Verhovayak Lapja, 1940. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1940-03-07 / 10. szám
~~ [ ;■ ' •• - i ■ ■ ~ —--—----■---"V * ' ‘ “ • ' vr~ ' ' VOL. XXIII. ÉVFOLYAM 1940 MÁRCIUS 7. NO. 10. SZÁM VE 1(11 OVAYSTÁK VERHOVAY Miska ezt mondta a fiának, Michael Verhovaynak, csendes esti pipázgatás közben: — Fiam, holnap, a Kossuth szobornál, azt is mondd majd el, hogy a magyar március bennetek is folytatódik ... Michael Verhovay már Washington országában született, de tavaly Magyarországon járt a Verhovaysták zarándokcsapatával. Nagy szivrengésekkel járta meg ezt a szép utat. Érezte, hogy édesapjának igaza van. Petőfi szobránál is ilyenféléket érzett, amikor a költő szoborba rögzített márciusi lendületét szemlélgette és megismételte úgy magában, hangtalan szavakkal, az annyiszor hallott és elmondott márciusi üzenetét: Talpra magyar! Érezte, hogy a magyar szabadság hajnala tényleg a márciusi ifjak lelkében hasadt fel és hogy ez a hajnalhasadás nem jelenthetett mást még a napszállati embereknél sem, mint tavaszi megújhodást. Öreg tölgyek rügyeztek ki újra a márciusi ifjak lelkesedésének melegétől és a nép szive is úgy mozdult meg a friss szelekben, mint életre váró mezők tavasz érkezése idején. Michael Verhovay ügyvédember volt, megszokta az orációt, mégis könnyű kis láz lepte el lelkét, amikor a szobor elé állt. Mögötte Kossuth, a nagy negyvennyolcas idők megörökölt eszménye; előtte az első márciusra emlékeztető magyar vándorok; alatta Amerika hatalmas, szabad földje és fölötte a teremtésbeli szabadság, Isten ege. ami mindenkié. Édesapjára gondolt és a magyar hazára. És gondolt az uj, nehéz idők magyar fellegeinek tornyosodására, a szegény kis nemzet földi árvaságára s dacos ajkáról elrepült a szó: — Testvéreim, amerikai magyar ifjúság, főképpen hozzátok szólok, ezen a napfényü ünnepen, mert a március: IFJÚSÁG ÉS Ml VAGYUNK A MAGYAR MÁRCIUS. Mi vagyunk az első március világnakvert szelei. Mi, akik fiai vagyunk a márciusi ifjak fiainak és unokáinak. Mi, az árva magyar nép vándorainak első és utolsó reményei, a magyar bánatok és vágyódások friss hirnökei, akiknek szavát nem verhetik vissza öreg Európa bűnös viharai. Mi vagyunk a magyar március folytatása, mintahogy folytatása az elvetett magnak a kalász és az uj termésből kigyúrt jó magyar kenyér. — Ezzel a szent érzéssel égnek száll az én lelkem is és fenn, a magasban, Petőfi leikével találkozik. Érzem az ő nagy lelkének csodálatos melegét, az ö ihletett magyar szivének gyűjtő hevét és hallom újra és újra az ő márciusi üzenetét, ami senkinek sem szól olyan gyújtó, parancsoló erővel ma, mint nekünk, kedves testvéreim, amerikai magyar ifjak. — Talpra magyar! Talpra amerikai magyar ifjak! Szent harcra a magyar szabadságért, a magyar nemzeti életért, MERT Ml VAGYUNK MA A MAGYAR MÁRCIUS! Még mondott néhány szót Michael Verhovay, de a dörgő tapsban hangja elveszett. Ezeket már csak az édesapja, Verhovay Miska hallotta meg, aki a Kossuth szobor és kossuthi eszmék árnyékában könnyezve ölelte át fiát: — Jól van, fiam! TARNÓCY ÁRPÁD. Van-e Verhovay lélek-vá ii dwrlás? Első tekintetre magamnak is nagy bolondságnak látszott a felvetett kérdés, de a Verhovay Segély Egylet száz és száz ügye felett töprengve, elémbe állt és vehemens erővel szőrit, hogy feleljek reá. Megtehetném, hogy igenlő vagy tagadó szóval itt rögtön elintézzem, de nemcsak mezitláb szaladna igy a felelet, hanem beleesnék abba a hibába is, hogy kétségbe lenne vonva igazmondása. Sorját kerítem tehát úgy az előzményeknek, mint az azokból folyó következményeknek és onnan kezdem, ahol ötvennégy évvel ezelőtt a Verhovay Segély Egylet megszületett. Tizenhárom romlatlan lelkű bányász körülült vala egy asztalt és csöndes, szakadozott szavakban rakták egy halomba azon az asztalon mindazokat az apró, darabkákat, amelyeket lelkűknek sugallatából lecsipkedtek. Ezeknek a lelki morzsáknak összeforradásából fejlett ki az az erős, tiszta lélek, amely a Verhovay Segély Egylet nagy szivü testületnek életét és cselekvéseit irányítja. Hogy mennyire kétségbevonhatatlan, tökéletes egység a Verhovay lélek, annak legegyenesebb bizonyitéka az a tehetség, amely megnyilvánult működésének első percében: felismerte a helyzetet, kiérezte az abban rejlő hatást és azoknak folytán akart és tett. Szinte idekívánkozik annak megemlítése, hogy egy jottányit sem változtatott a Verhovay léleknek szilárd meggyőződésén, nemzetséges érzületén és erős akaratán az az emberöltőt kitevő idő, amely első megnyilvánulásától kezdve idáig eltelt. Pedig hát csak a Mindentudó annak a megmondhatója, hányféle módon és alakban támadták ennek lefolyásán orvul vagy nyiltan, hogy kitűzött céljától, rendeltetésétől eltávolítsák. Megrendíteni mégse sikerült, mert a Verhovay lélek vándor-életű és a meghidegült szivektől, megfáradt emberektől eltávolodva azoknak keblében ver újabb tanyát, akiket megbizsergetett a tennivágyás és cselekvésre ösztönöz a természetes hajlam, akik mint fontos tényezők kimagaslottak a Verhovay portán. Más előtt csodának tetszhetik, nekem következetes jelenségnek látszik a Verhovay léleknek ez a vándorlása és nagyban hiszem is, hogy az természetes; mint amilyen természetes a magnak csirába szökése, mikor a szükséges nedvvel együtt kellő melegség éri a földet, amelybe vetve lett. Meg kell figyelni azokat a ciklusokat, amelyek a Verhovay Segély Egylet egyik konvenciójától a másikig eltelnek és ez a megfigyelés világossá teszi a szemlélő előtt, hogy a kormányzás rudja mellett sűrűn váltakoznak az emberek. Váltakoznak pedig azért, mivel a legtöbbjét anynyira uralja a Verhovay lélek változatlan ereje, hogy elaprózott vagy egyéni nézetektől fütött akaratoknak nemcsak meghajolni nem tudnak, hanem ezeknek ellenében egyenesen felhuzakodnak. Már pedig a konvenciók tónusát azok intonálják, akik azért hangadók, mivel olyan húrokat pengetnek, amelyeknek hangja momentán beleillik az általánosított, de valójában az egyéni kívánalmaktól erősen befolyásolt helyzetbe. Nincs azonban semmi okuk megrettenni azoknak, akik a Verhovay portának eresze alatt fészküket megrakták, mert hiszen a feléjük boruló fedél zsúpjából nem vágnak szecskát azok, akik a mi hajlékunknak kényelmesebbé tételére ki lettek küldve. Nem! . . . Nem pedig azért, mivel ebben az igyekezetükben eszmék és lehetőségek után kutatva rájönnek, hogy csak épiteniök szabad és azt is úgy, hogy eredeti kinézésében és tartós erejében megmaradjon az a Ház, amelyben a Verhovay nagy család tanyázik, amelyet ötvennégy éven keresztül lankadatlan szorgalmával felépített. Nem kell tehát félve tekinteni a Verhovay Segély Egylet nagy részben uj igazgatóinak ténykedése felé, mert a március 11-én kezdődő gyűlés idején már bizonyosan elérkezik vándorlásában hozzájuk a Verhovay lélek. Ennek sugallatát követve pedig mit tehetnének mást, mint intézkedéseikben odahatni, hogy a Verhovay Testamentumban foglaltak megvalósuljanak. Fejlődjék kiterjedéseiben a testvérsegités terén kifejtett munka, fokozódjék a nemzetséges tevékenység és éber szemek keressék annak lehetőségét, hogy leszármazottaink intézményeinkben otthont leljenek. DARAGÓ JÓZSEF. **9*-
