Verhovayak Lapja, 1940. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1940-03-14 / 11. szám
1940 Március 14. LITTLE JULIUS SNEEZER .Verhovayak Lapja 15-ik Oldal BAKU ,— —— STARS ON PARADE By TONI ROSSETT IL @®li inna "Íhis cHARMINC, STAR,By VIRTUE OF HER BEAUiy 15 AN AUTH0RIT/ ON THE SU8JECT OF CHAP/A— LORETTAS RECIPE FOR GOOD LOOKS IS PRACTICAL AND SIMPLESHE ADVOCATES COMPLETE FEMININITY IN DRESS AND MANNER - LORETTA TAKES GREAT CARE OF HER HAIR, EYES AND TEETH - AT THE ATOME NT SHE IS WEARING HER HAIR IN THE POPULAR PAGE-&OY ------------------------yryLE._____________ HANTTCMt K M HANDSOME DOES'' CARY GRANT IS ONE OF THE HANDSOMEST OF SCREEN HEROES. HE IS METICULOUS ABOUT HIS CLOTHES ,AND APPEARANCE IN GENERAL-HIS TEETH ARE PERFECT AND VERY WHITE“ IN THETARK BACKGROUND OF HIS TAN FACE. HE ORDERS HIS SUITS FROM A LONDON FIRM — HE HAS 24 OF 'EM.1! 9hmjL forne/CNE ttAPpy MOVIE ACTRESS// REASON? IRENE DUNNE HAS WEALTH, FAME BEAUTY, A DEVOTTO FAMILY AND A Beautiful Singing VOICE -SHE’S HAPPILY MABDIED 1t> DR FRANCIS GRIFFIN, a Wealthy and V- SUCCESSFUL PROFESSIONAL MAN. 40 MAGYAROK CSILLAGA ken bánik vele. Esztergám olyanformányi, ha a vásárosok igazat beszéltek, ők nagykerekü szekereken döcögnek, gyalogember tán még hamarabb elérheti. El, ha nem másfelé tart. . Nem is evett Dőli egész nap, törte, vonszolta magát tovább, hogy megbizonyosodjék. Felfelé vette útját egy oldalon, hogy tetőre érjen s lásson valamit. Amit aztán keserves erőlködése jutalmául, az alkonyat utolsó fényénél látott, még jobban megrémítette, mint a bizonytalanság. Nem tévedett el, sőt túlságosan is jól vette az irányt, szinte belefutott a hadiutba. Ott kígyózott el az a domb lábánál, bele az erdőbe, de távolabb egy tetőn megint felvillant s tányérkerekü sátoros szekér kapaszkodott rajta, lovasoktól kisérve. Olyan volt innen, mint mikor a hangyák a tojásukat lökdösik. Dőli rohant, bukdácsolt, csúszott le a dombról, vissza az erdőbe, örvendett is, hogy jófelé jár, de mégis elijedt a veszedelemtől. Amig a lélekzete birta, loholt a sűrűben s egészen sötét volt már, mikor hcfltfáradtan ledobban egy óriási tölgy tövére, mely jókora tisztás szélén sátorozott. Majdnem felorditott az örömtől, mikor érezte, hogy tocsogóba lépett. Gyötörte a kegyetlen szomjúság. Vékony vizerecske szivárgott a gyökerek alól s apró pocsolyába gyűlt. Dőli odahasalt. s csak azon reszketett, hogy hamarabb kiissza az egész forrást, mielőtt szomjúsága csillapulna. Aztán csak leejtette fejét a mohára. . . . Bogárkánál van, a kis szigeten s puha, rugalmas mellén pihen forró feje. A leány remegő kis keze simogatja arcát s meleg könnycseppet ejt a kezére. Álmában is érzi, hogy nedves a keze s olyan furcsa Bogárka simogatása... Felrezzen, riadtan ül fel. A hold bizonytalan világa alig szűrődik át a lombokon. Két zölden izzó szem mered reá s fájdalmas morgással húzódik vissza valami az árnyékba. Dőli bofzongva ugrott talpra s kapott a botjához. MAGYAROK CSILLAGA 37 egyszeribe megbolondították, tőle ugyan ellophatták ilyenkor a halat szatyrostul, mert utánuk, mintha madzagon húznák. Odahaza a halásznép jókat mulatott a gyermeken, mikor nádparipáján nyargalva, utánozta bálványait. Később elmaradt az efféle, de a mozdulatai, nézése, ritka szavai, felkapott feje tartása éppen elég okot adtak társainak a morgásra. Csak maguk közt sustorogtak, féltek az öklétől. De annál inkább meggyökerezett bennük valami irigy s gyűlölködő érzés, hogy né, a senkifia be fennhordja az orrát s ugyan mi a fenéér? Dőli tán észre se vette az effélét. Az ő szeme messze nézett, mindig a katonákat látta. Ahogy egy ilyen gőgös vitéz lépdelt, szót ejtett, kiköpött, káromkodott vagy kacagott, elnézett a paraszti tökfejek fölött s fellökte az útjába botló cselédfélét, attól megnyilallott s megmámorosodott a Dőli szive. Nem igen tudott különböztetni köztük: ki főember, ki közlegény? Előtte mindenik egyformán elérhetetlen magasságban tündöklött s úgy érezte, tán meghalna a boldogságtól, ha valami csuda folytán csak a legutolsó lehetne is köztük. Nem tehet ő róla, de örökkön rabnak, baromnak érezte magát a cselédi sorban. Ha jobban végezte is a dolgát akármelyiknél, ez is csak érthetetlenül kínozta azzal a homályos gyötrelemmel, hogy nem közéjük való s valami másra, különbre termett. Hanem ez azért szurófájó, névtelen vágy maradt, | a reménytelen robot utált igájában. Valóság és álom között végtelen sötét mélység tátongott. Világ sorja, urak dolga, távoli történések értelme rettentő tudatlanság ködébe veszett előtte s ennek a ködtengernek peremén lebegtek tova elérhetetlenül a csillogó katonák, más világ fenséges látomásai. így volt ez mindaddig, ‘ amig most csodamód megvilágosodott s eldőlt minden. Ez az eset Bogárkával vülámlásként hasított bele a sötétségbe. Egyszerre összeállóit a fejében mind a sok széthulló semmiség. Azonnal
