Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1943. január-december (30. [!41.] évfolyam, 1-24. szám)
1943-04-15 / 8. szám
82 — A melegebb időszak beálltával bizonyos fertőző betegségek rendszerint nagyobb számban mutatkoznak,, miért is ennek megakadályozása céljából felhívom főszolgabíró és polgármester urakat, miszerint a m. kir. belügyminiszter urnák a köztisztaság fenntartása tárgyában kiadott 7G.796/IX. a. 1918. évi körrendeletében foglal- Xtakat (Belügyi Közlöny 1918. évfolyam 28. szám, X703. oldal) egész terjedelmében hajtsák végre,, a tárgyban a községi elöljárókat megfelelően utasítsák és a hatósági és körorvosokat az ellenőrzésre kötelezzék. Ugyanezzel kapcsolatban intézkedjenek,, hogy az 1000 lakossal vagy többel biró községekben a járványkórház készenlétbe helyeztessék,, a kisebb községekben pedig a kórszobák biztosítva legyenek. A járványkórházak,, kórszobák, a kijelölt ápolók járásonként összeirandók, s annak egy példánya főszolgabíró és polgármester urak hi- vaaltánál megőrzendő,, egy példánya pedig főszolgabíró és polgármester urak által hozzám fenti határidőre beterjesztendő. Hullaszállító kocsi, hordágy beszerzéséről, illetve jókarba helyezéséről gondoskodjanak, a temetők hullakamrái a szükséges felszerelésekkel (boncasztal, korsók,, szappan, törülköző) ellátandók. Ragályos betegségek fellépése esetében úgy a bejelentés,, mint az elkülönítés tekintetében á fennálló rendelkezések szerint járjanak el. Ezen rendeletem végrehajtásának ellenőrzésére a vármegyei tiszti főorvost utasítom, főszolgabíró és polgármester uraktól pedig elvárom, hogy ügybuzgalmukkal oda fognak hatni, miszerint ezen és hivatkozott rendeletek pontosan és lelkiismereteesn foganatosíttassanak, aminek megtörténtét a fentebb említett kórházak, kórszobák és ápoló személyzetre, valamint a fertőtlenítő gépek használhatóságára vonatkozó kimutatás beterjesztése mellett fenti határidőre jelentsék. Szombathely, 1943 április 6. Dr. HORVATH KALMAN sk., , alispán. III. Altaláno* ;e?'e*£i, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, él esítések és más közlemények. VAS VÁRMEGYE ALISPÁNJA az e rovatban közölt rendeleieket tudomásul vétel és megfelelő eljárás végett adja ki. M. Kir. Belügyminiszter. 193.P47—1943/VII. a. szám. Valamennyi vármegye alispánjának. A pécsi kir. törvényszék 1942. évi november hó IC án kel! B. II. 3110/942/5. számú ítéletével Újvárosi Ide elmebeteg által irt «örök dicsőség az Istennek- és «Ida testvér» aláirásu sajtótermékeknek összes példányainak az elkobzását rendelte el. Erről Cimet tudomás és az elkobzás foganatosítása végett értesítem. Budapest, 1943. évi április hó 1-én. A miniszter rendeletéből: BENCZUR-ÜRMÖSSY sk., miniszteri o. tanácsos. 4776/11—943. M. Kir. Belügyminiszter. 192.463—1943/VII. a. Valamennyi vármegye alispánjának. A budapesti kir. büntetőtörvényszék 1943. évi január hó 29-én kelt B. XÍV. 10711/7/1942. számú ítéletével «Wie die Kriegsgefangenen in Sowjetrussland leben» cimü, a kir. büntetőtörvényszék vizsgálóbirájának B. 10711/1942/2. számú végzésével már lefoglalt, németnyelvű röplapnak, a szerzőnek, a nyomdásznak, az elárusítónak, úgyszintén a terjesztőnek, továbbá a nyilvános kiállítóknak birtokában levő s a magyar büntetőtörvények hatályosságának területén található példányainak elkobzását rendelte el. Erről Cimet tudomás és az elkobzás foganatosítása végett értesítem. Budapest, 1943. évi március hó 25-én. A miniszter rendeletéből: BENCZUR-ÜRMÖSSY sk., miniszteri o. tanácsos. 4776/—943. ai. sz. M. Kir. Belügyminiszter. 192.389—1943/VII. a. szám. Valamennyi vármegye alispánjának. A budapesti kir. büntetőtörvényszék vizsgáló- gálóbirája 1943. évi március hó 19-én kelt B. 3831/2/1943. számú végzésével ismeretlen nyomdában előállított «Munkások» cimü «Már 3 éve, hogy a magyar bankok, földbirtokok és bányák urai csatlakoztak a munkásgyilkos Hitlernek és haramiáinak hadjáratához» kezdetű, «Követeljük a dolgozók szabad Magyarországát» végződésű