Verhovayak Lapja, 1937. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)

1937-09-23 / 39. szám

WIMimpiii i 11 íj in I _11 1 i _ i j ■■■■ 2-ik oldal (Folyt, az előző oldalról.) csészéjét és szól ekképen hozzám: — ÍME, A TÖRONY ONTJA A FÉNYT! És én nem is kérdezem, hogy jól van-e ez igy? Mert látom már, hogy csak igy le­het jól. A pittsburghi torony is csak mindenfelől való ola­jokkal szolgálhatja mindazo­kat a magyarokat, akik Ma­gyarország minden szegleté­ből hajóztak be a Verhovay kikötőjébe. Kedves magyar testvérem az Urban, aki tétovázva ha­józol a legszélesebb vizeken, az élet tengerén, hidd el ne­kem, hogy a pittsburghi vilá­gító torony igy szerzi be olaját és ebből a sokféle származású és összetételű lángból vetiti felétek a rév­bevezető, biztonságot, gon­doskodást és szebb jövőt je­lentő fényes V—betűket. Úgy jöttem most el Pitts­­burghból, mint hajdan a vegliai vén toronyból: Szivem dobogásával mér­tem az időt. Egy óra, két óra, három óra. Futunk a jövőbe. Nem csak én, de ti is mindannyian, “amerikás magyarok”. És jó tudni ezen az utón mindenkinek, hogy a Pittsburghból kivetített V—betűknek valóban irány­mutató jelentősége van. És hogy ezt a jelentőséget épp úgy a mi szivünk óhajtásai­ból hordják össze a Verho­vay torony őrei, mint ahogy a morlaccai halászok dicső­ségét és biztonságát éltették vala egykor a bölcs öreg, Giuseppe Carano “legényei”. És mire a vonatom meg­állt itt, Akronban, a minden­napi tanyám előtt, valóban többet tudtam az amerikai magyarság jövőjéről.. . mint eddig. TARNÓCY ÁRPÁD <a------------------------------------­­*> MEGÉRKEZTEK KŐRÖSFÖY János, egyletünk alelnöke és BENCZE János főtitkár, akik a Verhovay ---­követeket vezették át Magyar­országba és illetve Erdélybe ---­kedden, szeptember hó 21-én megérkeztek Pittsburghba és azonnal megjelentek az igaz­gatóság gyűlésén. Küldötteink­nek két kitűnő vezére a egr- I nagyobb elragadtatással beszél a Verhovaysták magyarországi fogadtatásáról és élményeiről. 4 4 IF YOU DO NOT KNOW what kind of LIFE INSURANCE YOU SHOULD HAVE then WE ADVISE YOU to PROCURE A WHOLE LIFE "CLASS A" CERTIFICATE VerhovayQkJhpjQ-­tt MEGKEZDŐDÖTT PITTSBURGHBAN A VERHOVAY SEGÉLYEGYLET IGAZGATÓSÁGÁNAK FÉLÉVI GYŰLÉSE Az elmúlt hétfőn a Ver­hovay Segély Egylet igazga­tói korán reggel, már jóval 9 óra előtt megjelentek Pittsburghban az egyesület központjában. Élénk sürgés­forgás van a folyosókon. — Készül az egész központi hi­vatal is a gyűlésre. A szeptemberi napfény kristálytiszta, kissé párás fé­nyében, amiben, sajnos, van már jócskán valami kékes és hűvös árnyalás, — tisztán látszanak a Standard Life Building Verhovay igazga­tósági tanácstermének abla­kaiból — violaszinii párákon át — köröskörül a ház­­blockok, az öreg, posta hatal­mas épülete és 3—4 felhő­karcoló. Közvetlen előttük nehány alacsony, öreg, le­bontásra váró épület... — Megható látvány. Mintha minden szimbolizálná a ha­ladást az előretörést, a Ver­hovay Segély Egylet múltját és jelenét... Alacsony kis ház volt egy fél évszázaddal ezelőtt a Verhovayak Egy­lete s mennyi, de mennyi megrázkódtatáson, átalakítá­son kellett átmennie, mig ma merészen a felhők felé tekintő sziklaszilárd épület­té lett!... ... Csend lesz. — A ta­nácsterem hosszú asztalát körülülik az igazgatóság tagjai: Daragó József, köz­ponti elnök, Szalay József Németh Kálmán, Soós Jó­zsef, Ári Béla, Nyers István, Dobos András, Kun Berta­lan, igazgatók, Marczis Jó­zsef, Bumbulusz József, László V. Gyula ellenőrző bizottsági tagok, valamint Varga J. Mihály központi pénztárnok és Révész Kál­mán központi számvevő. — Csupán ketten hiányoznak: Kőrösíöy János, alelnök és Bencze János, központi tit­kár, akik a North German Lloyd “Bremen” hajóján a gyűlés megnyitásának idő­pontjában épen közelednek Amerika partjai felé ma­gyarországi Htjukról. Örömmel és mégis méltó komolysággal üdvözli az ülésvezető központi elnök az Igazgatóság tagjait s utána nyomban elhangzanak az el­nöki, számvevői és a pénz­tárnoki jelentések, melyeket a gyűlés helyeslőleg tudo­másul vesz. Utána megindul a gyűlés a maga megszokott medré­ben. Tarnócy Árpád, a Verho­vayak Lapjának nyomdai Előállítója megjelent az igaz­gatósági gyűlésen s kijelen­tette, hogy minden kérdésben ami az egyesületet nyom­davállalatával kapcsolatban érinti, a legnagyobb készség­gel és tisztelettel áll az igaz­gatóság rendelkezésére. — A 209-ik St. louisi fiók 25 éves jubileumára az igaz­gatóság Németh Kálmán igazgatósági tagot kirendel­te az egyesület képviseleté­ben. — A Verhovayak Lap­jának általános ügyeit, irá­nyát. átvizsgálta az igazga­tóság s az észleletek után. minden fenntartás nélkül adta meg hozzá az elisme­rést és kifejezte megelégedé­sét. 4 Központi elnök felolvasta a Verhovay Segély Egylet részére irt búcsúztatókat, melyek most majd hiánypót­ló, fontos hivatást fognak betölteni temetések, búcsúz­tatások alkalmával. Elhatá­rozta az Igazgatóság, hogy ezeket a búcsúztatókat a Verhovay egyöntetű eljárás s az egységes kifejezés doku­mentálására minden fiók ré­szére kinyomtatva, könyv­formában megküldi s kötele­zővé teszi gyászos alkalmak­kor azoknak elmondását, vagy felolvasását. Ugv a ki­állítást, valamint a kellő el­rendezést a központi hiva­talnak hagyja meg a fiókok­hoz való küldendő megha­gyás és magyarázat leírását pedig a központi elnökre bizza. Az egyesület ügybuzgó tagjai részére, szép munká­juk elismeréséért kitüntető tiszteletfokozatoknak életbe­léptetését is elhatározta az Igazgatóság. — Határozatát visszamenő 1936. január 1-i érvénnyel mondotta ki. Behatóan foglalkozott az Igazgatóság az Egyesület gazdasági ügyeivel is s az összes előterjesztéseket el­fogadta további részletes tárgyalásának alapjául. Ezzel a gyűlés megnyitó napja lezajlott s a gyűlést az elnök este fél hatkor elna­polta. A keddi napon nagy sze­retettel fogadta az igazgató­­sági gyűlés az európai útjá­ról visszaérkezett Kőrösfőy János alelnököt, valamint Bencze János kpi titkárt. A keddi napon az elnöki jelentés részletes tárgyalá­sára tért át az Igazgatóság és foglalkozott az abban foglalt jelentésekkel és elő­terjesztésekkel s ezek között mini a legfontosabbat a South Bend-i Verhovay Ház ügyét említjük meg. — Az Igazgatóság ugyanis elhatá­rozta, hogy a fiók kérelmét teljesiti és a múltkori gyűlé­sén megszavazott 40,000.00 dolláros jelzálog kölcsönt 55,000.00 dollárra emelte fel. Az elnöki jeleptés első öt •pontjának letárgyalása után következett a hazai útjáról visszaérkezett Bencze János kpi titkár beszámolója, aki a legnagyobb elragadtatás hangján emlékezett meg ar­ról a páratlan vendégszere­tetről és sziveslátásról, ami­ben a Verhovay nyertesek­nek odahaza a Külföldi Ma­gyarok Világ Kongresszusá­nak mindenre kiterjedő fi­gyelme és gondoskodó sze­­retete folytán részük volt. A keddi gyűlést este 7 órakor napolta el Daragó József kpi elnök. Úgy határozott az Igazga­tóság, hogy a szerdai napon az ugyancsak ülésező Ellen­őrző Bizottsággal együtt az Egylet vagyonát képező ér­tékpapírokat vizsgálja felül a Mellon National Bank-ban és a Union Trust Company­­nál elhelyezett páncél szek­rényekben. VÉGZETÜNK UTJAI kiszámíthatatlanok Senki sincsen közöttünk megáldva azzal a látnoki te­hetséggel, hogy előre meg tudja mondani, hogy mire virrad a másnap. Ma még friss egészségben folytatja munkáját és élvezi az élet örömeit, pedig holnap már egy alattomos kór, vagy súlyos betegség támad­hatja meg egészségesnek látszó szervezetét. Bale­set érheti léptennyomon és a Végzet kérlelhetetlenül pontot tehet földi pályafu­tása után. A k i csak egy csöppet is gondol a holnapra, akiben csak egy kicsit is él az elő­relátás érzése és kötelessé­gét kivánja teljesíteni saját maga és hozzátartozói iránt, okvetlenül védekezni fog a sors kiszámithatlan rendel­kezései ellen még pedig úgy, hogy belép az egyik, vagy másik biztositó társaság, vagy betegsegélyző egylet kötelékébe. A VERHOVAY SE­GÉLY EGYLET nemcsak tőkeerős, hanem mindenkor megfelel vállalt kötelezettsé­gének is és bátran felveheti a versenyt a hasoncélu ha­talmas amerikai intézetek­kel. Nemcsak életbiztosító, hanem betegsegélyző osztá­lyáról is elmondhatjuk u­­gyanezt. Aki nem akar betegség esetén az amerikai közkór­házak panaszolt szegény á­­gyára kerülni, aki nem akar­ja utolsó álmát a névtelen szegények temető árkában, 1937 szeptember 23 az úgynevezett “potters field”-ben aludni, iratkozzék be a VERHOVAY SE­GÉLY EGYLET Betegse­gélyző Osztályába — és pe­dig addig, amig nem késő. Férfiak, akik 55-ik, nők pedig akik 40-ik életévüket még be nem töltötték be­tegsegélyző osztályunknak rendes tagjai lehetnek s a le­fizetett dijak ellenében igé­­nyük( van nemcsak betegse­gélyre, hanem csonkulási és a női tagoknak ezen felül szülési segélyekre is. CHICAGO, ILL. 37'ik fiók A chicagói városi hatóság egyes uccák nevét átkeresz­telte, éppen ezért a 37-ik fiók minden egyes tagjának ezú­ton hozom szives tudomásá­ra, hogy cimem is megválto­zott. Szeretettel kérem tag­­társaimat, hogy szíveskedje­nek uj címemet 9232 South Avalon Ave. Chicago, 111. tudomásul venni és elője­gyezni. Tagtársi tisztelettel: titkár ROHALY JÓZSEF, ÉRTESÍTÉS Tisztelettel értesítem a kerületemben levő összes tagtársainkat, valamint a fi­ókok tisztikarát, hogy szep­tember elsejével cimem meg­változott s az ezentúl a kö­vetkező lesz: FRANK J. CHER, Manager of Dístr. No. XIV, and XVI. 151 Somerset Street, P. O. Box 586. New Brunswick, N. J. PÁRTOLJA LAPUNK HIRDETŐIT. — PÁRTOL­JUK MI IS, AKI BENNÜN­KET TÁMOGAT 666 HüLÉST Kanalas, Pirula LÁZAT Kenőcs, Orrcsepp első nap Fejfájás: 30 perc “Rub-My-Tism” Legjobb orvosság GARTNER LAJOS Utazási, pénzküldési és közjegyzői irodája: 207 E. 84th ST. NEW YORK Minden ügyben a Verhovay Tag­ság rendelkezésére ál!. Különleges Pénzküldési árakért forduljon hozzá. 26 éve szolgálja a Magyar­ságot. — A Verhovay Egylet tagja. — PAN AMERICAN TRUST COMPANY HARBOR STATE BRANCH Alapította: KISS EMIL FOURTH AVE. AT 9th ST., NEW YORK Több mint 30 éve szolgáljuk az amerikai magyarságot PÉNZKÜLDÉS BÁRHOVÁ A LEGOLCSÓBB ÁRAKON HAJÓJEGYEK - BETÉTEK KÖZJEGYZŐI ÜGYEK Forduljon hozzánk bizalommal Member FeüerotDepos?»lnsuronceCorporoticn

Next

/
Thumbnails
Contents