Verhovayak Lapja, 1940. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1940-04-18 / 16. szám
a-ik Oldal 1940 Április 18, A tengerentúli magyar rádió közlésekben április hó 14-ikei kezdettel fontos változások lépnek életbe. Az állomások jelzése, hullámhossza és a szórás időpontja egyaránt megváltoznak. A Magyar Telefonhirmondó és Rádió R. T. alább szószerint közölt értesítésének reánk vonatkozó részét a következőkben összegezhetem: Északamerika felé 1940 április 14-iki kezdettel HAT5 hivójeles adó fog naponként szórni 31.17 méteren, azaz 9.625 kilocikluson Eastern Standard time szerint este 6 óra 35 perctől 8 óráig. Az ezidőszerint működő HAT4 adó hozzánk irányitett közlései természetesen egyidejűleg be lesznek szüntetve. A Verhovay Rövidhullámú Rádió Klub tagjai közül többen évek óta szorgalmazták a 9.625-ös sáv vidékére való áttérést és a magyar posta tavaly lefolytatott kísérleti szórásai nyilván igazolták is ezt a lépést. Igaz ugyan, hogy ez a sáv nagyon népes és igy igen erős adók szomszédságába kerülünk, de a sáv tisztán hangközvetitő állomások részére van fönntartva, s igy remélhetjük, hogy az eddigi magyar közlések réme, a rádió táviró, nem fogja többé ronggyá tépi az óhaza üzeneteit. Az időpont előretolása aligha fog nagy tetszését aratni Nyugatamerikában, de az óhaza és az Unió keleti államai részére határozottan előnyösnek látszik. Kár. hogy a közlemény mélységesen hallgat a küldő iliomás erejének várva-várt növeléséről, de reméljük, hogy a sok ígéret ezen a téren sem marad sokáig beváltatlanul. Április 14-ével kezdődőleg tehát a magyar rádió hallgató közönség különös figyelmébe ajánljuk a budapesti közléseket, s tanácsoljuk, hogy minél több rádió hallgató jelentse megfigyeléseit úgy a magyar rádiónak, mint a Verhovay Rövidhullámú Rádió Klubnak a Verhovayak Lapja cimére. A MAGYAR TELEFONHÍRMONDÓ ÉS RÁDIÓ R. T. BUDAPEST, VIII. SÁNDOR UTCA 7. KÖZLEMÉNYE: AZ ÉSZAKAMERIKA FELÉ IRÁNYÍTOTT MAGYAR RÖVIDHULLÁMÚ MŰSORADÁS UJ HULLÁMHOSSZA ÉS A DÉLAMERIKA FELÉ IRÁNYÍTOTT MAGYAR RÖVIDHULLÁMÚ MŰSORADÁS RENDSZERESÍTÉSE. Az Északamerika felé irányított magyar rövidhullámú műsort 1940 április hó I5-ig, — mint eddig, — a HAT4 hivójeles adón, 9.125 kilocikluson, 32.88 méteren irányítjuk Észak- valamint Délamerika leié, szombat kivételével középeurópai időszámítás szerint naponta 1-től 2 óra 30 percig, szombatonként 0.0 órától 1 óra 30 percig. 1940 ÁPRILIS 15-TŐL kezdődőleg Északamerika valamint Délamerika felé külön-kftlön időben, az alábbi hullámhosszokon és alábbi időpontok szerint irányítjuk rövidhullámú műsorainkat: DÉL AMERIK A FELÉ IRÁNYÍTOTT MŰSOR: A HAD3 hivójeles adón 11.850 kilocikluson, 25.32 méteren, naponta középeurópai időszámítás szerint 23 órától 0.20-ig. Amerikai Eastern Standard időszámítás szerint délután 5 órától 6.20-ig. A HAT3 hivójeles adó műsorában naponta adunk magyar, spanyol és portugál nyelven hirekot, hetenként kétszer: hétfőn és pénteken esperauto nyelvű híreket és ugyancsak hetenként kétszer: szerdán és szombaton hírösszefoglalót magyar, spanyol és portugál nyelven. Tarka zenei műsorunkban minden nap kivétel nélkül közvetítünk magyar nótákat. ÉSZAKAMERIKA FELÉ IRÁNYÍTOTT MŰSOR: A HAT5 hivójeles adón 9.625 kilocikluson, 31.17 méteren naponta középeurópai időszámítás szerint 0.35-töl — 2 óráig, amerikai Eastern Standard időszámítás szerint este 6.35-től — 8 óráig. A HAT5 hivójeles adó műsorában naponta adunk magyar, angol, szlovák és ruszin nyelven híreket, hetenként háromszor: hétfőn, szerdán és pénteken esperanto nyelven híreket valamint kétszer: szerdán és szombaton hírösszefoglalót magyar és angol nyelven. A magyar nóták a HAT5 hivójeles adó napi műsorából sem hiányoznak. “A Rádió postá”-ját úgy a HAT3 mint a HAT5 hivójeles adón vasárnaponként közvetítjük. A HAS3 hivójeles adó, amely április 15-ig 15.370 kilocikluson, 19.52 méteren dolgozik, 1940 április 15-ével megszűnik. Budapest, 1940 március hó. MARKOVITS ÁRPÁD JÓZSEF Verhovayale Lapja DARBY Sietek kijelenteni, hogy nem a világhíres Kentucky Derbyről esik itt szó, hanem Philadelphia egyik nyugatra eső külvárosáról, mégpedig vasárnap reggelének csöndességében. A szakadozott futamban haladó vicinális megáll egy viseltes külsejű apró épület előtt s a kalauz torkán harsány kiáltást hallatva tódul ki a szó: “Darby!’ Mivel ideigyekeztem, lelépek a cik-cikkos figurákat mutató téglaburkolatra s útbaigazítás okából nyitogatni próbálom az épületkének lakatalátett ajtaját. Kísérletem hiábavaló s igy neki dűlök az állomás falának, mohamedánnak is beillő nyugalommal várva, hogy majd csak kerül felém valamely jónak tevésére hajlandó lélek, aki ellát tanáccsal, hogy merre igazodjam a “Little Flower Institute” elérésének szándékával. Nem figyeltem meg a várakozásban eltöltött időnek hosszúságát, mivel nagyon elfoglalt azoknak a hieroglifeknek olvasása, amelyeket bicskaheggyel irtak-véstek rá bizonyos érzületek a velem szemben álló fapillérekre. Én is voltam valamikor fiatal s igy nem került nagy fáradságba a múltnak tarisznyájából előszedegetni azokat a kódokat, amelyeknek birtokában könnyű volt a bemetszések értelmének kibetüzése. Meg volt a lelki indulatoknak minden változata, amit csak az ifjúságnak forrósága érzelmeiben felburjánoztatni képes; de ami különösen is megkapott, az a mézeskalácsossátornak is díszére váló két egymásban láncolódó szivalak volt, — oldalain nagy kezdőbetűkkel meg támogatva. Régi volt a faragás, hozzá nem is művésziesen mutatós, de ahol egymásra borultak, megrepedt a pillér, ketté szakadtak az egybekapcsolódott szivek. Ezt látva rádöbbentett a gondolat, hogy épen ilyen embereket kell most felkeresnem, akiknek szivén is nagyot hasíthatott az élet. Nem vagyok félős természetű, de ismerem, hogy mi a szívfájdalom. Tudom, hogy sokkalta kevesebbet gyógyíthat rajta a szó, mint amenynyire megfokozhatja annak íinjait. Nem volt tehát csoda megdöbbenésem, mikor észre vettem, hogy küldetésemnek betöltésére aligha van elég erőm, — kellő tehetségem. Kemény azonban a szükségnek parancsa s ha nem is nagy önbizalommal, de mégis ott álltam teraszán annak a háznak, amely az Isteni Megváltó Leányainak darbyi birtokán otthont ád azoknak, akiket a Verhovayak közül már elhagyott a kenyérkeresésre szükséges erő, akikhez legközelebb esik az Egyesületünkből kisugárzó testvéri érzés. Homlokzatával délnek van fordulva a Verhovayaktól lakott magányos épület s a különösképen felmelegedett időben kettőnek kivételével, valamennyi Verhovay öreg csont ott sütkérezett a tavaszi verőköltőben. Volt aki rám ismert közülök s annak meglepődött kiáltására mindenkinek felém nyúlt a keze. A kezeknek szorongatása közben átjárt mindnyájunkat az a melegség, amely minden arcon az örömnek kifejezése, — az önkénytelen mosoly. Hát, vanni vannak a Verhovay elidősödöttek. Ellátásukra panasz nem is tehető, sőt mint váratlan ember ebédjüket osztva azt kívánom, hogy se magamnak, se más felebarátomnak ne legyen asztalán jobb, vagy rosszabb teríték; mivel az ott felszolgált eledelekkel minden tisztességes ember megelégedhetik. A magam szégyene, hogy nagykészséggel táplált tekintélyem szemérmes viselkedésjel húzódott lajbimnak gomb jai mögé, amikor egy pár hízásnak indult öreg tagtársam felém fordulva hangoztatta, hogy: “Koplalni, nem koplalunk!” Ez iránt minden kétségem el is múlt, mintahogy minden aggódásom is eloszlott, amit gonviselésükre vonatkozólag előzőleg összefüggesztettem. Azok a tiszteletet érdemlő apácák, akik nem csak a Verhovayak, hanem velük együtt vagy százat kitevő gyermeknek és aggnak minden szükségét kielégítik, mindnyájukkal egyforma mó dón gyöngéden viselkednek; önfeláldozó szeretettel ernyedetlenül dolgozva s lelkűknek bizalmát közöttük egyformán megosztva. Legjobban tapasztaltam odaadó készségüket azoknak a tisztes nővéreknek a Verhovay tehetetlenekkel szemben. Gyuri bácsi, tólószékben ülő tagtársunk helyzetét nem veszik tehernek, az orvos utasításaihoz alkalmazkodva külön ellátása, bosszúságot nekik nem okoz. Pista bácsinak nehéz májbetegsége mellett, az a nyers ellenállása amiben tiltakozik, hogy őt a Verhovay közösség helyiségéből a főépület kórházszobájába ^ fektessék, türelmüket sodrából ki nem veszi. Megalkusznak az adott helyzettel s a legnagyobb kellemetlenségeket okozókat a gyámolitásra szoruló embereknek kicsinyét, nagyját, a haragnak minden fellobbanása nélkül istápolják. A látottak megnyugtató ha tása után, óvatosan még is csak felteszem Verhovay tagtársainkhoz a kérdést: “Mi /olna még a kívánságuk, ami teljesíthető?” Meglepően egyöntetű amit kívánnak. Azoknak sűrűbb látogatását, akik a közeleső Verhovay fiókoknak tagjai: azoknak a Verhovayaknak közelségét, akiket ha el is választ tőlük a távolság, de sorsuk feléjük vet, akik arra felé jártukban ha csak egy fél órácskára is, de őket mégis felkeresnék. A magyar újságoknak szívességét is könyörgik; küldjék meg az öreg Verhovayak részére lapjuknak egy példányát, hiszen a hétnek hosszúságát élvezetes időnek gyúrja át a magyar végekről hozzájuk jutó hir s akik olvasni nem tudnak, azok epekednek legjobban a hírek után, mert azokat önérdekből is felolvassák előttük azok, akik az írást értik. Megfogadtam nekik, hogy minden Verhovay tagtársat nyilvánosan felszólítok meglátogatásukra s ámbár nemcsak Verhovay, hanem magyar ügy is, ezen a helyen kérem az amerikai magyar sajtónak tényezőit: Tegyenek cimszalagukra az öreg Verhovayak nevével eggyel többet, mert hiszen mindnyájan megöregszünk s az öreg adni nem, csak kérni képes! Az sem elfelejteni való, hogy nagyot hasított az élet az ott lakó Verhovayaknak szivein mig addig jutottak, hogy más szeretetet ne is ismerjenek, mint ami a Verhovay közösség testvéries összefogásából feléjük sugárzik. Kérdezni nem mertem, de anélkül is tudom, hogy a Verhovay öregek közül nem csak egy volt, aki vérhullatásnak is beillő izzadság csöp pékén nevelte családját, de küszködésében boldogságot
