Verhovayak Lapja, 1940. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1940-01-04 / 1. szám

1946 Január 4.

Verhovay ah Lapja

5-ik Oldal

budapesti szerkesztő

Magyarországból 1937 óta meaőgazdasági műnk ások mentek Németországba.

Az első esztendőben négyezren mentek, a másodikban hatezren, az idén már tizenötezer magyar munkás dolgozott a németországi gazdaságokban.

A német gyáripar felszívta a mezőgazdasági munkásság fiataljait, a német földeken idegenek végezték a mezőgazdasági munkálatokat.

Mig Németország barátságban volt Lengyelországgal, onnan mentek sok ezren a németországi mezőgazdaságokba dolgozni, a múlt években Olaszországból és Magyarországból, ez idén pedig Szlovákiából és Magyarországból fedezték a német mezőgazdaságok a munkás szükségleteiket.

A magyar mezőgazdasági munkásságra áldás volt annak lehetősége hogy nagy csapatok mentek Németországba. Alak itthon maradtak, azok jobb napszámokat kaptak, mert bizonyos vidékeken még hiány is mutatkozott mezőgazdasági munkásokban.

Akik az első évben kint jártak, azok legendákat meséltek arról, milyen nagy szerű bánásmódban, lakásban volt részük és milyen sok pénzt tudtak kinn meg takarítani. Márkákban, amit aztán hazautaltattak és itt jó átszámítási ár mellett fizették ki pengőben.

Kétségtelen: csinos summákkal jöttek haza az első évben Németországból a ma gyár mezőgazdasági munkások. Olyanokkal, amilyeneket itthon nem kereshettek volna egy nyár folyamán.

Persze: hire ment ennek és 1938 tavaszán törték magukat a mezőgazdasági mun kások a németországi munka lehetőségéért. Nagyon sokkal több ezren jelentkeztek, mint amennyit kivittek.

Akik tavaly kint voltak, >— azok már kevesebb jólétről beszéltek, amikor hazajöttek. Romlottak a munkafeltételek, sokkal többet kívántak a munkában és kevesebbet adtak élelemben. És fizetésben is. Azonkívül: nem küldhették haza mind azt a pénzt, amit kint megtakarítottak, hanem pénzük egy részéért — német iparcikkeket kellett vásárolniuk. De az iparcikk lehetett bármi, ruhaféle is, nem volt abban semmi megkötöttség.

így túlságosan nem zúgolódtak emiatt. Hoztak kitűnő bicikliket, varrógépeket és más hasznos dolgokat.

Most jöttek haza, akik ebben az esztendőben kint voltak.

Tizenötezren. Ebből kétezer magyarországi német volt. Nekik nem kellett dolgozniok, mint magyar sorstársaiknak, ők a tolmács szerepét töltötték be.

Heves megyéből is sokan voltak.

Ott beszélgettem hazaérkezettekkel. Feltűnően sápadtak, megviseltek. Látszik rajtuk a hiányos táplálkozás és a kegyetlen robot.

Azt mondja az egyik:

— Én másodszor voltam kint, de ha Isten segít én már többet nem megyek ki. Nem érdemes. Most már itthon is jobb a napszám úgy hallom és ami a fő, itthon nem olyan hajrá a munka, mint ott volt. Itthon nem ordítanak rá az emberre , ha egy percre a munka közben megáll.

A másik folytatja:

— És itthon ha munkába megyünk nyáron, akkor rendes étel is kijár. Nem mindig az az istenverte klartofli, kartofli és újra kartofli (krumpli), de az is csak éppen vízbe főive, zsírt nem látott az.

— Ha itthonról nem jött volna szalonna, tarhonya utánunk, persze a mi pénzünkért, akkor csak a bőrünk gyütt volna haza helyettünk. így se sok maradt belőlünk.

Hát ahogy nézem ezt az ötvennek kinéző 38 éves hevesi magyart, viaszsárga, koravén arcát, elhiszem, hogy minden fillérjéhez, amit hazakap véres verejtéke tapad.

— Négyszáz márkát kapok rr/i.jd itthon — folytatja — de tessék elhinni szörnyen megdolgoztam én azért. A többiért, amim még volt encsem bencsemeket kellett venni, valamire való portékát nem lehetett kapni. Mert ott most mindent jegyre adnak, nekünk meg ruhajegyet nem adtak. Biciklit már tavaly hoztam. Az idén már azt se adtak a jobb fajtájából, csak a silányból. Azt is nagyon drágán számították és csak gummi nélkül engedték ki. Szájharmonikát hoztam, de hát azért nem érdemes az embernek kint kuncsorogni, messze lenni a családjátül, meg úgy dolgozni, mint az igás állat, hogy a gyereknek szájharmonikája legyen. El lehet lenni anélkül is, igaz-e?

— A gazdánkra én nem mondhatok semmit. Szegény adott volna jobb kasztot is, ha lett volna miből. De hát láttuk, hogy bizony nem volt ott. Nálunk nem volt semmi baj, de ahogy jöttünk a vonatba, többektől hallottam, hogy sok helyen nem jó volt és nagyon panaszkodtak a magyar svábokra, akik tolmácsok voltak. Kimutatták a foguk fehérét, hogy gyűlölik a magyarokat.

— Jövőre úgy gondolom, nem sok magyar kell majd ott, de mink se nagyim men nénk, a legtöbbünk megfogadta, hogy soha többet nem megyünk el itthonrul. Mondták kint, hogy mink mán nem kellünk, mert Lengyelországbul p o t y ára kapnak majd munkásokat. Szegény lengyeleket előre sajnáljuk. Minket is hajtottak, mint a barmomat, hát még azokat hogy hajtják majd.

Közbeszól egy őszbecsavarodott magyar:

— Tessék elhinni, mikor a magyar határra értünk, sirtunk örömünkbe. Hát még mikor kaptunk egy-egy fehér cipót, kolbászt, rumos teát, almát, nem tudtunk hova lenni az örömtől. Istenem mikor volt a mi szánkba utoljára fehér magyar cipó? A németek üyent álmukba se látnak, nem még valójába. Dehogy is me gyek én többet németbe dolgozni, akár mit is Ígérnek.

1940 tapaszán úgy vélem, még ha hívnak is, aligha megy majd ezerszámra magyar mezőgazdasági munkás Németországba.-------------o------------ÖT POHÁR SÖR

hamar lecsúszik a melegben. Annak ára pedig 25 cent. Ezért az összegért pedig egy teljes hónapig ötszáz dollárig biztosíthatja gyermeke életét. És az életbiztosításon kívül a gyermek csonkulási segélyre Is jogos..

A Verhovay Kötvények Ismertetése

IV.

Lapunk múlt heti számában foglalkoztunk a meghatározott ideig fizetendő kötvényeinkkel. Ismertettük, hogy a húsz éven át befizetett, halálesetre szóló, u. n. “B” osztályú kötvényeink mellett, még négy másfajta kötvényünk van. A húsz és harminc éves, eléréses, u. n. “C” és “D” osztályú kötvények tulajdonosai, ennek az időnek lejártával készpénzben kapják meg a biztosítás öszszegét. Aki egy 1000 dolláros “C” osztályú (20 year endowment) kötvényt vesz ki, az tudja, hogy állandóan ezer dollárra van biztosítva s ha életben marad, akkor a 20 év elteltével készpénzben kikapja az ezer dollárt. A “D” osztályú kötvény tulajdonosok 30 éven át kötelesek a havidijukat fizetni s három évtized elteltével ugyancsak készpénzben kapják meg az ezer dollárt.

Ennél a három fajta kötvénynél, B, C. D, a biztosított fél tulajdonképen a rendes életbiztosítása mellett, részletfizetésre vásárol ezer dollárt. A B, C, kötvények esetében húsz évi részletet fizet, mig aki D osztályú kötvényt vásárol, annak 30 éven át kell a részleteket befizetnie.

Nézzük csak meg, mi történik azzal, aki nem hisz a biztosításba, hanem inkább bankba rakja a pénzét? Vegyünk például két 20 éves egyént. Az egyik úgy gondolkodik, hogy bankba rakja a pénzét, a másik pedig kivesz a Verhovaynól egy “C” osztályú 20 éves eléréses biztosítást, mélyért havonta $3.69-t kell fizetni. Húsz év alatt befizet $885.60-t s ennek ellenében első perctől kezdve ezer dollárra van biztosítva s a 20 év elteltével kézhez kapja az ezer dollárt. A másik egyén minden hónapban takarék könyvbe rakja a pénzét, mely összeg kettő százalékos kamatos kamattal számítva húsz esztendő alatt $1,097.39-rc szaporodik. Igen ám, tíe ha időközben elhal, akkor a bank csak annyit fizet ki, amennyi a bankbetéten volt.

Ha már most megfordítjuk a dolgot, akkor azt lát juk, hogy annak a 20 éves egyénnek, aki Verhovay “C osztályú kötvényt vett ki — mivel az ezer dollárt vissza kapta — húsz éven keresztül az ezer dollár életbiztosítása mindössze $97.39-be került, azaz évente nem többe, mint $4.87-be.

Ez az egy példa élénken megvilágítja, hogy mennyivel jobb és olcsóbb takarékoskodóéi mód az, ha nem bankba, hanem Verhovay endowment kötvénybe fektetjük a pénzünket.

Természetesen az endowment kötvényeknek éppen úgy meg van három esztendei befizetés után az értéke, mint a húsz éven át fizetendő halálesetre szóló, valamint az egész életen át fizetendő, halálesetre szóló kötvényeinknek. Az egyedüli különbség az, hogy ezeknél az endowment kötvényeknél, a meghosszabbított biztosítás ideje (extended term) nem nyulhatik továbbra, mint maga az eredeti szerződés. És ha a kötvény készpénztartaléka hosszabb időre fedezné az extended biztosítást, akkor extended idő helyett, készpénzt kap a tag.

Vegyük a fentebb már említett húsz esztendős testvérünket példának s tegyük fel, hogy Kovács Jánosnak hívják. Húsz éves korában kivesz Kovács testvérünk egy húsz éves eléréses ezer dolláros (endowment) kötvényt a Verhovaynál, amelyért fizet havonta $3.69-t. Ha azonban nem havi részletekben, hanem előre egy esztendőre kifizeti, csupán $42.69-be kerül ez a biztosítása. Tiz évig fizeti és akkor készpénzre akarja beváltani kötvényét. Ezen a címen kaphat $387.00-t, befizetett a tiz év alatt $426.90-t, visszakap $387.00-t, került neki tehát tiz esztendőn keresztül ß biztosítása $39.90-be, azaz évente $3.99-be. (Ha az osztalékot is figyelembe vesszük, akkor sokkal kevesebbe.)

Ha azonban Kovács tagtárs tiz esztendei befizetés után nem váltja be a kötvényét, hanem extended biztosításra megy át, akkor biztosítása még 10 teljes esztendeig érvényben marad s tiz esztendő elteltével, ha Kovács tagtárs életbe van, kézhez kap $473.00, azaz négyszázhetvenhárom dollárt. Tehát többet, mint amennyit eredetileg befizetett, úgy hogy biztosítása, erre a húsz év tartamára tulajdonképen nem került semmibe.

Ha tiz évi befizetés után Kovács tagtárs egy KIFIZETETT kötvényt óhajt, kaphat ilyet s ez a PAID-UP kötvény, mely bármikor bekövetkező halál esetén válik esedékessé, $525.00-ról fog szólni.

Ha azonban Kovács János anyagi körülményei nem engedik meg, hogy havonta $3.69-t fizessen, akkor a leg-