Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1939. január-december (36. [!37.] évfolyam, 1-32. szám)

1939-03-15 / 6. szám

40 — INDOKOLÁS. így határozott a th. kisgyülése, mert ké- i relmező igen csekély vagyonnal rendelkező nap számos ember, aki csak azon esetben tudja az elhullás folytán ért kárát pótolni, ha ezen célból legalább is némi segélyben részesül. Indokolt a segély megadása már azért is, mert nevezett az állatbetegséget idejében be­jelentette s így a fertőzés továbbterjedésének megakadályozását kötelességszerüleg elősegítette A segély összegének megállapításánál fi­gyelembevétetett, hogy kérelmező a feleségén kívül csak 1 gyermek ellátásáról gondoskodik. Ezen véghatározat Vasvármegye Hivatalos Lapjában szabályszerűen közhírré teendő, mely közhirrétételtől számított 8. napon kihirdetett­nek tekintendő és ezen kihirdetést követő naptól 1 számított további 15 napon belül ellene a vár­megye alispánjánál benyújtandó és a m. kir. Földmivelésügyi Miniszter Úrhoz intézendő fe- lebbezésnek van helye. Miről tárgyiratok kapcsán a vármegye Al­ispánját, a vármegyei Hivatalos Lap szerkesz­tőjét és végül a celldömölki járási főszolgabíró utján s általa 15 napon belül beterjesztendő véliv mellett Tóth Antal tokorcsi lakost érte­síti. °| Iveit Vasvármegye th. kisgyülésének Szom­bathelyen, 1939. évi február hó 13-án tartott havi rendes gyűlésében. Jegyezte és kiadta ; Dr. MAYER GUARY s. k. vm. aljegyző, tb. főszolgabíró KIVONAT. Vasvármegye törvényhatósági bizottságának Szombathelyen, 1939. évi február hó 20-án tar­tott évnegyedes rendes közgyűlése jegyzőköny­véből. 2852—3—1938,—19. kgy.1939. szám. Tárgy: Alispáni előterjesztés Vasvár köz­ségben létesítendő egészségház költségeihez th. segély engedélyezése tban. Jelenti a vármegye alispánja, hogy a m.kir. Országos Közegészségügyi Intézet K. 2275— 1938. 0. K. I. számú értesítése szerint a Falu­szociális Alap Kuratóriuma a Vasváron létesí­tendő központi egészség ház építésére 15.000 P. segélyt helyezett kilátásba az esetben, ha a i vármegye, vagy a község ezen célra 5.000 P . pénzbeli hozzájárulást biztosít, a község pedig í ezen kívül az építési telket díjtalanul rendelke­zésre bocsátja. További 6.000 P hozzájárulást a község az államtól fog megkapni. Javasolja a vármegye alispánja 4.000 P, th. segély engedélyezését az építkezéshez szűk séges telek megszerzése céljára. A th. kisgyülés az alispáni javaslat elfoga­dását ajánlja. VÉGHATÁROZAT. Vasvármegye törvényhatósági bizottsága a th. kisgyülés javaslatának elfogadásával elha­tározza, hogy a törvényhatósági ebadóalap köz­egészségügyi fejezete terhére 4.000 P th. segélyt a Vasváron létesítendő egészségház építési tel­kének megszerzése céljára Vasvár községnek megszavaz azzal a kikötéssel, hogy az építési te­lek megszerzéséhez a th. hozzájárulását a köz­ség köteles lesz kikérni. Ezen összeg 4 éven át évenként 1.000 P-s részletekben fizetendő s a Szükséges fedezet a th. ebadóalap közegész­ségügyi fejezetének 1940., 1941, 1942 és 1943. évi költségvetésébe állítandó be. Ezen véghatározat a jogorvoslati határidő lejárta után kormányhatósági jóváhagyás vé­gett a m. kir. Belügyminiszter Úrhoz felter­jesztendő. így határozott a törvényhatósági bizottság, mert Vasváron központi egészségház létesítését Vasvár község és környékének közegészsgóügyi fejlődése érdekében feltétlenül szükségesnek lartja s ezért annak megvalósítását törvényható­sági segély engedélyezésével is előmozdítani kí­vánja. Ezen véghatározat Vasvármegye Hivatalos Lapjában közzéteendő, mely közzétételtől szá­mított 8. napon kihirdetettnek tekintendő és ezen kihirdetéstől számított 15 nap alatt ellene a m. kir. Belügyminiszter Úrhoz felebbezés intézhető, amelyet a vármegye alispánjánál kell benyújtani. Miről tárgyiratok kapcsán a vármegye al­ispánját, a m. kir. Országos Közegészségügyi Intézetet, a vármegyei m. kir. tiszti főorvost, Vasvár községet és Vasvármegye Hivatalos Lap­ja szerkesztőjét a th. bizottság értesíti. Jegyezte és kiadta: Dr. TUBOLY LAJOS sk. vm. aljegyző.

Next

/
Thumbnails
Contents