Verhovayak Lapja, 1940. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1940-01-11 / 2. szám
1940 Január 11. oooooooooooooooooooooooo OOOOOOO írja: Kemény György OOOOOOO AHOL VÉRRÉ VÁLT AZ OLAJ Amikor csodásán szép, nyári hajnalokon gyönyörködöm a viz tükrében és a fehér habfodrokban, amiket a hajnali szél varrogat a vizek szoknyájára, eszembe jutnak azok az idők, amikor Amerikát járva a new jerseyi partok mentén undorodva néztem a bayonnei tengeröböl zsíros, fekete vizébe, amiben a gyilkos hőségtől meggyötört gyerekek és felnőttek kerestek enyhülést. Úgy tűnt fel előttem a tengerből feketén csillogó, olajosán piszkos tükre, mint valami nagy, fekete koporsó, amibe belezárják a földi nyomorúság malmán halálra őrölt embert, A fekete, zsíros latyakban lubickoló gyerekek, asszonyok és emberek idegen nyelveken beszéltek egymáshoz és ebből megállapítottam, hogy a piszkos öböl a bevándorolt szegények fürdőkádja, az idegen származású gyerekek üdülő helye és nem azoké, akik a “fehér rabszolgák” verejtékén és véréin Floridában és Californiában, a Riviérán vagy Nápolyban, esetleg a Nilus mentén gyönyörködhetnek az örök tavaszban, a ragyogóan kék égben és kristályosán csillogó vizekben. A New Jersey állambeli Bayonne, amit később Bayonne City névvel tüntettek ki, a mindenható ólai városa, a Rockefeller és Tydewater olaj-érdekeltségek aranybányája. Ott finomítják az olajat, a Föld értékes zsírját, amit a nagy érdekeltségek nekivadult éhséggel szívatnak ki a jóságos anyaföld melléből. Az olajfinomítók bűzös telepein leginkább bevándorolt munkások találtak nehéz és olcsó foglalkozást. A munkások nagyobb része lengyel származású volt, de mellettük képviselve volt Európa csaknem minden nemzetisége; magyarok is meglehetős számban laktak az olajkirályok fegyenctelepén. Bűzös, piszkos és egészségtelen volt a munka, különösen is azoké az egyszerű napszámosoké, akik a nagy olajtartályokat tisztogatták és gyakorta kétszáz fokos hőségben kínlódtak az olajpoklokban.. Bérük egy dollár 75 cent volt naponta ezért a könnyű munkáért s ráadásul a királyság keménymarku és durvabeszédü hajcsárai embereknek se tekintették őket. Ordítoztak rájuk, szidalmazták őket olyan modorban, mintha nem is lettek volna emberek. 1915-ben elfogyott végül a rabszolgák türelme és besztrájkoltak. Napi bérük javítását és emberibb bánásmódot kértek a társulat vezetőségétől. Erre a merész kívánságra George B. Gifford, a Rockefeller-válljalat vezérigazgatója, kereken kijelentette, hogy le kell törni, rendre kell tanítani a “piszkos polákokat”, akik ilyen merészen és hálátlanul viselkednek a jólelkü és emberséges olajkirállyal szemben. Megismétlődött a régi nóta és a sztrájkolok letö résére a “vörös ördög” pokoli hada vállalkozott. Bergoff akkor már Bayonneben lakott. Az úri negyedben hatalmas palotában élvezte nemrégen kötött házasságát és zsidó vallását elhagyva katolikus lett a felesége kedvéért. Nagyobb összegeket adott választási, hazafias és vallásos célokra, így tehát köztiszteletben álló polgár lett Bayonneben, ahol eleinte igyekezett eltitkolni piszkos üzleteit és ingatlan-forgalmi irodát nyitott, de nem tudott ellentállani a kisértésnek és amikor gyakorlott szimata megérezte a közeledő sztrájkot, felajánlotta szolgálatait az olaj mindenható urainak. Gifford igazgató busás fizetés reményében Bergoffra bízta a sztrájk letörését a következő emberséges biztatással: — Szerezzen nekem vagy kétszázötven markos embert, akik jól tudják forgatni a botokat. Ha ennyi nem lenne elég, akkor szerezzen ezret, vagy kétezret. Azt akarom, hogy tapossák ki a polákok beleit. Ilyen barátságos bátorítás után munkához látott Bergoff ördög és rászabadította a pokol fajzatait a “polákokra”, amely gyűjtőnév alá tartoztak mindazok, akik az emberszerető olaj királyok jó voltából elevenen sültek meg az olajtartályok poklában és akiknek egyedüli üdülésük volt az a kis lubickolás a tengeröböl moslékos dézsájában. A szerződés megkötése után elkezdődött a sztrájktörők szállítása New Yorkból. Először a vezetők, az úgynevezett “nemesek” érkeztek Bayonnebe fedett bárkákon és pedig annyi munícióval, hogy valóságos háború esetén is elegendő lett volna legalább egy hónapra. A Rockefeller-telepeken Jew Stoney, a Tydewater telepen pedig egy Jack Eller nevű haramia lettek a sztrájktörők vezérei. Julius 20-án kezdődött el igazán a bayonnei háború. Azon a napon jelentek meg először a “vörös ördög” csatlósai a bayonnei “Hunkeyville”-n, vagyis az East 22-ik utcán, ahol skatulyaszerü munkásházakban mind bevándoroltak laktak. A new yorki bitangok rendes szokásuk szerint ingerelni kezdték az embereket és leütöttek egy sztráj kólót. Ebből általános kavarodás támadt. Kivonult a rendőrség, amelynek jeles főnöke, Daniel Cady, nagybüszkén revolvert rántott és agyonlőtt egy John Staranchak nevű fiatal sztráj kólót. Az első vér láttán nekibőszült tömeg köveket ragadott, a rendőrök belelőttek a tömegbe és hét ember megsebesült. A lövöldözés zajára előrohantak a “vörös ördög” cimborái, a rendőrség a jól teljesített kötelesség tudatában félrevonult és a gangsterekre bízta a “polákok” elintézését. A fegyveres ördögfiak azt az utasítást kapták, hogy legjobb belátásuk szerint használják fegyvereiket, amit nem is kellett nekik mondani, mert náluk mindig készen volt a “legjobb belátás.” Különösen is akkor, ha jól fizettek a belátásért és ha a “polákok” meg “hunkey”-ik ellen kellett használniok a “belátást” golyók alakjában. A nagy amerikai lapok kiabáló címekben számoltak be az első összeütközésről és “Külföldiek sztrájkja a Stan dard Oil”-nél címen számoltak be arról a nagyközönségnek. És a mckees rocksi példa szerint megindult a háború a bayonnei “Hunkeyville” polákjai és egyéb nációi ellen. A kis és nagy ördögök a rendőrök távoztával sortüzet nyitottak a sztráj kólókra, akik közül többen elestek, de azért kövekkel és dorongokkal visszaszorították a lövöldöző gazembereket, akik nehány óra múlva valami százan újból támadást in/téztek a sztrájkolok ellen, de újból csak visszaszorultak a telepre, miután tizenkét sztrájkoló vérében fetrengve maradt az utcán. A kegyetlen vérengzésen felbőszült sztrájkolok vad roVerhovayak Lapja hammal támadták meg azt az épületet, ahová a vérengző “fink”-ek menekültek s igazi vérfürdő lett volna a támadásból, ha közben meg nem érkezik Kincaid sheriff a közeli Jersey Cityből és le nem tartóztatja a gyilkos “fink”-ek egy részét. Ez a közbelépés kis időre elhalasztotta a’ nagyobb veszedelmet. A fegyveres bitangok védett helyről lesték és lőtték a felbukkanó sztrájkolókat, sőt Kincaid sheriffet is le akarták lőni a közbelépés miatt, de a golyó egy ártatlan sztráj kólót talált és megölte. Ebből újabb támadás lett. A fegyveres banda lövöldözni kezdte nemcsak a sztrájkolok sorait, hanem azokat a házakat is, amikben az üldözött külföldi sztrájkolok laktak. Véres csata dúlt órákon át, a sebesülteket az amerikai lapok reporterei kötözték be, azok rakták betegszállító kocsikra s a reporterek közül többen csaknem életükkel fizettek meg a mentésért. A harc hevében újból meg jelent Kincaid sheriff s az egyik gazfickó revolverrel lőtt rá, de idejében félreugrott a sheriff és a gyilkos golyó egy mellette álló sztráj kólót, ölt meg. Közben kigyult az olaj valahol az öböl mellett és a sztrájkolok a bámuló tömeggel a tűz felé szaladtak. A betyárok erre tüzelni kezdtek a tömegre. A harc végén négy sztrájkoló életét oltották ki a gyilkosok golyói, a sebesültekkel pedig megteltek az összes kórházak. A “vörös ördög” a harc végén különösen is megdicsérte “Jew” Stoney alvezérét, akinek golyói legalább kettőt öltek meg a négy halott közül. Ami ezután következett, 3-ik Oldal W HAJÓZÁS ^ AMERIKAI ^ ZÁSZLÓ ALATT EGÉSZ EURÓPÁBA és vissza GENOA és NÁPOLY érintésével fM Intézkedjék most, hogy rokonait és barátait kihozassa Amerikába a népszerű amerikai zászlók alatt közlekedő hajókon WASHINGTON — JAN. 13 (Olaszországból — Jan. 29.) MANHATTAN — JAN. 27 (Olaszországból — Feb. 12.) és azontúl kéthetenként Részletekért forduljon utazási ügynökéhez, vagy U. S. Lines 527 Union Trust Bldg. Pittsburgh, Pa. az újból csak az a bizonyos régi igazság, hogy a pénznek akkor sincs szaga, ha olajos. Az olaj tudvalevőleg “kenésre” is nagyon hasznos és ez alaposan beigazolódott Kincaid sheriff esetében, aki a sztrájk elején a munkásság barátjának mutatta magát, de aki ezt a bizalmat kihasználta később a sztrájk letörésére, mert közben ígéretet kapott a nagytőke uraitól, hogy ő lesz New Jersey állam kormányzója. És az ígéret alapján munkához látott és végigcsinált egy olyan komédiát, amelyre még Bármim is büszke lehetett volna valamikor. Rendőrkocsikra rakatta a vörös ördöggel együtt az összes “fink”-vezéreket, akiket elnevezett gyilkosoknak, rablóknak és minden egyébnek. Azután egyszerre száz “fink”-et vitetett a börtönbe. Kiadta a parancsot, hogy (Folytatás a 6-ik oldalon) KÉRELEM és ÉRTESÍTÉS A múlt esztendő legutolsó szombatján, december 30-ikán detroiti nyomdánk részére feladtuk “Special Delivery” jelzéssel a rendes kéziratainkat s abban volt több fióknak a tudósítása is, melyeknek lapunk múlt számában, az 1940 JANUÁR 4-IKÍ 1. SZÁMBAN benne kellett volna lenniök, de az EGÉSZ KÜLDEMÉNY A POSTÁN — SAJNÁLATOS MÓDON — ELKALLÓDOTT, ELVESZETT a nagy újévi levélpostai forgalomban s annak még a nyomára sem tudunk rájönni, kérjük ennélfogva Fióktitkárainkat, Ügykezelőinket és mindazokat, akik híreket küldtek be, de azok még nem jelentek meg, hogy ISMÉTELJÉK MEG JELENTÉSEIKET, TUDÓSÍTÁSUKAT, hogyha annak leközlését még szükségesnek tartják és azokat azonnal küldjék be szerkesztőségünk alábbi címére. Tagtársi tisztelettel: VERHOVAYAK LAPJA szerkesztősége 345 fourth Ave., Pittsburgh, Pa. ■■■■■■■
