Verhovayak Lapja, 1937. július-december (20. évfolyam, 27-53. szám)

1937-07-03 / 27. szám

Journal of Verhovay Fraternal Insurance Association

VOLUME XX. 1937 JULIUS 3 No. 27 Sz.--■ ■■-— , ■■■■ - - ■■■ ■ - " - 1 .. .!_■■■;■' ' 'gif-i. . — —■

HISSZÜK HOGY LESZ MÉG ARATAS

A mult hó elején magyar orvosok Budapesten háromnapos ankéten mélyreszántó egészségügyi terveket vitattak meg. — Elhangzott szép beszédeiket nagy érdeklődéssel olvasgattuk mi is ideát, de egyúttal el is szorult a szivünk egy szomorú állapot olvasásán.

A múlt heti cikkemben e helyen célzást tettem már arra, hogy a magyar falu nemcsak szegény és éhezik, hanem egészségtelen is. Nemcsak nagy nemzetgazdászok és orvosok állapítják ezt meg, de kiolvastam én azt abból a levélből is, amelyik e héten érkezett Bujtár Andrástól, egy egyszerű, paraszti embertől. Aki figyelmesen elolvassa levelét, lelki szemei előtt látja azokat a képeket, azokat a jeleneteket, melyek sok-sok Verhovay tagtársamnak a múltjában játszódtak le abban a nehéz időken, mikor megragadták a vándorbotot és kihozták ide kicsi kis batyujukkal együtt Amerika szabad földjére, ahol a közegészségügy mégis csak más lábon áll, mint odaát. Fessük csak meg azt a képet! Tökéletesen úgy, ahogy elénk tárul az Bujtár András leveléből . . .

❖ * *

— András gazda tarisznyájában egy darabka némileg avas szalonnával, egy zöldpaprikával és egy jókora karaj kenyérrel fölszerelten pitymalláskor, illetve még akkor, amikor alig kékesen pislákol a hajnal, a könnyű porban mezítláb elindul fiával ki a “birtokára” kapálás irányában. A gyermeket azért viszi magával, mert iskolábamenésig az is segíthet s igy Andrisnak is lehet most hasznát venni.

András gazda köhicsélő ember, de különösebb jelentőséget nem tulajdonit ennek annál kevésbé, mert hiszen a télen nagyokat aludt, tüdőfü-teát is ivott jócskán, amitől könnyebb is lett a melle s majd csak elmúlik az a hülés. András gazda kapál a gyerekkel együtt. Azután csak egyszerre elsárgul, reszketni kezd és nagy szomorúan leül a barázda szélére. Mégegyszer nekirugaszkodik a rögnek, de hiába, nem megy. Az Andris gyereknek kell hazatámogatnia.

Az asszony ránéz András gazda szappanszinü arcára

és őszinte kétségbeeséssel csapja össze kezét. Annál is inkább, mert átnyilal agyán a félbemaradt kapálás. Lefekteti az embert. Forró homlokára mustárpogácsát tesz, hogy kiszijja a rosszat. Akkor már a szomszédaszszony is fut; értesült a bajról, készségesen átjön, mert ért a kenéshez. Az asszonyok András gazdát gyógykezelésbe veszik, megdörzsölik borecettel, forró téglát tesznek a talpa alá, dunyhát terítenek rá, még két párnát a lábára, hadd izzadjon. András gazda fuldokolva izzad s a kicsi ablakon keresztül két diófát lát, holott csak egy van.

Estére hintázik már vele a padka, mintha árvíz emelte volna a magasba. A tárgyak elnyúlnak körülötte s minden jel arra mutat, hogy a betegség komolyra fordult. Most már átviszik a belső szobába; az ágyba fektetik és előhívnak egy öregaszszonyt is, az piócát rak a mellére. Negyednapra András gazda már csak a mellére köp, mert annyi ereje sincs, hogy a földre köpjön — és ekkor elhívják az orvost.

— Kórházba kell szállítani — mondja az orvos.

Az asszony erre éneklősen sírni kezd. Átjön András bátyja is, neki ugyancsak az a véleménye, hogy a kórházbaszállitást ki kell kerülni.

— Mert abba belepusztul az ember — teszi hozzá komoran.

—Abba bele — feleli az asszony könnyek között és megriadt képzeletében számolni kezdi a kórházi költségeket, amely napi 4 pengőt tesz ki. Ott tartják hetekig, vagy ki tudja meddig, az embert-és fizetni kell az ápolás költségét. Rámegy esetleg a két hold föld, a ház, minden. András bátyja ugyanígy számolja magában ugyanezeket a dolgokat. Mert az ő két hold földje és háza is veszedelemben van ebben az esetben. Azt meg kell fizetni, betáblázzák még a testvér házára is. — András gazda tehát otthon marad a dunyha alatt és vagy meggyógyul a borecettől, a forró téglától, a mustártól, piócáktól és a bábaasszony kenésétől, vagy jobblétre szenderül.

így van az otthon még ma is kedve* jó Tag társaim s

A FALUN ÉPPEN ÚGY, MINT AZOKBAN A RÉGI JÓ IDŐBEN, — MOST IS JOBBAN FÉLNEK KÓRHÁZTÓL, MINT A BÖRTÖNTŐL.. .

Sok szép és jót irtunk az elmúlt hónapokban Magyarország szépségeiről, nagy zarándokutunk gyönyörűségeiről. De tudjuk azt, hogy a nagy természetben minden

napsütéses szépségnek meg van a maga árnyoldala is.

A magyar paraszti sors sötét árnyékairól is Írnunk kell, mert hiszen — mint megírtam a múlt héten — sokan kongatják odaát a vészharangot. — A saját véreinkről van' szó. Anélkül tehát, hogy beleavatkoznánk csonka szülőhazánk belügyeibe, mi bizony jussot

4th OF JULY

Péter után, Pál után,

Jön a magyar “Fórdzsuláj.

Függetlenség, szabadság: Hol a búzát aratják.

Égi madár trillázik, Buzatenger hullámzik.

Búzatábla, rozstábla:

A Jóisten rostája.

Pereg a mag belőle Tókenyérre, erőre.

Diil az Élet keresztbe. Nincs is más, csak keresztje.

Úgy dűl rendre, rakásra, Mint a magyar sorsára.

formálunk ahoz, hogy kérő szóval azokhoz forduljunk, akiknek a kezében van letéve véreink sorsa. A kérelmezés jogát senki sem vitathatja el tőlünk.

Az elmúlt napokban a ma* gyár országgyűlés díszes j csarnokában sok-sok szó e- I sett mirólunk amerikai ma! gyarokról. Nagyon szépen és nagyon helyesen megmondották a magyar honatyák, hogy az a bizonyos “kivándorolt réteg, amely, elhagyta az óhazát, élete fogytáig tartja magyarságát és az óhazával való kapcsolatát.” — Vitéz Somogyváry Gyula képviselő uram pedig hitelesen azt is megállapította, hogy itt “Amerikában rendkívül nagy szimpátiák ébrednek Magyarország iránt.”

Mindez tényleg szóról* szóra úgy is van! !

Azok a kapcsolatok és az a nagy szimpátia adja az én kezembe is a tollat most, midőn tudom, hogy odaát dolgos, kérges kezek kaszája nyomában ütemesen hullanak a rendek; egyik a másik után, mint elfodrozó hullámok a sárguló kalászok tengerén.

JOGGAL EMELHETJÜK FEL ÉS KELL IS FELEMELNÜNK SZAVUNKAT, AKIK LÁTJUK A BAJTj

Fel kell rázni a magyar közvéleményt ideát is és bele kell harsogni azok lelkiismeretébe, akik ma intézik óhazánk sorsát, hogy ne dobják oda magukat a tehetetlen és gyáva közönynek, mert igenis LEHET SEGÍTENI VÉREINKEN ÉS MEG LEHET VÁLTOZTATNI AZT A MEGRÁZÓAN SIRALMAS KÉPET, AMELYET VÉREINK, AZ ORSZÁGFENNTARTÓ ELEM: A FÖLDMIVES PARASZT ÉLETÉRŐL FESTENEK.

Ne engedjék, hogy a magyarság néma forradalma egyre magasabb és magasabb lángokban csapjon a bárányfelhős magyar horizont felé, hanem adják meg népünknek, véreinknek azt a. jussukat, mely őket megilleti! Ne űzzék őket a külföldre, mint azt tették mivelünk a múltban, hanem szeretettel és megértéssel ka(Folyt. a következő oldalon.)