Verhovayak Lapja, 1937. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)
1937-08-12 / 33. szám
1937 aufutztuc 12 3-ik ol<l*l 'Q-. A “Verhovay követek’* és vezetők az Európa hajón árvalányhajas, “Verhovay-jelvényes” sapkáikkal. Az “Európa” úszó palotáján Felejthetetlen álomkép volt az egész . . . Mi, Yerliovayisták búcsút vettünk mindenkitől az óceánjáró fényesen kivilágított ebédlőjében. Vidám és mégis oly megható volt a bucsuz• kodás... Még egy-egv igazi meleg Yerliovay kézszöritás, ölelés s fölbúgott a bajó kürtje . . . A matrózok a hajó orrában és farában behúzták a hajóköteleket — és a Norddeutscher Lloyd úszó palotája megindult a kikötő hatalmas, emelődaruinak sötét érdéin keresztül — ki a nvilt tenger felé____ New York égbeszökellő házóriásai némán búcsút intettek a rohanó, nagyszerű élet árnyékából . . . Az izzólámpák sárga sugárzápora egyre jobban eltávolodott a hajótól, amint az tovacsuszott sötét éjszakában. Alig néhány perc múlva a Szabadság-szobor magasra tartott és mérföldekre vilá", gitó fáklyájával is, mintha búcsút intett volna mindnyájunknak . . . és mi némán hallgattuk a tenger zúgását. New York felhőkarcolóit is, elnyelte a sötét tenger, melyre ráborult a csillagsugaras nyári éjszaka . . . •Mindnyájan nyugovóra tértünk. — Reggel vidáman üdvözöltük egymást . . . 167-en voltunk magyar utasok s alig fogyasztottuk el reggelinket, máris egy kis riadalom támadt. Két utasunk egyszerre vette észre, hogy pénzét kabinjában felejtette. Bence János, a társasutazás vezetője azonnal megnyugtatta a kedélyeket. .— “Menjenek csak le és nézzék meg az ágyneműt!” — indítványozta. Utasaink le is siettek. Az ágyak már szépen be voltak vetve, -— frissen és hófehéren, — a kabinok kitisztítva, kiszeflőztetve »■ a ropogós zöldhasu dollárok hiánytalanul ott lapultak a párnák között, — szépen kisimítva... A kiszolgáló személyzet becsületességére igen szép fényt vetett ez a kis “riadalom,” mely természetesen eljutott a kapitány füléig is . . . * Az utazás minden tekintetben kellemes és élvezetes volt dacára annak, bogy a hajó másnap már igen erősen mozgott s bizony nehány Verhovay tagtársunknak e* szébe jutott az “óhazai Sógornak” az az üzenete, mely néhány hónappal ezelőtt látott napvilágot a Verhovayak Lapjában s amelyben azt irta, hogy: Fatányér, fakanál, fabögre Nem mék én utazni a tengörre . . . A tengöri nyavalyát ha kívánom, Egy kis bortul itthol is megtalálom . . . Fatányér, fakanál, fabögre Nem mék én utazni a tengörre . . . No, de azért nem volt semmi veszedelem a tengeri betegséggel, mely épen akkor kerüli el az embert, ha a legkevesebbet gondol rá . . . Az idő pedig villámgyorsan rohant, és a hajó rekordsebeséggel szelte az óceánt . . . * Előzékeny útbaigazítás, jó tanács tekintetében a hajótársaság két magyar alkalmazottja: Wufka János és Goydich István vetekedtek egymással s mintha a magyarok gondolatait is kitalálták volna — írják Verhovay zarándokaink. — “Máskülönben mindnyájunknak volt valami mondani valója, ami kikivánkozott belőlünk — tengeri betegség nélkül is, — s igy az idő is rekordsebeséggel haladhatott.” KÖRÖS FŐ Y JANOS, a koránkelö, árvalányha jas, Verhovay főkapitány mivoltát lépten nyomon elárulta. Első volt az elsők között, amint reggelenként már 6 órakor megjelent a fedélzeten s merengve nézett a távolba hol nyugat felé, mikor gondolatai Amerikába szálfák, hol kelet felé, mikor Erdélyre gondolt: Erdély csodálatos hegyei között kis szülő' falujára, falujának öreg háztetőire, a kis templom oly kedvesen csengő harangjára, melyet nehány évvel ezelőtt ő vett és -— kedves Elettársával együtt— ő ajándékozta oda szülőfaluja jámbor népének . . . Épen Európa és Amerika között az Atlanti óceán kellős közepén járt a hajó, midőn megtartották Verhovay kirándulóink NYILT-TENGERI VERHOVAY GYŰLÉSÜKET. — Ritka szerencse egy ilyen gyűlésen jelen lenni, mert hiszen ilyen sem tartható minden esztendőben s ami fő: akarva, nem akarva részt kell azon venni mindenkinek .... A hajó díszes társalgó termében mind a 167-en összegyűltek a Verhovay utazók s a jelenlevők mind kényelmes karosszékekben hallgatták végig ■ a diszgyűlést, melynek vezetője BENCXE JÁNOS, központi titkár volt előadói pedig: Körösfőy János, alelnök, Pálinkás Mihály, az Egyesület ősz, alapitó tagja és a hajótársaság 2 magyar tisztviselője, a jegyzőkönyvet pedig Kuns tadt Ernő, a chicagói 164. fiók titkára vezette, akinek indítványára a gyűlés egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy kábel utján iidvözlik Daragó Józsefet, az Egyesület közszeretetben álló főelnökét, a nagy társasutazás és a Verhovay szervezés, valamint a tagszerzés szellemi irányítóját. — Igen kedves jelenet volt, midőn a gyűlés résztvevői fogadalmat tettek arra nézve, hogy a tagszerzés fontos munkáját hazaérkeszésiik után még nagyobb akarattal es kitartással fogják folytatni, mert újra és újra bebizonyosodott, hogy a Verhovay Segély Egylet a testvéri szeretetét, a magyar érzés ápolását valóban szivén viseli, most pedig kitűnő alkalmat nyújt tagjainak az óhaza minden szépségének a megtekintésére, tehát az elképzelhető legszebb lelki szórakozásra is . . . A gyűlés- befejezése után megjelent BERKES BÉLA 10 tagú zenekara, mely már a megelőző Verhovay táncestén is szórakoztatta az utasokat s egy hosszú óráig húzta fülükbe igazi, magyar lelkesedéssel a legjobb magyar notakat . . . Berkes érző ma* (Folytatás a következő oldalon) “Százhatvanheten voltunk magyar utasok” . . .
