Verhovayak Lapja, 1937. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1937-03-20 / 12. szám

Journal of Verhovay Fraternal insurance Association

VOLUME XX. MÁRCIUS 20, 1937 No. 12 SZÁM

/•

HONFOGLALOK

Némileg riadtan jöttek meg Etelközbe. Hétfelől, mert hétfelé jártak Lebediában. Komoran zörögtek be az ingoványos völgybe. Lovasok és szekeresek. És amig az asszonynép sivalgott, recsegve korholták egymást heten, vezérek, hogy igy hétfelé jártak. Hüj, hogy verték 'olna igába a besnyőt, ha mindrnnyian együtt hadakoztak vön napégett pusztán.

Nagy vadruca-falkák röppenek fel az itatóra hajtott barmok :lőtt, amikor már Álmos pásztoai is letanyáztak. A nap hunyó>an volt és a Nyeszter szilfás jártjai sötétre kékültek.

— Gyújtsatok tüzeket!

És hét láng csapott fel a zsijongó estén. Hét haragos mágya. A hétfelől érkezett hét törzs üzhelye és lelkének tüze, szólván Hadúrhoz, ahogy ez illik győzőnek, vertnek a nap alkoíyán. Most: vert hadak tüzes keserve volt a láng. Mind a hét.

Mlég a barom is bőgve nyöszörgőit az itatón.

— Hüj a keservit.

És lassan, húzódva Álmos

Eüzéhez jöttek a vének. Lehányták az ijjat, nyilat, pajzsot, keleyészt és bánkódó mogorva szemmel néztek egymásra. Álmos szeme sirt is, ahogy körülnézett és látta a pusztulást. Ondnak és Tasnak a feje is vérzett. De, hogy ne lássék rogyottnak, merengőnek, hosszú fehér szakállával kitörölte szeméből a könnyet és csak annyit mondott a szorongótelkü vezérek felé, amenyivel a Táltos indítja a temetést:

— Látjátok, feleim...

Álmos mögött ült fia, Árpád

és Előd őrá nézett, amikor megszólalt :

— Fő kell ide, fejedelem.

Hogy ne járjunk hétfelé.

Aztán rákönyökölt a pajzsára és hozzá tette:

— ÁRPÁD.

És a szálas, szép ifjú már ott is volt a pajzson.

És mindnyájan felvágták erüket. Testvéri vérüket kupába eresztvén, ajkukhoz illetvén mondták az alkotmányt.

— Honfoglalás lesz, — bólintott Huba.

És éppen 886-ot Írtak, ahol már írták az időt, amikor meglelték az Országot. Gyönyörű legelők nyíltak meg a vén hegyek völgyén s akik őrsben jártak, hüs vizet hoztak.

Lovasok, szekeresek csöngve leszerszámoztak és Árpád levette ékes süvegét:

— Ez lesz a hon, szép Magyarország.

*

Sárgán csurgóit a Monongahela. A köveken száz kabala és fölöttük a hegy, az indián Isten. Riadt emberek ültek szerteszét, csurgóra eredt fakult bajusszal. A hegy dongott, az asszonynép sivalgott és rémülve várta az estét, hogy imitt vagy amott kire jár a kő.

Nagy csata ez, keserves élet és akik ott ültek fátumos számban, éppen 13-an, elveszve gondoltak a fekete hajóra, ami a nagyvizen átalhozta őket. A nap hunyóban volt, a Monongahela borús estébe bámult.

— Gyújtsatok tüzeket!

És láng csapott fel szomorgó füsttel. Nem is egy, de épp 13. Szállván az Úrhoz, ahogy ez illik boldognál, üzöttnél. Most: szegény vándorok tömjénje volt. Még a kutyák is szükölve nyögték az estét.

— Hüj a keservit.

És lassan, húzódva egy tűzhöz jöttek a vének. Lehányták a csákányt, rudat, kalapácsot és merengő szemmel egymásra néztek. Némelyikük bus szeme sirt is, de hogy ne lássék egyse rogyottnak, szenes öklükkel kitörülték szemükből a könnyet és volt, aki igy szólt a tanyázó vándorok felé: “Látjátok, véreim!...” „

És szólt a másik: ‘‘Egyesülés kell itt. Ne járjunk többé szerte.” ) Aztán rákönyökölt nehéz csákányára és hozzátette:

— Verhovay névvel.

És pennát fogott az egyik és

irta, irta tizenhárom magyar; okos szerződését, a Verhovay, Egylet ősi alkotmányát. >

— Honfoglalás lesz itt, —

bólintottak többen. i

1886-t írtak akkor és februarius hűvös ege terült a pennsylvaniai hegyekre, völgyekre, vándor magyarokra. És ma már tudjuk, hogy csakugyan honfoglalás következett rá. A magyarok amerikai honfoglalása.

Pontosan ezerév után: UJ MAGYAR HONFOGLALÁS. , * I

És most, 1937 március idusának szerdáján, követ jött a Verhovay portára Magyarországból. És a követ, dr. Alexy Lajos clevelandi főkonzul, ÁRPÁD FEJEDELEMNEK, a honalapítónak szobrát hozta ajándékba a Verhovay Egyletnek.

A szobor, amit az ezeréves magyar földből gyúrt ki alkotója, büszkén nézett szét a Verhovay, portán és Szülőhazánk követe ünnepi csendben ejtette ki a szót, a magyarázót, az érdekes nagy; találkozó magyar értelmét:

— ÁRPÁD, A HONFOGLALÓ. ^ f

Magyarország kormánya ismerte el ilyen stílusosan a mi “honfoglalásunkat” és Árpád, a honfoglaló, a mi portánkon találkozott össze az amerikás honfoglaló magyarok leikével. |

Meghatottan néztünk össze ebben a szent pillanatban. Hiszen ime: hivatalosan is elismerte Szülőhazánk, hogy mi, amerikai magyarok uj országgal ajándékoztuk meg a magyar fajt és hogy. nem vérveszteség volt a kivándorlás, hanem inkább duserü vérbővülés, amiben a Verhovay Egylet immár félszázad óta neveli és erősíti a magyar sejteket. Ä mi “országunk” erőteljes vetülete Szülőhazánknak, a világ leghatalmasabb országának szivében, örök magyar hivatással. Eddig nem vettek erről tudomást Magyarországon, de a Verhovay arany-jubileum pecsétes dokumentumokkal igazolta az “uj honfoglalást”, amit 13 nyilteszü, dolgos, szegény bányász indított meg és ma közel negyvenezer lelkes magyar munkás folytat. i

Árpád fejedelem szobra tehát mindannyiunké és minden Verhovaystáé az a nagy elismerés is, amit Szülőhazánk küldött vele a világ legnagyobb magyar egyletéhez, a Verhovayhoz. i

A szobor pontos mása a millenáris emlékműnek. Zala György alkotása. Művészi erővel jeleníti meg a honfoglalót. A temérdek energiát és igazán fejedelmi méltóságot sugárzó alkotás, mindenekfolött: magyar. Valóban azt a hatást teszi, hogy TEGNAP MÉG MAGYAR FÖLD, VOLT. Föld, amiben a honszerző ősök piros szive és acélos karja porlik, A sárarany ragyogása van rajta és az ezeréves múlt dicsősége. I

Nézzük a szobrot gyönyörködő szemmel és érthető büszkeséggel. ÉS tudjuk, hogy ebben az érzésben velünk van egyletünknek minden magyarszivü tagja, a mi kis Gyöngyfüzőink is, akik éppen most, a márciusi évfordulón énekelték Amerikának csaknem minden szegletében ezt a régi, drága magyar éneket:

ÁRPÁD APÁNK, NE FÉLTSD ŐSI NEMZETED.

NEM VÉSZ AZ EL, HA EDDIG EL NEM VESZETT.

árpád fejedelem szobra a verhovay portán