Verhovayak Lapja, 1940. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1940-04-25 / 17. szám
1940 Április 25. 15-ik Oldal f7ftúU40(Lq_a. Ve4/ioocjy/»o Verhovayak Lapja DICSÉRETET ÉRDEMLŐ! TAGTÁRSAINK Mint tudvalevő a Verhovay Egylet 13-ik fiókja 35 éves jubileumi ünnepélyét fogja tartani május hó 30- án, déli félegy órakor a Magyar Otthonban. Ebből a nevezetes alkalomból megemlékeztem már a Verhovayak Lapjában az alapítókról és azokról, akik szép munkát végeztek egyletünk érdekében. Múlt közleményemből — helyszűke miatt — kimaradtak nehányan. Meg kell tehát emlékeznem azokról, akik azt méltán megérdemlik. Jótevőink voltak ezek az emberek és jóformán díjtalanul dolgoztak egyletünk érdekében és most is dolgoznak minden nemes magyar ügyért. Egyik ilyen jó tagtársunk Veréb Ferenc és a másik Turgyán János. Veréb Ferenc, aki mint fiókunk előbbi elnöke, mindenkor kivette a részét a közmunkából és fáradságot nem ismerve dolgozott a magyar érdekekért és dolgozik ma is. Turgyán János tagtársunk mint jegyző működött közmegelégedésre. Azonszerint Borsos György érdemes tagtársunk évekkel ezelőtt, mint titkár működött. Kívánom, hogy a jóságos Isten tartsa meg erőben és egészségben közöttünk mindnyájukat, hogy együtt ünnepelhessék velünk a 35 éves jubileumot. Jelenlegi titkárunk nehéz és felelősségteljes munkát végez. Minden centtel pontosan számol és csakis igy érthető meg, hogy Egyletünk közel 5 millió dollárral rendelkezik. A közelmúltban is 10,000 dollárral emelte a kötvények összegét és ugyancsak nagyszerűen dolgozik a gyermek osztály érdekében is. Az ilyen nagyszerű munkát pénzzel nem lehet megfizetni. Péntek Károly pénztárnok pontos és józan életű emberre valló munkát végez közöttünk és más testületnél is hasonló munkakört lát el. ő szereti ezt a szép munkát és minden lehetőt elkövet az Egylet fejlesztése érdekében. Németh János tagtársamról azt írhatnám, hogy örökös ellenőr és beteglátogató, ö nem utasít vissza semmifyen nehéz munkát és jókedvvel végzi feladatát bár más egyletnél is tölt be hivatali állást. Tartsa meg a jó Isten Németh barátunkat erőben és egészségben közöttünk barátai és a társadalom javára. Külön kell megemlékeznem egyletünk jegyzőjéről, Vigh Lajosról, aki jó barátom és régi munkástársam. Kérelemre fogadta el csak jegyzői állását, tekintettel súlyára és azokra a nehézségekre, mellyel gyűléseinket kell látogatnia. Azonban a tagság nem tágított mellőle és élvezettel hallgatják jegyzőkönyveit és írásait a gyűléseken. Jármy András jelenlegi alelnökünk szintén köztiszteletben álló tagja fiókunknak. Vannak érdemes jó tagtársaink, akik buzgón látogatják fiókunk gyűléseit és részt vesznek a közmunkában. Ezek pedig a következők: Kutgmics Péter, Binder Miklós, Czap Péter, Demkó József, id. Duch J. András, Hegedűs János, Kuncz József, Lautner Lajos, Magyar Ferenc, Matolcsi György, Oroszi János, Spislander Ferenc, Buga János, Juhász József, Tamás Dániel, Virók János, Radványi Ferenc, Rád ványi Károly, Veréb Ferenc, Jármy András, Freund István, Balázsi Lajos, Kish Béla, Körömy József, Lupish János, Molnár Ferenc, Nemes Károly. Orosz Antal, aki igazi Verhovay tag, lapjával, a Függetlenség-gél mindenkor a tagság érdekeit szolgálja, ugyancsak a Gerenday testvérek lapjukkal, a Jersey Híradóval szolgálják Egyletünk érdekeit és nagy szolgálatokat tesznek ezek a lapok úgy az Egylet, mint a magyarság érdekében. Ezeknek a férfiaknak lehet köszönni, hogy fiókunk gyűlései még állandóan látogatottak és határozatképesek. MEGULESZ JÁNOS, a 13-ik fiók elnöke, egyedüli alapitó tagja.--------------O-------------CANONSBURG, PA. 222-ik fiók FELKÉREM tagtársaimat, hogy az április havi gyűlésen okvetlenül megjelenni szíveskedjenek, mert igen fontos ügyeket kell elintéznünk. Egyben közlöm azt is, hogy nagyszabású TÁNCMULATSÁGOT rendez fiókunk május 4-én. Bonczi Rádió Zenekara fogja a talp alá valót huzni és Bonczi Mariska legújabb dalaival fogja a helybeli és vidéki magyarságunkat szórakoztatni. A mulatság a Gritz-féle Hallban lesz. Az összmagyarság szives pártfogását kérjük. Tagtársi tisztelettel Borsodi Antal, ügykezelő. CLEVELAND, OHIO Molnár Ottó főszervező kérésére Szalay József igazgató-főalelnök a Cleveland és környéki fiókok titkárait egy közös gyűlésre hívta öszsze április 21-én délutánra. A titkárok nagyobb száma meg is jelent a közös gyűlésen és hisszük, hogy az elhangzott beszédek és felvilágosítások nagyban hozzá fognak járulni ahhoz, hogy az itteni vidéken a tagszerzési nagyobb és hathatósabb arányban induljon meg. Szalay igazgató üdvözölte a meg jelent tisztviselőket, megköszönve nekik a pontos megjelenésüket és felkérte Molnár főszervezőt, hogy az összejövetel célját adja elő. Molnár főszervező miután már előzőleg megismerkedett minden jelen volt tisztviselővel, ismételten üdvözli őket és kijelenti, hogy ez nem egy' gyűlés, hanem egy megbeszélés lesz és kérte, hogy minden egyes jelenlevő adja elő a véleményét és tapasztalatait. Kiemelte Molnár főszervező, hogy miután Cleveland éveken át az első helyen állt a Verhovay nagy család táborában, hogy azt szeretné látni nagy Egyesületünk, hogy ismét a régi helyét foglalja el, de tekintetbe véve a Cleveland és környékén levő mostoha munkaviszonyokat, szorgosabb és kitartóbb munkásságra van szükség és azért fel is szólította a jelenlevőket, hogy minden erőt megfeszítve dolgozzanak azon, hogy Cleveland az őtet meg illető helyet vissza nyerje. Minden egyes jelen volt kijelentette, hogy fokozattabb erővel és munkakedvvel fekszenek majd neki a tagszerzésnek és hisszük, hogy a jobb időjárás és a remélhetőleg bekövetkezendő jobb munkaviszonyok is segítségünkre lesznek. Hozzá szóltak a tárgyhoz Varga, a 14-ik fiók pénztárnoka, Balogh, a 45-ik fiók titkárja, Nagy Vince, a 217- ik fiók titkára, Mrs. Gál, a 361-ik nőiosztály titkára, Mayers, az 51-ik fiók titkára, Páltza, az 54-ik fiók titkára, Somogyi János, a 81-ik fiók titkára, Könczöl Antal, a 45-ik fiók gyermek osztály ügykezelője, Drótos József, a 45-ik fiók elnöke, Tóth Lajos, a 14-ik fiók gyermek oszt. ügykezelője és Karnya Kálmán, a 366ik angol osztály pénztárnoka, az osztály titkára helyett beszélt, de mindnyájan annak a kifejezésnek és meggyőződésnek adtak helyett, hogy egytőlegyig azon lesznek, hogy Cleveland a régi hírnevét és helyét vissza szerezze, amit mindannyian szívből remélünk és hiszünk is. Kari Albert, kér. szervező, még a gyermek osztályban már betöltött 16-ik évüket elért tagoknak a felnőtt ősz-' tályba való felvételek ügyében adott a jelenlevő tisztviselőknek egy kis felvilágosítást és felkérte a titkárokat, helyi szervezőket és minden egyes jelen volt közreműködését, hogy a kitűzött célunk elérésében segítségünkre legyenek. Egyben jelentést tett a központ által kiadott “Útmutató” könyvecskéről is és megadta a titkároknak az arra vonatkozó felvilágosítást is. Külön kijelentve, hogy ezen "Útmutató” könyvet, ingyen bárkinek is adják ki, aki arra igényt tart. Molnár főszervező mégegyszer megköszönve a megjelentek szives érdeklődését, ismételten a lelkűkre kötötte az Egyletünk jövőjét és kérte őket, hogy az elhangzott és a megjelentek előtt tett szép ígéretüket be is tartsák és igyekezzenek a Verhovay nagy tábort még nagyobbá és erősebbé tenni, amit minden jelenvolt mégegyszer meg is ígért. Hisszük és reméljük, hogy az ígéretek be is lesznek tartva. Szalay igazgató-főalelnök még nehány lelkes szót intézett a jelenlevőkhöz és ezzel a Cleveland és környéki fiókok tisztviselőinek értekezlete véget ért. Kari Albert, kér. szervező.-------------o------------CLEVELAND, OHIO 361-ik fiók TAGSÁGA áprilisi gyűlésén úgy határozott, hogy tekintettel a nyári meleg napokra, GYŰLÉSEIT ezentúl, vagyis május 5-ikétől kezdve nem a hónap első vasárnapján, hanem MINDEN HÓNAP LEGELSŐ HÉTFŐJÉN este 8-tól kezdve fogja megtartani. Kérjük tehát tisztelt Tagtársainkat, hogy vegyék ezt tudomásul 3 a májusi gyűlésen: 6-án, a pontos időben megjelenni szíveskedjenek. Ugyancsak e helyen felhívom a Clevelandiján lakó Verhovay tagok figyelmét arra is, hogy MÁJUS 12-ÉN, VASÁRNAP, DÉLUTÁN 2 ÓRAI KEZDETTEL szép Mother Day-Party-t rendezünk a Verhovay Otthon nagytermében nívós programmal és e szép délután minden Verhovay anya egy szép ajándékot kap, aki az anyák napi összejövetelünkön megfog jelenni. Tagtársi tisztelettel Gál Imrémé, titkár. CLEVELAND, OHIO a 45-ik fiók kérelme A 45-ik clevelandi fiók magyar szeretettel arra kéri Cleveland és környékének magyarságát, hogy május 14-én, a választás alkalmával szavazzanak John S. Nagy tagtársunkra, aki gyermek kora óta Verhovay s akr a State Representativeségre pályázik s minden tekintetben megérdemli, hogy megválasszák. Jelöltünk fia Nagy János estvérünknek, aki több mint egy évtized óta a 45-ik fiók pénztárnoka s hűségesen szolgálja a Verhovay előrehaladást. A jelölt egyetemi tanulmányainak bevégzése után sikerrel tette le az ügyvédi vizsgát s megkapta az ügyvédi diplomát s nekünk Verhovayaknak nagy érdekünk az, hogy egy ilyen kiváló fiatalember kerüljön be Ohio állam képviselőházába. Ezzel a kérésünkkel kapcsolatban közöljük, hogy május 4-én, szombaton este 7 órai kezdettel a St. Mihály templom termében, amely West 45 és Bridge Ave. alatt van, egy Victory Dinnert •endezünk, melyre szeretettel hívjuk és várjuk a 45-ik fiók tagjait és jóbarátait. Itt van az alkalom megmutatni azt, hogy magyar testvéreink, tagtársaink egységesen foglalnak állást Nagy testvérünk megválasztása mellett s azzal elismerésüket nyilvánítják a jelölt édesapjának, aki minden tekintetben megérdemli a mi tiszteletünket és megbecsülésünket. A vacsora jegy ára 50 cent. Gondoskodunk arról, hogy minden azon résztvevő pompásan érezze magát. Tisztelettel a RENDEZŐSÉG.--------------O--------------CLEVELAND, OHIO 45-ik fiók Tisztelt tagtársak! Tudatjuk önökkel, hogy az évi szokásos piknikünket megtartjuk junius hó 23-án, vasárnap a jól ismert és magyarok által kedvelt Gyapjas Farmán. A zenét Steidel Pista rádiós zenekara fogja szolgálni. Ezen a napon a 45-ik fiók összes tagjainak a megjelenését szeretnénk látni. Tagtársi tisztelettel Keszey Imre,