Verhovayak Lapja, 1937. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)
1937-09-23 / 39. szám
1937 »zeptemW 23 =73frhoeayakJbp/a: S-ik Md LAPZÁRTAKOR r--------o-------' MEGHALT MAGYARORSZÁG SÍRÁSÓJA Nyolcvanhét éves korában meghalt Prágában Dr. Thomas G. Masaryk, a csehszlovák köztársaság megalapítója és legelső elnöke, aki a világháború folyamán tűnt fel először, mint veszedelmes politikus-professzor. — Erőá cikkeiben eleinte a Habsburg és a Hohenzollern-uralmat támadta s végeredményben Ausztria feldarabolása érdekében fejtett ki főként, a külföldön gyászos aknamunkát, mely Magyarország gyalázatos megcsonkítását is magával vonta. MEGNYÍLT A GENFI NÉPSZÖVETSÉGI ŐSZI ÜLÉSSZAK Kina és a lojalista Spa nyolország kormánya a Népszövetség most megnyílt gyűlése elé benyújtották kérésüket. Kina azt követeli, hogy azonnali gazdasági és katonai büntető szankciókat mondjon ki a jogtalanul támadó Japán ellen. A spanyol loyalisták pedig a “kalózhajók” és a nem spanyol hadakozók ellen követelnek erélyes fellépést. MERÉNYLET TROCKIJ ELLEN A múlt héten Mexiko City bői érkezett híradás szerint merényletet kíséreltek meg Trockij ellen, aki jelenleg Mexikóban él. Állítólag két nő jelent meg Trockij lakóháza előtt és valami ürügygyei a mellékuccába csalta el az ott őrtálló két rendőrt. Nyomban utána autó robogott a ház elé. Az autóból négy fegyveres férfi ugrott ki és a ház bejáratához tartott. A zajra azonban fölfigyeltek a rendőrök és viszszarohantak őrhelyükre. Lövöldözés támadt s ennek során az egyik rendőrt a támadók lelőtték. Ezután a támadók visszaugrottak az autóba és elszáguldtak. Nyomukveszett. — Trockij környezete szerint akoznak a bolsevista köröknek a támadásáról van szó, amelyek annak idején tiltakoztak Trockij mexikói letelepedése el__ és egyesek állítása szerint — ma is tagja (örökös tagja!) a hirhedt Ku-Klux- Klán titkos organizációnak, melynek minden ténykedése az idegenek ellen irányul. — Bár Blacket kiváló embernek és feddhetlen jellemű egyénnek tartják, — kinevezése óriási visszatetszést szül, mert közpályáján lelkesen támogatták őt éppen azok, akik ellen irányul Klu Klux Klan minden gyűlölete és támadása, t. a katolikusok, a zsidók és a négerek. — Erről Roosevelt elnöknek sem volt tudomása, mint a sajtó képviselői előtt kijelentette. — Black jelenleg útban van Európából hazafelé s Amerikába való visszaérkezte után fog azonnal nyilatkozni az ellene támasztott vádakra. A közhangulat ellene van, minden oldalról követelik a vizsgálat elrendelését az elnök-o tői. A SZTÁJKOK során 24 nagy országban lefolytatott vizsgálatokról most készült el Genfben egy igen értékes statisztikai kimutatás, mely szerint 1936-ban 29,264,848 munkanap múlt el tétlenül. Az összes munkásviták és sztrájkok száma 6,684 volt és összesen 24 millió 233 ezer és 430 munkásra vonat koztak. — Legnagyobb vesztesege természetesen 3.z Egyesült Államoknak volt, ahol 13,901,956 munkanap veszett el és 2,712 sztrájkból kifolyó munkásvitát tárgyaltak le. HAT KORMÁNYZÓ, névszerint: Earle, Murphy, Allred, Leche Johnston és Chandler kormányzók Roosevelt újbóli, példa nélkül álló harmadszori elnöksége mellett foglalnak állást. Több más kormányzó valószínűtlennek tartja, hogy Roosevelt harmadszori jelöltséget vállaljon, de magatartásuk arra mutat, hogy adott esetben ők is támogatják. Murphy kormányzó a következőkben világítja meg a helyzetet: Az amerikai nép jóléte és biztonsága megkívánja, 1940-ben, hogy Roo sevelt legyen újból az elnök! --------o--------elekeken, ahol megszüntetendő táborok vannak, másrészről pedig a költségvetés ezúttal kisebb őszszeget irányzott elő a táborok céljaira. Mindemellett más táborokba tömegesen vesznek fel ifjakat, egyelőre 100,000-es utánpótlást tűzve ki, október elsejei kezdetű felvételekkel. A CCC- törvény szerint 18 hónapnál hoszszabb ideig nem maradhatnak a CCC-kötelékében az ifjak s koruk nem haladhatja meg a 24 évet. vályogházakat emeltek. — Az egyik törzs gyakran a másik romjain kezdte meg az épitkezést. Azt, hogy e primitiv indiánok kultúrája magasabb fokú volt, mint eddig sejteni lehetett, bizonyítja, hogy bőven találtak rézeszközöket, mintás agyagedényeket és faragványokat. ÓRIÁSI ÁRZUHANÁSOK vannak a tőzsdéken Berlinben, Párisban, Zürichben és New Yorkban a háborús veszély miatt, mely a világ- békéjét fenyegeti. — Az itteni nagy metropolisban kereslet alig van, a kínálat pedig rendkívül nagy. — Sokan ezt a zsidó ünnepek nek tulajdonítják itt Ameri kában s kell, hogy legyen valami a dologban, mert e héten az árzuhanások megállották s nem lehetetlen, hogy a zsidó ünnepek után a részvények és a többi értékpapírok árfolyama emelkedést fog mutatni. Az ORSZÁG MUNKANÉLKULIÉIT Roosevelt tervezete szerint egy napon fogják összeírni, hogy az erre vonatkozó nyilvántartás elkészülhessen. A kongresszus legutóbbi ülésszakán ugyanis elfogadott egy törvényt, mely széleskörű felhatalmazást ad az elnöknek a munkanélküliek összeírására vonatkozóan. Roosevelt elnök nagyobb arányú publicitás! kampányt tervez ezzel kapcsolatban. A publicitási hadjftrat célja az lesz, hogy minden munkanélkülivel megértessék azt, hogy nemcsak önmaga, hanem az országgal szemben is az a kötelessége, hogy regisztráltassa magát. EURÓPA ifjúságának szine java nagy gyűlést tartott a napokban Budapesten. — Igen érdekes problémákat vitattak meg s most szétszéledtek ismét a szélrózsa minden irányába. A budapesti Népszava az alábbi cikket irta, mely inkább Szózat hozzájuk, melyben oly szépen ecseteli egyúttal a jövő ifjúságát és annak célkitűzéseit. A cikket teljes terjedelmében közzétessziik mi is. kel és a* erőszakkal és ---- kis*. nek győzelmükben. Igazuk van! Szép hitükön az értelem és a« igazság, a bátor fiatalság harmatcseppje csillognak. Bennük teljesül ki az uj törvény: népek szolidaritása szemben azzal a másikkal, amely még a barbár ősidők értelmi sötétsége óta kisért itt: aki birja, marja. Ha ez a fiatalság, Európa értelmiségi ifjúsága megtalálja —— és megtalálja, mert keresi --- a kapcsolatot a gyárak és mezők ifjúságával, ha ez a békére, igazságra szomjazó ifjúság szövetségi kötelékbe egyesül azokkal a tömegekkel, amelyek gazdasági és szociális fölszabadulásukért harcolnak, bizony, akkorra győzelembe vetett hitük valóságra válik. len. HUGO L. BLACK, a legfelső biróság uj tagja ellen emelt vádat országos izgalom kiséri. A volt szenátor évekkel ezelőtt tagja volt A CCC TÁBOROK létszámát lecsökkentik október elsejére 250- nel. Jelenleg 1849 ilyen ifjúsági tábor van az orságban, nagy sikerrel működve foglalkoztatják a fiatalokat s a Roosevelt-adminisztráció egyik legeredményesebb népjóléti akciójának tekinthetők. A táborok létszáma csökkentése, — mint hivatalos körök közlik, ---- azért szükséges, mert egyrészről már befejeztek nagyszabású munkálatokat olyan vi-ROCHESTER, N. Y ban nagy ásatásokat végeztek az elmúlt hónapokban és sikerült feltárni két. ősi indián falu maradványait az Oneida tó vidékén. A hatalmas lelet kétezer esztendő előtti fejlett régi indián kul túráról tanúskodik s históriai és néprajzi szempontból beláthatatlan fontossá gu-William A. Ritchie, az ásatások irányitó tudósok vezetője elmondta, hogy ju lius óta oly nagy számban bukkantak régi eszközökre primitiv kunyhó maradványokra és csontvázakra hogy a két falu fekvését pon tosan meghatározhatták. — Most már teljes képünk van — mondta a tudós, — Ame rika őslakóinak életmódjáról és az egymást váltogató törzsek között is különbségeket tudunk tenni. Az első indián telepesek kunyhókban laktak, — állapította meg — a későbbiek már primitiv “FEHÉR GALAMBOK szálltak föl a parlament erkélyéről. Száz fehér galamb. Százezer diák üzenetét vitte szerte a világba: a béke üzenetét... Fehér galambok! Útközben találkoznak bombavető repülőgépekkel. Talán leszállnak Madridban és Saragossában s Guernica romjaira, vagy talán a Sangbáj Jkörül tátogó ágyuk csövére. Esetleg a bázeli harangok tornyára . . . Ki tudja merre repülnek? De bármerre visz is az ütjük, a béke gondolata szárnyal velük. Európa ifjúsága bocsátotta útnak ezeket a békességet hirdető fehér galambokat. Európa ifjúsága üzen a világnak, amely most készül éppen vesztébe rohanni: békét, igazságot, szabadságot akarunk! Igen: van egy ilyen ifjúság is! Ne essetek kétségbe tehát, akik a békéért remegtek, akik az igazságot szomjubozzátok, akik a sza badság eszményét hordozzátok szivetekben! Van egy ifjúság, amely nem a rohamkésre esküszik, amely nem a “Horst Wessel induló hangjaira menetel, amely nem lelkesedik az erőszakért, hanem a szociális biztonságot, a kollektiv biztonságot, a tiszta humanizmust akarja megvalósitani. Nagy élmény látni és hallgatni ezt az ifjúságot. Most itt tanácskoznak Budapesten, itt tartjh kongresszusát a Nemzetközi Egyetemi Népszövetségi Federáció. Százezer diák tartozik ebbe a szövetségbe, amelynek az a célja, hogy Európa fiatalságát összefogja egy uj, szabadabb, emberségesebb, szociálisabb Európa fölépitése érdekében. Mennyivel különb föladat az övék, mint azoké, akiket egy sötét csordaszellem középkori éjszakájából uszítanak rá a megújulni akaró Európára, akiket örökös glédába kényszerítenek, vezérimádatra nevelnek, téveszmékkel tömnek meg s elhomályosítják bennük az ifjúság tiszta örömét, szabadságvágyát s megölik bennük az egyéniséget . . . Az a fiatalság, amely a béke üzenetét röpítette szét a világba, azért, mert a békét akarja, nincs híjával a bátorságnak. Sőt! Ezek az igazi bátrak, ezek az igazán erősek, ezek az igazán emberek. A fegyverkező világgal szállnak szembe: imperializmusok roppant hatalmával, szivós és veszedelmes szociális babonákkal, fanatizmusokkal és őrületekkel, téveszmék-A NAPNÁL 500 MILLIÓSZORTA TÖBB MELEGET ÁRASZTÓ CSILLAGZATOT FEDEZTEK FEL A California Institute of Technolog}' egyik csil'agász-tanára, Dr. Fritz Zichy világra szóló felfedezést tett. A tökéletes felszerelésű intézet erős táv-csövén egy uj, eddig ismeretlen csillagzatot fedezett fel, amelynek hőkisugárzása kerek 500 miliószor akkora, mint a mi világrendszerünk központi éííitestéé, a Napé. Mivel a Dr. Zicky által “Supernova" névre elkeresztelt iij, rendkívül erős csillagzat legalább 3,000,000 fény-év, azaz a mi véges földi mérték-egységünkkel kifejezve kb. 20.000,000,000,- 000 mile avagy 32,000,000,- 000,000 kilométer — tehát “testvérek között” is elég messze van ahhoz, hogy csak a legerősebb teleszkóppal, illetőleg csillagászati távcsővel legyen látható. Az uj Nap körül természetesen éppenugy keringenék a holdak és bolygók százezrei, mint a mi világrendszerünkben: nem valószínűtlen tehát, hogy más, tőlünk kimondhatatlan távolságban levő égitesteken is éppenugy van élet. mint Földünkön — amely végeredményben parányi, jelentéktelen kis csillagzat a világ-egyetemben és (bár millió panasz és baj miatt fő a fejünk) vaaini földöntúli hatalom kegye folytán fut pályáján, ahelyett. hogy darabokra máivá tűnjék el nyomtalanul az űrben. AURORA, ILL. 49. fiók titkára felkéri összes tagtársait, hogy havi dijaikat ezentúl mindenkor a hó első felében fizessék be, hogy minden hó 20*án az összegyiilemlett dijak a központi pénztárba beküldhetők legyenek. Címváltozást a tagtársak jelentsenek be, hogy necsak a hivatalos nyilvántartások legyenek helyesbithetők, hanem hogy a lap szétküldése se ütközzön akadályokba.