Verhovayak Lapja, 1940. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1940-04-25 / 17. szám
14-ik Oldal Verhovayak Lapja. 1940 Április 25. Viknr Béla KEDVES ŐSI ROKONAINK: AZ ÉSZTEK Az egyetemen nemcsak észt köszörülnek, hanem észt nyelvet is tanítanak. Már fc, i. a szakbeliek számára, így volt már jó hatvan évvel ezelőtt, amikor én koptattam a kedves, régi alma mater lépcsőfokait. Arról, hogy észt nép is van a világon, csak félfüllel hallottunk egyetmást. Trefort, a későbbi nagy miniszter, járt Finnországban s ott alighanem találkozott észtekkel, de nekünk nem beszélt erről. Hunfalvy Pál, a Szepesség kitűnő szülöttje s a finnugor nyelvészetnek már Budenz József előtt Európa számára egyik úttörője, igen értékes megfigyeléseket tett a “Balt-tenger” vidékein s ezeket vaskos könyvben közre is adta. Ez a németül is megjelent hatalmas mü igen tanulságos olvasmány volt. Sokat megtudtunk belőle magukról az észtekről. De soha észt embert még csak képben sem láttunk, hát még elevenen. Szakmánk: a nyelvészet szempontjából a nyelvre kellett vetnünk a fősulyt. Szorgosan rágódtunk tehát a szógyökereken s amit azokból, lángeszű professzorunk: Budenz József vezetése alatt ki lehetett sütni — őstörténet, hitrege, rokonsági adat — megannyi élményül gazdagította elménket. Akkoriban még szó sem esett holmi finn-ugor faji rokonságról, holott a nyelvtények magukban is ilyenek föltevésére utaltak. Hiszen például a családszerkezet szavai majdnem mind pontosan megegyeznek a finnfajta népeknél. Jobban mint az indogermánoknál. De a finn után az észt nyelvvel foglalkoztunkban furcsa jelenség ötlött élénkbe. Úgy láttuk, hogy az észtek nyelve közelebb is áll a magyarhoz, mint a finn, meg távolabb Is áll tőle; pl. észt and, magyar ad, finn anta, u. a.; észt jalg, magyar gyalog, finn jalka: láb. Másfelől az észtben nincs meg a rendkívül nevezetes hangzóilleszkedés, de megvan a finnben és a magyarban egyaránt; pl. észt isa, finn iső, magyar: ő:. Stb. Nem tudtunk eligazodni a jelenségeken. Itt valami titok rejlik. Nem bolygatjuk itt, csak rámutatunk, mint a szélesebbkörü uraltáji nyelvtudomány egyik érdekes problémájára. Rejtély az észt népnév maga is. Marquardt német tudós megfejte a szót és a szó — vérrel virágzott. Ugyanis a latinos Esthonia szerinte valami ős-iráni nyelv isedom-féle szavára menne vissza, ez pedig “emberevő”-t jelent! Eszerint ős-észt rokonaink (és igy a finnek is, az ő édes testvéreik) kannibálok lettek volna. Természetesen sületlenség az egész. De nem a nyelvtudományban, hanem a gyeplő nélkül száguldó nyelvészkedő képzeletben van a hiba. Olyan ez a megkergült fantázia, mint a bor, melyből ha elégnél többet nyal a nyelvész, főbélyege elvész, megáll nála nyelv, ész. Soká kellett várnunk, mig magának az észt nemzetnek egy-egy élő képviselőjét szinről-szinre megpillanthattunk itt nálunk. Hozzá éppen egy nyelvész volt a legeslegelső. Az első észt látogató Magyarorsz ágon Ezernyolcszáznyolcvanötöt irtunk. Én már leráztam az egyetem porát, de a tudós vüággal, különösen az Írókkal és nyelvészekkel továbbra is fenntartottam a szellemi és társadalmi kapcsolatokat. Ez időben került hozzám a magyar nyelv elsajátítása végett ideérkezett dr. Weske Mihály észt tudós. Negyvenkét éves volt. ő még jobbágysorban született, csak 20 évvel születése után szűnt meg a jobbágyság Észtországban. Dr. Weske kenderszinhaju és nagyszakállu, orosz muzsikra emlékeztető alak volt. A tartui gimnáziumban és a lipcsei missziós iskolában végezte tanulmányait. Az utóbbi helyről azonban csak hamar a lipcsei egyetemhez fordult s itt az összehasonlító nyelvtudományt választotta szaktárgyául. Élete végéig meg is maradt emellett. Eleinte különórák adásával kereste meg a kenyerét, mig 1874-ben már a lartui egyetemre hívták meg az észt nyelv lektorául. Alapítója lett az Oma Maa (A mi hazánk) cimü irodalmi és tudományos folyóiratnak. Észt népdalokat is gyűjtött és egy jókora füzet e dalokból meg is jelent nyomtatásban. Elhozta nekem ajándékul. A tartui egyetem németnyelvű professzorai talán görbe szemmel nézték Weske hazafias irányú működését. Vagy — valószínűbb — felismervén a volt jobbágyfiu jeles talentumát, kieszközöltek számára stipendiumot, amellyel Magyarországba utazott és itt az én tanítványom lett a magyar nyelvből. Ez idő alatt nevezték ki a kazáni orosz egyetemre a finn-ugor összehasonlító nyelvészet professzorává. Végtelenül szorgalmas tanítvány volt, csak türelme volt nagyobb a szerénységénél. Naponként eljött a lakásomra, ahol rendszerint egész társaság gyűlt össze. Fiatal költők, mint Palmer- Pálmai Kálmán, Kadocsa Lippich Elek, Balog István és mások, valamint fiatal zeneirók: Pete Lajos, magyar népdalok kitűnő szerzője, Halmay Kázmér, ekkor már hírneves dalköltő, Kereszty István tanár, iró és zenetudós. Ezek és több más ilyen vendég valóságos irodalmi és művészeti körré varázsolták a földszinti szobát. Az észt nép megszokta hosszú századok alatt, hogy semmibe se vették, minden emberi jogtól megfosztották földesuraik, a német lovagrend ottmaradt leszármazol kihasználták a nép erejét, de nem igen tettek érte semmit. Még a világháború idején az észországi német sajtó — persze nem is sejtve, hogy mi lesz a háború vége — gúnyolódott is az őslakó észtek fölött. Magyar költeményeket, Petőfit és Aranyt olvastuk többnyire a leckeórákon. Weske maga is költő volt, mégpedig a javából. De minekünk még sejtelmünk sem volt erről, ő pedig, nyilván szerénységből, sohasem szólt róla. Már 1874-ben megjelent egy kötete saját költeményeinek: Laulud viisidega (Dalok, megzenésítve). Egyik hires versét: Isa sonad (Az atya szavai), mint a jobbágyfelszabadítás énekét, akkoriban Észtországban szerte dalolták és szavalták. Ebben az atya azt magyarázza a fiának, hogy mi a szabadság. Az utolsó versszaka a jobbágyfelszabaditó II. Sándor cárt dicsőíti. A cárnak, mint az orosz birodalom és Észthon hatalmas urának ez a cselekedete a Weskecsaládot is mély hálára indította, hisz ők is részesültek a jobbágysorból való felszabadulás örömeiben s a fiatal észt költő múzsája megkapó versalakban fejezte ki ezt a hálaérzést. Az utolsó verszak igy szól: Sándortól parancsolat jött: “Szabadság, ragyogj e földön!” Most szabadság napja süt ránk, Vajha sütne mindörökkön! Az észtek szabadságharca a szovjet ellen A költő óhajtása csak napjainkban teljesedett, mert a jobbágyság eltörlése még korántsem hozta meg az észt függetlenséget. Ez csak a világháború végén köszöntött be, amikor Észtország Laidoner tábornok vezetése alatt legyőzvén az elbizakodott vörös hadsereget, teljes önállóságát kivívta, legalább egyelőre. A vörösök azt hitték, könnyen elbánhatnak ezzel a kis országgal. Hiszen csak arról volt szó, hogy visszavegyék, ami az imént még az övék volt. De szörnyen tévedtek. A volt cári birodalom vitéz katonái várták őket. Az orosz vereség olyan súlyos volt, hogy a vörös Oroszország kénytelen volt a békét drága áron meg venni Észtországtól. Úgy értesültünk: 17 társzekér aranyat fizetett a szabadságát hősiesen védő Eesti-nek. Leningrad — akkor még Szentpétervár — utcáin tilos volt bárkinek is meglátnia, mikor a páncélos kocsik, erős lovasságtól kisérve az akkori főváros utcáin végigrobogtak, hogy a hadifogságba esett vörös katonákat kiváltsák az észt fogságból. így is történt. A kis észt nép megmutatta!, hogy mit tud az ősi turáni vér, ha szabadon cselekedhetik hazája érdekében. Sajnos, a költő és tudós dr. Weske ezt már nem érhette meg. Csaknem kétévi magyar tanulás után elfoglalta katedráját a kazáni egyetemen. Budenz József materi szelleme kisérte őt oda. Már akkor szép számmal voltak az ottani egyetemen a finn-ugor nyelvészet iránt érdeklődő orosz és finn-ugor egyetemi hallgatók. Lelkes vezetőt kaptak a tudós professzorban. Érdekes megtudni, hogy a 80-as évek során nagy erővel megindult oroszositó irány indított arra egy másik jeles észt költőt és művészt: Kunder Jánost, hogy szintén Kazánba menjen és ott Weskéhez csatlakozzék. Elválhatatlanok voltak egymástól. Két rokoniélek találkozása volt ez, de nem tartott sokáig. Kunder már 1888-ban, egész fiatalon, a tífusz áldozata lett.A gyönge szervezetű Weske profeszszor pedig két évvel azután, 1890-ben már szintén halott volt. Dr. Weske hosszas ittléte magyar irói és tudományos körökben nagyban fokozta az észt nemzet iránt való érdeklődést nálunk. Az ő látogatását csakhamar követte, bár Weske halála után, egy másik észt iró és politikus megjelenése Magyarországon. Ez Jannsen Harry volt. őróla legközelebb — a Turáni Társaságban — fogok szólani. Aki teheti, hallgassa meg. (Magyar Nemzet.)--------------O-------------MONAVILLE, W. VA. 248-ik fiók Fiókunk április 7-én megtartott rendes havi gyűlésén olyan határozatot hozott, hogy április 7-től december 31-ig minden tag, aki egy uj felnőtt tagot szerez, vagy ha az a tag általa lesz felvéve és az uj tag három havidiját a fióknál befizeti, az külön a fiók pénztárából $1.00, azaz Egy dollár dijat kap. Ugyanilyen feltételek mellett a gyermekosztályba felvett tagok után is 50 cent dij jár. Kérjük tagtársainkat, hogy minél több tagot szerezzenek. Tagtársi tisztelettel Wagner András, elnök. Vizi János, titkár. GYÁSZJELENTÉS A Verhovay Segély Egylet szomorodott szívvel jelenti az alant megnevezett tagok elhuytát. Fiók 8 Tag neve Petlánszkv András .... Kora ...... _ ÜR 6Tóth Imréné ............ 56 14Kaselák István ...... 53 17Hodován Mihályné . 49 17Rebman János ...... 55 22Szilvási Mihálvné .... 61 25Nedróczky Jakabné . 56 36Mike Károlv ............ 66 42Kóbor Miklós ....... 61 45Vince Dénes ............. 59 57Paulik Mihály .......... 58 76Pintér András ......... 63 98Szőllősy János .......... 64 114Szánti Imre .............. 63 132Tomich Mihály ........ 52 147Rákay Béla ......„..... 49 163G erics János ............ 65 270Drosdick József ........ 71 272Kondás József ........ 50 LEGYEN ALMUK CSENDES! 1940 március 30-án, Pittsburgh, Pa.
