Verhovayak Lapja, 1940. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1940-04-25 / 17. szám

1940 Aprilis 25. 17-ik Oldal ■CWWW.W.V.V.'.V.W.V.V.V.V.V.V.V.V.SW.VASV.'.V i- CHICAGÓI HÍREK -I W.V.W.W.V.WW.V.W.V.V.V/.VAV.W.W.W.V.V.1^ Verhovayák Lapja Beszámoló Méltányolt Lachman Antal tiszteletére adott ünnepélyről Ünnepet ült április 14-én, vasárnap a west és north­­sidei magyarság azon alka­lommal, hogy az igazgatóság Lachman Antalnak, a 342- ik fiók alapitó tagjának és már 12 éve elnökének a MÉLTÁNYOLT kitüntetést és az ezzel járó diszoklevelet adományozta. Este 6 óra felé nyitotta meg Kovács István főrendező és toastmester az ünnepélyt kérve a megjelenteket az amerikai nemzeti dal elének­­lésére. Majd Nagytiszteletü Vajda Zoltán református lel­kész asztali imája után a 342-ik fiók hölgy tagjai fel­szolgálták a kitűnő vacsorát, mely idő alatt a westsidei Református Egyház énekka­ra Pavella Márton karmester vezénylete alatt szerenádét adott a megjelentek megelé­gedésére. Nt. Vajda Zoltán volt az ünnepi szónok, aki Lachman Antalban a jó csa­ládi embert, a hü egyházi és egyleti tagot látja és aki hosszú itt eltöltött évei alatt megmaradt jó magyarnak. Mezey Irma most egy kis magyar, ez alkalomra irt ver­sel köszöntötte fel Lachman bácsit a westsidei második generáció nevében. Győrffy Lóránt kerületi szervező lendületes szavakkal ismertette Lachman Antal érdemeit és átadta neki a diszoklevelet és központi ér­met. A legkisebb Lachman gyerek úgyis mint gyermek és mint Verhovay gyermek osztály tagja köszöntötte az ünnepeltet, kit azután Se­bestyén József, a westsidei Református Egyház főgond­noka követett egy szép be­széddel. Kovács István toast­mester most átadta Lach­man elnöknek a 342-ik fiók megemlékezését, egy értékes gyémánt nyakkendő tüt. Vi­rág József művész volt ezek után a soron, aki 3 ének­számmal szerzett nagy sikert és emelte a hangulatot. Iroczky József, a szomszédos 164-ik fiók elnöke volt a kö­vetkező szónok, aki tartalmas beszéd után Lachman Antal mellére tűzte a 164-ik fiók ez alkalomra készült arany jelvényét úgy az ő, mint az össztagság elismerése jeléül. Beszélt még Izsák Ignác, az írás lap szerkesztője, a 164-ik fiók régi tagja, Lichtenberger György, a chicagói Rákóczi Magyar Betegsegélyző elnö­ke, aki vagy 60 taggal jött el Lachman Antalt ünne­pelni. Majd “Elismert” Kun­­stadt Ernő, a 164-ik fiók tit­kára, Mihók György, a 37- ik fiók elnöke és egyszers­­mint a 27 kerület elnöke, Szabó Ferenc, a 96-ik fiók alelnöke, aki a beteg Sza­­lánczy János igazgatót is képviselte, Molnár Kálmán, a Társalgó Egylet alapitó tagja, Igyártó Józsefné, a westsidei Református Nőegy­let alelnöknője, Ribár Mi­hály, a 342-ik fiók titkára, Feifár Vilmos konvenció de­legátus és a 164-ik fiók pénz­tárnoka üdvözölték a leg­újabb “Méltányolt” tagtár­­sat. Előkerült most Kardos Pista cigány zenekara és el­kezdődött a fiatalok szórako­zása, mely a késő éjjeli órákig tartott. A megjelent chica­gói magyar egyleti vezetők közül ot láttuk Ehasz Ist­vánt, a Woodmen Camp 317 éveken át volt elnökét, Ba­­logi Györgyöt, a Független Amerikai Magyarok Egyesü­lete alelnökét, Kőműves Je­nőt, a chicagói Rákóczi tit­kárát, Sütő Istvánt, a Bridge porti Rákóczi northsidei fiók­jának elnökét, Rohály Jó­zsefet, a 37-ik fiók titkárát és konvenciós delegátust, Tinich Ferenc és Szabó La­jos 96-ik fiók tisztviselőit Smith Viktort, a chicagói Rákóczi vigalmi elnökét, Barna Lajos és Fodor Lajos, valamint Koncsos János 164 fiók tisztviselőit, Kovács Fe­renc, a chicagói magyar rá­dió óra igazgatóját, Frank Imrét, a Szabadság napilap chicagói iroda vezetőjét, Ri­mán Istvánt, az írás képvi­selőjét és a westsidei magyar élet számos vezető tagját. Itt említjük meg, hogy az előkészítő munkákat Kovács István, Sebestyén József és Ribár titkár végezték, mig a konyhán Mrs. Margie, Mrs. Hari Károly, Mrs. Kovács István, Mrs. Szépi József és id. Kovács Gusztávné szerez­tek újra jó nevet a west­sidei magyar konyha művé­szetnek. * * * Verhovay Nap Chicagóban Junius 9-én, vasárnap a 6839 Milwaukee avenue alatti SILVER LEAF picnic groveban lesz az első chi­cagói VERHOVAY NAP meg­rendezve a north és westsidei magyar nyelvű fiókok rende­zésében. Úttörő munka lesz ez Chicagóban, melyre a chi­cagói kerületbe tartozó fió­kok mind meg lesznek hiva rendezőknek, mig az anyagi felelősség csak a 164 és 432 fiókokat fogja érinteni. Siker esetén, mert hiszen a siker­nek elmaradni nem lehet, remélhető, hogy jövő évre a város más helyein székelő fiókok is megpróbálkoznak egy VERHOVAY NAP ily formában való lerendezésére. Iroczky József és Lachman Antal elnökök mint a nap A PESTI HÍRLAPBAN olvassuk az alábbi humoros sorokat: JÓ VICC Ilyesmi tulajdonképpen nincs is. Mármint a fogalom ab­szolút értelmében véve. Ugyanis ez a fogalom, hogy “jó vicc” — két részből áll. A jóból és a viccből. Hogy mi a vicc, azt min­denki tudja, hogy mi a jó, azt viszont talán Platon ha­tározta meg a legtökélete­sebben, mondván: abszolút értelemben vett jó pedig csak az lehet, ami mindenkor, minden körülmények között és mindenkinek jó. Na már most: hogy ilyen platoni, abszolút értelemben vett jó vicc, amely minden­kor, minden körülmények között és mindenkinek jó is lenne, vicc is lenne — hogy ilyesmi ^fezen a kerek vilá­gon sola nem volt és nem is lesz soha — azt a követ­kező három kis esettel leszek bátor bizonyítani. I. HARMADIK OLASZORSZÁGI UTAM Róma, ezerkilencszázhu­­szonhat. Akkoriban nagyon sok pénzem volt. Ez ma már úgy hangzik, mintha valami rossz vicc lenne. De akkor, tizen­négy évvel ezelőtt, még egy­általán nem is volt vicc. Hanem igaz volt. És nem is volt rossz. Hanem jó volt. A szó abszolút értelmében. Mindenkinek. Nekem is, aki nábobi elégültséggel szórhat­tam a pénzt, a feleségemnek is, aki ifjonti naivitásában elhitte nekem, hogy egy kül­földi utazás szépségeit csak úgy élvezheti az ember iga­zán, ha lehetőleg minden­hová kocsin jár és hogy mind ez együttvéve az olasz ko­csiknak is jó volt, az talán nem is szorul különösebb főrendezői, nagy programot dolgoznak ki és ebben már most is segítségükre van a 164 fiók részéről Feifár Vil­mos, Barna Lajos és Balogi György, mig a 342 fiók ré­széről Ribar Mihály, Kovács István. Természetesen ez a bizottság ki fog bővülni a két fiók tagságával és azon fiókokkal, kiket nem az egyé­ni szereplés, de a Verhovay név érdekel mindenek előtt. K. E.--------------O-------------­SCRANTON, PA. 174-ik fiók MAJUS 5-ÉN, vasárnap tartja rendes havi gyűlését a Szent István Hallban a Clearview streeten. Tisztelet­tel kérem a tagtársak szives megjelenését, mert igen fon­tos ügyeket kell intéznünk. Tagtársi tisztelettel Rács Antal, titkár. bizonyitgatásra. Na elég az hozzá, hogy egy szép napon a főpostára men­tünk. Kocsin. Mert egy le­velet akartunk feladni. Ko­csin. És ott bandukoltunk Róma verőfényes utcáin, a feleségem halványkék ruhá­ban, én hófehérben, fekete pápaszemmel a nap ellen, nullás géppel kopaszra nyírt fejjel, kocsin. És körülöt­tünk az olaszok, hosszú, fe­kete hajjal és sötét ruhák­ban, gyalog. És mögöttünk egy ijedős amerikai vénkisasszony jött. Kocsin. De ezt akkor én még nem tudtam. Csak megállí­tottam a kocsinkat a főpos­­la előtt, leszálltam és bedob­tam az előbb említett leve­let a postaládába. Aztán meg fordultam és visszaültem a kocsiba. De nem a mienkbe, mert az már közben egy ki­csit feljebb kocogott, hanem a mögöttünk haladó vénkis­­aszonyéba, akit — bevallom: kissé szórakozott gépiesség­gel — azonnal át is karol­tam. Nahát ezt például min­denki remek viccnek találta. A feleségem is, a kocsisunk is, a vénkisasszony kocsisa is, én is. Csak a vénkisasz­­szony nem találta jó vicc­nek, hanem vérfagyasztó si­koltással hanyatlott hátra az ülésen és azt hiszem, hogy ha valaha meg fogja imi az emlékiratait, akkor Rórr* ról úgy fog megemlékezni ben­nük, hogy ebben a városban fehérruhás, fekete pápasze­mes, kopasz őrültek szalad­gálnak, akik beszállnak a gyanútlan idegenek kocsijá­ba, megölelik, aztán hirtelen röhögni kezdenek és újra ki­szállnak. Vagyis, hogy rövid legyek: ez vicc is volt, jó is volt, de nem mindenkinek. II. MÁSODIK OLASZORSZÁGI UTAM Mürzzuschlag, ezerkilenc­­százhusz. Sokkal kevesebb pénzem volt, mint az előbbi esetben, mert hazafelé jöttem Olasz­országból. És nem a felesé­gemmel utaztam, lévén ab­ban az időben még nőtlen. Hanem egy unokabátyám­mal ültem a gyorsvonat har­madik osztályán. Meleg lé­vén, pizsamában. És Mürz­­zuschlagban, a Semmering egyik legfestőibb pontján, ahol a vonat tiz percig ál­lott, leszálltam mosdani. Pi­zsamában, egy szál törülkö­zővel és fogkefével. És le­maradtam a vonatról. Na már most mit csináljak? — töprengtem ijedten és be­mentem az állomásfőnök­höz. Aki röhögött. És be­ültetett engem, irgalomból, egy későbbi, Bécs felé in­duló személyvonatra, amely tele volt kirándulókkal. Akik röhögtek. És Bécsben, az ál­lomáson — közben telefonon értesülve a történtekről — ott várt engem az unoka­bátyám, az az elvetemedett csirkefogó, egy óriási fehér rózsacsokorral, mint ' egy menyasszonyt. És röhögött. És mindenki röhögött. Mert ez mindenkinek jó is volt, vicc is volt. Csak nekem, aki a törté­net szenvedő hőse voltam, Mürzzuschlagtól Bécsig, egy szál pizsamában, törülköző­vel és fogkefével — csak ne­kem volt mindez igazán min­den, csak jó nem volt és vicc nem volt. III. ELSŐ OLASZORSZÁGI UTAM Budapest, ezerkilencszáz­­tizenkettö. Elsőéves műegyetemi hall­gató voltam és egy fillérem se volt. Ennélfogva azzal csaptam agyon az egyik ki­látástalan estémet, hogy Olaszországba utaztam. El­­méletüeg. Elővettem egy me­netrendet és egy Művészet­történetet. Hol a vonatok indulását és érkezését néze­gettem, hol a Művészettörté­net illusztrációit. És közben teát ittam. Mármint nem igazi teát, mert arra nem volt pénzem. Hanem valami gyanús kotyvalékot, amely egy kis maradék teapor és igen sok szárított almahéj forrázatából készült. És ez akkoriban egy jó vicc volt. Ma egy jó tea. ZÁGON ISTVÁN.--------------O-------------­EGY KIS MOZAIK Az egyik kormányhivatal előtt most folyik a legna­gyobb amerikai társaságok vizsgálata. Ennek a vizsgá­latnak az a célja, hogy a kongresszus és a kormány alaposabb betekintést talál­jon eszeknek az óriási válla­latoknak pénzügyi művele­teibe. Széditően nagy ugyanis az az összeg, amit a nagy biztosítók évente át­vesznek az amerikai néptől és amit úgy fektetnek be, amint nekik tetszik. Most például az az érde­kes adat került nyilvános­ságra, amit eddig még senki sem tudott, hogy a METRO­POLITAN LIFE INSURANCE CO. nevű óriási biztositó társaságnak nem kevesebb, mint 7000 amerikai farm van a birtokában, amelyek­nek az értéke kevés híján, 80 millió dollár. Érdekes kö­rülmény volt, hogy a bizto­sitó társaságnak ebben az ügyben beidézett hivatal­noka olyan ellenséges han­gon adta elő a mondaniva­lóit, hogy az elnöklő szená­tornak rendre kellett őt utasítania. A nagy bizto­sítók, épp úgy, mint min­den nagy vállalat, csöppet sem szeretik, ha a kormány, vagy bárki más betekinteni óhajt féltve őrzött üzleti titkaikba

Next

/
Thumbnails
Contents