Verhovayak Lapja, 1937. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)

1937-10-07 / 41. szám

■Mp Journal of Verhovay Fraternal Insurance Association VOLUME XX. 1937 OKTÓBER 7. NO. 41 SZÁM 1849 OKTÓBER HATODIKA W / ___ / ŐSZI SZÁNTÁS A Föld és a földből gyúrt igazi ember sohasem pihen, örökkön-örökké egymást “mivelik.” Mert Isten, mikor a világot teremtette, úgy rendelte el, hogy az Élet éljen az életért. .Ennek a parancsnak engedelmeskedik az Ősz amikor dolgozik, fárad és áldozatokat hoz a Tavaszért. Akár a Földön, akár a földből gyúrt igazi ember lelkében. A Földön már meg is kezdődött az “őszi szántás”. Görnyedő, őszülő ember szánt az őszben. Hüs szelek érkeznek hozzá arany levelekkel és a levelekben megannyi égi üzenettel. És az ember föld alá gyűri a multat, a termő, teremtő erőt, hogy annál szebb, erőteljesebb legyen a Tavasz. A Föld és a földből gyúrt igazi ember tavasza. A szél a Fold sóhajtása. Az emberé a nóta. Ezért születnek hüs szelek és bus nóták az ősz­ben. Az őszi szántáson is pipára és nótára gyújt az ember. És emlékszik tavaszra, nyárra, virág­ra, fecskemadárra, régi szántásra, verejtékre, de leginkább sok-sok eltűnt reményre és szűkös, de boldog kenyerére, zengvén az őszi dalt szelíden, szerényen:­KENYEREM, KENYEREM, SZIVEMHEZ EMELEM: ÍGY SZEGEM, ÍGY ESZEM . .. Aztán, hogy ismét jön egy kis hüs szél a múlandóság isteni jeleivel, imigyen folytatja: KÖNNYES A LEVELEM, KENYERES FÖLDEMEN SZIVEMET TEMETEM . . . Aztán letörli a könnyét és maggal szórja tele a szántást. Mert magból lesz a zöld vetés, zöld vetésből az arany kalász és az arany kalászból: újra mag. Az örök életnek legszebb bizonysága ez. Erre a törvényre hajt uj lombot a fa is, amiről éppen most fújja le a lombokat a szél. De az őszi szél nemcsak a fákról fujfja le a lombokat. Az emberről is. Ám azon is megérkezik egyszer az uj hajtás. Lám az őszülő Verhovaysták is egyre-másra uj Verhovaystákat hajtanak egyre job­ban terebélyesedő eszmei gályáikból: a szép és bölcséletü nagy Verhovay munkából. Mert ime: a Verhovay mezőkön is folyik az őszi szántás, az őszi nagy munka, a Jövendőért. Temérdek áldozatot hoz ezért az őszülő Verhovay gárda. A görnyedő, verej'tékes életű földből gyúrt, igazi Verhovay nép. Hogy mennél szebb legyen a tavasz, a Verhovay ifjúságának az élete és mennél teljesebb legyen a cél, a végső, aminek nyílegyenes barázdáit most szántja fel a jö­vendőért is élő igazi Verhovaysta 'és most tölti meg maggal, hogy szép legyen a zöld vetés. Hiszen örök törvény mondja, hogy abból lesz a kalász, az uj mag, A VERHOVAY IFJÚSÁG KENYERE. De mindez az "Őszi szántás” termése lesz már. A frissen beszántott Verhovay-földé, ami­be. . . a mai nemzedék temeti a szivét. Nyolcvannyolc esztendő merült el az idők végtelen tengerében 1849 október 6- ika óta, mely napon gyász­ba borult Magyarország, mert az 1848-iki magyar sza­badságharc hőseit akkor vé­geztette ki Haynau, osztrák generális, a bresciai hiéna. Azóta OKTÓBER HA­TODIKA gyásznapja a ma­gyarnak és kegyelettel em­lékezünk meg ezen a napon azokról a dicső hősökről, a­­kik meghaltak szülőhazánk szabadságáért ... A sors ke­serű iróniája, hogy az aradi magyar Golgota már nem a véráztatta magyar földön van, hanem “a külföldön:” Romániában, mert Arad vá­rosát is elrabolta Magyaror­szágtól a triánoni béke dög­keselyűje . . . s ma a boron­gó égbolt siró fellegeiből i­­degen földön hull az őszi eső az aradi TIZENHÁROM bedeszkázott emlékoszlopá­ra .. . * — Amikor Görgey tábor­nagy Világosnál lerakta fegyvereit az orosz előtt, a harmincezer emberből álló magyar fősereg fogoly volt. — Bátorságukat és vitézsé­güket az oroszok azonban méltányolták s megenged­ték, hogy minden tiszt meg­tarthatta kardját. Az oroszok a magyar se­reggel Sarkadnak tartottak, hogy ott bevárják a Város­ban mulató czár parancsait. . . . A czár kiszolgáltatta ő­­ket az osztrákoknak . . . Szomorúság ült minden hon­véd arcán, mintha minden ember érezte volna a bor­zasztó jövőt, mely két zsar­nok :az orosz és az osztrák császár kezében volt letéve. Haynau serege mindjárt át is vette foglyait és első dolga volt, hogy megfosz­totta a tiszteket fegyvereik­től. Aztán durva gúny és szitok között megindult a szomorú menet Arad felé, mely akkor már szintén az osztráké volt. Ezt a min­dennel bőven ellátott erős várat is Görgey szolgáltatta ki a császár kezébe, mert az ő szavára adta fel Damja­nich . . . Aradon a foglyokat kivá­logatták s a tábornokokat, a magyar sereg díszeit, kü­lön kocsikon erős kiséret mellett szállították be a vár­ba. Tizenöt magyar vezér vár­ta sorsát az aradi várban. Az egyik megőrült a szomo­­rü fogság alatt, tizennégyet halálra Ítélt az osztrák hadi törvényszék, egynek megke­gyelmezett Haynau s igy a bakónak maradt tizenhárom. Tizenhárom a magyarság legelejéből . . . Az aradi gyásznapról 4 esztendővel ezelőtt jelent csak meg az első hiteles le­írás. Sulyánszky György, minorita szerzetes, — aki 1848—1858-ig tanár volt az aradi minorita gimnázium­ban és több szerzetes társá­val együtt szemtanúja volt az 1849 október 6-iki kivég­zésnek, — naplót vezetett, mely 4 esztendővel ezelőtt került elő s abban igy irta meg a gyásznap történetét: 1848 OKT. 6. HAJNALÁN: “. . . Engem Damjanich Jánoshoz rendelt az aradi haditörvényszék . . . Végre elközelgetvén az idő, mely­ben mindenki övéihez visz­­szasietett. Magam is kény­telen valék elhagyni egy ke­véssé a nagy katonát és igaz hazafit, s remegve vártam a börtönész szobájában a per­­czet, amelyben a borzasztó spectaculumra indulnunk kei­lend. Elérkezett ez is. ....Tompa moraj közt megér­kezett a kisérő sereg és ne­gyed hatra a négy, golyóra ítélt tábornok: úgymint: Kiss Ernő, Schveidel, Lázár és Desefi a sáncok között agyonlövetett. Kiss Ernő az első lövés után einem dől­vén reája másodszor is 3 egyén lővén, hala el. Tes­teiket a sáncok hantjai fö­dik, mert elvitetésük meg nem engedteték. A Hazá­ban a hazáért elhunytak fö­lött virraszt a béke angyala. Végre hajtatván a fen irt négy tábornokoni véres Íté­let, a bitófára ítélt 9 tábor­nok ugyanazon katonai ki­séret mellett indult meg. — Közbe vévén a vigasztalásul melléjök rendelt papi egyé­neket. Minden arc az elvonuló csapaton. ők nyugodtak és nyugodtak még a .többi vár­foglyok is — ha nyughattak szívok fájdalma miatt, — a­­kik a börtönökbül úgy tekin­tettek ki, hogy ajtójuk nyí­lása felé 2 ágyú volt szegez­ve s nekik annyi sem enged­tetett meg, hogy legalább egy barátságos néma kéz­­szoritás által válhattak vol­na meg azoktól — kiknek körében és oldala mellett oly hősileg vivának. Fél óra után eljutva az Ujarad felé vonuló térségre, hol a 9 fa felállítva. Mi jeleié a Gol­gotát. S felolvastatván még egyszer az Ítélet, megkezde­tett a borzasztó működés. Pöltenberg volt az első, kit Török Ignácz gróf, ezt Lá­­ner, Knézich, Nagy Sándor József* Leiningen gróf, — Aulich Lajos, Damjanich és gróf Vécsey követett. Mind­egyik hős lélekkel halt meg. Egyik a másikat végbucsu közben azzal biztatván, hogy nemsokára ismét együtt le­­endenek. Lelki éberségü­ket eléggé kitünteté az: hogy midőn mi papok si­­ránk, — ők, nevezetesen: Nagy Sándor József, a mel­lette levő Winkler Brúnó barátunkhoz imigyen szóla: — Eddig ön vigasztalt en­gem, — s jelenleg ön sir, jobb úgymond, ha imádko­(Folyt. a kővetkező oldalon.) ■Ma «Ml

Next

/
Thumbnails
Contents