Verhovayak Lapja, 1937. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)

1937-12-16 / 51. szám

1937. december 16. Verhovayak'/opja 11-ili oldal JELIGÉS TANÁCSUNK az egységfrontos urak szá­mára, hogy az egység kimódolásával várják meg a betle­hemi születésnapot. — Mi hozzánk egy chickent hozott a Santa Claus. Hát hozzátok? — Mi hozzánk csak Chicken-Poxot. KASZÁRNYÁBAN A káplár vallási statiszti­kát csinál: — A katolikusok álljanak ide. A kálvinisták meg oda. A zsidók meg amoda. Már minden vallás cso­portosítva van, csak egyet­len baka nem állt -be egyik csoportba sem. — Hát te mit tátod ott a szádat? — Káplár urnák jelentem, én felekezetnélküli vagyok. — Hát jól figyelj ide. Én most adok neked egy percet. Ez alatt válassz magadnak egy vallást, mert úgy löklek a zsidók közé, hogy a Jó Is­ten se szed ki onnan. A villamos Budapestre került tanyás magyarok a Keleti pályaud­varnál megszólítják a villa­moskalauzt. Melyik vagony viszen a Szabadság térre? — A 65-ös bácsi! — No akkqr bemehetünk még ide átellenben a kocs­mába, mert még csak a 2-ős ment erre. Mr. Fehérnek meghalt a felesége. A temetés után az egyik gyászoló rés.zvéttelje­­sen megkérdezi Mr. Fehér­től: — És miben halt meg a megboldogult ? — Azt hiszem, tulgyor­­san élt szegény. — Hogy-hogy? — Úgy, hogy amikor el­vettem, majdnem öt évvel volt fiatalabb nálam és a ha­lála után láttam az iratokból, hogy már tiz évvel idősebb volt, mint én. JÓBARÁTOK •— Miután már úgy is meg kell halnom, szeretnék a lel­­kemen könnyíteni egy kis vallomással. — Hát halljuk, barátom. — Bocsáss meg, kérlek — mondja a haldokló, de a fe­leséged egy időben a szere­tőm volt. — Tudom, — válaszolt a barátja. — De a lányodat is elcsá­bítottam. — Tudom. — És a kisebbik fiad is tő­lem van. — Tudom. A haldokló csodálkozva kérdi: •— Ha mindezt tudtad, mi­ért nem szóltál soha? — Mert te most attól a méregtől haldoklasz, amit én adtam be neked lassanként. Bakák Újonc: Ides apám, aztán miért nem szabad a katoná­nak hosszú hajat viselni? Vén baka: Még azt sem tudod? Hosszú haj rövid ész! FOGORVOSNÁL Egy vidéki atyafi beállít a fogorvoshoz. — Na, mi baj, gazduram? — Egy fogat kéne kivenni instállom. — No csak üljön le, — mondja a fogorvos — nyis­sa jól ki a száját, mindjárt kivesszük. Azzal már neki is akar kez­deni, de az atyafi, amikor meglátja az orvos kezében a fogót, megragadja a kar­ját. — Várjon csak, hé! Ezzel a fogóval akarja kiszedni? — Ezzel hát! — Kicsi lesz, — csóválja meg a fejét a gazda. — Már hogy lenne kicsi. Ezzel veszek én ki minden fogat. — Mán pedig, — mondja az atyafi — az én fogamhoz mégis egy hosszabb fogó kéne. — Miért? — Mert a korcsmában ki­verték, osztég lenyeltem. Egy nyápic kis emberke beszáll a vasúti kupéba, hol csak még egy utas volt: egy atléta kinézésű fiatalember, akinek a podgyásza minden­féle atlétikai dolgokból állt. Egy ideig szótlanul ültek, végre az'atléta megszólal: — Mondja, uham, mefie ^van még eftergom? A mi vékony barátunk nem szólt semmit. Erre újra kérdi az atléta: — Meffe van még Efter­gom ? Nincs válasz. Méregbe jön a fiatalember és ráordit uti­­társára: — Aft kéhdeztem, meffe van még Eftergom?! Az utitárs erre felugrik és kiszaladt a kupéból. Oda­megy a kalauzhoz és ezt mondja neki: — Kalauz uh, kéhem, mondja meg az utitáhsam­­nak, hogy milyen meffe van még Eftergom. Meht ha én igy felypitve válafolok, azt fogja hinni, hogy cufolom éf olyan két pofont kaphatok, hogy cak no. Asszonyok egysaésközt — Az orvos ma megvizs­gálta a nyelvemet. — És mit irt elő? — Sok pihenést! Egyszerű kérdés — Ha találnál egy tömött pénztárcát, mondd, visszaad­nád? — De kérlek, micsoda kér­dés ez? — Mert én sem! IGYUNK ROZS PÁLINKÁT Ha Ön megkóstolja a kitűnő FLEET STREET-et, megtud­ja, hogy mért iszik egyre több ember rozspálinkát CENTURY DISTILLING CO.,PEORIA,ILL. ITTILfiEl ainfifii RYE WHISKEY Qt. CODE 31 $1.43 * Pt. CODE 32 75c----------------------------------------------------------------------------------------—-------------FALUVÉGI GYÖRGYÉK Irta: SZENTIRMAI MÁRTHA — Csak egy kis becsület van bennem ... sok asszony az ilyet mulyának is tartja.... Tudja, két hamis fogadott, hogy én se vagyok különb a többinél. Ezek aztán erőnek erejével el akarták csavarni a fejemet. Senki se hinné el, mit ki nem találtak megszé­­ditésemre. Pórul jártak. — Nem is bocsátják meg azok soha, hogy elvesztették a fo­gadást. — Kivel fogadták? — Egész sereg asszony­nyal. Aztán ha nyertek vol­na, nevetségessé tettek vol­na. így meg mulya vagyok nekik. — Hogy hívják azokat az asszonyokat? — Úgy: Jöjjön ide!” — Nooó ... ne tréfáljon... a nevüket mondja meg! — Azt nem tehetem ... nem tartok velük haragot.... és nem akarom, hogy kis fe­leségem rossz szemmel néz­zen rájuk. Vilma duzzogott. — Jó ... ne mondja ... majd kitalálom magamtól is, kik voltak. — Arról aztán nem tehe­tek ! De vigyázzon, nehogy ártatlanokat fogjon gyanú­ba, mert nem mindig azok a hamisak, akik első pillantás­ra annak látszanak. Állomás nevét kiáltotta a kalauz, sok utas szállt ki, so­kon szálltak fel, az ablakból nézték.-— Mrs. Faluvégi, ez nagy állomás, 10 percig áll a vo­nat. Mit hozzak, mit paran­csol, gyümölcsöt, csodoládét, cukorkát? Vagy leszáll ve­lem együtt és bevásárol? — Mr. Faluvégi ne töm­jön folyton mint a libát és kérem ne pazaroljon. Vi­gyázzon a centekre, hogy dollárokká nöjjenek s ne­kem is vehessen egy Verho­­vay kötvényt. — Az úgyis meglessz ..; no jöjjön. így beszélgettek egymás­sal a vonatban, fesztelenül tehették, mert magyar be­szédükből utitársaik nem ér­tettek egy kukkot se. Egy csöppet se unatkoztak a ki­kötőig, mert Vilma élénk természetű volt s beszédes: csak a nyomorúság zaklatott éveiben ő maga se tudta. Rózsabimbóval is megesik, hogy megcsípi a dér, már el­pusztulna, de valaki meglát­ja, lemetszi bokráról s be­viszi szobájába, ahol aztán csodát lát: szétfésüli a bim­bó s illatozik. Hanem a tenger s a kikötő láttára elnémult Vilma. Hi­szen tanult a tengerről s fő­városi leány létére látott is hajómodelleket a hajóválla­latok kirakataiban. De mi­lyen egész más minden való­di nagyságában, mint kicsi­nyítve s mennyire nem ha­sonlít az iskolai térképek kékre festett tengere ahhoz, mely örök dalát zengve vagy harsogva ostromolja a mó­lót s ott künn messze rin­gatja emelgeti a Berengá­­riát? Szemei gyönyörködtek s lelke reszketett. Egyszerre eszébe jutott mindaz a gyö­­szörnyüség amit hajótöré­sekről, kigyulladt hajókról olvasott. A nőket s gyerme­keket mentik meg először. De hány mentőcsónak fordul fel már a leeresztéskor? ő, aki a Dunába akart ugrani, félt a tengerbe veszéstől. Hátha Isten azzal bünteti meg kishitűségéért? Vagy őt megmentik s György sülyed el a hajóval? Istenem, Iste­nem, jó lenne visszamene­külni a Bosnyák utcába, ha hárman aludtak is egy ágy­ban ! Jó, hogy György nem ol­vashatta le homlokáról gon­dolatait, mert ami csak a fel­zaklatott idegek játéka volt, annak vette volna, hogy Vil­ma meg bánta, hogy felesé­­(Folytatás a következő oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents