Verhovayak Lapja, 1940. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1940-04-04 / 14. szám

VOL. XXIII. ÉVFOLYAM 1940 ÁPRILIS 4. NO. 14. SZÁM

HÓBORTOS ÁPRILIS

HÁT BIZONY, Április urfi egykicsit hóbortos talán, de csoda-e, ha elvesztette az eszét? Egész életét az esztendő két legszebb hónapjának társaságában tölti. Balján: kedves kis bakfis, MÁRCIUS, jobbján MÁJUS, a bokrétás szépségkirálynő. Ebbe bizony bele lehet ám részegedni. És Április urfi egyébként sem túlságosan menekül a könnyű, szép mámoroktól.

Jön kedvesen, mosolygón, évődő szelekkel, csacsogó robin-bandériummal és mindenkinek telemőkázza a fülét, akinek füle kinyílik a tavaszi üzenetek fogadására. A kislányt megsikongatja, a vénkisasszonyt meg-megforgatja, a gőgös öregurakat megtanítja köszönni, a festett dámákról lemossa a rúzst, kinyalt legények üstökét felborzolja, a kalapoknak repülőleckét ad; felcsap levélhordőnak, uccaseprőnek, magvetőnek vizöntőnek; eljátsza a telet, a tavaszt, a nyarat, az őszt és csintalan jókedvében annyi kisbünt követ el, hogy mindenki összekapja a rokolyáját, amikor az uccán végigszáguld. Öreg anyóka még rá is szól méltatlankodva, de mégis egy kis motyogó örömmel:

— Ne te ne, velem ugyan elkéstél némileg, kisöcsém, de mondd csak . . . nem a nagyapád unokája vagy?

Április urfi pedig csak kacag, kacag, futkos erre-arra, amig végre is Kislánnyal szembekerül. És ekkor Márciust, Májust feledve olyan remazurit csap egy napesti kiscsárdában a Holddal, hogy csak úgy zug a világ, lobog az ég. És ekkor huzatja el legszebb nótáját az éji szelekkel, szólván ekképen:

— Ácsi azzal a nagybőgős téli rivással. Elő a pikulát!

SZÉP KISASSZONYNAK SZÉP A BOKÁJA

S ÁPRILIS URNÁK SZÉL A KOMÁJA.

“SZÉL KOMA, — SZÓL ODA, —

NÉZZ IDE. NÉZZ ODA:

EGY BOKA, KÉT BOKA, TÍZ BOKA, SZÁZ BOKA,

SZERELMEM SZÁZ OKA . . .

FUSSUNK UTÁNA!”

Ám egyszerre, mint minden szerelmes ember ilyenkor, Április ur is elsírja magát és olyan záport ereszt a világra, hogy különbet maga Medárd se tud csinálni.

Április urfi azonban hamar vigasztalódik. Az első napsugárra ő is elmosolyodik és bár didereg még az éjszakai muritól, úgy ragyog már az arca, mint a nap. Újra csintalankodva futja be a világot és a szép, piros pufókképü lányok, hetyke menyecskék meleg nyakába kis hópihéket szór. A telet hivja vissza? Dehogy! Csak ismeri a nőket és tudja, hogy azok leginkább akkor fordulnak feléje, ha hüvöskésen köszön rájuk.

És fut, fut tovább szélkomáival. A pikolósnótát dúdolja toVább:

EGY BOKA, KÉT BOKA, SZÁZ BOKA, SZÁZ CSODA, —

NÉZZ ODA, SZÉL KOMA! . . .

Már ekkor igy mondja a szövegét, mert Április urfi soha sem ismétli meg önmagát.

TARNÓCY ÁRPÁD.

A felszabadított technikai erők

Az emberiség egy egészen különös veszedelemmel találja szembe magát ma, amikor a jövőből egy válasz nélkül hagyott kérdés mered fenyegetően felé:

— Vájjon URA LESZ-E AZ EMBER AZ ÁLTALA ALKOTOTT CIVILIZÁCIÓNAK, VAGY PEDIG ÁLDOZATÁVÁ VÁLIK? LESZ-E EREJE, HOGY URALKODJÉK AZ ÁLTALA FELSZABADÍTOTT ERŐKÖN?

A komplikált gépek, amiket alkot és az óriási tudás, amit ő kutat ki, hűséges szolgája lesz-e az emberi fajnak, vagy pedig gigászi szörnyeteg válik belőle, amely elpusztítja tulajdon alkotóját?

A most folyó és a közel múltban már befejeződött európai háborúkról nincsenek még pontos statisztikai kimutatások, melyek a pusztulás arányszámát és nagyságát elénktárnák, azonban gondoljunk vissza 1914-re! Akkor minden gép, amit az emberi szellem kitalált és alkotott, az emberiség megsemmisítésének szolgálatába került. Száz és száz láboratóriumban, ezer és ezer arzenálban, gyárban és műhelyben állították a tömeg gyilkosság szolgálatába a fizika és kémia vívmányait. Ennek borzalmas eredménye ott van a statisztikában: 13 millió halott katona, 13 millió halott polgár, 20 millió sebesült, 3 millió fogoly, 9 millió hadiárva, 5 millió hadiözvegy és 10 millió szökevény ... Erre mondta rá egyik Nobeldijjal koszoruzott fizikus: “így járt a világ és az emberiség, mert engedték, hogy gyufákkal játszanak a gyermekek!”

Ugyanez a tudósunk fejtegeti, hogy gyakran hallunk kemény vádbeszédeket a tudomány és a technika ellen. Erre azonban azt válaszolhatjuk, hogy a tudományt pl. nem lehet felelőssé tenni a 26 millió halottért, mert a. háború tulajdonképpen “a régi kultúrák főtevékenysége” volt, amikor még igazi tudományokról nem is lehetett beszélni és a tudomány fejlődésével ez a kinövés, sőt bűn a jövőben csökkenni fog.

Az utolsó ötven esztendő alatt a modern tudomány és annak gyakorlati alkalmazása messze kiható és jótékonyhatásu szociális változásokat hozott létre, amilyet az emberiség története még soha nem produkált.

Negyven éven belül a munkástömegek életnívója, a pénz'vásárló erejéhez mérve 50%-kal emelkedett és ezzel egyidejűleg járt a munkaidőnek 20%-os csökkentése. Nem is beszélve arról, hogy csak a rádió és a mozi segítségével az átlagember művelődése és szórakozása — amit szintén nem szabad lekicsinyelnünk, — jelentékenyen kiélesedett és pedig olyan mértékben, amilyenről még álmodni sem mertünk volna.

Áll ez a megállapítás főként Amerikára vonatkozólag, hol a szórakozásoknak olyan ágát, melyet Európában, vagy más világrészen csak a kiváltságos osztály, avagy a gazdag emberek kizárólagos jogainak tekintik, nálunk természetesek és megszokottak ..

Minden munkás otthonban van itt rádió, élvezzük a villanyvilágítással és gázfőzéssel járó kényelmeket, a színházba, moziba-járás szinte hozzátartozik a mindennapi életünkhöz és alig van család, hol ne volna egy-egy gépkocsi, mely kivisz minket a szabadba s az autóhajtás, a gépkocsivezetés már önmagában véve is gyönyörű foglalkozás, mely nagymértékben kifejleszt speciális emberi értékeket és képességeket: higgadságot, lélekjelenlétet, intelligenciát, stb.

Ha végigolvassuk az emberiség legújabb történetének lapjait és ilyen szemszögből nézzük a jótékony hatású szociális változásokat, végeredményképpen azt állíthatjuk, hogy az úgynevezett gépkorszak az emberiséget nem sü-