Verhovayak Lapja, 1937. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)
1937-12-16 / 51. szám
Journal of Verhovay Fraternal Insurance Association VOLUME XX. 1937. DECEMBER 16. NO. 51. SZÁM -:- FELEKEZETI VILLONGÁSOK Mintha nem volna elég keserve az életnek, — az *TZMUSOK”-nak minden fajtáját rászabadítják a világra. A technika fejlődésének hatása alatt, a változásra kényszeritett életfolyamat, lázban gyötrődik s nem a kórságnak igaz okait keresik az ágya körül tolakodó felcserek, hanem mindenki a maga által kotyvasztott szérumot szurkálja bele, a krízis hatása alatt ide-oda hempergő, nyavalyás testbe. Lövik, fecskendezik agyába a kommunizmust, a faszcizmust, a nácizmust, a militarizmust és, — hogy ezeknek hatása alatt eszét még teljesen el nem vesztette, — annak nem más az oka, mint az ä parányi józanság, amely meg-megforgatja agyában ezt az igazságot: — “A természetben nincsen ugrás.” — A természetnek megmásithatlan törvényei vannak s bárki, aki fokozatait keresztül ugrani próbálja: előbb, vagy utóbb, de önmagában tesz kárt. Nagyon meglepők hát azok a tünetek, amelyek egyenesen azt mutatják, hogy akiket a nép elejére állított a sors, elfeledkéznek a természeti törvények vas-szigoráról s az emberi indulatok erejének felhasználásával, keresztül akarják ugratni a rájok figyelőket a természet törvényei által kijelölt fejlődési fokozatokon. Pedig hát akármennyire fel is csigázzák kis és nagypróféták, vezetésre hivatottak s oda feltolakodott sarlatánok a rajok* hallgatóknak érzelmeit, semmi emberi indulat nem változtathat a természet által kisza-MAGYARORSZÁG Ismét fizette háborús adósságait MAGYARORSZÁG, a mi szegény kis szülőhazánk, ismét példát szolgáltatott a világ nem egy hatalmas, arannyalbélelt országának. A magyar megbízott megjelent a U. S. kincstárnokánál és kifizette Magyarország háborús adósságainak december hó 15-én esedékessé vállt részletét. Mert: az lehet, hogy a magyar tarisznyában kevés az arany, de annál több benne az aranynál is becsesebb “nemzeti és faji tisztesség.” bott utón s nem is alkothatnak maradandót sem egyesek, sem nemzetek; de még az egész világnak népe sem állíthat fel semmi olyat, amit a természetnek erős törvénye meg nem döntene, ha a vezetést végző pallérok figyelembe nem veszik nivellálásuk közben az örök természet törvényeit. Az amerikai magyarság világa kicsi világ, alig hogy szabad szemmel észrevehető, mégis feltalálható életében minden “IZMUS”, — még pedig égető formájában. Azt még megértjük, hogy a kommunizmus szavat kapott köztünk, mert hiszen legnagyobb számban munkásszerszámot forgatók vagyunk s igy ebben a beállításban az közénk férkőzhetik; — de hogy a nácizmust miért kultiválják nagy vehemenciával Magyar Amerikában, azt felfogni igazán nem tudjuk. Különben sem értjük meg azt az akaratot, amellyel a nácizmusnak zsidó-kérdését taglalják, boncolják előttünk olyanok, akiknek hivatása és kenyere az volna, hogy minden valláskülönbség nélkül ápolják és erősíteni igyekez-! zenek azt az összefogó érzést ami bennünket, mint magyarokat, itt összekapcsol. Igaztalan és ízléstelen az a harc, amelynek tüzébe a zsidó-vallásu magyarok belekerülnek és gonosz a szándék, amellyel élezik azt a pallost, amelyet a gyűlölet dühével magasra emelnek, hogy csapásával a zsidó-vallásu magyarokat tőlünk elválasszák. Uraim! Tudják-e, hogy amit tesznek, az kicsi nemzetségünk ellen elkövetett nagy bűn ? Avagy legalább azt tudják-e, hogy az ameri-* kai magyar életnek minden alkotásában ott van a velünk együtt idevándorolt magyar zsidóknak izzadságcsöppje?. Tudják-e, hogy egyesületeink, ^templomaink egyházaink, — maga a sajtó is —« úgy fejlődött és épült itt ki, hogy a zsidó-vallásu magyarok készéggel segítettek; közös ügyeinktől el nem zárkóztak és a legtöbbször előljártak ha az amerikai niagyarság érdeke áldozatot követelt tőlünk? Én, aki római katolikus létemre Moskovitz Józseffel, már régebben elhunyt ^zsidóvallásu igaz magyar testvéremmel, ástam egy reformát u s templomnak iskolára szánt pincéjét, — nem feledhetem el azt a jelenetet, mikor a tőle fiatalabb és erősebb unokaöccs, zsebbetett kézzel tekintett le ránk: izzadó pinceásókra. Moskovitz lapátot kínált az unokaöccsnek, aki orrfintoritással .tolta el magától a felkínált szerszámot. Ez az orrfintoritás s az elutasító mozdulat a következő felkiáltásra (Folyt, a következő oldalon) HUNGARY again pays her war debt ■ installment HUNGARY, our poor Old M Country, again gave an example to more than one of the powerful and rich nations of the world. The Hungarian representative appeared at the U. S. Treasury and the installment of her war debt due on December 15th. It is true that we do not have much gold, but we have national and racial honor which is worth more than gold. ■ ikairaVcscntii miß PÉTER apja, Andorás, alkonyatra érkezett meg a bányából. KereszthegyU karácsonyfát cipelt a hátán. Jókorát. Lerázta a havat a fáról meg önmagáról és petopogott a nagykonyhába. Ott támasztotta falnak a fát, amin még mindig az erdő téli regéje ködlött. — Úgy megfárasztott, —— mondta, — mintha immár ötvenéve hordnám. Péter és az asszony a konyhában üldögéltek. Derülten nézték Andorás apót, ahogy bekövetkezett a karácsonyi hírrel és az asszony mondta igy: — Merthogy igaz is, hogy Őtven éve hordja már haza a Verhovay karácsonyt. Andorás, akire Ősi örökségképen maradt rá a nyugalmas beszéd, elébb helyet kerített magának az asztalnál s csak azután szólalt meg: —— Hászen-iszen, majdnem Házeltonbó. hoztam ezt is, mint a többi Verhovay jót. És mosolygott egyet rá, mintha az emlékeire inna áldomást. És már a levest kanalazta» amikor újra szólt: — Az erdőkre meggyütt a karácsony. —— Szép-e? —— Igennagyon szép. Legalább ezer angyal dunyhája szakadt ki ma reggel és azóta egyre hull a toliyu. Szép lehet az égbeli liba. Péternek egy kis nevetnékje támadt, de olyan meleg volt ez a beszéd, mint maga a karácsonyi hir. Inkább a Csillag felől érdeklődött hát:’"" —— Hát a Csillag? — Gyün ám mán az is. A vén bánya mögül. Onnan, ahonnan a karácsonyi fát hordjuk. — Milyen? — Olyan fényes, hogy bele se nézhetsz. Hét az ága, mer hét világra szól. Nekünk is itt ni, a Verhovay portán. Erre hosszan végighuzta fehér bajuszát a ka bátujján. Inkább szokásból, mint a leves okából. És komolyabbra vette im a szót: — Mer, nézd csak, Péter: a kisded, kisded. A te gyermeked is kisded, fehérlelkü kis szent jószág. Hát . . , az is lehet még Mevváltói Megijedt némileg erre a mélyről jött beszédre és hozzá is tette mingyárt, szerényen: — Mármint a mi Mevváltónk, A Zsuzsáé, a tied meg az enyém. A többi kisdedvei együtt meg az egész Verhovayé. Vagy még tovább: minden magyaré. Merhát akárhogy is van no, a mi jövendőnk is a kisded. “AZ UJ NEMZEDÉK” ■ mondta citálva, —■ ahogy az újságunk is mondja. Nohát! És összenéztek kedvesen, Igennagy csendben. Csak még az asszony mondott vagy ennyit: —— Mer ugy-e, nékünk is csak szól a karácsonyi hir?
