Verhovayak Lapja, 1937. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)
1937-10-07 / 41. szám
1937 október 7. 13-ik »Mal nWtm^ik^a “ÖSMERD MEG TENMAGADAT!” EZ A BÖLCS MONDÁS MAGYARÁZZA MEG AZ ALÁBB LEÍRTAKAT Kedves Fiuk és Lányok, Drága Gyöngyfüzőim! VOLT EGY BÖLCS ember, aki a tudományoknak és mindenféle (ismereteknek, amit egy emberi életen keresztül valaki elsajátíthat, elébe helyezte az ember saját én-jének elösmerését. Olyan nagynak tartotta azt, hogy egyenesen ki merte mondani, miszerint a tudásnak legfelsőbb fokozata a bölcsesség azzal az ösmerettel kezdődik, amelyet önmagunkról bevallani tudunk. “Ösmerd meg tenmagadat!” — ez volt a bölcsnek követelése s ez a legkönnyebbnek látszó valami még ma is a legnehezebb. Amint a Ti írásaitok között kergetem vagy Erzsikét, vagy Mariskát, — Pistikét, vagy Janikát, — azon gondolatom támadt, hogy mikor én a hozzám küldött leveleken keresztül rájok találok, — ugyanakkor a Gyöngyfüzők kedves Társaságának is jussa van hozzá, hogy akikkel én már elég belőséges isinerettséget kötöttem, találkozzak vele és ösmerjék meg azt a szépséges kis Családot, amelyet úgy nevezünk, hogy “VERHOVAY GYÖNGYFÜZŐK KLUBJA” . . . Tehát ismerjék meg önmagatokat! A levelek egész halmaza fekszik előttem. Valóban dicséretre méltó szorgalommal írtátok meg úgy a leckéiteket a nyári hónapok alatt, valamint kedves és nekem oly gyönyörűséges leveleiteket is s így az elém tűzött feladatot én is könnyű szerrel megoldom. Azt az általános, rendes szokást követem én is, hogy ABC sorrendben mutatlak be benneteket! Első lesz tehát ezen a jusson: ANDRIN BÉLA ÉS ANTI Nagyon kedvesek vagytok mindketten és Gyöngyfiiző Klubunk is büszke reátok! Szeptember 10-ikén írtátok utolsó leveleiteket, mert hát jött az iskola s bizony az elfoglalja időteket. . . . Midőn a legutolsó leczkéteket megoldottátok egyúttal ezeket a kedves sorokat írjátok: . , * “A vakációnkat Mauston, Wisc.-ban töltöttük egy árnyas és szagos fenyves erdőben. Én és öcsém Édes Apánkkal halásztunk a riverben, hol 10 - 12 fontos halakat fogtunk, igaz, hogy nem mindég. ... De örülök, ha már az iskola kezdődik. Én a 4-ik grade-be, az öcsém az 1-ső grade-ben kezdi. — Hol töltötte Józsi Bácsi a vakációját? — Üdvözli szeretettel: Andrin Béla és Anti.” lí — Kérdéstekre: hogy hol töltöttem a vakációt, — egyenesen és őszintén kell felelnem s igy megmondom nektek, hogy NEM VOLT VAKÁCIÓM. — A nyári hónapok melegét, ép úgy, mint a tél didergő hidegét az íróasztal mellett Verhovay gondokkal töltöttem s meg kell írnom, hogy még annak is örülök, ha nekem nem, de nektek jutott bőven a halászás gyönyöreiből ... —-De még mást is kell mondanom. Hozzá kell tennem a Ti ügyetekhez, jó szüléiteknek a jóságát és gondosságát, amellyel leveleitek le vagyon írva. — Nagyon is kiolvasható azokból a meghúzott léniákból és a kérdéseknek számokkal jelzéséből, valamint a szépen leirt nyílegyenes sorokból, hogy rajtatok az Isten áldása van, mert hiszen Szüléiteknek valamelyike fogja kezeiteket és igazítja minden munkátokat! ... De volt egy más dolog is mely még magasabbra lobbantotta szivemben az öröm lángját. — A Chicagóban megjelenő “Amerikai Magyar Rádió Újságban” a napokban egy valóban szép elismerést olvastam rólatok s ki volt abban külön is emelve, hogy a rádió világában is dédelgetett kedvencekké, lettetek, mint kis szavaló művészek . . . A nevezett újság ebben az irányban igy ir rólatok: “Azzal a készséggel, bátorsággal, rátermettséggel és hanganyaggal, amellyel Andrin Béla és Anti szaval a legnagyobb nyilvánosság előtt is, a lámpaláz legcsekélyebb jele nélkül, — az szinté egészen páratlan jelenség! Az ember szinte el sem hinné, liogv Béla, a nagyobbik, még csak nyolc éves, — Anti, a kissebbik pedig még csak hat éves. Hát még ha azt is eláruljuk, hogy ezek a gyerekek folyékonyan beszélnek, írnak és olvasnak három nyelven: magyarul, angolul és németül . . . Vájjon h á n y amerikai gyerek mondhatja ezt el magáról ebben a korban? . . . Ezek a gyerekek határozott tehetségek, akiknek a legszebb jövőt merjük jósolni. De azonkívül a legnagyobb dicséret és elismerés illeti meg édes anyjukat is, aki fáradtságot nem ismerve, sokszor éjt-napot eggyétéve fáradozik gyermekei szellemi fejlesztésének elősegítésében. Hiszen ő a nyelvmesterük is. Őt illeti meg minden dicséret és elismerés, hogy a gyermekek ebben a korban már három nyelven beszélnek, írnak és olvasnak. A Magyar Rádió Óra hallgatóinak szintén régi kedves ismerősük mind a két Andrin gyerek, mert úgy a hammondi mint a garyi rádióállomáson gyakran szerepelnek szép hazafias szavalataikkal. Legyen ez a megörökítés életüknek egyik kedves állomásá.” Sok ilyen szép elismerést kiváltok nektek! . . s DOBROSEK ANNUSRA Pontosan megkaptam minden hónapban leveleidet. Röviden, de igen helyesen leírod Te is, hogy hogyan teltek el nagy vakációd édes és vidám napjai. “Testvéremmel két hétig voltunk a sógorbátyámnak a farmján.” — írod — “Ők és az egész család ott kint a farmon benne vannak a nagy V erhovay Egyesületben. Kint a farmon nagyon, de nagyon örvendtünk a sok házi állatnak s ott mindent csinálhattunk, semmire sem mondták rá, hogy nem szabad. Ehettünk cseresznyét, baraczkot és körtét még pedig a fáról és nem a tányérról. Onnét hazajöttünk és elmentünk Jersey Citybe a trainen és onnét hajón Rye Beachre. Dr. Stiegler lelkészünk vezetésével ott töltöttünk egy napot és akkor láttuk az én öcsémmel együtt először a “Statue of Liberty”-t, amelyet mi is olyan csodálkozva néztünk, mint szüléink, mikor a hajón ebbe az országba jöttek, ahol aztán mi születtünk. Most pedig kívánok Józsi Bácsinak és az összes Gyöngyfiiző Fiuknak és Lányoknak jó erőt és egészséget, mint amilyen nekünk van.” Nagyon kedves a leveled Annttska Lányom, kedves Gyöngyfüzőm. Leveledből kiolvasom, hogy mint minden gyermek, te is szereted a szabadságot, a természet virágos ölén a gyümölcsfák édes közelében, melyekre persze észrevétlenül fel lehet mászni s a legszebb gyümölcsöket leszedni. — Kirándulástok nemcsak kellemes és szép, hanem hasznos is volt, mert azt a hatalmas Szabadság- Szobrot ott a Jersey City öbölben bizony minden gyermeknek meg kellene néznie, akinek szülei is megcsodálták azt annak idején, amikor megérkeztek ebbe a szép országba, mely puha kenyéren kívül megadja nekik azt a szabadságot és polgári egyenlőséget, melyet az a “Statue of Liberty” oly szépen szimbolizál!! Sokan vagytok, akiknek még válaszolnom kell, de legközelebb egyiktekről sem fogok megfeledkezni aki olyan szép leveleket irt nekem, mint Andrin Béla és Dobrosek Annuska . . . De addig még • másról is írnom kell. Hogy még jobban megismerjelek Benneteket levelei-Hol volt, hol nem volt, szarkalábos völgyön is túl, kakasdombon is innen volt Meseország. Elég jól folyt ott mindenkinek a sorsa, csak a dalosok, lantpengetők, citerások voltak Meseországban a legárvábbak. Megtapsolták dalukat, ha jó kedvük volt az embereknek. Virágot is szórtak lábuk elé, koszorút is fontak fejükre: csak aranyat nem igén osztogattak ott se. De most az egyszer nagy csoda történt Meseországban. Dalos diák dala zengett, hömpölygöti Meseország minden háza fölött. A király is megkérdezte: — Hopmester, ki az a 'Dalos diák? — Valami éhenkórász, semmiházi. * — Nem igaz, hopmester. Dalos diák lantpengető. — Hiszen, az majdnem mindegy, felséges uram. — Ostoba beszéd. Elcsaplak. Aki olyan szép dalokat tud mondani, az nem lehet _ éhenkórász. Annak a kis ujja is többet ér, mint az én összes udvari embereim. Nincs szükségem ilyen üresszivü és kongófejü hopmesterre sem, aki nem érzi meg a szívből fakadt csudás dalokat: pusztulj mellőlem. S másnap már ezt mondta a király főkamarásának: — Egy hét múlva itt akarom látni Meseország minden dalosát királyi palotám előtt. Itt akarom hallani, melyik dalos tudja az én dicsőségemet legszebben és legigazabban zengeni? S azt akarom még, hogy mindenki, aki szép dalt tud mondani: aranyat is zörgessen ezentúl Meseországban a zsebében. És egy hét múlva a királyi palota előtt egymás hátán tolongott a dalos versengésre összesereglett nép. Piros bibor-bársonyba vont magas állványon álltak a lantpengetők, citerások, dalosok. Hamarosan jött Meseország királya is. Tizenhét piros, óriás madár röpitette hintóját. A királyi trón ott magaslott a lanto- j sokkal szemben. teken keresztül, feladom AZ OKTÓBERI FIAROM LECKEKÉRDÉST! Ezek a következők: 1. — M agyarország területén melyik a legnagyobb folyó? 2. — Az Egyesült Államokban hol termelik a narancsot? 3--- Mi volt Magyarország ama elszakított részének a magyar neve, mely valamikor önálló ország is volt s mely ma Romániához tartozik? Megint csak, mint mindég, a feladott kérdések leírásával együtt váróm a feleleteket pontosan és csinosan megírva, mert olyan két tényező az, amit Józsi Bácsi szigorúan megkövetel rtemCsak Írásban hanem, a közönséges és mindennapi életben is. Alkalmazkodjatok hát hozzá's úgy szeretette! veszi mindnyájatoknak válaszát JÓZSI BÁCSI — Itt van-e minden lantos? — kérdezte a király a fő-főkamarástól. — Egy-kettő hiányzik, felséges uram. — Mennyi az az egy-kettő? — Csak huszonkettő, felséges uram. — De itt van-e Dalos diák? — Ő is itt van. — Akkor jól van, fő-főkaniarás. Akkor meghallom a legszebb dalt! S a dalosok elmondták a király világot beragyogó gyémántnak, oroszlánokat legyőző hősnek, az égre csillagokat tűzdelő arkangyalnak. Dalos diák leghátul állott. S móst már ő következett. Az ő dalát várta legnehezebben a koronás király. Pendíti a lantot Dalos diák. Kezdi is már a dalt hozzá. Szikrázik, sir, hömpölyög Dalos diák éneke. De mi ez? Hiszen ez nem a királyt dicsérő ének? Hiszen a szegény emberek dicsérete ez a dal! Nézzétek a sok-sokezer munkást, szegényt! Mintha mind külön-külön egy-egy óriássá nőne a dal varázsa alatt. A király szeme felragyogott. Ilyen gyönyörű dalt ő még sohase hallott. És ez a dal nem róla szól. Ő, de nem bánta ezt a király. Lelke repdesett a csudás dal -szárnyain. Csak a fő-főkamarás ijedt meg. Azt hitte, haragszik a király. S, hogy kedveskedjék felséges urának, karddal rohant Dalos diák felé. Úgy akarta elnémítani. De ebbeh a pillanatban egyszerre dobbant Meseország minden szegény emberének a szive a király szivével és nagy csudát is müveit a király szivével együtt dobbanó sokmillió szív: megmentette a főkamarás kardjától Dalos diákot. / Dalos diák átváltozott paloták fölé emelkedő aranyszoborrá. Kezében nagy-nagy ragyogó lant zengett S az aranyszobor tovább énekli ma is mindig Meseországban a küzdő, dolgozó emberek gyönyörű dalát a nép és a király ■gaz örömére. A ZENGŐ SZOBOR Irta: GYÖKÖSSY ENDRE
