Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1940. január-december (27. [!38.] évfolyam, 1-25. szám)
1940-12-15 / 24. szám
354 vetelniények közül azokat, amelyek a törzskönyvi lapon (minősítési táblázaton) fel vannak tüntetve, az említett törzskönyvi lappal (minősítési táblázattal) igazolhatják. Szombathely, 1940. december 2. Dr. Pető Ernő s. k. m. k. egészségügyi főtanácsos igazgató-főorvos. A szentgolthárd-muraszombad járás főszolgabirájától. 6356—1910. szám. Tárgy: Az őriszentpéteri körjegyzőségnél rendszeresített O. M. dijnoki állás betöltése. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. Az őriszentpéteri körjegyzőségnél szervezett O. M. dijnoki állásra pályázatot hirdetek. Az állás javadalma a 62-000—1926. 13. M. rendeletben megállapított illetmény. Felhívom mindazokat, akik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy képesítésüket (IV. középiskola) eddigi alkalmaztatásukat, erkölcsi és politikai magatartásukat igazoló bizonyítványokkal, valamint az 1939: IV. t. c. 5. §-a értelmében megkívánt keresztény származásukat igazoló okmányokkal felszerelt kérvényüket hozzám 1940. évi december hó 28-án déli 12 óráig nyújtsák be. Az elkésve érkezett pályázati kérelmeket figyelembe nem veszem. Az alkalmazás félfogadás utján fog történni. Szenlgotthárd, 1940. évi november hó 30-án. Dr. Olajos József s. k. főszolgabíró. Molnaszecsődi körjegyzőség. 3364—1940. szám. Tárgy: A molnaszecsődi körjegyzőségnél szervezett 0. M. dijnoki állás betöltése. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. A molnaszecsődi körjegyzőségnél szervezett O. M. dijnoki állásra pályázatot hirdetek. Az állás javadalma a 62 000—1926. 13. M. rendeletben megállapított illetmény. Felhívom mindazokat, akik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy IV. középiskolai végzettségüket, eddigi alkalmaztatásukat, erkölcsi és politikai magatartásukat igazoló, valamint az 1939. évi IV. te. 5. §-a értelmében megkívánt keresztény származásukat igazoló okmányukkal felszerelt kérelmüket december hó 28-ig nyújtsák be. Az alkalmazás félfogadás utján fog történni. Az állás jelenben helyettessel van betöltve. Molnaszecsőd, 1940. december hó 8-án. Dr. Gombos János körjegyző. Vas vármegye Közigazgatási Bizottsága Kisajátítási Albizottsága. 1207—1—1940. kib. kisaj. alb. szám. HIRDETMÉNY. Bucsu-Bozsok községi közdűlő ut átépítéséhez Búcsú község határában szükséges területek kisajátítása céljából a Kereskedelem és Közlekedésügyi Miniszter Ur 51.355—(XI—1940. számú rendeletére a 7890—1930. M. E. sz. rendelet 5. §-a alapján alakitott küldöttség a Búcsú község határában ldsa- játításra kerülő ingatlanokra vonatkozólag Búcsú község községházánál 1941. évi január hó 4-én délelőtt 9 órakor a kisajátítási terv megállapítása és az érdekelt felek közötti békés egyezség megkísérlésére tárgyalást tart, melyre a község elöljáróságát, valamint az összes érdekelteket meghívom. A tárgyalást megelőzően 15 napon át a vonatkozó kisajátítási terv és összeírás Búcsú községházánál közszemlére van kitéve. A tárgyalásnál jogában áll minden tulajdonosnak a kisajátítási terv ellen és minden telekkönyvi érdekeltnek a felajánlott ár ellen felszólalni. A felszólalás elmulasztása azon következménynyel jár, hogy a nem nyilatkozóra nézve a kisajátítási terv és a felajánlott ár végleg megállapítottnak nak lesz tekintve. A megjelenés elmulasztása miatt igazolásnak helye nincsen. A küldöttség a kisajátítási terv megállapítása tárgyában akkor is érdemileg fog határozni, ha az érdekeltek közül senki sem jelenik meg. Szombathely, , 1940. december 11. Dr. Horváth Kálmán s. k. alispán, a kib. kisaj. alb. h. elnöke. Vas vármegye Közigazgatási Bizottsága Kisajátítási Albizottsága. 1717—1940. kib. kisaj. alb. szám. HIRDETMÉNY. • A merseváti községi temető bővítéséhez Merse- vát község határában szükséges területek kisajátítása céljából a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Miniszter Ur 105.622—XI—1940. sz. rendeletére a 7890—930. M. E. sz.- rendelet 5. §-a alapján alakított küldöttség a Mersevál község határában kisajátításra kerülő ingatlanokra vonatkozólag Merse- vát község községházánál 1941. évi január hó 27-én délelőtt 10 órakor a kisajátítási terv megállapítása és az érdekelt felek közötti békés egyezség megkísérlésére tárgyalást tart, melyre a község elöljáróságát, valamint az összes érdekelteket meghívom. A tárgyalást megelőzően 15 napon át a vonatkozó kisajátítási terv és összeírás Mersevát község községházán közszemlére van kitéve. A tárgyalásnál jogában áll minden tulajdonosnak a kisajátítási