Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1939. január-december (36. [!37.] évfolyam, 1-32. szám)

1939-04-24 / 9. Rendkívüli szám

mennyi Közigazgatási Hatóságnak. — Körözés és feltalálás esetén megfelelő eljárás végett ki­adom. — Szombathely, 1939. március 23. — Dr. HORVÁTH KÁLMÁN sk. alispán. Miskolc thj. város Városbiróságától. 3034 —vb. 1939. szám. Tárgy: Takács Istvánná isme­retlen helyre távozó egyén körözése. — Alispáni Hivatalnak, Szombathely. — Miskolc thj. vá­ros m. kir. tiszti orvosának értesítése szerint Takács Istvánná szül. Bakos Erzsébet háztar­tási alkalmazott miskolci lakos Spanily Oszkár m. kir. ny. áll. honvéd ezredes scarlát fertőző betegség miatt zárlat alatt álló lakásából folyó évi március hó 12-én ismeretlen helyre távo­zott, önkényes távozása miatt a szolgálati köny­ve visszatartatott. Fontos közegészségügyi érdek fűződik ahhoz, hogy a fertőzői csirákat való­színűleg magával hurcoló egyén sürgősen fel­találtassák, miért is felkérem t. Cimet, hogy nevezett körözését sürgősen elrendelni, feltalá­lása esetén hatósági utón történő fertőtlcniése iránt a szükséges intézkedést foganatosíttatni s utána nevezett ellen a lcihágási eljárást lefoly­tatni szíveskedj ék. — Miskolc, 1939. március hó 21. Dr. Tréki sk. — Vasvármegye Alispán­ja.. — 4894—1939. szám. — Valamennyi Közigaz­gatási Hatóságnak. — Körözés és feltalálás ese­tén további eljárás végett kiadom. — Szombat­hely, 1939. március 27. — Dr. HORVÁTH KÁL­MÁN sk. alispán. Másolat. — A jászsági alsó járás főszolga- birájától. — 621—1939. szám. — Tárgy: Hobley Iván jugoszláv katonaszökevény körözése. — Méltóságos Alispán Ur. Szolnok. — Tisztelettel jelentem, hogy a személyes jelentkezésre kö­telezett Hobley Iván jugoszláv katonaszökevény született Zebanec községben, 24 éves, rk. val- lásu, nőtlen, volt gyári munkás, atyja Ferenc, anyja Messarics Borbála kijelölt tartózkodási helyéről Jászladány községből engedély nél­kül eltávozott és ismeretlen helyem tartózkodik. Kérem méltóztassék országos körözését elren­delni azzal, hogy feltalálás leseién hozzám to- loncolják. — Jászapáti, 1939. március hó 29. Ernyey sk. főszolgabíró. P. H. — Jász-Nagykun Szolnok vármegye alispánjától. — 8544—1939. ki. szám. — Végzés. — Körözését elrendelem azzal, hogy feltalálás esetén a nevezett a jász­sági alsó járás főszolgabirájához Jászapátira toloncolandó. — Szolnok, 1939. április 5. Olvas­hatatlan aláírás, alispán. P. H. — Jász- Nagy­kun-Szolnok vármegye alispánjától. — 8544— —1939. ki. szám. — Valamennyi törvényható­ság első tisztviselőjének. — A fenti körözését elrendelni szíveskedjék. Szolnok, 1939. április 5. Ólvashaattlan aláírás, alispán h. — Vasvárme­gye Alispánja. — 5582—1939. szám. — Vala­mennyi Közigazgatási Hatóságnak. — Körözés- és feltalálás esetén megfelelő eljárás végett ki­adom. — Szombathely, 1939. április hó '15. — Dr. HORVÁTH KÁLMÁN sk, alispán. KIMUTATÁS. 130—1939. szám. ivARSZERvi hólyagos kiütés: cen­dömölki j. uj, Csönge (1. u.) ló. RÜHÖSSÉG: irottkői j. Gyöngyösfalu 2. u. ló; sárvári j. Csénye 1 u. ló. SERTÉSPESTIS: irottkői j. Nagycsömö- te 1 u, Pöse (14 u.); szombathelyi j. Táp- lánszentkereszt (1 u.) Szombathely 7 u. (4. u.) ÖSSZESÍTÉS. IVARSZERVI HÓLYAGOS KIÜTÉS: 1 j, 1 jk!, 1 u, ebből uj 1 j, 1 k, 1 u. RÜHÖSSÉG: 2 j, 2 k, 3 u. SERTÉSPESTIS : 2 j, 4 k, 23 u, ebből uj 2 k.,19 u. Az »Állategészségügyi Értesítő« 1929. évi 107. sz. közli a 34.959—1929. sz. F. M. rendelet, mely Olaszországgal kötött állategészségügyi egyezményt ismerteti. Az 1929. évi 196. sz. »Allateg'észiségüg'yi; Értesítőd tartalmazza a 74.700—1931. sz. M, rendeleté, mely Magyarország és Jugoszláv álammal Költött állat, egészségügyi egyezményt ismerteti. Az 1929. évi 209. sz, »Állategészségügyi Értesítő« tartalmazza a 110.000—1929, sz. F. M, rendeletet, mely a román királysággal kötött állategészségügyi egyezményt ismerteti. Az 1931. évi 209. sz. »Állategészségügyi Értesítő« tartalmazza a 7000—1931. sz. F. M. rendeleitet, mely A Magyar királyság és a Német birodalom között kötött állategészségügyi Kereskedelmi szerződést ismerteit!, ■V í. i Szombathely, 1939. április 18. Dr. ZSigmond Gyűl» s. k m. kir. állategészségügyi - ‘ tanácsos. gYOMDAVÁLLALAT SZOMBATHELY. KOSSUTH U U. t

Next

/
Thumbnails
Contents