Verhovayak Lapja, 1937. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)

1937-11-11 / 46. szám

* 1937. N«Teml«r 11. VerhovayokJopja JELIGÉS MEGÁLLAPÍTÁSUNK e héten, hogy az országos nagy egyletek egyesülése nem lehet messze. Arra már rájöttek, hogy mindannyian magyarok. — Ejnye, ejnye, szomszéd asszony, hát mér seprüzte el megint azt a szegény második nemzedéket? — Merhogy mindig magyar nótákat fogdos azon az óhazai rádijón. — Hát aztán? — Hát aztán hadd rijjon ü is, ha engem folyton rigat. SAKKOZÓK Irta: Karinthy Frigyes — Plem, Plem. — Plem, plem? Hogy mondta: plem, plem?! — Voltam bátor. Voltam bátor^ágos. — Na, ha maga volt egy bátor Ságos, ha ön egy Sá-, gos, az a bátrabbik fajtából való, hát akkor én adok ma­gának egy sakkot, kedves, Ságos. — Maga ad nekem egy sakkot, egy sakkantyut. Mit vesz magának az illető sak­kon, ha én idelépek . .. vagy mondjuk, nem is idelépek, hanem, mondjuk, idelépek... —. Maga nem lépegethet, kedves Ságos, kedves bátor Ságos, mert maga nem van meg egy ballerina, aki ide­lép ege,t, odalépeget és ezzel megkeresi a kenyerét, ha­nem igenis maga egy sak­kozó, aki csak egyet lépe­gethet, mert piéce touchée történt, piész tusé, egy piész tusa, egy kicsike, finom tu­sa, érintett figura mozdul, érintetlen figura marad, de hát van-e érintetlen figura? Sakk! — Sakk! Ön azt mondja, sakk! Ön bizonyosan elősze­retettel mondja, hogy sakk. Ön egy sakter. — Sakter? Groszartig. Hogy magának ilyenek az eszébe jutnak; mondja, hol jutnak bele az eszébe, az eszecskéjébe, a kis esze-me­­szejébe, kis mesze-eszejébe az ilyen dolgok, hogy sakter, — alul jutnak bele, vagy fe­lül jutnak bele a kis mesze­­esze-veszejébe ? — Mesze, esze, vészé, mondja ön, na hát mesze, esze, vészé, hát akkor legyen mesze, esze, vészé, hát ak­kor én megfogom a bástyá­mat és leteszem ide, leteszem a ház asztalára a bástyámat, az asztal házára leteszem ezt a kis magyar bástyát, ez(t a kis pörge fiút, de kizárólag arra való tekintettel, mivel ön szerint esze-mesze-vesze. —- Na, jó, jó . .. tyotyotyo .. atyetyetye ... hiszen nem mondtam semmit, azt is egy halk hangárnyalattal csupán ... és ha maga ezt ide lete­szi, hát akkoi mi történhetik, Istenke, hát akkor én lépem eztet, maga lépi eztet, ütöm eztet,: ja persze, ez ütésben marad, — na, gyerünk. Tes­sék Sakk. — Sakk? Talán azt akarja mondani: sakk? Miért mond­ja ahelyett, hogy: sakk, azt hogy: sakk ? De ha sakk, sak legyen sakk. Ami sak, az sak. — Hát most mi lesz a hu­szárral? Mi lesz a huszárral, mi lesz Húsz Áronnal, a kis Húsz Áronnal ? — Hát tudja mit: fog még maga bagóért táncolni. — Vagy mondjuk: fog még ura'ságod dohánymaradékért koreográfiái mutatványokat adni cserébe. Majd meglát­juk, mi lesz azzal a futóval a sarokban. — A futóval? önnek láza van mi lenne a futóval? Ha önnek láza van, tegyen bo­rogatást a fejére, jeges bo­rogatást, jegest barátom, mit szól hozzá? — Mit szólok hozzá, hát maga mit szólt ahhoz a po­fonhoz, amit múltkor várat­lanul kapott, mikor a futóját leütötte annak a Kellernek, mit szólt, mondja?-— Feltűnt nekem, nem tagadom, feltűnt nekem az a pofon ... pofo ... pofon ... fopopofon . propoon .. ba­­lefon ... fonofon . .. — Hopp ! Hopp ! Mit is mondott az imént: esze-me­­sze, vészé ... mondta ön ... nahát, ha esze-mesze-vesze... hát akkor idenézzen ... itt van egy plem ... egy futó, ! leütve. — Plem, plem, mondja ön, I bizonyos méltóságérzéssel kapcsolatban. Nahát, ha plem, plem ... akkor megint egy sakk ... (És igy tovább.)-------o------­Nő (házsártos): Hallot- 1 tad, hogy Kórázi megnősült? Férj : Ennek örvendek. Ezt az embert soha ki nem állhattam.-------o-------­A: A Blázevics felesége nagyszerű asszony, az még a férje cipőit is lehúzza és el­teszi. B: Mikor a szaloonból jön haza? A: Dehogy, mikor a sa­loonba akar menni.-------o-------­Mama: Hát hogy visel­kedtél ma az iskolában? Pityu: ISTagyon jól. Mama: Már megint ha­zudsz; hallottam, hogy a ta­nító meg is vert. Pityu: Igen, de ma már nem fájt annyira. 1 l-ik oM*J FALUVEGI GYÖRGYEK Irta: SZENTIRMAI MÁRTHA ‘'Szegény embernek a sze­rencséje is szegény”, — sze­gény Nováknénak Vilma es­küvője előtt kellett megvál­nia otthonától. Mindnyájan dermedt fájdalommal vették tudomásul, sírni nem mertek lányai előtte, ő sem sirt. — Jobb igy ... úgy sincs egy rendes ruhám, amit es­küvődre felvehettem volna, — vigasztalta Vilmát. Lélek­ben melletted leszek. Nyugodtan viselkedett, pedig kétségbeesett volt. Nem remélt gyógyulást s otthon szeretett volna meg­halni, bármily nélkülözéstel­jes volt otthona. Nem va­gyunk egyformák! Vannak asszonyok, akik oly szívesen vannak kórházban, hogy pa­rancsoló ok nélkül is benne maradnának hónapszámra, rajonganak az orvosokért s érdekli őket minden beteg­társuk iig^e-baja. És vannak szemérmes, tartózkodó te­remtések, akik irtóznak a közös kórteremtől, ahol ha­lomba van gyűjtve *•. szehve­­dés, mint boglyába a széna, ők mások szenvedését ép­pen úgy érzik, mint magukét s ezért lelkűk meg nem pi­hen soha, félnek az orvosok­tól, akiktől bajukra vonatko­zólag úgyse tudhatják meg az igazat soha. Félnek a ha­lottas kamra közelségétől, a felboncolástól. Novákné ir­tózott a kórháztól, de nem mondta övéinek. Hadd higy­­jék, hogy ő örül, reményke­dik. Nem ragaszkodott gör­csösen az élethez, mint a tüdőbetegek általában, csak az uráért s kisebbik lányá­ért remegett. Mi lesz belő­lük? — Most csak magaddal törődj, drága édesanyám — kérlelte Vilma. — Hiszer tudod miben fáradozik Ta­nyai ur! Addig, még nincs 1 jó helyük, György gondos kodik róluk. György és Vilma kisér­ték ki Budakeszire. Boron­gó tavaszi nap volt. Meleg, kellemes, de minduntalan könnyű fehér fellegek vonul­tak el a nap tányérja előtt. Novákné a szanatórium ka­pujánál megállt, felnézett az égre, nagyot mélyet léleg­zett. Erősen fogta Vilma ke­zét. — Itt búcsúzzunk ... ne mások előtt! Kis lányom... légy jó feleség, hü, önfelál­dozó! Légy boldog! De bár­minő lessz sorsod, csak élj.... csak élj.... el ne dobd az éle­tet! Magát pedig arra kérem jó fiam, legyen oltalmazójaí Gyermek ihég, lehet majd hibázik egvl en, másban: fi­gyelmeztesse, de ne harag­gal. Bánjon vele ugv, mint ahogy kívánná — ha valaha lesz egy lánya — hogy veje bánjon vele. Hiszen Vilmá­nak senkije se lesz ott abban az idegen világban, csak maga, György! Maga ne­­meslelkii... a tapasztaltabb is. Ha a szükség úgy kívánná oltalmazza meg feleségét még saját gyarlóságától is! Isten áldása legyen rajtatok! Áldón fejükre tette kezét. Nem csókolta meg Vilmát se. Már régen nem merte övéit megcsókolni. Azután, mint aki a vesztőhelyre indul lehajtott fővel, támolyogva ment be előttük a kapun. Az irodában elintézték a szüksé­ges formaságokat, a folyo­són egy ápolónő átvette No­­váknét. A gyönyörű, lázas­­csillogásu szemek még egy kétségbeesett búcsúpillantá­sa, melylyel mintegy felszív­ta leikébe leányát... s az anya eltűnt egy fehér ajtó mögött. Ott belül sokan az életet szerzik vissza ... még többen ki nem lépnek rajta többé. Vilma csókokat dobott a bezárt ajtó felé s keservesen zokogott. “Csak élj... élj.. ismételte anyja szavait. — (Folyt, a kővetkező oldalon.) KI NE EMLÉKEZNE MÉG A HIRES • MUESLE SÖRRE SOUTH BENDBEN, AMELYET MOSTAN DREWRY'S név alatt ismernek és ízletes zamatjáért mindenütt kedvelnek Tagtársaink minden sőrcsamokban kaphatják SOUTH BENDBEN!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents