Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1942. január-december (29. [!40.] évfolyam, 1-25. szám)
1942-03-31 / 7. szám
175 — § a 3. bekezdés? alapián eltiltotta, a kereskedelem és közlekedésügyi miniszter ur pedig e sajtótermék postai szállítási jogát megvonta. Budapest, 1942. évi március hó 12-én. A miniszter rendeletéből: Benczur-Ür’mössy miniszteri o. tanácsos. S M. Kir. Iparügyi Miniszter. 7018—XIII.—1942. Valamennyi II. fokú Iparhatóságnak. Konkrét panasz folytán tudomásomra jutott, hogy különösen az arany- ezüst- és órásszakmában, de egyéb szakmákban is, egyes munkaadók akként kísérlik meg a 152.288—1931. K. M. számú rendelet tanonclétszám korlátozására vonatkozó intézte déseinek kijátszását, hogy a tanoncszerződtetés időpontjában jóval több segédet, illetőleg szakmunkást alkalmaznak, mint amennyit üzemük terjedelme a valóságban megkivátnv s a szerződtetések megtörténte után a fölösszámu munkaerőt rövidesen elbocsátják. A fentebb idézett rendelet a tanoncok és segédek, illetve szakmunkások közötti arányszámnak — az 1. §. harmadik bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazásával való — megtartását értelemszerüleg a szerződött tanoncok tanidejének teljes tartama alatt megkívánja. Ennek a szabálynak megszegése a 152.288—1931. K. M. számú rendelet 5. §-ába ütköző kihágás, amely az ugyané rendelet-helyen megszabott büntetést vonhatja maga után. Felhívom t. Cimet, utasítsa a felügyelete alá tartozó összes I. fokú iparhatóságokat, hogy az előttük történő tanszerződéskötések esetében a fent előadottakra különös figyelmet fordítsanak, a tapasztalt visszaélések esetében pedig a 152.288 — 1931. K. M. számú rendeletnek a legnagyobb eréllyel szerezzenek érvényt. Budapest, 1942. évi március hó 7-én. A miniszter rendeletéből: Olvashatatlan aláírás, miniszteri o. tanácsos. IV. Szemlyihirek 5170—1942. szám. Dr. Lemhényi Dezső muraszombati körorvos 1942. évi március hó 2-től április hó 15-ig szabadságon van. Helyettese: dr. Vucsák István muraszombati körorvos. 1245—1942. szám. Tárgy: Bükéi Gorzó Nándor füszerkeverő- keinek forgalombahozatala. A vármegye alispánja felhívja Címetek figyelmét a m. kir. Földmivelésügyi Miniszter 261.734—1941. XI. 3. számú és fenti tárgyú engedélyére, mely megjelent a Belügyi Közlöny 1942, évf. 4. számának 224. oldalán. V. Pályázatok, hivatalos hirdetések és körözések. Szombathelyi járás főszolgabírójától. Szám: 1247—1942. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY Vas vármegye szombathelyi járásához tartozó kieunyomi körjegyzőségben az újonnan szervezett irnodi állásra pályázatot hirdetek. Az állás javadalma a 62-000—1926. B. M. sz. rendelettel, illetve a fennálló érvényben lévő rendeie- tekkel megállapított fizetés és lakbér. Felhivom a pályázni óhajtókat, hogy eddigi alkalmaztatásukat, a középiskola negyedik osztályának elvégzését, erkölcsi és politikai magatartásukat igazoló okmányokkal felszerelt kérvényüket és annak okmányszerü igazolását, hogy kérelmező nem esik az 1939. évi IV. te. 1. §-ában meghatározott korlátozás alá, 1942. április 10-én déli 12 óráig hivatalomnál annál is inkább adják be, mert a később érkezőket nem veszem fgyelembe. Járásom területén szolgálatot teljesítő pályázóknak okmányokat mellékelni nem kell. A választás határidejéről később fokog gondoskodni. Szombathely, 1942. március 15-énDr. Nagy János sk-, járási főszolgabíró. A ceHdömölki járás fiőszolgablrája. 363—1942. szám. Pályázati hirdetmény. Vas vármegye ceHdömölki járásához tallózó Szergény községben elhalálozás miatt megüresedett s jelenleg helyettessel betöltött községi bábái állásra pályázatot hirdetek. f Az állás javadalma az 1001—1940. B. M. sz. rendelettel megállapított évi 600 P. fizetés és eser lenként díjazás. Igazolt szegényeknél a közreműködés díjtalan. Felhivom az állást elnyerni szándékozókat, hogy í pályázati kérelmüket 1942. évi május 15-éig híva-