Verhovayak Lapja, 1940. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1940-06-20 / 25. szám
(Verhovay * Journal) VOL. XXIII. ÉVFOLYAM 1940 JUNIUS 20. NO. 25. SZÁM HOLNAPUTÁN IGEN, holnapután jön a “janitor”, behajtja lustán az iskolaajtő két szárnyát és ráfordítja a zárat. Vájjon minek? Hiszen ha tárva-nyitva hagyná, akkor se repülne be már rajta senki, legfeljebb néhány zöldpotrohu légy vagy bódultfejü lepke. Bizony, holnapután kezdődik a vakáció. A szabadság. De még ma és holnap tanulni kell. Pedig jaj de nehezen megy már a betűvetés, akármilyen szépek és bölcsek is az ilyen kifaragott szentenciák, hogy: “Minden órádnak leszakaszd virágát.” Kis Misu is merengve néz már a jövendőbe, a “holnapután" elé, amikor lehull leikéről a percekre szabályozott béklyó és elrohanhat innen akár az esti csillagokig, ha éppen kedve szottyan. Ezer gyönyörű látomás zavarja már a dolgát, amelyet súlyos könyvekre osztva irt ki számára a fiait tanító ember. Szabad mezők, kis erdei zugok, rigőfészkes szálfák, titokzatos árkok, halászokra váró ezüstfényü vizek és annyi más mindenek jelentkeznek nála. — Még kétszer alszunk, — mondja magában, — és nem kell többé megtépni az álmot. Folytathatja tovább. Mehet, futhat szabadon a maga vágyai nyomán és abból a nagy Íratlan könyvből olvashatja az élet titkait, amiből a madár, a zümmögő bogár és nagyfülü nyúl tanítja életre a maga gyermekeit. Jön majd a reggel, amikor bokrok mögé bújva figyelheti a rigót, ahogy szárnyra löki botorkáló fiókáit; jön majd a dél, amikor vén fák árnyékában ülve gyönyörködhet a felhők játékaiban; jön majd az alkony, amikor a legjátékosabb a hal és kivetheti horgát a mesélő vizekre: és jön majd az este, amikor szembe nézhet a csillagokkal és megkérdezheti tőlük: ■— Jártok-e ti is iskolába, amíg világok lesztek? De ma még tanulni kell. Megtanulni amit könyvekbe írtak. Hát csak olvassa, olvassa illő szorgalommal a sok, sok tudományt, hogy ez az alany, az meg az állítmány; hogy kettő meg egy, az három; hogy a vonal egy mozgó pont útja; hogy szép hazánkban negyvennyolc az állam és hogy ezt a temérdek nagyvilágot hat nap alatt teremtette az Isten, mert a hetediket ő is csak vakációnak szánta. Hát “holnapután” majd ő is! . . Szent érzés ám igy várni a legboldogabbak. “holnaputánt". Boldog órák ezek, minden órák közt Állj meg hát te is. kedves testvérem, emberré nőtt Verhovay Péter, a fiacskád háta mögött. Es gondolj vissza mindarra, amire te vártál valaha, amikor érkezett a vakáció. A gyermekévek legszebb, legkincsesebb és legtanulságosabb néhány napja. Az emberi élet legnagyobb öröme. Amikor te is magad olvastad Isten Íratlan törvényeit, a madarak, vizek, erdők, a zümmögő bogarak és nagyfülü nyulak életéből. És amikor a mezőn heverészve, nagyokat nyújtózkodva töprengtél el te is azon, hogy mivégre is hát az a sok betű? ' És gondolj arra a fiacskád háta mögött, hogy olyan gyorsat) elmúlik a nyár. Olyan sietve lép el tőlünk a szép gyermekkor, a gondtalan idő. Ne végy hát el egy pillanatot sem az öröméből annak, akiből szintén gondterhes ember lesz nemsokára. Hogy mikor? 6h, . . . talán már holnap vagy holnapután. TARNŐCY ÁRPÁD. Aratás idején Az aratás még kissé messze van. De már készül a hangulat, a lelkendezés, a nagy ünnepies érzés, amely a kenyér születését, valóban verítékben és kínban való születését kíséri. A magyar ember életének — nemzetségünk ősi földjén — két nagy eseménye van: az aratás és a szüret. Az első a nagyobbik dolog. Mert annciz a kis országnak, ami még néki meghagyatott, egyharmad részében “kalászos”-t aratnak. Ha egyenletes időjárás volt, akkor a csonkaország minden táján egyugycnazon a hajnalon csendül meg az első kaszavágás, óriási szertartásnak nevezhetem azt, amit milliók végeznek egyszerre, mindenjelé. Mint ahogy a harang ugyanabban az egy időben csendül meg ncgyünnepi misére minden toronyban. Ilyenkor aratás idején, mikor, élvirágzott már a búza, sokszor elgondolom: milyen szépséges is azoknak a haragoszöld tábláknak minden fordulója! És mennyire, de menynyire várja a föld népe az aratást, mely több és ncgyobb a munkánál, amikor beteljesedik egész esztendő minden fáradságának eredménye. Magyar ember számára elképzelhetetlen lenne az élet búza nélkül, aratás nélkül. He. valami mennybeli tervgazdálkodás csodájaként a Nagy Magyar Alföld és a Dunántúl egy éjszaka alatt csupa rizs- és kávéfölddé változnék, vagy ha valami neadjisten katasztrófa egyszerre viz alá tenné örökre az Alföldet s nem lehetne ott megélni többé csak halászatból, meg hódtenyészetből, elvándorolna arról a földről minden magyar, mert nem lenne neki búzája, amit learasson.-Ilyenkor aratás idején sokszor el-elnéztem egy-egy magyar parasztgazdát, amint megállott a búzatábla szélén és tekintetével megmérte annak szépségét, jóságát. Aztán láttam, amint ott az alföldi aranytenger partján megfente kaszáját... Nincs az a legügyesebb borbély, aki kényesebben bánna a beretvájával, mint az a feketekezii, napsütött ember, amint elkészíti a szerszámát, hogy leborotválja vele a föld gyönyörű orcáját. El-elnéztem őt, amint hajladozva vágta a rendet a szivdobbanás pontosságával: mintha egész évnek minden munkája csak szelíd előkészület lett volna ehez a nagyhoz, ehez 02 igazihoz, ehez az egyetlenhez! De ki is csodálkoznék a magyar pátoszt áhítatán, aratói rangosságán és büszkeségén, aki már egyszer is az életben látta aratás előtt azt a csodálatos aranybaomló tengert, amely elönti a szemhatárt?! Vannak hajós népek, amelyek csak akkor élnek, ha az óceánt látják. Életük ott kezdődik, mikor hajóra szállnak és ott végződik, mikor partra lépnek. A magyarnak ez a kalászból álló hullámzás — a tengere. Buzatenger, aranytenger... És most már csak egy-két rövid hét választja el attól, amikor elindul maid feléje az arató, hogy megmozdítsa az arany tengert, mely aztán kazalokon, szekereken, vasúti kocsikon, fehérhajókon, tárházakon és malmokon át szétömlik az életbe: mikor odakerül a népek asztalára a belőle sült kenyér! Nem kerülne azonban kenyér ez asztalára, ha nem előzné meg a SZÁNTÁS-VETÉS. Mert bizony úgy van az, hogy nemcsak az aratás a föld egyedüli szépséges munkája, hanem izzadsággal és fáradsággal teli más, előzetes munkák is feltörik annak a markát, aki most majd, —• kaszáját suhintva — az életnek aranyát vágja. Nekünk, VERHOVAYAKNAK, eszünkbe kell jíitni ilyenkor aratás idején, hogy mennyi fáradság és mennyi előzetes munka fejlődött ki, mig Egyesületünk a szükséghez mért kalászokat megtermelni bírta és most, mikor már beértnek látszik a vetés, még akkor sincs a kenyerünk megsülve, mert a kenyérnek és a mi Egyesületünknek
