Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1938. január-december (36. évfolyam, 1-35. szám)
1938-01-21 / 2. szám
13 a fenti rendele'tc.t a legszélesebb körben való köz- hirrététel végett azzal a felhívással adom ki, hogy; a fentiek értelmében a munkásigazo lyányoknak fényképpel váló ellátásait szorgalmazzák. Szombathely, 1938. január 15. Dr. HORVÁTH KÁLMÁN s. k. alispán. Vasvármegye Alispánja. 1579-1938. szám. Tárgy: A vármegyei pótadó 1938. évi kivetési kulcsának megállapítása. Határidő: augusztus 1. HATÁROZAT. Hivatkozással a vármegyék és községek háztartására vonatkozó jogszabályok egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló 1810—1932. M. E. sz. rendelet végrehajtása tárgyában kiadott 1337 —1932. ein. B. M. sz. körrendeletben foglaltakra értesítem, hogy a m. kir. Belügyminiszter Ur 1936. december 23-án kelt 285.431—936. III. sz. rendeletével a vármegyei pótadó 1938. évi kivetési kulcsát a kis- és nagyközségek terhére 31 °/o, Szombathely m. városban 9.8»/o, Kőszeg m. városban pedig llo/o-kal állapította meg. A várm. pótadó alapján a f. évre kivetendő földadó, házadó, ideiglenesen mentes házadó, ált. kereseti adó, társulati adó és az 1922. évi XXIII. t. c. 16. és 18. §-ai szerint és pedig az 5°/o-os kulcs mellett kiszámított eszményi kereseti adó, s végül az 1922. évi XXVI. t. c. 28. §-a alapján kivethető külön (tantiem) adó képezi. Felhívom ennélfogva a községi és körjegyző két. valamint a polgármester urakat, hogy az alapadók kivetésének befejezte után a vármegyei pótadó kivetését azonnal foganatosítsák és a kivetés eredményét az illetékes kir. adóhivatal részére mutassák ki. Felhívom továbbá a kir adóhivatalokat, hogy a vármegyei pótadónak főkönyvi előírása után a kivetés eredményét (városonkénti) községen- kénti kimutatásba foglalva az összalapadó feltüntetésével hozzám legkésőbbb augusztus hó 1-ig mutassák ki. Miről valamennyi községi és körjegyzőséget, a két megyei város polgármesterét, valamennyi kir. adóhivatalt és a vármegyei számvevőséget értesítem. Szombathely, 1938. január 20. Dr. Horváth Kálmán sk., alispán. Ili. Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények. Másolat. M. kir. Belügyminiszter. Szám1 : 183365—1937. VII. a. Sürgős! — ValamienínyS vármegye alispánjának, m. kir. rendőrség bU- dapiesti és vidéki főkapitányának1, budapesti esendőm yomozó alosztályparancsnokságnak és a révfőkapitánynak. — Megfelelő eljárás végett közlöm, hölgy a m. kir. minisztérium a »Deutsche In aller Welt« című 1938. évre szóló méfn'et naptár terjesztését az 1914. évi XIV. t. c. 10. §-a 3. bekezdése alapján eltiltotta a kereskedelemügyi miniszter ur pedig e sajtótermék postai szállítási jogát megvonta. — Budapest, 1937. évi december hó 11-én. A, miniszter rendeletéből: Beér Gyula sk., miniszteri osztályfőnök. 10948-10—1937. szám. Vasvármegye Alispánjától. Valamennyi Járási Főszolgabíró Urnák, Tudomásul vétel és, esetleges további megfelelő eljárás céljából kiadom. Szombathely, 1937. december 23. Alispán rend.: Dr. Forgáés Józsiéi sk., tb. főszolgabíró Vasvármegye Alispánja. 609—1938. szám. Tárgy: Tüske István kemenesmihályfai lakos munkástoborozási engedélye. Valamennyi Járási Főszolgabíró és Polgármester Urmjak. — Valamennyi Községi Elöljáróságnak. Tudomásulvétel és a szükséges ellenőrzés foganatosítása céljából közlöm, hogy a celWlömölki