Verhovayak Lapja, 1940. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1940-02-29 / 9. szám

12-ik Oldal A magyar kisebbség követelései Jugoszláviában A napokban kaptuk át Jugosaláviából az ottani ma gyár lapok egy-egy példá­nyát, melyben leközlik, hogy milyen volt a magyar újév Délszláviában? Uj Év nap­jának legkimagaslóbb ese­ménye volt Dr. VÁRADY IMRE, a délszláviai kisebb­ség vezérének feltűnést kel­tő, nyílt beszéde, melyben az őt üdvözlő küldöttség előtt a magyar kisebbség mini­mális követelését a követke­ze három pontban szögezte le: 1. Magyar Politikai Párt létesítése. 2. Magyar tagokat az adó kivető bizottságokba. 3. Országos magyar kul­­turszövetséget. — “Kívánságunk legelején áll, hogy amink már meg­volt és elveszett,” — mon­dotta Várady,— “azt adják vissza nekünk. Első sorban is a Magyar Pártot! A ma­gyar népcsoport részére kü­lön politikai pártot akarunk saját magyar programmal! Programunk első pontja azonban mégis az volna, hogy ADJANAK A MAGYAR NINCSTELENEKNEK IS AGRARFÖLDET! — Bár ed­dig azt mondták, hogy ez a kérés teljesíthetetlen, mos­tanság a sajtóban megint arról beszélnek, hogy újabb agrárreform készül s ennek megszerkesztése és keresztül vitele során megoldható a jugoszláviai magyarok régi problémája anélkül, hogy Verhovayak Lapja 1940 Február 29. bármilyen más népcsopor­tot sérelem érné...” Dr. Várady beszéde során kihangsúlyozta azt is, hogy igen fontos az adókivető bi­zottságokban a magyarok részvétele, hogy ott is vi­gyázzanak a magyar ér­dekekre. Végül a német Kulturbund-hoz hasonlóan Dr. Várady megakarja szer­vezni a Magyar Közművelő­dési Egyesületet is. Olyan minimális követe­lések ezek, hogy mi itt Ame­rikában szinte érthetetlenül csodálkozunk azon, hogy a demokratikus, szabad elvek­nek ezen valóban legszelí­debb érvényesülési vágyát miért nem lehetett eddig teljesíteni Délszláviában? ...-----------o----------­A HASZNÁLHATÓ INAS Az inas ajtót nyit a láto­gatónak: —• Parancsol, uram? — A vicomte urat kere­sem. — Milyen ügyben? — Egy adósság ügyében. — Sajnálom, a vicomte ur tegnap elutazott. — Kár, meg akartam fi­zetni a tartozásom. — De a vicomte ur ma reggel már haza is érke­zett. A VERHOVAY SEGÉLY EGYLET SZENZÁCIÓS, HATALMAS TAGSZERZÉSI VERSENYE SOHA Országszerte feltűnést keltő és páratlan a maga nemében ilyen értékes dijakat nem tűzött ki még magyar egyesü­let, egyház vagy bármilyen más magyar organizáció és SOHA ilyent nem rendeztek még Magyar Amerikában!!! 49 Nagyszerű Jutalomdij Van Kitűzve a legtöbbje egész kis vagyonnak számitó pompás jutalom. Kitűnő alkalom arra, hogy Magyar Amerika legnagyobb magyar egyesülete érde­kében kifejtett munkásságukért álomba illő, szép jutalmat nyerhessenek a verseny boldog nyertesei. A 49 Jutalomdij a Következő: AZ ELSŐ FÖJUTALOM 1000 (Egyezer) DOLLAR KÉSZPÉNZBEN ÉS ÖT FÖJUTALOM: EGY-EGY UJ, GYÖNYÖRŰ AUTOMOBIL A TÖBBI JUTALMAK: Egy 500 Dolláros Készpénzjutalom EGY 300 Dolláros Készpénzjutalom Egy 200 Dolláros Készpénzjutalom Húsz 100—100 Dolláros Készpénzjutalom — és Húsz 50—50 Dolláros Készpénzjutalom JUTALMAT NYERHET BÁRKI, aki a Verhovay Segély Egyletnek már tagja, vagy aki, mint uj tag, most lép be az Egyesület sorába és tag­szerzés révén gyarapítja az Egyesület tagjainak hatalmas táborát és jelentkezés utján benevezi önmagát a versenyzők sorába. A szenzációs, hatalmas tagszerzési verseny 1940, Február 1-én Kezdődik és 1940, December 31-én Záródik A jutalom odaítélésénél azonban kiköti a Verhovay Segély Egy­let, miszerint a főjutalom elnyerésénél legalább 400,000 pontot — a további öt főjutalom, vagyis az autó-jutalmak elnyeréséért verseny­zőknek legalább 250,000 pontot kell szerezniük s a versenyzőknek ugyanilyen minimális eredményt kell felmutatni a többi jutalmaknál is, — és pedig az 500 dolláros készpénz jutalomnál legalább .............„ 200,000 pontot a 300 dolláros készpénz jutalomnál legalább ............... 125,000 pontot a 200 dolláros készpénz jutalomnál legalább .............. 75,000 pontot a 100 dolláros készpénz jutalmaknál legalább .............- 40,000 pontot az 50 dolláros készpénz jutalmaknál legalább ....._ 25,000 pontot A PÁLYÁZATI FELTÉTELEK MEG: 1. Minden versenyző számára kötelező, hogy a Verhovay Segély Egylet tagja legyen, vagy ha nem tag, az egyesületbe azonnal beiratkozzék és tagdiját félévre azonnal ki is fizesse. 2. A tagszerzési verseny eredményeinek kiszámítása pontszámok szerint a következő kulcs alapján történik: — RENDES BIZTOSÍTÁSNÁL: (ha a kötvény diját 6 hóra fizetik) $ 250.00 3sszegü kötvény szerzése ....... 500 pontot képvisel $ 500.00 összegű- kötvény szerzése ................ 1000 pontot képvisel $1.000.00 összegű kötvény szerzése .................................................. 2000 pontot képvisel $5,000.00 összegű kötvény szerzése ................................................... 10000 pontot képvisel (ha a kötvény diját 12 hóra fizetik) $ 250.00 összegű kötvény szerzése .................................................... 1500 pontot képvisel $ 500.00 összegű kötvény szerzése ................. 3000 pontot képvisel $1,000.00 összegű kötvény szerzése ......................................,........... 6000 pontot képvisel $5.000 00 összegű kötvény szerzése .................................................. 30,000 pontot képvisel AZ IFJÚSÁGI (GYERMEK) OSZTÁLYNÁL: (ha a tagdíjat 6 hóra fizetik) 15 centes havi befizetéssel, minden uj tag ......................................... 400 pontot képvisel 25 centes havi befizetéssel, minden uj tag ................................ 600 pontot képvisel (ha a tagdijat 12 hóra fizetik) 15 centes havi befizetéssel, minden uj tag ..............*.................. 1200 pontot képvisel 25 centes havi befizetéssel, minden uj tag ................................... 2000 pontot képvisel (A közbeeső biztosítási összegek után pedig ezen táblázat szerinti pontok) Itt kiemelendő, hogy az arra szolgáló szelvényen minden tagszerző odaaján­dékozhatja az uj tag után esedékes pontszámokat saját tetszése szerint bármelyik versenyzőnek, de ha azt megtette, vissza nem vonhatja. 3. A verseny záró napja: 1940 december 31-ikének déli 12 órája. 4. Csak azok a havidijak számítanak a verseny szempontjából, amelyek 1940 december 31-ikéig a központi pénztárba befolynak. A jutalmak odaítélésénél csak az olyan uj tagok számítanak, akiknek havidija 1940 december 31-ig be van fizetve. 5. A jutalmakat e célra kinevezett bizottság Ítéli oda, melynek tagjai az igazgatóság sorából kerülnek ki és tagjai lesznek hivatalból az Ellenőrző Bizottság egy tagja és a központi tisztviselők is. 6. A tagszerzési versenyben nem vehetnek részt a Verhovay Segély Egylet központi tisztviselői és alkalmazottai, valamint a kerületi szervezők és azok csa­ládtagjai. 7. Résztvehetnek azonban a versenyben az Egylet fiókjainak tagjai, a fiók­titkárok és fióktisztviselök, akár úgy is, hogy a fiók maga áll egy tag háta mögé és segíti azt a verseny megnyerésében. 8. A szavazatok pontos nyilvántartásáról a Verhovay Segély Egylet központi hivatala gondoskodik s a tagszerzési munka megkezdéséhez, valamint a versenyzők személyes belépéséhez szükséges tájékoztató iratok és nyomtatványok a Verhovay Segély Egylet összes kerületi szervezőinél, fióktitkárainál és a központi hivatalban díjtalanul kaphatók. 9. Mindazok, akik a versenyben részt óhajtanak venni, kérjenek hivatalos benevezési formát a központi hivataltól. A bejelentés Mr. Joseph Darago, President, 345 Fourth Avenue, Pittsburgh, Pa. címre küldendő. 10. A versenyzőt illető pontszámok, versenyszelvények alapján lesznek nyil­vántartva. Éppen ezért a versenyzőnek, minden általa felvett, vagy neki átengedett tagról egy versenyszelvényt kell beküldeni a központi hivatalba. Verseny szelvény nélkül a tagok befizetései nem Írhatók a versenyzők javára.

Next

/
Thumbnails
Contents