Verhovayak Lapja, 1940. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1940-08-08 / 32. szám
• • ' 12-ik Oldal Verhovayak Lapja 1940 Augusztus 8 LITTLE JULIUS SNEEZER BY BAKER SURE'OMILY X CAUr THKiNK (* the last -two,----------------T UWEt; I HAVE IT! THEY L_ uAYEO him IN HIS bier — THEY LAVED HIM IN HIS THEY LAVED HIM IN GEE WHIZ- THE BEEK WILL BE fiat; before yov -1 GET through.' STARS ON PARADE By TONI ROSSETT •BEAITDW ERAIUSC RECEIVED AN'A* IN MER WORK FROM MER FIRST YEAR IN MIGH SCHOOL TO HER FINAL YEAR IN COLLEGE. ISABEL DOES TWO HOURS OF EXERCISE DAILY JEANETTE Macdonald MAD TO LEARN TO SPEAK GERMAN IN ORDER TO MARE HER WIREHAIRED GERMAN DASCHUND UNDERSTAND HERÍJEANLTÍE OWNS ONE OF THE TWELVE WIREHAIRED -|--------------DASCHUNDS IN EX- JaCKUAWE'S ISTENCE! FAVORITE DISH IS — A HOT DOG AND A BUN! (WaJleti dhemaa ADMITS THAT MOVIE STARS USED TO ^ SCARE HIM! 122 MAGYAROK CSILLAGA görcsbeszorulva az inge alatt. Mintha tiltakozó szivét markolná. Radla ur a hártyára mered. A lovagok a csizmájuk orrát bámulják. S a lehajtott fejek felett két szempár néz egymásba. A Nagyasszonyé, csillámló könnyeken keresztül, kérlelve s parancsolva. S az Istváné, megadással. Aztán lecsukódik, mind a kettő. — A Nagyur parancsolt! — hallatszik Sarolt szava. — Teljesítjük! — mormogják a körülállók. István külön mondja, utánuk, apja mozdulatlan arcát nézve: — Teljesítem! ... 4. FEJEZET I. Nagymessziről a közeledő vadászok zaja szüremlett át a sűrűn. Tisztás közepén szolgák rakták a máglyát, világítani a vacsorához. Mások sátrakat feszítettek a vendéguraknak, éjjeli szállásul, a tölgyek sokszázados koronái alatt. Lassan sötétült s a tűz lángjain reszkető csillagok gyulása villant át. Bennebb más tüzek izzása vöröslött a lombozaton keresztül s az erdők illatába nyársonforgatott pecsenyék gőzei keveredtek. A nagy tűzrakás mellett, a kiái’adó meleg hullámán túl, hosszú alacsony asztal s bőrökkel takart lócák. Az urak vacsorázóhelye. Felteritve s megrakva ezüsttalpu fa tányérokkal, telt borosvedrekkel, ékes ivókupákkal. Most még senki sem ül az asztalnál, de a kiszolgáló legénye mindenkinek ott áll már a helyénél, hogy majd a kést nyújtsa s a bort töltse neki. Udvarbiró, várnagy izgatottan loholnak ide-oda, parancsokat osztva. Már zeng az erdő az érkező vadászok kürtjeitől. Szövétnekek lobbannak meg a sötétben. Lódobogás, kurjongatás, kacagás, káromkodás mindenfelől. MAGYAROK CSILLAGA 123 Lovas ugrat ki a fák mögül. Karcsú alakja felragyog a tüzvilágban, amint nyergéből hátrafordulva, visszakacag valakire. Trillázó, csalogató kacagás, de hátborzongató is, mint a párductorok forró herrenése. Pillanat múlva a tűz mellett szökken le nyergéből Sarolt, odairamodó szolgának vetve a kantárszárat. Karjait fellökve nyujtóztatja gyönyörű testét s a kacagása kéjes sóhajtásba hal. Férfimódra öltözött, tagjaihoz simuló zöld vadászruhába. Lábai a pici piros csizmácskában, mint egy kisfiúé. Csak boszorkány teheti magát ilyen bűvölő fiatallá. Az erdő szélén ropogva dőltek szét a tiprott cserjék. Másik lovas jelent meg. Tüzfénytől vakitva rántotta vissza a torpanó mén száját. Széles fekete orcáján bosszús izgalom lángol, szemei fehérjükkel villámlanak. Hatalmas vállai, mint a bölény púpja, duzzadnak előreszegett nyaka fölé. Amint visszahőköl s hátraveti magát a nyeregben, órjás mellkasa félelmesen domborodik elő s felbődül, mint a csalódott oroszlán, mely elől a zsákmány megugrott. A föld megdöndül, ahogy a lóról lerobban Koppány ur. — Itt vagyunk! — villannak Sarolt menyétfogai széthúzott vörös ajkai közül. — Jó rohanás volt, Koppány ur! Köszönöm! — Letértél a szarvasfutásról, Nagyasszony! — hőiken Koppány, még mindig pislogva a fénytől. — Már majdnem beértük! ... — Nem hallottad a kürtöt? — nevet Sarolt. — Vége a vadászatnak. A szarvas már szabadult. Összehúzott szemhéjjal alól nézi Koppány s láz nyargal végig az erein: — Gyönyörű szarvastehén volt... Akár a legszebb asszony! — Még rátalálhatsz... máskor! — villan Sarolt szeme s az arca csupa kétértelmű rejtelem. — Máskor! — mormog Kopány. — Mikor leszek még igy, veled, Nagyasszony?
