Verhovayak Lapja, 1937. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1937-06-19 / 25. szám
Junius 19, 1937 11 -ik oldal ZVrhovayakJbpjQ: MÉRLEG 1936. decemberi áthozat Négy havi bevétel ............. $87,205.80 11,237.18 AZ EGYLET VAGYONA A KÖVETKEZŐKÉPEN VAN Jelzálog kölcsönökben .. Tagoknál1 kölcsönökben Bondokban ...................... Bankrészvényekben ......... Visszautasított csekkekben Folyószámlán .................. Takarékbetétekben ......... Részesedési kötvényekben ELHELYEZVE $ 131,751.00 627,223.51 2,674,340.70 4.864.00 1,337.45 33,045.25 138,527.92 4,936.80 Összesen:$3,616,026.63 AZ EGYLET VAGYONA A KÖVETKEZŐKÉPEN VAN SZÉJJELOSZTVA Haláleseti alapon Betegsegély alapon Ügykezelési alapon Letéti alapon ............. Ifjúsági osztály alapon $3,241,964.82 128,234.67 52.234.76 102.204.6« 91,387.90 Összesen:$3,616,026.83 Összesen ............. Négy havi kiadás Maradvány . . . . $98,442.98 7,055.08 $91,387.90 Vizsgálatunk alkalmával meggyőződtünk arról, hogy úgy a pénztári, valamint a számvevői könyvek rendben vannak és a bondok és kölcsönök után a kamatok a rendes időben pontosan befolytak. Továbbá felkérjük az alant felsorolt fiókok titkárait, hogy a jövőben a havidijakat a rendes időben küldjék be, mert a késedelmeskedésre senkinek nincs oka és a könyvvezetésnél és az ellenőrzésnél az sok kellemetlenséget okoz, 4, 51, 68, 112, 114, 116, 238, 253, 289, 299, 322, 355, 356, 363, 367, 371, 389, 394, 401, 407. 417. 420. 429. 431, 439, 440, 451, 460, 461, 465, 468, 469, 471, 474. Ezen fiókok a havidijakat állandóan késve küldik be. És kérjük minden fiók titkárát, hogy a jövőben, ha Verhovay csekket beváltanak, aláirás nélkül ne küldjék be a központi pénztárba és úgyszintén pénztári szelvény nélkül pénzt ne küldjenek be, mert a központi pénztárnok utasítva leit, hogy a jövőben ilyen csekkeket és pénzküldeményt addig ne könyveljen el a fiók javára, amig azt a fiók titkára, vagy ügykezelője szabályszerüleg el nem intézi. LÁSZLÓ V. GYULA jegyző BUMBULUSZ JÓZSEF E. B. tag MARCZ1S JÓZSEF elnök FALUVEGI GYÖRGYEK A “Verhovayak Lapja” eredeti regénye I. RÉSZ AZ ÓHAZÁBAN. — GYÖRGY HAZALÁTOGAT Lisztes a levélhordó, keresztül jött a Kerka patak hidján. Némelyik parasztház udvarából, ablakából asszonyok, lányok lesekedtek utána. Vájjon hol áll meg? Hát a Bekecsék háza előtt. Lisztes balkezével kotorászott táskájában, mert jobbkeze fából volt s nem is viselte mindig. Azután benyitott a kis kapun s egy kis tarka kutya dühös tiltakozása dacára végigment a tornácon s megkopogtatta a konyha ajtaját. Bekecs Lajosné, született Faluvégi Sári ott bennt derejét készített s éppen ráhajtotta a tésztát a sorjában kirakott turó-csomócskákra. — Kit hoz pont most az ördög? — rezzent össze s szép fehér homloka elborult. Tudni való, hogy ha az ember nem nyomkodhatja hirtelen a felső tésztát az alsóhoz, akkor nem ragadnak egymáshoz, tehát végzetes dolog ilyenkor megzavarni egy háziasszonyt. — Szabad! — kiáltotta nem a legnyájasabban s villám sebesen járt keze a tésztán. Lisztes belépett, hátrafelé tekintgetve, mert a kutya még mindig sarkában volt. — Csiba te, hogy a ... Csak azután köszönt, mikor betette maga mögött az ajtót. Bekecsné várakozásteljesen nézett rá fehérbabos piros kendője alól s még mindig a tésztát nyomkodva kérdezte: — Mi gyütt? Mer ha valami sorsjegy, árjegyzék, mondtam mán nem is eccer, hogy kár olyasmivel ide fáradni Csesztregről. Küldje vissza, vagy dobja el. — Egyéb se kék! Nekem muszáj kjkébesiteni a mi érkezik, igy kívánja a posta becsülete, Mit ád nekem egy amerikai levélért? Mondja! Erre nyomban ott hagyta Bekecsné a gyúródeszkát. — Ide vele! Majd azután alkuszunk. Kikapta kezéből a nagy borítékot. — Ne olyan sebesen! Látja mi van a hátára irva ? “Sérülten érkezett” A budapesti főpostán átragasztották. — Megvárom mig elolvassa, hátha hiányzik belőle valami, akkor azt most nekem jelentse, — fontoskodott Lisztes. — -Jó, jó ... üljön le addig. Lisztes nem kérette magát. Kerka utolsó postája Csesztreg s onnét idáig egy órányi gyaloglás, jól kilépve. Pihent s nézegette a szép asszonyt, ki teljesen elmerült a levél olvasásba. — Senki se gondolná, hogy mán 12 esztendős fia van ... gondolta Lisztes. Sokáig tartott, mig Bekecsné letette a levelet. — Hiányzik-e valami belőle ? — Semmi se. — Jó hirt kapott, úgy vélem. .. — Azt meg mán honnét tudja? — Nézzen csak a tükörbe: ragyog a szeme, mosolyog a szája! — Hát igen... jó hirt hozott. Haza jön Gyuri bátyám, akit 16 esztendeje nem láttam . .. pedig kimondhatatlanul szerettük egymást. , • — Ha engemet szeretne kimondhatatlanul, én nem mennék Amerikába.-— Vagy ki tudja... mer ha az emberek megvadulnak, senki se tarthatja vissza iiket. — Gyuri bátyja mitől vadult meg, hogy olyan meszszire vágtatott? — Ne akarjon mindent tudni, mert megfájdul a feje. Sokfelé visz még levelet? — Csak a majorba. — Akkor visszatérőben szívesen látom ebédre. — Köszönöm alássan . .. azt is, ha most mingyán megemberel egy pohár sziverősitővel. Jobban átfázik az ember ebben a mocsok lucskos időben, mint csikorgó hidegben. Február vége felé járt, olvadt a hó. Bekecsné töltött neki egy pohárka szilvapálinkát. — Isten éltesse és tartsa meg továbbra is a jó szokását. Lisztes kiitta a tüzes folyadékot, köszönt és elballagott. Tudta ő - nagyon jól, miért vándorolt ki Bekecsné bátyja, csak tette magát. Kerkától messze van a posta, még messzebb, 20 kilóméternyire a vasút. Az ilyen eldugott falvak parasztházaiban jiem egyhamar felejtenek az emberek. Kerka jómódú falu, gazdák lakják, akik közül kitűnt az öreg Faluvégi György zsugoriságával. Erről emlegették életében, sőt halála után nemcsak falujában, hanem Cesztregen, Lentiben is . . . szóval, amerre megfordult. Emlegették volna józanságát, nagy munkabírását is, — de valakinek hibái sokkal tovább élnek ismerősei emlékezetében mint a jótulajdonságai. Faluvégi Györgytől a koldusok üres kézzel távoztak, egyházi célokra se adakozott, baráti kölcsönnel senki fiát meg nem segítette. Feleségét, fiát, lányát szegényesen járatta, szűk kosztra fogta. Rebesgették, hogy az asszony tán meg is maradt vóna, ha jobban táplálkozik, de egy kis kávét, cukrot nem mert magának venni, holott rogyásig dolgozott és gyomra nem birta a száraz kosztot. Az asszony halála után nem házasodott meg. A mostani Bekecsné akkor még fcsak 14 esztendős volt, ő viselt apjára s 18 éves bátyjára gondot. A két testvér igen egyezett. A fiú sokszor lázadozott húga előtt. — Mégse járja, hogy apánk úgy dógoztat bennünket, mintha napszámosai lennénk, de mi nem látunk pénzt, mint a napszámosok. — Nincs igazad ... csiti'totta húga. Magunknak dolgozunk, valamikor kettőnké lesz minden. — Nem győzöm én azt kivárni! Neked is nehéz sorodvan ... de jányféle valahogy mégis inkább tenghet, lenghet pénztelenül, de egy legény csupa nevetség. Kisül a szemem, mikor cimboráim hinak a kocsmába s én nem mehetek velük, mer üres a zsebem. — Azoknak is jobb lenne ha nem innának. — De hát egy legény nem élhet úgy, mint egy kislány. Annak cibar is kell, meg mifene. — Baj, baj! — sóhajtott Sári. Én is szeretnék szép szövetruhát, de ha apánk nem vesz, mit csináljunk? György káromkodott egyet, aztán tovább dolgozott mint egy rabszolga. — Szép szóval meg se próbálta célt érni az öregnél, mert ő a kérést meghallgatta, de, egy ‘ igen” vagy “nem” nemsok — annyit se felelt rá. Egyszer aztán arra ébredt az öreg, hogy egy hízója hiányzik az ólból. Dúlt, fűlt, szaladt rögtön a csendőrségre, nyomozzák ki a tolvajt. A csendőrség gyorsan eleget is tett kötelességének. Hivatták a károsult gazdát.-— Megvan ! -— fogadta az őrsvezető és furcsán mosolygott. — A hízóm ? — Nem, csak a tolvaj. — Ki az az átkozott, hogy száradjon meg az akasztófán ! — Lasabban, gazduram, megbánná, ha tudná, kinek kíván olyan csúnya véget. — Nem én, még ha tulajdon fiam volna se! — Igazán? Hát éppen a tulajdon fia hajtotta el a hizót. Zalalövőben eladta egy hentesnek, az árából meg nagyot mulatott. Szóval ezt a bűnügyet intézze el otthon a gyerekkel, aki — úgy tudom — idáig jóravaló volt. És adok egy jó tanácsot, ne legyen dolgos fiával szemben szűkmarkú, mert az nem vezet jóra. Uraknál a zsugori apa fia uzsorások körme közé kerül, vagy váltót ha* misit, parasztfiu titokban el* ad egy zsák búzát, vagy elhajtja a hízót. Faluvégi gazda arca, nyaka kékesvörös szint játszott. Nagyot nyelt, rekedten vág* ta fel: — Követelem, hogy le* csukják, éppen úgy, mint akármelyik kapcabetyárt! — Gondolja meg érdemes e nevét meghurcoltatni, — aránylag kevés kárért? — Hordja le otthon jól — aztán be lesz ez az ügy fejezve. — Szó sincs róla! Ha én nem birtam emberségre tanítani, tanítsa meg a börtön! Követelem, hogy vasra verve vigyék el az egész falu szeme láttára. — Ugyan . .. ugyan, erről szó se lehet. Nem gyilkolt, nem rabolt. Jelentse fel, akkor majd beidézik a járásbíróságra és elitélik... ha elitélik, mert számos enyhítő körülmény szól a fiú mellett. — Ha nem büntetik, megfojtom tulajdon két kezemmel az akasztófára valót! — Akkor magát biztosan elitélik .. . sőt már most lecsukathatnám, életveszélyes fenyegetés miatt. —’- Engem? Engem a kárvallottat? — fuldoklóit a haragos apa és elrohant. Az őrsvezető, aki utálta zsugoriságáért, fejcsóválva nézett utána. — Hol a bátyád? — ordított otthon Faluvégi lányára. Sárika megrettent. — Nem tudom. Nincs itthon. Mér keresi? — A véribül akarok inni! — Itt vagyok! — nyitott be a legény, aki egy szalmakazal mögött bujt meg addig bűntudatosan és bocsánatkérésre készen. — Még elémbe mersz állni, gyalázatos kapcabetyár?! Az apa felkapott egy széket s felé sújtott vak dühében, de nem őt találta, hanem Sárikát, aki bátyja elé ugrott. Mikor a lányka sikoltozva összeesett s homlokából patakzott a vér, a felgerjedt ember megrettent. — Hamar vizet! Tegyük fel az ágyra! A gyermek szó nélkül engedelmeskedett. Lemosta huga homlokáról a vert, lenyomta kés lapjával a zuzó* dást, hogy meg ne dagadjon, azután szólalt meg, mikor Sárika csendes sírással magához tért. — Hibás vagyok. Nem birtam magámmal, mulatni akartam én is egyszer, mint a szegényebb legények sokszor. Nem hajlott apám kérésemre, hát úgy segítettem magamon, ahogy tudtam. Ezért engedelmet kérek. — Gondoltam, jóval több az én anyai jussom, mint egy hizó ára! De ha édesapám többre becsüli azt az egy disznót az én dógos két kezemnél, azér ne legyik gyilkos. Elmegyek én úgy a háztul, hogy hiremet se hallja többet! (Folytatjuk.) 1 ]
