Verhovayak Lapja, 1937. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)

1937-12-23 / 52. szám

1937. december 23. 11-ik oldal Verhova)QkJhpja JELIGÉS és kollegiális üzenetünk a mi kedves lap­társainkhoz ebben a szép karácsonyi hétben: “Találkozunk a jászolnál.” — No. komám, karácsonyra igennagy örömet szerzek a feleségemnek. — Mivel, ides egy komám? — Majd pityókosan menek haza, hogy jól kiveszeked­­hesse magát. .boof j £-This Whiskey is 2 YEARS OLD 75c Pint $1.43 Quart CODE 2 4 CODE 23 CENTURY DISTILLING CO.. PEORIA, ILL. — FALUVEGI GYÖRGYÉK Irta: SZENTIRMAI MÁRTHA KARÁCSONYI HANGULAT AZ IRODÁBAN Alig néhány nap va,n még Ka­rácsony előtt s a szigorú boss iro­dájába hivatja Mr. Brownt, a könyvelőt és nagy meglepetésére ezúttal nem szidja le, hanem hely­­lyel kínálja és atyai hangon be­szél hozzá: “Mr. Brown, én nagyon meg vagyok elégedve a maga munká­jával. Igazán nagyszerűen dol­gozott ebben az esztendőben s most, hogy a Karácsony itt áll az ajtóban, fogadja el tőlem hálám jeléül ezt a csekket!” Mr. Brown alig hisz a szemei­nek, mert a csekk 100 dollárról van kiállítva. Meghatottan kez­di a köszönetét mondani, de a boss közbevág: — Ha pedig a következő évben is ilyen kiváló munkát fog végez­ni és újra ennyire meg leszek elé­gedve magával, akkor — ALÁ IS FOGOM ÍRNI A CSEKKET. — AZ ÜGYES ELEFÁNTOK Társaságban valaki meg­jegyzi, hogy a statisztika szerint évente 500 elefánt szükséges a világ billiárdgo­­lyó szükségletének kielégíté­sére. Miszisz Pösze erre felki­ált : — Csodálatos! Én csak azt nem értem, hogy hogy tudnak egy ilyen otromba ál­latot ilyen finom munkára betanítani. A könyvügynök beállít a Miszisz Kovácshoz: — Kérem, misziszkém, itt van például egy nagyon ér­dekes könyv. “Vadállatok szokásairól” — őszintén ajánlhatom. — Ugyan kérem, — szól miszisz Kovács — erre ne­kem nincs szükségem. Én már négyszer voltam férj­nél. Bálon — Asszonyom, az ön leá­nya a bál királynője, mind­nyájan bámuljuk. — És ugyan miért? — Olyan szép és kedves, hogy senki sem akarja el­hinni, hogy nagysádnak a leánya. A csinos kis feleség igy szól az orvos urához: — Tudod, Fiam, hogy ma van a születésnapom? — Nem baj az, — válaszol­ja az orvos férj — holnapra elmúlik. CSAVARGÓK — És meg mersz erre es­küdni János? — Hogyne! Nem volt ott senki . . .------o-----­— Vádlott, hány éves? — Százkettő vagyok, ins­­tálom. ítélet: A bíróság enyhí­tő körülmények tekintetbe vételével vádlottat lopásért öt évi fegyházra ítéli. A vádlott: Tessék talán inkább életfogytiglanit ki­mondani. A TÓTÁGAS KARÁCSONYFÁJA A Tótágas, karácsony al­kalmából, külön tótágas­karácsonyfát állít Magyari­­ka számára és nagy szellemi áldozatokkal, a következő ajándékokat küldi szét: DETROITBA teljes, kom­munista- és Buffaló-mentes magyar frontot. NEW YORKBA ugyan­ilyen teljességű magyarmen­tes egységfrontot. A VERHOVAY Egylet­nek (F. I. Assn.) 10,000, — | nem — 100,000 uj Verho­­vaystát. A WASHINGTONI “Big Four” értekezletnek ugyan­ennyi, — nem — tizszereny­­nyi megértő, bölcslelkü kö­vetőt. A MAGYAR NAPILA­POKNAK, — az Amerikai Magyar Világ kivételével — 20,000 — nem 2000 inch hir­detést. AZ AMERIKAI MA­GYAR VILÁGNAK szép, Fehér karácsonyt. A HETI LAPOK Szövet­ségének újabb, lelkes célki­tűzéseket. A MAGYAR ÁRVAHÁ­ZAKNAK mentői több ado­mányt és mennél kevesebb magyar árvát. A RÁKÓCZIAKNAK öt­­venezres-tagu karácsonyi ál­mot. A SZÖVET SÉGNEK (Amer. Betegs. és Életbizt. Szöv. Bridgeport, Conn.) ugyanezt. Az I. W. O.-nak ugyanezt a gyémántjubileummal éke­sített horogkereszttel. KEMÉNY GYÖRGYNEK a “Halasztgatás közben” cí­mű legújabb müvét, időrendi összeállításban. GÖNDÖR FERENCNEK Csongrádi Kornél lovasitott szobrát. CSONGRÁDI Kornélnak az “Ember tragédiáját”, köt­ve. És végül ÖNMAGUNK­NAK mindazok szives, ke­gyelmes és félkegyelmes bo­csánatát, akik eme karácso­nyi ötleteinket meg nem ér­tik. APA A GYEREKSZOBÁBAN — Te szamár! — Te vagy a szamár! — Csend legyen, gyere­kek! . . . Már megint meg­feledkeztek, hogy én is itt vagyok ? — Mi van azzal a fiatal­emberrel, akit csalás miatt feljelentett? — Kiegyeztünk, feleségül vette a lányomat. — Hát tudja ... lakott a mi utcánkban egy gyönyörű leány, szinésznövendék. A mamája is gyönyörű volt, meg a szálloda-igazgató pa­pája is, aki imádta feleségét bár az idősebb volt nála. Nó­ra azonban haragudott úgy az anyjára, mint a mostoha­apjára. Az anyja ugyanis vi­déki urileány volt és váro­suknak képviselője csábítot­ta el. Nóra igazi apját nem ismerte, anyja úgy szolgálta, mint egy cselédet, de Nóra mindig szemére vetette, hogy ő törvénytelen gyerek. Pokollá tette szülei életét. Azt se akarták, hogy színész­nő legyen. “Csak azért is!” — mondotta. Beleegyeztek. Az anyja mamám barátnéja volt s mindig nálunk panasz­­kodta ki magát. Egyszer sír­va jött, hogy Nóra minden­áron férjhez akar menni egy csúf öreg kóristához, aki egy hiten sincs vele. “Eldobja magát!” — tör­delte kezét. — “Nem birunk vele.” A mostohaapja igen nagy lelkűén viselkedett. Gyönyö­rű kelengyét, bútort, min­dent csináltatott neki, lakást bérelt. És megtartották az esküvőt. Én is ott voltam, három évvel ezelőtt még job­ban ment sorunk, nem ritt le rólunk a szegénység. Min­denki azt suttogta a temp­lomban: “Hova tette ez a gyönyörű leány a szemét, hogy egy ilyen vén salabak­­ter kell neki? Hiszen még a kabátja is olyan, mintha a ruhakölcsönzőből vette vol­na ki.” Két nap múlva a néni ta­lálkozott a Rákóczi-uton ve­­jével, akiről azt hitte, Olasz­országban van. Majdnem el­ájult, azt hitte, Nórának va­lami baja történt, azért for­dultak vissza, vagy össze­vesztek. “Hát maga mit ke­res itt?” — kiáltotta rá ijed­tében. “Kérem, kérem I” — húzta ki magát a vő sértő­dött arccal, — Én egyezsé­günk szerint mindennek ele­get tettem, midőn kedves le­ányát elkísértem a tudott ál­lomásig ahol a gróf ur várta nagy túra autójával.” Szegény Mariska néni azonban nem tudott semmi­féle állomásról és megállapo­dásról, csak apránként vette ki vejéből, hogy Nóra egy mágnással ment nászúira, aki nemcsak nős, hanem többszörös családapa. Hát ehez mit szól? — Sok csalafintaság tör­ténik a világon s nemcsak annyi csaló van, ahányra a bíróság büntetést szab ki. Vacsorához gyülekezett a hajó népe, Faluvégiék is mentek. Vilma jóízűen evett ő maga úgy vélte, kissé mo­hón is, azért mentegetőd­­zött: — Megéheztem .. s olyan nagyon jó ez a hal. — Talán nem is olyan na­gyon jó! — gondolta György ki állandóan gyönyörködve nézte, mikor evett. Sokat éhezett szegényke. Olyan menyecske se sok lehet, aki a nászút előtt nem igen la­kott jól. Vacsora után felmentek a fedélzetre, leültek egymás mellé. A part már nem lát­szott, nyugodt volt a tenger s a csillagok tisztán ragyog­tak. Vilma azokban gyö­nyörködött. György pedig magában számlálgatta, hány egymás­után következő egész éjsza­ka még az övé, mielőtt éjje­li turnusra megy a bányába? Mert szerette a nyugodal­mas éjszakákat. De azért te­nyere bizsergett már mun­ka után. Ha Vilma nincs mellette, már unta volna is úri módját. A munka nem­csak kenyérkereset, hanem életszükséglet is. Azért két­szeresen szenvednek a mun­(Folytatás a következő oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents