Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1943. január-december (30. [!41.] évfolyam, 1-24. szám)
1943-08-15 / 16. szám
198 — A pályázati kérvényt Vas vármegye alispánjához kell címezni és a 37.200—1943. B. M. számú rendelet 4. §-ában foglalt rendelkezések szerint kell felszerelni. A pályázati kérvényt az a pályázó, aki már közszolgálatban áll, elöljáró hatóságánál (hivatalánál, parancsnokságánál), mig az, aki közszolgálatban nem áll, annak a járásnak a főszolgabírójánál, illetőleg annak a városnak a polgármesterénél nyújtja be, akinek a területén lakik. Pályázati határidő: a jelen pályázati hirdetménynek a Budapesti Közlönyben való megjelenését követő naptól számított 15 nap. Szombathely, 1943. évi augusztus hó 19. alispán helyett: Dr. Mayer-Guary Guldó sk., vm. főjegyző. Vas vármegye Alispánjától. 10.940—1943. I. szám. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. Az ostffyasszonyfai (Vas vm., celldömölki járás) körjegyzőségnél segédjegyzői állásra pályázatot hirdetek. A kinevezett tisztviselőt az állással egybekötött és a jogszabályokban megállapított illetmények illetik meg; természetbeni javadalom: nincs. Természetbeni lakás nincs. A pályázati kérvényt Vas vármegye alispánjához kell címezni és a 37.200—1943. B. M. számú rendelet 4. §-ában foglalt rendelkezések szerint kell felszerelni. A pályázati kérvényt az a pályázó, aki már közszolgálatban áll, elöljáró hatóságánál (hivatalánál, parancsnokságánál), mig az, aki közszolgálatban nem áll, annak a járásnak a főszolgabirájánál, illetőleg annak a városnak a polgármesterénél nyújtja be, akinek a területén lakik. Pályázati határidő: a jelen pályázati hirdetménynek a Budapesti Közlönyben való megjelenését követő naptól számított 15 nap. Szombathely, 1943. évi augusztus hó 19. alispán helyett: Dr. Mayer-Guary Guldó sk., vm. főjegyző. letik meg; természetbeni javadalom: nincs. Természetbeni lakás nincs. A pályázati kérvényt Vas vármegye alispánjához kell címezni és a 37.200—1943. B. M. számú rendelet 4. §-ában foglalt rendelkezések szerint kell felszerelni. A pályázati kérvényt az a pályázó, aki már közszolgálatban áll, elöljáró hatóságánál (hivatalánál, parancsnokságánál), mig az, aki közszolgálav-' ban nem áll, annak a járásnak a főszolgabirájánál, illetőleg annak a városnak a polgármesterénél nyújtja be, akinek a területén lakik. Pályázati határidő: a jelen pályázati hirdetménynek a Budapesti Közlönyben való megjelenését követő naptól számított 15 nap. Szombathely, 1943. évi augusztus hó 19. alispán helyett: Dr. Mayer-Guary Guldó sk., vm. főjegyző. Vas vármegye Alispánjától. 10.936—4943. szám. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. Az egervári (Vas vm, vasvári járás (körjegyzőségnél ssgédjegyzői állásra pályázatot hirdetek. A kinevezett tisztviselőt az állással egybekötött és a jogszabályokban megállapított illetmények illetik meg; természetbeni javadalom: nincs. Természetbeni lakás nincs. A pályázati kérvényt Vas vármegye alispánjához kell címezni és a 37.200—1943. B. M. számú rendelet 4. §-ában foglalt rendelkezések szerint kell felszerelni. A pályázati kérvényt az a pályázó, aki már közszolgálatban áll, elöljáró hatóságánál (hivatalánál, parancsnokságánál), mig az, aki közszolgálatban nem áll, annak a járásnak a főszolgabirájánál, illetőleg annak a városnak a polgármesterénél nyújtja be, akinek a területén lakik. Pályázati határidő: a jelen pályázati hirdetménynek a Budapesti Közlönyben való megjelenését követő naptól számított 15 nap. Szombathely, 1943. évi augusztus hó 19. alispán helyett: Dr. Mayer-Guary Guldó sk., vm. főjegyző. Vas vármegye Alispánjától. 10.940—1943. II. szám. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. A bobai (Vas vm., celldömölki járás (körjegyzőségnél segédjegyzői állásra pályázatot hirdetek. A kinevezett tisztviselőt az állással egybekötött és a jogszabályokban megállapított illetmények ilHIRDETMÉNY. A kenyéri reptér bővítése céljaira Vönökc és Kenyéri községek határában szükséges területek kisajátítása céljából a m. kir. Honvédelmi Miniszter Ur 149.784/eln. 30—1943. számú rendeletére Vas vármegye Közigazgatási Bizottsága Kisajátítási Albizottságának a 7890—1930. M. E. sz. rendelet 5.