Verhovayak Lapja, 1940. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1940-02-08 / 6. szám
8-ik Oldal .Verhovayalc Lapja a tengerfenék csodás világában 1940 Február 8. Fi gy elmentet és! Hírek jöttek arról, hogy megmagyarázhatatlan és érthetetlen okokból a fiók tisztviselőinek választásából kifolyó változások alkalmával a volt régi tisztviselők közül (a titkárok és ügykezelők) nem adják át azokat a Verhovay Segély Egylet tulajdonát képező NYOMTATVÁNYOKAT, KÖNYVEKET ÉS MAS EGYÉB TERMÉSZETŰ DOLGOKAT ÉS ÍRÁSOKAT, amelyek az utánuk következő tisztviselőt illetik meg, helyesebben az uj tisztviselőnek van azokra szüksége. Kérem és figyelmeztetem első sorban azokat a volt tisztviselőket, akik érthetetlen okból a Verhovay nyomtatványokat és más szükséges iratokat az utánuk következő tisztviselőknek átadni vonakodnak, hogy ne tegyék ki magukat annak, hogy az ügyből kifolyólag kellemetlenségeik támadjanak. Adják át, amit nagyon jól tudnak, hogy nem az övéké, az arra illetékes utódoknak s ne idézzenek elő magatartásukkal az Egyesületnek ügyvezetésében hátrányokat s ne okozzanak fölösleges kiadást a Verhovay közös kaszszának. Másodsorban az uj tisztviselőket kérem, hogy abban az esetben, ha elődjeik nem adják át nekik a már említett Verhovay tulajdonokat, úgy jelentsék azt be a központi hivatalhoz. Tagtársi tisztelettel: DARAGÓ JÓZSEF, kpi elnök. Egyik nagy színházban a napokban egy gyönyörű filmet néztem meg. A technika bámulatos tökéletességével tárta fel a színes film a tenger mélységét és annak csodás világát. A mozgófényképezés szemléltetően elénk tárja ugyan a tengerfenék tündérszép világát, de hogy azt meg is értsük, a tudományos könyvekhez kell fordulnunk, melyek minden egyes képet, minden egyes epizódot megmagyaráznak, érthetővé tesznek. * * * A tenger alatt valóságos őserdők vannak. Pálmákkal borított sziklafalak, embernagyságú, kaktuszszerü virágok és a kúszó növények milliói borítják a talajt, melyek helyenként olyan sürüek, hogy a búvároknak szekercékkel kell utat vágniok. Legszebb a tengerfenék a trópusok szigetei mellett és különösen a Perzsa öböl környékén és Jáva szigeténél. Itt készült a pompás felvétel is, mert itt a fénytörési viszonyok nagyon kedvezőek, úgy, hogy teljes szépségükben érvényesülnek a vizalatti erdők, a biborcsigák, kor állók és a szivárvány minden színében tündöklő halak. Csak éppen az a baj, hogy ebben a tündérszép környezetben a búvárt a legszörnyübb drámák fenyegetik. Mindenekelőtt a gutaütés. A trópusok tengerének vize helyenként olyan meleg, hogy a szerencsétlen búvár úgy érzi magát, mintha forró vízzel telt katlanba dugták volna. Verejték lepi el a nehéz gumiruhája alatt és felülről hüs levegőt szivattyúznak, hogy azt a borzalmas hőséget enyhítsék. így is a búvárok fulladoznak sokan meg is fulladnak s éppen ezért csak a legedzettebb búvárokat lehet és ezeket is csak rövid időre ilyen délövi tengerek mélyére bocsátani. Egész fantasztikus veszedelmeket jelentenek a búvárra a különböző tengerfeneki állatok. így például az óriási kagyló, amely széttárt kagylóhéjával úgy hever a tenger fenekén, mint egy ravaszul felállított csapda. Egy ilyen gigászi nagy kagylónak a súlya körülbelül 2 tonna és kitárt állapotban átmérője jó 5—6 láb. Egy hires angol búvárral történt meg, hogy miközben egy hajóroncs után kutatott, véletlenül belépett egy ilyen nyitott kagylóba, amely erre összezárta két héját. Nincs olyen emberi erő, amely egy ilyen óriási kagylót szét tudna feszíteni. Húsz ember ereje sem volna ehhez elegendő. A búvár meg sem tudott mozdulni. Egyetlen szerencséje az volt, hogy a kagyló héjai csizmájának óntalpát fogták be. A búvár csak úgy tudott menekülni, hogy a viz alatt kifüzte és lehúzta a kagylóba zárult buvárcsizmáját. Az újabb baj azonban csak most következett, mert abban a pillanatban, mikor lába megszabadult a több, mint 60 fontos ólomtehertől, a viz fel felé ható ereje olyan erővel kapta el a terhétől megfosztott lábat, mint egy pelyhet és csak a legnagyobb véletlen, hogy nem szakította ki tövestől. Szörnyű erőlködéssel tudta csak a szerencsétlen ember két kézzel visszahúzni égnek álló lábát s aztán kötéllel kötözte a másikhoz. Gyakran kell megküzdeni a búvárnak a cápákkal is. Egészen furcsán védekeznek ezek ellen a szörnyetegek ellen. Abban a pillanatban, mikor a cápa egész közel ér a búvárhoz, az süritett levegőt bocsát ki ruhájából, amely gyöngyökbe tódul ki. Ettől a kitóduló levegőtől a cápa páni rémülettel menekül... eleinte! De lassanként megszokja és akkor újra támadásba lép. A búvár minden igyekezete, hogy legalább az egyiket a cápák közül megsebesítse. Mert ha egy ilyen megsebesített fenevad vérezni kezd, akkor egészen különös dolog történik. A vérző cápa ugyanis elmenekül és ugyanakkor az öszszes többi cápa követi. Ezek a bestiák ösztönösen tudják, hogy vérző társuk hamarosan megdöglik és erre várnak. A kanibáli kegyetlenségü és .falánk cápák ugyanis saját társaikat is megeszik, ha azok már nem tudnak kellően védekezni. Ha a búvár nem tudja felvenni a harcot valamelyik tengeri szörnnyel, akkor elveszett. Mert arra nem számíthat, hogy a tengerből való felhúzással mentik meg. Hasztalan ad vészjeleket, kétségbeesett társai semmit sem tehetnek érdekében. A viz alatt ugyanis szörnyű nyomásnak van a búvár kitéve. Ha ezt a levegőnyomást hirtelen szüntetik meg gyors kihúzás által, akkor a búvár súlyos benső vérzések tünetei között esetleg percek alatt meghal, ötszáz-hatszáz láb mélységből például kerek két órán keresztül tart, amig a búvárt kihúzzák. Ilyen veszedelmes esetekben tehát legfeljebb abban re(A V. L. eredeti cikke) ménykedhetik, hogy egy buvártársát küldik segítségére a mélységbe. De az igazi és egyben legnagyobb veszedelmet nem is a cápák, hanem az óriásira nőtt oktopusok, a polipok legveszedelmesebbjei rejtik. Ezek a csúf, szürke szinü szörnyek a tengerfenekén, avagy a tenger alatti sziklához tapadva, mozdulatlanul fekszenek. Hetekig bármilyen hosszú ideig képesek ilyen dermedten elnyujtózkodni. Nincs az a gyakorlott szem, amely észrevenné őket. A csalódásig hasonlítanak a tenger alatti kövekhez és sziklákhoz. A búvár gyanútlanul rálép valamelyikre. Abban a pillanatban az irtózatos állat ráveti magát. Nyolc darab, egyenként 7 lábas karjával átfogja áldozatát és egyre gyilkosabban öleli körül. A boldogtalan búvár érzi, hogyan áll meg a vérkeringése, hogyan törnek össze a csontjai. Egyetlen útja van a menekülésnek: ha késével gyorsan át tudja vágni a halálosan fojtogató karokat — de mind a nyolcat. Mert ennek a bestiának nincsenek idegei és úgy látszik, nem ismeri a fájdalom érzését. Ameddig egy ép karja van, azzal szorítja áldozatát. Sohasem vonul vissza és sohasem adja fel a harcot. A búvár a mélységből telefonon érintkezik a hajón levő segédekkel. Azonban igen gyakori eset, hogy a telefonkészülék teljesen átnedvesedik és akkor megszakad a búvár és a fentlévők között az élőszóval való közlekedés és a búvár csupán a kötél rángatásával tud utasításokat adni. Például négy rángatás azt jelenti, hogy fel akarja vontatni magát. De gyakran előfordul, hogy a tenger áramlása mozgatja a kötelet és igy az adott jeleket rosszul értelmezve veszik tudomásul a segédek. Ennek halálos katasztrófák lehetnek a következményei. Különösen olyankor forog fenn ez a veszély, ha a búvár elsülyedt hajók roncsaihoz bocsátkozik le. A legnagyobb óvatosság mellett is megtörténhetik, hogy ilyenkor a búvárruhához erősített kötelek beleakadnak a hajó roncsba, különösen a marconi-táviró dróthuzalai jelentenek ezer csapdát. A búvár gyakran nem is tudja, hogy beleakadt egy dróthuzalba és csak akkor eszmél a rettentő valóságra, mikor felülről huzni kezdik. Képzeljük el azt a minden borzalmat felülmúló rémséget, amikor a szerencsétlen ember érzi, hogy hurokba került és ugyanakkor felülről lassan huzni kezdik. Jelző készüléke elromlott, nem tud jeleket adni. Teste egyre jobban feszül, tudja, hogy ment hetetlenül ketté tépik és a legkínosabb halállal pusztul el. Csak a legnagyobb hidegvér és szerencse segíthet ilyenkor. Minden attól függ, sikerül-e késével szét vágnia az acéldrótokat, mielőtt eszméletét elvesztené? Sajnos, ez nem mindig sikerül. És a búvárokról vezetett hajónaplók sok ilyen halálosan végződött katasztrófáról tudnának mesélni. Végzetes veszélyt jelenthet az is, ha a búvár ruhája léket kap. Bármennyire gondosan vizsgálják is meg a ruhát a leszállás előtt, megtörténhet, hogy egy hegyes szikla vagy egy óriási hal beretvaéles foga, esetleg a hajóról lebocsájtott vasn.acska kampója megsérti a gummiruhát. Abban a pillanatban a viz lassan kezd beszivárogni a ruhába és feltartóztathatatlanul nyomul felfelé, behatol a buvársisakba és most már csak percek kérdése, mikor fojtja meg a szerencsétlen embert, aki csak kétféle halál között választhat: ha gyorsan felhuzatja magát, a hirtelen támadt légnyomásváltozás öli meg, ha a viz alatt marad, megfullad. Legújabban már egy igen elmés készülékkel igyekeznek a gyors kihúzással kapcsolatos veszedelmet kiküszöbölni. A megszabott időnél gyorsabban kihúzott búvárt olyan kamarába dugják, amelybe mesterségesen olyan magas légnyomást produkálnak, mint amilyennek a tenger mélyében volt kitéve. Ugyanakkor melléje zárják a kellőképen felöltözött orvost is, aki maszázzsal és injekciókkal próbálja megmenteni a búvár életét. Kimondhatatlan kínokat jelent a búvár számára az északabbra fekvő tengerek mélyében uralkodó, dermesztő hideg, mely ellen nem véd a legvastagabb öltözet sem. Ezenkívül gondoljunk arra, hogy a búvár kézfeje mindig csupasz, különben nem tudja forgatni szerszámait, fegyvereit: Képzeljük el, mit jelent az, ebben a jeges vízben mozdulatlanul lógni órákon keresztül, mert hiszen — mint mondottuk, — egy hatszáz láb mélységből tót teljes órán át vontatják kínos lassúsággal fel’ a búvárt. És ezalatt nem mozoghat, velőkig járja át a hideg és bizony nem egyszer megfagyva inkább holtan, mint elevenen kerül a hajó fedélzetére Még csak egy meglepő furcsaságot. Két búvár a vizfenekén kitünően tud egymással beszélni, ha sisakjaikat egymáshoz érintik. A réz ugyanis kitűnő hangvezető, úgyszintén a viz is és igy a rendes beszélő hangot kitünően meghallják ilyen módon. Annyi bizonyos: kevés pálya van, amely nagyobb és komolyabb veszedelmeket jelenthet, mint a búvárkodás! Amikor leszáll, sohasem tudhatja, hogy nem utolsó útjára indul-e?--------------O--------------Suspended from a ceiling crane for mobility and utilizing a current of 200,000 volts, the largest X-ray machine ever built for treating animals has been installed in the University of Pennsylvania’s veterinary department.
