Verhovayak Lapja, 1937. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1937-04-10 / 15. szám
10-ik oldal 1937 április 10 Verhovayokjopjai PÉCSVIDÉK bányáiban ■— amikor e sorokat papírra A^etem, — áll a bányászok harca. Verhavoyak Lapja olvasótábora erről a nagy harcról bizonyára már értesült is. — Pécs vidék bányái az osztrák Duna Gőzhajózási Társaság tulajdonát képezik. A társaság igazgatósága Pécsben székel, a magyarországi vezetőségnek nincsen korlátlan rendelkezési joga. És az osztrák tőkések nem sok megértést mutattak a magyar bányászokkal szemben. Az osztrák társaság szeretné ezt a bányát a magyar államnak eladni, de olyan hallatlanul magas árat kérnek érte, hogy ezt a magyar 'állam nem akarja megadni. Amikor a bányászok munkabér—javítást, emberibb bánásmódot követelnek, akkor a bányatársaság mindig arra hivatkozik, hogy sokat ráfizet a bányára, nem tudnak jobb béreket adni. A- mikor viszont eladásról van szó, akkor meg nagyon messze az igazi érték felett taksálják a bányát. 1933-ban a bányászok nyomorúságos bérét nyolc százalékkal levágták. Azóta — különösen az utolsó időkben — az élelmiszer árak sokkal magasabbak lettek, igy a bányászok kérték, ladják vissza az elvont nyolc százalékot. A bányatársaság elutasította a kérést. A bányászok ebbe nem nyugodtak meg, hanem szervezetük útiján felkérték a főispánt, járjjon el az ipari miniszternél a nyolc százalék visszaadása dolgában. A főispán azt kérte, mig o tárgyal, dolgozzanak a munkások. Est a szervezeti vezetők meg is Ígérték a idispánnak. A bányászok egyrésze ateonban már nem hallgatott a szervezeti vezetőkre és főleg egy csomó fiatal bányász árra vette rá 250 bajtársát, jhogy maradjanak a föld alatt és kezdjenek éhségsztrájkot. Ne jöjjenek fellszinre addig, mig meg nem adják követelésüket. A bányászok vezérei is megdöbbenéssel fogadták az 'éhségsztrájk hírét, mert hiszen minden reményük megvolt, hogy a főispán tárgyalásai eredményt hoznak. Három napig tartott az 'éhségstrájk, mig aztán a harcolók maguktól felszínre jöttek. Erre az ipari miniszter azonnal megkezdte a Duna Gőzhajózási Társaság Budapestre érkezett osztrák Vezetőivel a tárgyalást és azoknak meg kellett adni a nyolc százalékos bér javítást. A békekötésben azonban Volt egy pont, mely uj sztrájkot robbantott ki. Lehetővé tette a bányatársaságnak, hogy bizonyos bányászokat, akik a harcot illetőleg az éhségsztrájkot kezdeményezték, elboesájthatják a munkából. E pont alapján aztán a bányatársaság 146 hányást akart elküldéni. Abbamaradt ere a munka és áll ma is a harc. A bányászok vezetői azt mondják, hogy elismerik, hogy néhány — talán tizenegy — bányász megérdemli az elbocsájtást, de nem 146, akik között vannak nagyon régi, érdemes bányászok is. Az éhségsztrájk tartama alatt nagyon fájdalmas esemény is játszódott le Mecsekszabolcson. Pécsre akartak vonulni a harcolók hozzátartozói, amikor csendőrökkel találták szembe magukat. A csendőrök oszlásra szólították fel a tömeget, ami azonban nem járt eredménnyel. Sőt állítólag kőzáport zúdítottak a csendőrökre, mire azok a tömegbe lőttek. Három hallottj? egy csomó sebesültje van ennek a szomorú sztrájknak. Most folyik a vizgálat, hogy megállapítsák jogos volt a csendőrség fegyver használata. Az osztrák tőke meg- nem értése és magyar munkásokkal szemben való makacssága küldött magyar embereket sírba, tett özveggyé aszszonyokat, rabolt el ketiyerkeresőket. >|: DIÓSGYŐR nyolcezer munkása örömhírt kapott. Bornemissza Géza ipari minister elrendelte, hogy az állami vasgyárban dolgozó munkások bérét öt százalékkal emeljék. De nemcsak az van ebben a rendeletben, hogy a munkások bérét azonnal emeljék, hanem az iránt is intézkedik, hogy valami olyant vezessenek be a diósgyőri vasgyárban amire Magyarországon eddig nem volt példa. Elrendeli, hogy az üzem hasznából részesedést adjanak azoknak is, akik azért verejtékeztek: a munkásságnak. Tudjuk, hogy Amerikában nem újság már, hogy részesedést kap a munkás annak az üzemnek a hasznából, ahol dolgozik: de nálunk itthon ez még újság és jól esik feljegyezni, hogy ezt a rendszert épen állami üzemben vezetik be Bornemissza Géza minister rendeletére és ezzel példát mutatnak a magántőkének, hogy jusot kell adni a munkásnak az üzem hasznából. ❖ KECSKEMÉT város érdekes vendégeket kap a nyáron. A háború ideje alatt a cseh ezredeket Magyarországra hozták, magyar ez- j redeket viszont Csehországiján állomásoztattak. Az okát tudjuk. Hogy a cseh katonák távol legyenek otthonuktól és ne legyen alkalmuk a civilekkel együtt lázadást előkészíteni. Sajnos hiábavaló volt a védekezés, a csehek csak megcsinálták a maguk kis lázadását. Részben a fronton: amikor mindjárt eldobták a fegyvert, égnek emelték kezüket ha az ellenség közeledett, részben meg vezéreik külföldön. Kecskemétre a 94-ik cseh gyalogezred jutott, amely ott állomásozott egészen a forradalom kitöréséig. A cseh katonák nagyon jól érezhették magukat Kecskeméten, mert most a város idegenforgalmi hivatala értesítést kapott eg'y csgh utazási irodától, amely tudatja a várossal, hogy egy csapat volt kilencvennégyes katona látogat el a nyáron Kecskemétre, abba a városba ahová fiatalságuk emlékei fűzik őket. Az elszállásolásnál ellátásnál azt kérik a jelentkezők, hogy magyaros ételeket, bográcsgulyást és turóscsuszát okvetlenül főzzenek nékik. LONKA község Sáatmar megyében van egészen közel a cseh határhoz. A határhoz közei eső községekben megengedték, hogy akiknek a határon túl van birtokuk, azok cseh területre járhassanak földjeik megművelésére. Sőt azt is megengedték a lonkai katholikusoknak, hogy miután községükben nincsen templom, a határon túlra mehessenek vasárnaponként templomba. A határőröknek feltűnt, hogy nagyon sok asszony pólyásbabával megy misére. Legutóbb újra feltűnően sok asszony akart pólyásbabával menni a templomijai A határőrök megállították őket és belenéztek a pólyákba. Legnagyobb meglepetésükre azonban kisgyermekek helyett nyugodtan szendergő malacokat találtak. Kiderült, hogy az asszonyok pálinkás kenyérrel etették meg a malacokat és igy sikerült azokat átvinni anélkül, hogy azok sivalkodtak volna. , * TASNÁD szilágymegyei község kétszázötven magyar családját állították a román bíróság elé. A bűnük az: magyaroknak vallják magukat és nem akarnak németek lenni, amivé a román hatalom tenni akarja őket. Erdélyben folyton folyik a faji kutatás és akiről ki tudják deriteni, hogy valamelyik őse aem volt magyar, I azt vissza akarják terelni abba a nemzetiségbe, melyből az illető ős származott. Tasnádon kétszázötven szinmagyar családról kisütötték, hogy ők voltaképen németek. A vérelmélet tudósai a maguk erőszakos és brutális elméletével felfedezték, hogy a tasnádi magyarok nem magyarok, hanem németek eredetükben. És hiába igazolták valamennyien, hogy a nagyapjuk is, dédapjuk is magyar volt és ők is azok nyelvben, érzésben nem használt semmit. Iskolájukban többé nem engedték meg, hogy magyarul tanítsanak, egyszerűen ráparancsolták a tasnádi katholikus iskolára a német tanítási nyelvet. A derék magyarok nem fogadták némán és ellenkezés nélkül ezt a döntést: mire most már megvonták az iskola nyilvánossági jogát is. És mert a falu népe nem akarta gyerekeit még se német iskolába küldeni: büntetik őket nyakra-főre gyerekeiknek iskolából való elmaradása miatt. És az erdélyi németek, szászok örülnek a magyaroL sanyargatásának. Semmi sorsközösséget nem éreznek a magyarsággal. Sőt, ők a hatalommal tártanak, nem vesznek részt a kisebbségek mozgalmaiban se. Azt mondhatnánk, hogy cserbenhagyták azokat a népeket, akik kisebbségi sorba jutottak. Tasnád csak egy a sok erdélyi község közül, ahol a román hatalom németekké degredálja a magyarokat. Nekik sokkal kedvesebbek a németek, mint a magyarok. Azoknak jobban jut hivatal is, mint a magyaroknak. A német képviselők igyekszenek azt meghálálni azzal, hogy mindig a román kormánypárt mellett' vannak. ÉLETÜNK TÍZPARANCSOLATA A “Tizparancsolat” Mózes 2‘ik könyvének 20-ík részében található törvény, mely a Sinaihegyen Jehova nyilatkozott ki Mózes által Izraelnek. — Kissé régen volt az. — Azóta sokan írtak más tízparancsolatokat is, mert az élet is sokat változott Mózes apánk halála óta. A mai modern kor “Tizparancsolat”-ának megírására pályadijat tűzött ki husvétra egy előkelő angol szépirodalmi társaság ... A pályadijat egy egyszerű, de müveit farmerleány Miss Peggy McDonald nyerte el, aki életünk “Tizparancsolat”-ának a következő tiz szabályt állította fel: 1. — Gondolkozzál, hogy életed más legyen mint a gépek. 2. — Dolgozzál, hogy morálisan indokolt legyen a pihenésed és hogy megkeressed a mindennapi kenyeredet. 3. — Pihenj, hogy erőt gyüjts és hogy önmagaddal is foglalkozhass. 4. — Akarj, hogy utat törj magadnak a bozótok között és uj csapást tapossál a járatlan mezőkön. 5. — Tanulj, hogy vértezve légy a tudatlanság ellen, amely minden gyiloknál és méregnél veszedelmesebb. 6. — Szeress, hogy ne dideregjen szived a nyár hevében és ne légy egyedül az embermilliók sokadalmában. 7. — Dalolj, sportolj és szórakozzál, hogy vidámság zengje be komor hajlékodat és aranynap süssön be ködös ablakodon. 8. — Nevess, hogy mások is mosolyogjanak és jóleősen érezzék a te boldogságodat, amely igy kétszeresen boldoggá fog tenni. 9. -— Higyj, hogy a föld porából fölemelkedhess a végtelen magasságokba. 10. — Szánts és vess, hogy arathass, ha eljön az érlelő nyár. Kissé máskép hangzik az életnek ez a modern tízparancsolata, mint Mózes apánké, de ha elgondoljuk, hogy egy huszonnégy éves farmer lány állította össze, aki a világot igen helyes szemszögből szemléli, akkor el kell ismernünk, hogy a fellállitott szabályok tényleg kifogástalanok s a pályadijat megérdemelte a derék angol leány. BEBIZTOSÍTOTTA A VIZET TŰZ ELLEN Igen érdekes dolgot ir a biztositó társaságoknak egyik hivatalos közlönye egy Sam Hawkins nevű long-islandi haltenyésztőről, aki bebiztosította a halait mindenféle veszély ellen, sőt hogy semmiféle károsodás ne érje egyelőre nem látott csapás miatt, nagyszerű biztosítást kötött tűzveszély esetére is. A biztositó társaságnál jót nevettek ezen a bolond ötleten, mert olyan ügyfelük még nem akadt, aki a vizet — tiiz ellen biztosította volna. — Magyarázták Mr. Hawkins-nek, hogy erre semmi szükség nincsen, de a kis óvatos haltenyésztő azt mondotta, ami biztos, az biztos s igy bebiztosította halastavát — tűz ellen. — Évekig fizette a biztosítási dijakat, amig a napokban tüzet jelentettek a Hawkins farmról . . . Amikor a tűzoltók kivonultak, — már nagy lángokban égett a farm minden épülete. — A tűzoltó parancsnok felállittatta a fecskendőket, amelyeket — miután más viz nem volt a közelben — a halastóból táplált. — Többi órai munka után sikerült a tüzet lokalizálni. Már épen ideje volt, mert a tűzoltók a halastó teljes vízkészletét kipumpálták; — a tó fenekén pedig — viz nélkül — ott pusztultak el a halak. A biztositó társaság kifizette a kárösszeget. Tehát Sam Hawkins, a kis, zömök haltenyésztő még sem volt olyan buta, amikor, a vizet tűz ellen biztosította. —
