Verhovayak Lapja, 1937. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1937-03-27 / 13. szám
I Journal of Verhovay Fraternal Insurance Association VOLUME XX. MARCH 27, 1937 No. 13 SZÁM Amikor szavakban dobban a Verhovay szív Egyesületünk központi elnöke, mint a Verhovayak Lapja március 20-iki számában már megírtuk, gyönyörű, szivhezszóló beszéd kíséretében vette át a Magyar Kormány értékes ajándékát: Zala György szobrász hatalmas művészi alkotásának. Árpád fejedelemnek kicsinyített lovas-szobrát. A beszédet az Igazgatóság színe előtt mondotta el Daragó József s azokban a szavakban nemcsak a Verhovay szív dobbant, — hanem a szavak könnyeket is fakasztottak úgy az Ő, mint igazgatótársai szemében. — A beszéd gondolatokban oly gazdag volt s annyira visszatükrözi ette a Verhovay Segély Egylet tagjainak az érzelemvilágát is, hogy leközöljük azt e helyen teljes egészében. MÉLTÓSÁGOS FŐKONZUL UR! Amikor a magyar nemzet magas Kormányának részünkre nagyon becses ajándékát a Verhovay Segély Egylet nevében átveszem, — a köszönet és hálaérzet mellett ott van lelkemben olyan szokatlan érzés is, amelyet csak a gyermek tud érezni és csak akkor, midőn előrehaladását szülei kifejezetten észreveszik. . . Az önszerzés, az önalkotás melegítő hatása vegyül abban az érzésben össze, azoknak elismerő méltatásával, akiktől egyébként még a bántás sem haragot keltő és még a mostoha szó sem könynyeket fakasztó. De régen volt, amikor udvarunknak öreg eperfája búcsúzóul felénk bólintott; olyan régen, hogy legtöbben már bele is őszültünk, bele is görnyedtünk ennek az időknek nagy távolságába — és mégsem felejtettünk! Az emlékezet ma is hordoz körül falunk a kakukfüves lankákon, patakok mentén. . . szomszédok, gyermekek-cimborák járnak körülöttünk s abból a kenyérből vágjuk ma is (— épen úgy, mint régen) a karajt, amelyet Anyánk dagasztott, amelyet áldó keze fiatal korunkban asztalunkra tett. Emlékezetünkből azonban mindaz elmúlt, amelynek arculatára haragos ráncokat vont a csalódás keserűsége s csupán az maradt meg örökül bennünk, ami szépet, frissen és épségben meg tudott tartani a szeretetnek delejes hatalma. Méltóságos Uram! Az Amerikába vándorolt különféle nációk sokfélesége között talán mi, magyarok voltunk egyedül azok, akiknek tarisznyájában utravalóul nem akadt sem kalács, sem tanács!... De nem zúgolódtunk, nem kértünk, vagy rimánkodtunk, hanem saját erőnkbe bizakodva, tanyát vertünk . . . És higyje el nekünk Fokonzul Ur, hogy a kezdet nehézségeivel küzdve, még a legkeservesebb megpróbáltatások idején sem .akadt közöttünk nemzetségét átkozó Salamon, vagy Coriolán! ÉN AZ AMERIKAI MAGYARSÁG EGYSÉGES KIFEJEZŐJÉNEK A VERHOVAY SEGÉLY EGYLETET TARTOM, AMELYRŐL PEDIG MÉLTÁN ÁLLÍTHATOM, HOGY ÜGY, MINT KEZDETBEN, MA IS OLYAN TÖRZS KÖRÜL SZÖVŐDIK ÖSSZE, AMELYBEN A MAGYAR NEMZETI ÉRZÉS A VELŐ! Higyje el a világ s higyje el Méltóságos Főkonzul Ur, hogy vagyunk mi Verhovayak lélekben olyan magyarok, mint amilyen hivséges polgárai is ennek a mi hatalmas Egyesült Államunknak; pedig hát különb törvénytisztelőket, mint mi magyarok, nem igen takar be a csillagokkal telitett SÁVOS LOBOGÓNK! Úgy vesszük és érezzük, hogy a fél századnál is több időn keresztül felbuzgó nemzeti ragaszkodó- * sunkat vette észre és annak elismerését fejezi ki ez a szobor, amelyet a magyar nemzet magas kormánya nevében Főkonzul Uram most a Verhovay Segély Egylet részére ajándékképen átadott. Allegorikus kifejezésében is minket érintő honfoglaló Árpád Apánk szobra, mert az uj hazát hóditó fejedelemnek útjait jártuk meg mi is, mikor beékelődtünk az Amerikai Egyesült Államok hatalmas testébe anélkül, hogy tusakodásaink közben szertemorzsolódott volna lelkűnkben az az oltár, amelyen ma is fel-fellángol a szeretet tüze, valahányszor Árpád népének: a mi nemzetségünknek öröm ünnepére, avagy panaszló szavára fellobbantja azt a bennünk izzó fajszeretet! Meg is becsüljük, meg is tiszteljük magunk előtt Árpádnak szoborba öntött nagy alakját s példának forgatjuk a hét nemzetségnek összefogását; az öszszefogásnak hatalmas erejét, amellyel hazát szerzett s évezreden keresztül meg is tartott Árpád ivadéka! Főkonzul Ur! Az amerikai magyarság által elért hóditásban nem hömpölyögnek folyamok, nem terjeszkednek ki szemmel be nem látható sikságok, nem érik az eget magas hegycsúcsok . . . Emberek, élni vágyó magyarok alkotják a mi itteni uj országunkat s társadalmi épitményeinkben szűkül, vagy bővül az a határ, amely nemzeti életünket bekeríti . . . Köszönet hát az Ön magas kormányának, amiért ajándékával újabb tápot nyújt az amerikai legnagyobb magyar társadalmi intézmény gazdagítására s biztosítom Önt arról, hogy a Verhovay Segély Egyletben élő fajszeretet megnyilvánulásában viszonozva lesz az a figyelem és megértés, amely feléje fordult! A magyar nemzet magas Kormányának ajándékáért adja át méltóságos Főkonzul Ur a Verhovay Segély Egylet háláját, Ön pedig fáradozásáért fogadja kÖszőnetünket! * * A Verhovay Egylet főelnökének gyönyörű beszédét bizonyosan nagy élvezettel fogja olvasni az egylet minden tagja, hiszen igazán ebben a beszédben dobbant meg a VERHOVAY SZÍV. fiatalon határában, A VERHOVAY SEGÉLY EGYLET IGAZGATÓSÁGÁNAK SZÍNE ELŐTT DR. ALEXY LAJOS, Ni. arasznyi KIR. FÖKONZUL LELEPLEZI ÉS ÁTADJA ÁRPÁD FEJEDELEM KICSINYÍTETT, GYÖNYÖRŰ Ösmerős LOVASSZOBRÁT, MINT A MAGYAR KORMÁNY JUBILEUMI AJÁNDÉKÁT. A képen balról jobb felé állanak: Ari B. Albert, Németh Kálmán, Soós József, ifj. Doobs András, Nyers István, igazgatók; Kőrösfőy János, aielnők; Daragó József, központi elnök; Dr. ALEXY LAJOS, fókonzul; Hobek Henrik, konzulátusi delegátus; — az asztalnál ülnek: Szalay József, Kun Bertalan, igazgatók; ---- Varga Mihály, központi pénztárnok; Révész Kálmán, központi számvevő és Bence János, központi titkár MAGYAR HUSVÉT Tornyos templom hármas harangszóval. Pántlikásan lobogó hegyoldal. Aranyoltár fehéringes pappal. Vén feszület karikázó nappal. Fehér falu alvéggel, felvéggel. Széles ucca széleskedvü néppel. Kerek udvar kerek kuttal, házzal. Szép menyecske dagadó kaláccsal. Hangos, boros, düledező szállá. Ragyás cigány huppogó nótája. Suttyó legény nagy vederrel, vízzel. Piros kislány muzsikáló szívvel. Tarnóey Árpád
