Verhovayak Lapja, 1940. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1940-01-25 / 4. szám
(Verhovay Journal) JOURNAL OF VERHOVAY FRATERNAL INSURANCE ASSOCIATION voL. xxiii. évfolyam; 1940 JANUAR 25. NO. 4. SZÁM ISTVÁN KIRÁLY BÁRKÁJA MAI hir ez, nem tegnapi és nem is ezeréves. Mindenki hallja: — István bárkája megint tengeren! És ellenség, jóbarát egyre sűrűbben látja a hajót. Kevély csatázok, fürge cirkálók és alattomos buvárhajók között látják. Az Ember szenvedéseinek tengerén. Üldözik, lövik, lenézik, felejteni szeretnék sokan, akik látják. De minden híjába: látják. És, mint a legenda, szájról-szájra száll a hir: — István bárkája megint tengeren! Golyc nem fogja, vihar nem bír vele, ármány és ha zugság le nem győzheti. Nem is bárka ez, de maga István lelke talán. Vagy a világ élő lelkiismerete, ami áttör mindenen: aknán, blokádon ezer gonoszságon és seregek, flották, légi géprajok ütköznek bele, ha magyart veszejtö szándékkal száguldanak bűnös céljaik felé. Rémhír ez a földgolyóbison tolvajkodóknak, gőgös nagyuraknak, a hamis hangú tirannusoknak, akik évezredes küzdelmek becsületes nyomait akarják eltaposni Európa térképén és akik a zöldasztalok kalamárisából akarnak vért csöpögtetni Isten népeinek életereibe. Rémhír ez azoknak, akik égnektámadó, ostoba célokkal rakják csatarendbe az embert, a gépeket és füstölgő hajókat. Rémhír ez minden gonoszszándéku agynak és szivnek. Rémhír a kalandoskodó vezérnek és szolgalelkü istrázsáinak egyformán. — István bárkája megint a tengeren! Es látják, hallják mindenek. Akik látják, rémülten szemlélik töretlen árbocait, szentkoronás parancsnoki hidját, hullámálló erős bordáit és büszke, lobogós hajóüstökét. Akik hallják nyugodt, biztos suhanását, azok hallják az ősi hajósok énekét is. A különös ritmusú, mindig égnekszálló, Istenhez járó gyönyörű éneket, amilyent nem énekel semmiféle más hajós. És szivükre rémül a refrén, az ének visszajárója, a meg-meg’smételt ősi üzenet: SZEÉL HORDIA SZEÉT A NÓTÁT. LATIATOK ISTVAÁN HAIÓJÁT. ISTENT FÉLNIE MÜ IÁRUNK S BOVDUG MÁRIÁT IMÁDUNK. BOVDUG MÁRIÁT IMÁDUNK. Es az Ember szenvedéseinek tengerén, ahol a Kárpátok szírtjei zátonyozzák a kalózkodc hajók útjait, — szelíden, simán járja körül István bárkája a magyarnak juttatott életöblöket és mindegy, milyen ellenség támad a magyar nemzeti élet bölcsőjére, az ősi hajósok éneke megremegteti gonoszvágyu szivüket. Mintha Krisztus keresztjére vetnének sarat vagy átkot. Mert, hajh, régi bárka ez! Ősi ázsiai tölgyek és fényük kemény derekából épült és a Teremtő legárvább népének vérével forrasztották össze a bordáit. István szent keze cselekedte ezt, ami — mint tudva vagyon — mindörökké itt is maradt a földön az ő népének védelmére. De István bölcs lelke is felette lebeg és igazgatja még ma is a bárkát. A keresztényi hittel megkoronázott Pusztaszert. Magyarország ősi jogait. És ennek világosságát vetiti ki min den időkre. A mai sötét, viharos időkre is. Lám: István bárkája megint tengeren! És megint hallani az ősi hajósok énekét: ISTENT FÉLNIE Ml JÁRUNK S BOLDOG MÁRIÁT IMÁDUNK. BOLDOG MÁRIÁT IMÁDUNK. TARNÓCY ÁRPÁD Beöltözködtek... rt " Valamikor a pappá szentelt szemináriumi ifjakra mondták rá, hogy “már beöltözött’’. Hasztalan hordta, mint kispap előzetesen is a reverendát, nem volt az az igazi, papot megillető ruházat, — nem volt tiszteletet parancsoló talárnak tekintve. Jelen Igazgatóságunknak is minden egyes tagja többé-kevésbé szolgálatában állt már előző években is a Verhovay eszméknek s nemcsak fiókjainkban, hanem kerületeinkben is elismerték őket tagtársaik bizonyos fokig "tekintélyek”-nek. A múlt év szeptemberében tartott konvenció pedig meg is adta nekik az Egyesület vezetésére szóló megbízatást, de az irányitó kereket csak ennek az évnek első napján vehették kezükbe. F. hó 8-ikán öltöztek be ténylegesen kiválasztott legjobbjaink az igazgatói tiszt köntösébe, amikor rendkívüli tanácsba gyűlve, azzal az akarattal kezdték meg munkájukat, hogy a konvenciós határozatoknak érvényt szerezzenek. Akik a Verhovay Segély Egylet helyzetével s annak ügyvezetésével teljesen tisztában nincsenek, azok előtt nem igen tetszhetik nagyobb feladatnak az igazgatói tisztséggel járó munka. Mi sem természetesebb, minthogy jól kitaposott s a kitűzött cél irányába nyílegyenes útnak vélik, amin ők moat elindultak s amelyen könnyen előre is haladhatnak. Ebben a föltevésben pedig nagy a tévedés, sőt azzal homlokegyenest ellenkezőleg az az igazság, hogy még a legkisebbnek látszó intézkedést is megnehezítik igazgatóságunk részére a mi sajátos egyesületi életünkben lelhető körülmények. Hogy ez az állítás mennyire igaz, arról már meggyőződött az uj Igazgatóság a legelső lépésének megtételénél, mikor a szervezési ügyek aj alapokra fektetése közben rájött, hogy a konvenciós kívánalmak betöltésével bizonyos visszahatás is várható s az abból kifolyó következményekért egyenesen ők lesznek okolva s általánosságban felelőssé téve. Jó, hogy az amerikai magyar közös ügyekben elöljáró emberek szinte hivatásukkal járó eseménynek tartják mindazokat a lebírálásokat, amelyek majdnem egyenlők a megvetéssel; mert ebből kifolyólag nem vesztik kedvüket és felcsattanó szóval nem is bocsátkoznak az eljárásukat gáncsoló és helytelenítő vélemények megcáfolására. Megkapóan tiszta világitásba helyezte ezt az állapotot uj Igazgatóságunk, midőn helyzetüket méregetve, a következő jelmondatnak szem előtt tartását fogadták meg: “Verhovay munkánk végzésében igaz meggyőződésünk vezessen, szándékos bántás pedig ebbeni föltevésünktől el ne tántorítson!” Ennek a leszögezett nézetnek hatása érezhető a háromnapos rendkívüli gyűlésnek határozataiban, de különösen is kitetszik az a szervezési ügyek uj alapokra helyezésének eseteiben. Mindezeket összevetve, tisztán látható lett Igazgatóságunk előtt, hogy radikális változások szükségesek ahhoz, hogy a gazdasági adottság kimért keretei között a konvenció által megkövetelt tagszerzésre és tagmegtartásra vonatkozó intézkedések véghezvihetők legyenek. Szakított tehát megszokott és megcsontosodott régi formákkal s kimondta, hogy már a konvenció által is megfelelőtlennek bélyegzett tagajánlási és tagmegtartási dijakat eltörli. A tagszerzés és az uj tagok megtartását a kerületi szervezők megbízatásába kapcsolja bele, úgy, hogy a fió.ktitkárok, mint helyi szervezők legyenek általuk megbízva s végzett munkájuk értéke szerint fizetve. Ezzel az intézkedéssel képesült csupán Igazgatóságunk a konvenció akaratának eleget tenni, valamint a Verhovay Segély Egylet munkakörét a haladó üzleti élet formáihoz idomítani. A helyzetből kifolyó igaz meggyőződésnek szavát követték igazgatóink, amikor ennek az uj lépésnek megtételét rendelték s friss reménykedéssel várják ebből kifolyólag egyesületünk hasznát, erőbeni növekedését! . A nagyobb lendületet szerető munkás tagtársaink igényeinek ki elégitéséröl is gondoskodott Igazgatóságunk, mikor határozta és rendelte, hogy egy országos tagszerzési verseny február elejével kezdetét vegye s ennek az évnek utolsó napján nyerjen az befejezést. Ez az országos verseny nem utánzata a múltban lefolytatott versenyeknek; külsejében egészen uj formájú és amerikai izü annak minden összetétele. Tekintélyes összegek, egy kicsi vagyont kitevő dij várja a szorgalmas és eredményekben legtöbbet felmutató versenyzőt, értékes autók s különféle teljesítések érdeme szerint megfelelő jutalmak illetik nagyszámban az utánuk következőket. Előző időkben az országos versenyekhez fűzött várakozásnak mindenkor megvolt a kielégítése s jelen Igazgatóságunk a múltnak példáit maga előtt forgatva, a sikerbe vetett bizodalommal s a várható egyesületi haszonnak elgondolásával hozta meg az országos versenyre vonatkozó rendelkezését. Ugyanaz a meggondoltság, ugyanaz a körültekintés vezette ítéleteinek megalkotásában s az ebből folyó határozatoknak meghozásában az igazgatói tisztségnek talárjába beöltözött, kiválasztott tagtársainkat és természetes az ebből kifolyó következtetés, hogy a konvenció megtalálta bennük, amit keresett, — a megbízatás betöltésére alkalmas és megfelelő igaz Verhovayakat! DARAGÓ JÓZSEF. T
