Verhovayak Lapja, 1937. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)
1937-09-16 / 38. szám
GYŰLÉST TART AZ IGAZGATÓSÁGUNK Szeptember 20-ikán, a jövő hétfőn, Pittsburghban központi Hivatalunk Tanácstermében, ismét ülése lesz a Verhovay Segély Egylet Igazgatóságának. Igazgatóinkat szívós, hétköznapi munkájukból elszólitja majd a kötelesség s ők bizonyára örömmel gyűlnek majd össze a Verhovay közös családi asztal köré, hogy elintézhessék a Nagy Családnak a legfontosabb és legsürgősebb ügyeit és elvégezhessék sokoldalú munkájukat Egyesületünk* javára. A Verhovay Igazgatóság munkáját ma már méltán hasonlíthatjuk egy repülőgéphez, amely egyre gyorsuló iramban közeledik a cél felé. '£ Munkaprogramja felölel mindent, amit ma egy modern, a korral haladó, tőke- és életerős-életbiztosító és testvérsegitő egyesület vezértestületétől megkívánunk. — Intézményünk pe’ dig olyan magaslatra emelkedett ma már, amelyen egy színvonalon áll nemcsak a hasonló alapokra fektetett amerikai egyesületekkel, hanem a rendes amerikai biztositó társulatokkal is. Igazgatósági gyűlésünk tehát akkor fog megfelelni magas hivatásának, ha igazgatóinkban újra felelevenedik annak tudata, ami az igazgatósági gyűlés programjának a lényege is, — vagyis ha újra rámutatnak arra a ragyogó, belső tartalomra, melyben rejlik a Verhovay Segély Egylet CÉLJA ÉS EREJE! A Verhovay Segély Egylet célkitűzései közismertek. Az igazságot is tudja egész Magyar Amerika Egyesületünk anyagi és erkölcsi erejéről, — mégis sokan vannak, akik belátják az igazságot, be is bizonyítják önmaguknak az eszükkel és még sem tudnak szerinte élni. Mert ide AZ ÉSZEN TÚL MÁR SZÍV KELL; — a szív mélysége és melege, mely meg tud telni szeretettel, — még pedig felebaráti és testvérsegitő szeretettel. ILYEN VERHOVAY SZÍVVEL BÍRNAK IGAZGATÓSÁGUNK ÖSSZES TAGJAI S EZ A VERHOVAY SZERETET A RUGÓJA MINDEN INTÉZKEDÉSÜKNEK. Ezért lehetünk mi Verhovayak büszkék Igazgatóinkra, akik nemcsak akkor végzik kötelességüket és buzdulnak fel a munkára, amikor tapsot és dicséretet kapnak, hanem akkor is, hogyha az elmarad. A jövő héten abban az V-BETÜBEN CEPCJILNEE DAKVAB Hűvös este. A krumpliszedők tüzet raknak, míg megtöltik a zsákokat. A dűlőn, szekerek előtt lovak páráznak. A legelőn juhok bújnak össze és az erdőszélen vadrózsabokrok siránkoznak. A falu felől nóta ver ki az estébe. Magányos legény dudol a kiskocsmában: HAJLIK A JEGENYE, PEREG A LEVELE; KERTETEK ALJÁBA CSAK MÉG ECCER GYERE LE.---- No----mondja a kukoricacsősz, ahogy ő is alágyujt a rőzsének, ------ füstik mán az erdőt. Mert bizony a pilinyi cseplésbe is megjön il yenkor az Ősz és — az ilyen bőholdu estéken — pingálja át a lombokat sárgára meg veresre, ho gy még jobban fájjon a szive madárnak, embernek az idők múlásán. Felhők menetelnek“ valamerre az égen. A hold bus gömbje, aminek mélyén Szent Dávid hegedül, most bújik elő a hegy mögül s hideg arccal néz körül a letarolt mezőn. Néhány tévelygő róka meg is ugatja. A csősz kutyája is rávo nyit. Öreg Andorás megsüti szalonnáját és befalatozza. Aztán összemarkolja az estebéd maradékát s a kolduskodó kutyának dobja: — Egyel no, Madzag. Felettük, a titokzatos őszi változásban, rekedt kurrogással darvak húznak el. Az Ipolyi nádasból jöttek. Biztosan onnan. De hová mennek hát? A csősz felnéz hozzájuk bucsuzkodó, bána tos szemmel s letörüli bajszáról a deres sóhajtást. Arra gondol, hogy még a minap is itt járta k az amerikánus legények, lányok és ánglius nótákat énekeltek a kukoricasütéshez. Biztosan arról, amiről más legények, lányok is danolnak. De már ők is mennek innen. Az őszülő öreg or szágból. Mint a darvak. Lehet úgy is, hogy éppen velük mennek. H ászén iszen Árgilus királyfi is darumadáron röpült Bergengóciába. És Nagyámerika sem lehet sokkal messzebb. Dehát mért repülnek éppen \T---betűben a darvak? Andorás, míg a tüzet felpiszkálja, merengve utánuk néz és elgondolkodik: — Hm. Csakugyan ni: V—betűben repüln ek a darvak. Mindig V—betűben. Egyazon jelben. Titkos üzenet lehet ez, nem egyéb. Olvashatja is tán, aki tudja. Ahogy az erdész olvas a fák gyűrűiből. Vagy pásztorember a hold koszorújából. Lám a juh is hogy megszorong, ha gyün a zivatar. Abbion: ezer intelme van az ilyen jeleknek. Semmi sincs hijába, okosság nélkül. Se égen, se földön. De lám, a rucák is ---betűbe mennek vándorútra. Nem lehet máskép: vándorok jele a betű. Az ámerikás magyarok is —betűbe igazodnak. A Verhovayba. No lám! És Andorás, hogy im a parázs is hunyóban, rádül a subára. Onnan nézi a darvak vándorlását. Regéket kereső kikerekült szemmel. És látja immár, hogy az Amerikánus legények, lányok csakugyan velük mennek. Úgy, mint Árgilus királyfi: magasban, kékben, levegőégben, szörnyű messzeségben. A vándor jelben: sereges ^ betűben. Magyar betű ez a vándorbetü. Sors és sorsszerű biztonság. Gondviselés. És mondja magában, álomnak szenderülve: — Úgy őrzi Isten a világot, mint én a kukoricást! édes szepterpbervégi napokban fizikai képben is megmutatják majd igazgatóink, hogy a Verhovay összetartás egyesiteni tudja egy központ körül való áramlásban az össztagságot, melynek ők a reprezentásai és egyúttal a vezetői. A folyó rendes egyleti ügyeken kívül féltő szeretettel fog foglalkozni Igazgatóságunk a fiatal Verhovay nemzedékkel, mely most nő fel századunk földrengésében és a jövő sápadt árnyékai alatt, valamint egyesületünk szorgalmas és hűséges tisztviszelőivel és tagszerző munkásaival is, akik egyre építik és erősitik Egyesületünknek várát és foglalkozni fog a Verhovayak Lapjával is, melynél sohasem volt hűségesebb és igazabb segítő társa Egyesületünknek, mert hiszen lapunk a nyomtatott betű mindennél erősebb hatalmával hirdeti ma már a Verhovay jövendő tündérfényes célkitűzéseit. Tagtársaink és olvasóink figyelme tehát Pittsburgh felé fog fordulni a jövő héten s mindnyájan várni fogják híradásainkat, jelentésünket a félévi gyűlés lefolyásáról, munkájáról és határozatairól. — Mi pedig jelentéseinkkel nem fogunk késni s úgy mint eddig is, mindenről pontosan beszámolunk, mindent pontosan megírunk. Most, a gyűlés megnyitásának kapujában pedig eszünkbe jut a bányászok köszöntése: — “Szerencse fel!” A magyar bányász ma is ezzel szokott elbúcsúzni családjától, szeretettéitől és barátaitól, ha munkába ereszkedik a bánya mélyébe s ezzel köszöntik a tárnák mélységében is egymást a dolgozó munkások, amikor felgyulladnak a sapkájuk kis lámpásai ... — Bányászok, “fekete gyémántgörgetők” alapították a mi nagy Egyesületünket is . . . Legyen hát Igazgatóságunkhoz a mi köszöntésünk is csak rövid, de találó: — SZERENCSE FEL! ÁLDÁSOS, JÓ MUNKÁT!
