt háborgatná meg valaki? Hiszen Íme ni, csak ebben az egy uccában Is: magyar, német, szlovák, talián, spanyol, görög, muszka él egy közös sorsban. Az egész világból egy-egy csipetnyi. Mert igy, együtt jön össze valahogy ez az egész ország. Nagyamerika. Hát ki jöhet ide ellenségnek? Es Verhovay Keszi Márton egyszerű, józan eszében igy forgott meg a nagy probléma: — Sorozás? Hát, ha az lesz, engem se kell hívni kétszer. De kell-e itt sorozás, válogatás, amikor csak annyit kell kiáltani, hogy “Veszélyben Amerika!” És megyünk mindnyájan, az egész ország. Én, Keszi Márton, a szomszéd, Blahó Jóska, az egész ucca, millió ucca és város. Igy, ahogy vagyunk, a házunk minden népével. Még a szopós fiacskáinkat is kirakjuk gátnak, ha ránkdübörögne a háború. Mert — és itt nagyot lélekzett Keszi Márton, — mert . . . ez az egyetlen ország a földön, ami a népé. TAftNÓCY ÁRPÁO. Nincs politikáról szó! Az alábbi sorokban ne keressen senki politikát; nem esik azokban arról szó!... Az elöltöltő, a hátultöltő puskák az “Okácius és Koper” ágyuk piramisai és partjai körül verődnek össze a gondolatok s bámulatba ejt az öldöklő szerszámoknak “blitzkrieg” gyorsaságig fokozott tökéletesülése. Tudott dolog, hogy egyik embernek a másik ember, egyik nemzetnek a másik nemzet a legádázabb ellensége s ebből következik, hogy egymás életére és megrontására törekszenek. Nem lehet tehát bűnnek elkeresztelni, amikor védelmi állásba helyezkedve, a természeti erőket öldöklő szándékaik kivitelében tényezőül használják. A most folyó nemzetvédelmi ügyek felfokozása miatt ne nézzünk tehát neheztelő szemmel az ország vezetőire s meg kell értenünk annak szükségét amikor tudósainkat, legjobbjainkat a hadvezetőségbe állítják. Egyezzünk bele, hogy helyesen teszik, amikor az atomok erejét, a technikának fejlettségét, a gépeknek mechanikai teljesítéseit mind a nemzetvédelem bástyáiba állítják. De meg kell kérdeznünk, mert hiszen nagyon is időszerű, hogy mikor volt a mi országunk vezetőinek még képzeletében is egy summában 7 ezer majd 6 ezer millió dollárt megszavazni rövid lélekzetvételek közben mikor arról volt szó, hogy az amerikai munkásnép, amely pedig az államnak fenntartója ellenséggel küzd, megélhetéséért harcol? Föltételezhetjük-e, hogy ilyen esetekben, ami pedig gyakorta történt, a mi honatyáink nem látták volna azt az ádáz harcot, amelyet szinte határozott időközökben, de mindenkor veszteséggel vívott az amerikai munkásnép? Azt mondom, határozott időközökben történtek ezek a harcok: még pedig előbb gyöngébb gazdasági válságok idején, később megnövekedett erőben, pánikok plundrájában s betetőzésül a hurricane-nél is pusztitóbb crush-nek iramában száguldott az rajtunk keresztül s az omladásban meghúzódó szegény nép mellé ott hagyta felügyelőül a legkegyetlenebb prófuszt, — a nincstelenséget. Bambán bámuljuk, hogy nemcsak hogy a millióknak rémitő mennyiségeit nem fordították azoknak védelmezésére, akiket most külellenségtől minden erejükkel megvédelmezni akarnak, de még komoly veszedelemnek sem tudják be azt, amikor a pénznek molokja, a tőke, nemcsak a nép hulló verejtékének kifacsarásával meg nem elégedett, hanem kiverte kezéből a munkaszerszámot is s Isten csudája, hogy a lélekzetet teljesen belé nem fojtotta. Amit itt leírtam az nem politika, kézenfekvő tárgyi és történelmi igazság: éppen úgy mint ami most következik s rávilágít arra, hogy tulajdonképen a vezetésre önmaguk által felkent politikusaink, előre igyekezvén, mit is véltek és ígértek, hogy a népet sanyargató legádázabb belellenséggel szemben megvédelmezzék s azoknak megélhetési biztonságát szilárddá tegyék? Állítom, ez sem lesz politika, mert hiszen amit itt elmondok annyi köze van a politikához, mint a tömjén füstjét beszivó embernek ahhoz a tömjéntartóhoz, amit kezével soha nem érintett. Ilyen füstölőknek meglóbálása ugyanis minden elnökválasztást megelőzőleg történik s az abból felszáló bóditó szagnak hatása alatt lesz tartva polgártársainknak az a zöme, amelyik igazi érdeklődéssel, szájtátva figyeli a nagy eseményt s beszivja a politikai mágusok által részükre kimért ópiumnak füstjét. Ettől álmodják azokat a szép politikai délibábokat,
