Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1940. január-december (27. [!38.] évfolyam, 1-25. szám)
1940-06-30 / 12. szám
— 198 A törvényhatósági bizottság Szombathely város részére 24.000 P-t, Balozsameggyes, Magyarlak, Máriaujfalu és Alsórönöá községek az elpusztult hidak felépítéséhez szükséges összeget átengedik akként, .hogy az átengedett kölcsön nevezett községek által 5 éven át kamatmentesen térítendő vissza a törvényhatósági útalapnak. INDOKOLÁS. így határozott a törvényhatósági bizottság, mert Szombathely m. város, valamint az említett községekben okozott árvízkárok következtében megsemmisült hidakat az említett város és községek másként helyreállítani képesek nem lettek volna, viszont azok helyreállításához igen nagy közgazdasági érdekek füződinek. Ezen véghatározat Vasvármegye Hivatalos Lapjában közzéteendő, mely közzétételtől számított 8 napon belül kihirdetettnek tekintendő és ezen kihirdetéstől számított 15 napon belül ellene a vármegye alispánjánál benyújtandó fellebbezéssel lehet élni a m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi Miniszter Úrhoz. A véghatározat azonban fellebbezésre való tekintet nélkül is felterjesztendő kormányhatósági jóváhagyás végett a m. kir. Kereskedelem- és Közlekedésügyi Miniszter Úrhoz. Miről felterjesztésileg a m. kir. Ke.eskedelem- és Közlekedésügyi Miniszter Urat, további eljárás végett a vármegye alispánját a m. kir. államépi- tészeti hivatalt, Szombathely m. város polgármesterét és a szentgotthárdi és sárvári járások föszol- gabiráját, általa az érdekelt községeket, a vármegyei számvevőséget és a vármegyei hivatalos- lap szerkesztőjét a törvényhatósági bizottság értesíti. Jegyezte és kiadta : Dr. TULOK JÓZSEF s. k., vm. főjegyző. 9113/1940 szám. Tárgy: A déneslaki bekötő-ut kiépítéséhez Déneslak község határában szükséges idegen területek kisajátítás utján való megszerzése. A vármegye alispánja jelenti, hogy a déneslaki bekötő-ut kiépítéséhez Déneslak község határában idegen területek megszerzése szükséges. Javasolja, hogy ezen területek megszerzéséhez a kisajátítási jog engedélyezése kéressék. VEGHATAROZAT. V s vármegye törvényhatósági kisgyülése tárgyalás alá vette a vármegye alispánjának fenti tárgyban tett előterjesztését, ennek eredményeként elhatározza, hogy a fentebb megjelölt bekötő- ut építéséhez szükséges idegen területeket megszerzi és azok megszerzéséhez a kisajátítási jog megadását kéri a m. kir. Kereskedelem- és Köz- lekedésügyíL Miniszter Úrtól. Egyben a közérdekű munkálatok sürgős megindítása érdekében engedélyt kér ahhoz, hogy a szükséges területek az 1881 :XLI. t. c. 45. §-ában megállappitott feltételek betartása mellett a kártalanítási eljárás befejezése előtt a törvényhatóság javára birtokba vétessenek. INDOKOLÁS. ,* , így határozott a törvényhatósági kisgyülés, mert a szóbanforgó területekre az ut kiépítésénél feltétlenül szükség van és a területek megszerzése közérdekből elkerülhetetlen. Ezen véghatározat Vasvármegye Hivatalos Lapjában szabályszerűen közhírré teendő, a köz- hirrétételt követő 8. napon kihirdetettnek tekintendő, a kihirdetéstől számított 15 napon belül ellene fellebbezéssel lehet élni a m. kir. Kereskedelem- és Közlekedésügyi Miniszter Úrhoz. Erről a m. kir. Kereskedelem- és Közlekedés- ügyi Miniszter Ur felterjesztésileg a határozat jogerőre emelkedése után, továbbá a vármegye alispánja, a m. kir. államépitészeti hivatal és Vasvármegye Hivatalos Lapja szerkesztője érte- sittetnek. Kelt Vas vármegye törvényhatósági kisgyü- lésének Szombathelyen, 1940. évi junius hó 10-én tartott havi rendes ülésében. Jegyezte és kiadta : . Dr. TULOK JÓZSEF s. k.„ vm. főjegyző. 929/5—1940 szám. Tárgy : Vas vármegye és Szombathely város kulturegyesülete könyvtárának átköltözéséhez« vármegyei segély megszavazása. Jelenti a vármegye alispánja, hogy Vas vármegye és Szombathely város Kulturegyesülete tujdonát képező könyvtár a Közgyűjtemények Országos Főfelügyelőségével folytatott hosszabb tárgyalások eredménye és a Főfelügyelőséggel történt megállapodás értelmében a vármegye tulajdonát képező u. n. Mikos-féle bérház erre a célra kijelölt lakrészeibe fog átköltözködni. A. könyvtár átköltözésével kapcsolatban az eddigi előirányzat szerint mintegy 4000 R költség merül fel, amelynek 1/3 részét a Közgyűjtemények Or-