Verhovayak Lapja, 1937. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1937-05-15 / 20. szám
1937 május 15 *9-ik OLDAU Kedves Gyöngyfüzők, Fiuk és Lányok: Tudjátok meg Kedveseim, hogy amint Ti és minden gyermek is vágyakozik arra, hogy minél hamarabb felnőtt, kifejlett ember lehessen: éppen úgy óhajtozzák vissza a gyerrpekéletet, akiknek már nagyon elég volt a felnőttek iskolája. Úgy bizony kicsi pajtásaim. Hasztalan a nagy áhitozásotok, mert nem kerültök Ti ki az iskolából azzal, hogy testben és lélekben emberkort értek majd el. Anynyi történik csupán veletek, hogy átléptek majd az életiskolába, amelyben sokkalta nehezebbek a feladatok, mint a gyermekiskolák padjaiban. Megmutatja majd Ti nektek a két iskola közötti különbséget a tükör, ha történetesen lesz elég kedvetek hozzá, hogy beletekintsetek. Az az iskola, amelybe most jártok szépen kisimítja ugyanis homlokaitokat és sugarakkal tele csillagot gyújt szemeitekben; mig az a másik, amely után most még sóvárogtok, barázdákat szánt sima arcotokra s gondot vet bele. Öröm érzéstől nagy ritkán s többnyire olyankor gyullad majd csak szemeitekben villogó fény, mikor gyermekéveitekre visszaemlékeztek. Nagy okom van nekem ezeknek elmodására, különösen most tavasz tájékán. Nektek szeretnék ugyanis szolgálatot tenni Kedves Gyöngyfüzők, nektek, akik az élet tavaszán csak a kikelet szépségeiben fürödtök és sem a nap hevének fullasztó forróságát, sem a télnek fagyos leheletét még nem éreztétek. írásomnak az az akarata, hogy arra bírjon Titeket, hogy minél odaadóbb figyelemmel és. megértéssel legyetek játszótársaitok iránt, mert eljön majd Ti hozzátok is az az idő, mikor egész valótok sóvárogja vissza a gyermekcimborát s vele együtt a gyermek éveket. •Ha majd az emlékezet olyan jó talál lenni hozzátok, hogy kívánságaitokra visszavarázsolja a multat, úgy ne találjatok egymásra duzzogó arccal, hanem mosolygós jó kedvvel folytassátok szürkülő fejjel azt a játékot, amelyet a gyermek-idők múlásával abba hagytatok. Egészen idáig, a mai napig nem jutott eszembe, hogy valami kifogást tegyek a Verhovay Központ elhelyezkedése ellen. Természetesnek, £Őt illős következetességnek tartottam, hogy a Verhovay Nagy Testben dobogó lélek, az emeletek magasságában is közelebb álljon az éghez. Most azonban megfordult bennem a békés megelégedés és sehogy sincs kedvemre se a nyolcadik, sem a kilencedik emeletbeni elhelyezkedés. Piszkos, füstös, háztetők, acélvázak közzé illesztett kőhalmazok szennyes szemeikkel néznek he a Verhovay Porta közös asztalára s a tavasznak smaragdzöld színéből semmi nincs itt ami hírül adná. hogy elmúlt a tél. Ez ellen a móroztts kifejezés ellen nagyon is zúgolódnám, de a körülöttem dolgozók nyugodt csöndösségét zavarni bűn lenne tőlem. Bosszúságomban itt hagyok hát emeletet, elevátort s megállók az Eged hegynek lankáján, ahol a Mátrának keleti nyúlványa belevész a nagy magyar alföldbe. Van itt zöld elég. Párna puhaságu már a kakukfii, pimpózásba kezd a gyermekláncfii s a kikericsnek régen elhullott sárga virága helyén is. miczeliummal telítve zöldek a levelek. Ahogy mindent elfelejtve nézem a legtökéletesebb zöld bársonynak gyönyörű .szövetét, fülembe csendül a libapásztorok hagyományos nótája: “Száz liba egy sorba, Mennek a Tallóra, Elől megy a gunár, Jaj de hegyesen jár. Száz liba egy sorba.” Még a közepéig sem ért a nóta, mikor már én is belekapaszkodom az áriába s szorgalommal kezdem, — ki tudja hányadszor — újra. Ott is vagyok már teljes valóságban a libapásztorok között s' vigyázom nem is a libát, hanem a Gyürfenek legveszedelmesebb látogatóját, a Hélvát. Gyermek cimboráim is velem vannak, Rázsi Antal, Lados Julis együtt ássa velem a konyhának készülő hancsikot s dagasztjuk a sár kenyeret, mig csak fel nem hallatszik a sipitó vészkiáltás: “Gyön a Hélya!” Mint egy elromlott sipláda úgy szól a torkunk s addig rázzuk rikácsoló üvöltéssel a kezünkben tartott sokágú gályát, mig a kis libákra éhes Kánya el nem tűnik a láthatáron. Kár, hogy ezután az ellenség szalasztó hadművelet után szaporábban kell venni a szuszt, mert ez a gyorsított tempó felráz a megújult múltból s hökkenVé veszem észre, hogy nem a Gyürfeneknek alján, hanem Pittsburghban, a Verhovay magaslatokon vigyázom a Hélvát. De már nem is olyan sötét körülöttem a szomszédság s a 'hangulatban is ben- 1 nezsong a tavasz gyönyörű=VerhovayoKjapja— ségével átitatott nóta: “Száz liba-egy sorba,” .... Ez az Kedves Gyöngyfüzők, amit elmétekbe szeretnék vésni, hogy a Ti ifjú életetek történései is sokszor felderítik majd leikeitekben az idővel együtt vénülő komor hangulatokat s azért jóba maradjatok kicsi játszótársaitokkal, akik nagy tényezőkké nőnek szemeitekben, mikor bajaitok majd csőstül sokasulnak. Szeretettel köszönt mindnyájatokat Józsi Bácsi A malac kalandja Irta: Pándyné, Hjelt Ainó Az erdő mélyén, egy fenyőfa gyökere alatt, helyes kis kunyhóban lakott a törpepár. A szemben fekvő gyökér alatt pedig aranyos kis ól állott, ebben tartották egyetlen malackájukat.. A malacka eleven és kiváncsi természetű volt, úgyhogy bizony gyakran kiszökött az erdőbe és törpeanyó néha órákig hajkurászhatta,- amíg meg tudta fogni. Egy szép napon, amikor törpeanyó megint nyitva felejtette az ól ajtaját, a malac újabb felfedezőútra indult. Egyszerre jaj mit lát, két ormótlan nagy törpe jön .szembe vele az erdei ösvényen. Pista és Bözsi volt, akik epret szedni Mentek az erdőbe. -•— Nézd csak, Pista, — kiáltotta Bözsi, — milyen édes kis egér! Pista felkapta a malacot, alaposan megnézegette, azután igy szólt: — Nem egér ez, te, hiszen csülke van meg malacfarka. Bekötöm a zsebkendőmbe, vigyük haza. Majd apa megmondja, miféle állat lehet. Úgy is tettek. A malac még magához se térhetett és már be volt kötözve a zsebkendőbe. Majd megfulladt szegény. A gyerekek szaladtak hazafelé, ő pedig rémülten várta a2 elkövetkezendőket. A gyerekek, amint hazaértek, szaladtak apához. — Nézd csak, apa, milyen furcsa állatot fogtunk! Apa minden oldalról megvizsgálta a malackát. — Ha nem volna ilyen ici-pici, azt mondanám, hogy malac, dehát ilyen apró malac nincs a világon, — mondta apa. A malacot kalitkába tették és minden jóval ellátták. Minden rémülete mellett is jól belakott. Ő éhes volt, az étel meg finom. A dolog csak akkor kezdett kellemetlenné válni, mikor apa értesítette a muzeum állattani szakosztályát a leletről, és mindenünnen . özönleni kezdtek a tudósok, hogy megvizsgálják. Rápislogtak rövidlátó szemeikkel, mikroszkópon és nagyitólencséken át nézegették. Sohasem volt egy percnyi nyugta, örökké piszkálta valaki. És akár evett, akár ivott, mindig ott állt valaki és tudományos feljegyzéseket csinált. Malacka azonban ennek dacára sem vesztette el étvágyát, sőt naprólnapra gömbölyűbb és formásabb lett. Ezalatt törpeanyó sírva e§ kiáltozva kereste malackáját az erdőben, de még csak a nyomát sem találta meg. — Vájjon hová lehetett? — kérdezte panaszosan törpeapótól. Ekkor arra szállt egy kis madár, ráült egy fenyőágai a fejük fölött és igy énekelt: Bözsinél van a malacka, csirip, csirip, csirip. Ólja most aranykalitka, csirip, csirip, csirip . . . — Mit hallok, •—- mondta törpeapó, — a malacka Bözsinél van? Akkor bizony érte megyek. Egy darab spárgából kötelet készített magának, azzal elindultak törpeanyóvál, hogy elhozzák a malacot. Amint odaértek, törpeanyó leült várakozni az ablak alá, a jázminbokorba. Törpeapó belopódzott Bözsi szobájába. Este volt és Bözsi már aludt, szerencsére a nyári melegben az ablak nyitva állt. Törpeapó felmászott az ablak melletti asztalra, amelyen a kalitka állt. Hát csakugyan ott ült az ő kis malackája és vágyakozó szemekkel bámult ki a kertbe. Amint meglátta törpeapót, egészen magánkívül lett az örömtől. De törpeapó csendre intette. Nagynehezen kinyitotta a kalitka ajtaját és beosont, hogy kihozza malackát.- Jaj, de közben az úgy meghízott, hogy bizony nem bírta megemelni. Mit volt mit tenni, megint kiment és egy gyufaskatulyát tolt az ajtó elé, hogy ne kejjjen mégegyszer a zárral bajlódnia. — Kénytelen leszek az ablakon át leereszteni a malackát, — gondolta é„s körülnézett megfelelő szérszám után. Lám csak, egy nagy pamutgombolyag feküdt az asztalon. Nagyszerű! Törpeapó két hurkot kötött a pamut végére, ezeket ráhúzta malacka fejére és első lábaira. Azután levágott anynyi pamutot, amennyit szükségesnek tartott, az ablakpárkányra vezette malackát és egyszer az ablakvas körül csavarta a pamutot, hogy tulnehéz ne legyen a leeresztés. Ezzel lassan kezdte leengedni. Malacka hallgatott, mint a sült hal, de amint leért és meglátta törpeanyót, csak elvisitotta magát örömében. Törpeapó homlokát kiverte a hideg veríték és kezei úgy reszkettek, hogy alig tudta megeVősiteni a pamutvéget az ablakon, mig maga is leereszkedik. — Most majd felébred Bözsi, aztán füstbe megy az egész szöktetés, — gondolta. De Bözsi csak azt álmodta. hogy egy szúnyog zümmögött a fülébe. Legyintett a kezével és azt motyogta: — Hess, csúnya sunyog, hess! Eredj innét! — azzal tovább aludt. Törpeapó megkönnyebbülten sóhajtott fel. amint földett érzett lábai alatt és mindhárman boldogan elindultak hazafelé. De ezután bizony többet nem engedték malackát szabadon járni. Egyik hátsó lábánál fogva odakötötték egy bokorhoz, vagy vastagabb fűszálhoz. De ő azért boldog volt, hogy megint itthon lehetett az erdőben. — Most legalább tudom, hogy mi vagyok, — gondolta, amint a fii és avar közt turkált. — Amikor ott ültem a kalitkában, már szinte magam is kételkedni kezdtem magamban és csaknem nekifogtam fütyörészni, mint egv kanárimadár. De a tudósok mindmáig hosszú értekezéseket írnak és összevissza vitatkoznak a kis csodaállat fölött. 1 , MEGHÍVÓ! A Verhovay Segély Egylet 194-ik fiókja j (ROOSFORD, OHIO) 1937 május hó 23-án, vasárnap ÜNNEPLI MEG HUSZONÖTÉVES ÉVFORDULÓJÁT mely alkalomból a Bergen Streten levő POLISH HALLBAN NAGYSZABÁSÚ BÁLT RENDEZ Kezdete délután 2 órakor, vége éjjel 12 órakor Ezen nevezetes ünnepélyre tisztelettel és szeretettel hívjuk meg minden magyar testvérünket és várjuk őket család' jukkái, barátaikkal együtt. Mulatságaink minden esetben a legnagyobb megelégedést váltották ki és most sem ígérünk í mást, mint azt, hogy mindenki a legjobban fogja magát érez> ni. Aki pedig még nem vett eddig részt mulatságaink egyikén, az tudja meg, hogy nagy hibát követett el, mert soha f ilyen jól nem volt és nem lesz alkalma mulatni. ; Ételek és italok nagy bőségben lesznek, -— mert az ülősztrájkban mindent kiharcoltunk s > Szeretettel a RENDEZŐSÉG < BELÉPTI JEGY ÁRA FELNŐTTEKNEK 35 CENT; ; GYERMEKJEGY NINCS í A zenét VIRÁG JÁNOS letörbetetlen zenekara fogja ‘ szolgáltatni ncwwi —Mim . /
