Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1940. január-december (27. [!38.] évfolyam, 1-25. szám)

1940-12-15 / 24. szám

- 352 ­ten belül lehetőleg igazodjék a már ott meglévő épületekhez és építészeti stílusa legyen összhang­ban a már meglévő laktanyaépületekkel. Utasítja ennélfogva a th. bizottság a vár­megye alispánját^ hogy a kir. kincstárral kös­sön oly értelmű területhasználati szerződést, amely szerint a kincstárnak jogában áll a fenti kikötések mellett az általa az 1879. évi XXXVI. te. és az 1895. évi XXXIX. te. alapján már úgyis használt területen az általa igényelt épületet a tervek előzetes bemutatása mellett megépíteni és az evégből igényteveendő terület használati jo­gát 50 évre biztosítani. A kir. kincstár által el­készítendő eme szerzödés-terviezetbe belefogla­landó majd az is. .hogy a megadott időtartamon belül a terület tulajdonosai a szerződést nem mondhatja fel. A kincstárnak ellenben jogában áll a szerződést bármikor egy év előzetes fel­mondással megszüntetni. A szerződés megszűnése esetén a kir. kincstárnak iogában áll az általa létesített felépítményeket lebontani és értékesí­teni. vagy pedig a terület-tulajdonos Törvény­hatóságnak az átvétel időpontjában a kir. kincs­tár által eszközölt hatósági becsű alapján meg­állapított becsértékért eladni. Végül felhatalmazza a Törvényhatóság a vármegye alispánját arra is. hogy a kir. kincstár által kiállítandó okirat alapján a Törvényhatóság helyett és nevében hozzájárulását .adhatja ahhoz, .hogy ezen felépít­mény létesítéséhez és használatához való joga nyilvánkönyvileg is kitüntettessék. INDOKOLÁS. így kellett határozni, mert a kir. Kincstár által előterjesztett kérelem ugyanazt a célt szol­gálja. pmit a th. által a katonai kincstár által a beszállásolási törvény alapján igénybevett te­rület szolgál. A tervbevett épület emelése két­ségtelenül katonai érdek, viszont a hadsereg fej­lesztése olyan nemzeti cél., amelyet Vas vármegye Törvényhatósága mindenkor megértő készséggel tesz magáévá. Ezen véghatározat a vármegye hivatalos lap­jában közzéteendő és a közzétételt követő 8. na­pon kihirdetettnek tekintendő, mely naptól szá­mított 15 napon belül ellene a vármegye alis­pánjánál beadandó felebbezésnek van helye a m. kir. Belügyminiszter Úrhoz. Erről a m. kir. Honvédelmi Miniszter Ur. a m. kir. Belügyminisz'er Ur. a vármegye alispánja iés a vármegye tiszti főügyésze értesittetn-ek. Jegyezte és kiadta: Dr. TULOK JÓZSEF s. k., vm. főjegyző. Ifi. Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények. Vas vármegye Alispánjától. 13793—2—1940. szám. Tárgy: Eladni szándékolt fenyőfák (kará­csonyfák) jogos szerzésének igazolása. Valamennyi járási Főszolgabíró és Polgármester Urnák. A m. kir. belügyminiszter Urnák 133.715—V. —1900. számú rendele te szerint Vas vármegye egész területére a fenyő karácsonyfák eladása és vétele csak azon felvétel alat ttörténheitk., ha az eladók az eladni szándékolt karácsonyfák jo­gos szerzését a községi elöljáróság által láttamo- zott bizonyitvánnyal igazolják. Tekintettel arra, hogy ezen miniszteri ren­delet érvénye mai napig fennáll, szükségesnek tartom Címedet annak végrehajtására és a ka­rácsonyfák eladásának ellenőrzésére külön is fi­gyelmeztetni, hogy a karácsonyfák eladásánál észlelt visszaélések korlátozhassanak. Felhívom, hogy erről értesítse az összes köz­ségi és körjegyzőket és ezek utján az összes köz­ségi elöljáróságokat. Megjegyzem, hogy vonatkozó rendeletim Vas vármegye Hivatalos Lapja legközelebbi számá­ban is meg fog jelenni. Szombathely, 1940. november 27. Alispán helyett: Dr. TULOK JÓZSEF s. k.. vm. főjegyző. IV. Személyi hírek. 13807—1940. szám. Dr. Tuboly Lajos várm. aljegyző, tb. fő­szolgabíró, szombathelyi lakos 1940. évi novem­ber hó 20-tól december h^ó 24-ig szabadságon van. ----­S zombathely,. 1940. november 20. Alispán helyett: Dr. TULOK JÓZSEF s. k., vm. főjegyző.

Next

/
Thumbnails
Contents