Verhovayak Lapja, 1940. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1940-01-18 / 3. szám
(Folytatás) A legtöbb titkot s a legszebb, még megoldásra váró feladatot Quetzalcoatl, az aztékok félistene és kulturhérosza adja fel a történelemnek. Tagadhatatlan, hogy buddhista térítők többször is jártak Amerikában, de ismeretes az az azték legenda is, mely szerint az aztékokat uj hazájukba egy hatalmas termetű, szakállas fehér ember vezette, aki “hajóval érkezett napkeletről.” Nem volt közönséges anya gyermeke és sok hasznos, üdvös dologra tanitotta meg az aztékok szorgalmas népét. Amikor nem akartak többé engedelmeskedni parancsainak, otthagyta őket, de azzal a fenyegetéssel vált el tőlük, hogy egy idő múlva visszatér majd és Ítélkezni fog bűneik felett. Mit látunk ebben az azték legendában? Egy régi missziónak eltorzított töredékeit, mert az aztékok felcserélték a tant a tanítóval. Ez az egykori misszionárius oly határtalan tiszteletben állt az aztékok előtt, hogy Quetzalcoatl néven istenként tisztelték és személye bevonult az azték Olympusba. Amikor félezred évvel később Cortéz csapatainak érkezését jelentik Montezumának, az utolsó azték független fejedelemnek s elmondják a hírnökök, hogy napkeletről hajók s a hajókkal szakállas fehérek érkeztek, az uralkodó népével együtt ünnepélyesen fogadja Cortézt, isteneknek kijáró tiszteletet tanúsít iránta, mert hagyományaik szerint Quetzalcoatl tért vissza, aki ime beváltotta a népnek tett Ígéretét. Az azték fejedelem kiadja a szigorú parancsot, hogy az idegeneket senki se merje bántalmazni. így vonulhatott be Cortéz kardcsapás nélkül Mexikó városába s nem is sejti, hogy ezt a könnyű győzelmet egy félezer évvel ezelőtt itt élt misszionárusnak köszönheti. Az azték család- és magánjogra vonatkozó újabb kutatások meglepő eredményekre vezettek s amellett szólnak, hogy régi korban keresztény missziónak kellett valaha működnie Amerika területén, mert másképpen alig volnának bizonyos jogszokások és társadalmi berendezések magyarázhatók. Az aztékok vándorlása az azték kéziratok tanúsága szerint több mint félezer évig tartott s a keresztény időszámítás szerint K. u. 648 és 1195 között zajlott le. Az őshaza, Aztlán, még Ázsiában van, de első amerikai hazájuk, Hue-hue-tlapallan megalapítása a Kr. u.-i 7 vagy 8 .századra esik. A monda szerint innen vezette ki őket Quetzalcoatl az uj hazába, Anahuac fensikjára. A 8. században az Írek már Amerikában vannak. Az írekről köztudomású, hogy már igen korán, az 5, században, vették fel a keresztséget s csakhamar maguk is buzgó téritői a germánoknak és a galloknak, ahol mint “skót barátok” működnek. Amerika földjén is folytatták téritő tevékenységüket. Hue-hue-tlapallan földrajzi fekvése ismeretlen. Sokan a Sziklás hegységbe helyezik, mások meg a Mississippi partjaira, vagy a kontinens keletére, Florida Irta: Matolay Tibor közelébe. Lehetséges tehát, hogy az aztékok hosszú vándorlásuk közben kapcsolatba kerültek az ir gyarmatosokkal, de az is lehetséges, hogy az ir misszionáriusok hatoltak be a kontinens belső területére s igy akadt rá az egyik téritő barát a vándorló törzsre, akit aztán uj hazába vezetett. Az ir kolóniák nyom nélkül pusztultak el többszázados fennállás után. Visszavándoroltak-e vájjon? Alig hihető, mert akkor többet tudna róluk Európa. Valószínűbb az a feltevés, hogy az ir település egy nagy indián felkelés áldozatául esett, tanyáikat szétrombolta az indián, a romokat elmosta az idő s belepte a növényzet. Nehéz lennne ma már nyomukat keresni — 1200 év után! Annyit jelentene ez, mint az Alföldön Attila szekértáborának nyomait kutatni, amelyet szintúgy elmosott az idő s belepett a por... EGY FRISLANDAI HALÁSZMESTER AZ EMBEREVŐKNÉL A velencei származású Fratelli Zeni (Zeno testvérek) útja Frislandába s onnan Amerikába 1390 és 1405 köziött, sok vitára adott alkalmat. Mig régen a mesék birodalmába utalták az erről szóló kézirat nyomán kiadott könyvet, addig ma már nemcsak hihetőnek, de igen valószínűnek tetszik ez a kalandos ut. Az eredeti kéziratban nem is annyira a Zeno testvérek amerikai útja érdekes, hanem a frislandai halászmester elbeszélése, amelynek hatása alatt határozza el magát Frislanda ura, hogy a két olasz hajóssal maga is útnak indul a távoli nyugati országok felé. Az a halászmester 26 évig volt az indiánok foglya. Bárkáját vihar verte az amerikai partokra s Estotilanda földjén kötött ki. Itt egy latinul beszélő tolmácsra talált és egy indián törzsre, amelynek főnöke igen sok latin könyv birtokában volt. Vájjon nem az ir telepesekkel folytatott csetepaték hadizsákmánya voltak e könyvek? A tolmács és a törzsfőnök tanácsára tovább utazott dél felé s megérkezett Drogio országába. Vesztére, mert itt' emberevőkre akadt, akik társait felfalták s őt magát csak azért hagyták életben, mert megtanította az indiánokat a halászat mesterségére. Az indián főnökök kézről-kézre adták a derék halászmestert, aki igy messzi földet bejárt s mindenütt nagy becsben állott az indiánok előtt. Vándorlása közben visszakerült Estotilandba, ahol nemokára odavetődött normannokkal találkozott, ezek segítségével hajót is épített s igy tért vissza huszanhatévi bolyongás után Frislandba. Ha ez a mese igaz — s nincs okunk kételkedni igaz voltában — akkor hősünk egy indián államszövetég foglya lehetett s ha Drogióban emberevőkre talált, úgy ő is csak a mexikói partokra vetődhetett el bolyongásai közben, mert a mexikóiak valóban nemcsak áldoztak embert, de meg is ették az áldozatokat, ha mindjárt csak kultikus jelentősége is volt már náluk az emberevésnek. Estotüanda pedig alkalmasint azonos Hvitramannalandával, ahol akkor már régen elpusztultak az ir telepek s utánuk csak a latin imakönyvek maradtak. A latin tolmács lehetett normann vagy ir származású félvér, de lehetett egy tisztavérü indián is, azok közül, akiket az irek és a normannok megkereszteltek s lehetett végül egy elkallódott walesi is. Meg kell emlékeznünk a walesiek expedíciójáról is. North Wales ura, Madoc, csodálatos földet fedez fel nyugaton. Százhúsz társát otthagyja, de maga visszatért, hogy uj telepeseket hozzon. További tiz hajót rak meg emberekkel és útnak indul. A régi gall kézirat itt elhallgat. Elért-e Madoc másodszor is Amerikába? Nem tudjuk azt sem, hogy hol volt a walesiek kiszemelt telepe. Csak annyit tudunk, hogy messze Nyugaton, túl az óceánon, — tehát máshol, mint Amerikában, nem is lehetett. Ez az expedíció 1170 körül indult útnak. Sokan Madocban látják az azték félisten, Quetzalcoatl megszemélyesítőjét, mert Madoc útja jobban összevág az azték vándorlások befejezésének idejével. 1472-ben a dán Scolvus és a portugál Cortereal indulnak el Amerikába. El is jutnak Labradorba, bár céljuk “Tatárország” elérése volt. Húsz évvel később Columbus fedezi fel Amerikát! Nem! Amerikát még ő sem fedezi fel, mert még ő is azt hiszi s haláláig abban a hitben van, hogy az Indiák felé vezető útjában Zipangu, azaz Japán előszigeteire bukkant s negyedik útja sem győzi meg a valóságról. Erről csak a következő évtizedek győzik meg Európát, amikor már hadseregek hódítanak északon és délen, amikor Caboto eléri a Hudsont, Magellan pedig megtalálja a hőn óhajtott “tengeri átjárót” a Tüzföld fölött. Akkor vesz csak a világ tudomást arról, hogy egy uj Föld született meg, mint ahogy azt Seneca megálmodta ... EGY MESEBELI VAROS KERESÉSÉNEK TÖRTÉNETE A délamerikai kontinens két déli államának, Argentínának és Chilének felfedezése s meghódítása különböző, részben igen regényes utakon történt. Egyes expedíciók közvetlenül Spanyolországból indultak útnak, mint Juan Diaz de Solis, aki felfedezte az “édes tengert”, a “Mar Dulce”-t, a mai Rio de la Plata tölcsértorkolatát. Ezekhez az úgynevezett “hispániai felfedezésekhez” tartoznak az igazi Indiákba vezető “tengeri átjáró” keresésére indított hajóutak is, amelyek közül csak a méltán leghíresebbet említjük: Magellan világkörüli útját. A merész hajós több ponton is érintette Argentina partvidékét s elnevezéseit máig is híven őrzi a térkép. Bahia San Julian, Santa Cruz, Rio Gallegos mindmegannyi állomása ennek a heroikus hajóutnak. (Folytatása következik.)
