Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1937. január-december (35. évfolyam, 1-35. szám)
1937-12-27 / 34. szám
377 utón (ipari vágányon) futnak be, vagy ugyanígy a telepről szállíttatnak el anélkül, hogy előzetesen vagy utóbb a vám'tárgyat képező útvonalakat igénybevennék. 14. Az állami közvetítéssel beszerzett, vagy kiosztott és kizárólag közcélra szolgáló vetőmagvak, gépek, tenyész- és haszonállatok, növényi betegségek ellen való védekezés szempontjából nagyobb tételekben szállított ipari termények, réz-, vas- gálic stb. szállítmányok. 15. A jelen Engedélyokiratban felsorolt vasútállomások, vagy rakodók valamelyikén feladott és egyszer már megvámolt áruk, ha azok a vármegyének egy másik, a jelen Engedélyokiratban ugyancsak felso- i’olt vasúti állomására vagy rakodójára szállíttatnak. 16. A vámtulajdonos által önként vámmenteseknek elfogadott szállítmányok, ideértve mindazon vámmentességeket is, amelyek magánjogi szerződéseken vagy egyezségeken alapunlak. Mindazon szállítmányoknak, melyek a fentebbi pontyk szerint vámmentesek, amennyiben azoknak vámmentes jellege különben megállapítható nem volna, megfelelő halósági igazolvánnyal kell birniok, mellyel a vámmentes igény beigazolható. C. A közönségnek, mint vámengedélyesnek a vámszedési jog gyakorolhatásával járó felelősségét, kötelességét és feladatát a következőkben állapítom meg:: 1. A vámengedélyes közönség tartozik a fenntebb megállapított vámdíjszabályzat rendelkezéseit szigorúan betartani és nevezetesen senkitől semmiféle szolgáltatást nem követelhet más címen, mint amely a váméi jszabályzatban fel van sorolva, ia vámmentességeket pedig köteles minden előforduló esetben szigorúan szem előtt tartani. 2. Minthogy a vámszedési jog a közforgalom érdekében engedélyeztetik, vámengedélyes ezen érdek szolgálatában köteles a) a közforgalom akadáyltalan gyako- rolhatása céljából a vámtárgyat mindenkor kifogástalan karban tartani és azt szükség esetén újra építeni; b) a közbiztonság szempontjából szükséges intézkedéseket megtenni. 3. A vámszedésből eredő bevételek, valamint a vámtárgy kezelése és fenntartásával kapcsolatban felmerült kiadások a törvényhatósági közúti alappal együttesen kezelendők és ehhez képest a vámbevétel, mint a törvényhatósági közúti alap különleges jövedelme, úgyszintén a vámbevételt terhelő kiadások a törvényhatósági közúti költségelőirányzatokhoz tartozó zárszámadásokban számolandók el. D. A vámdijtételek az 1890:: I. t.-c. 87. §-a értelmében minden kártérítés nélkül leszállíthatok, ha a jövödelem több, mint az 1890:: I. t.-c. 85. §-a értelmében a vámtárgyak építése és fenntartása címén szám- bavehető szükséglet. E. A vámengedélyes mindazt, amit a kereskedelem és közlekedésügyi miniszter elrendel. foganatosítani tartozik. F. Az 1890:1. t.-c.-nek a vámokra vonatkozó minden egyéb határozata a jelen vámra is kiterjed. Budapest, 1937. évi december hó 20-án. A hivatalos másolat hiteléül: A miniszter rendeletéből: Dr. Dobrovics sk.. miniszteri osztálytanácsos. Hegyi sk., min. irodafőtiszt. (P. H.) 3734/7-1937. szám. Valamennyi Főszolgabíró, Polgármester, Községi- és Körjegyző Uraknak! A legszélesebb körben leendő közhir- rététel végeit kiadom. Szombathely, 1937 december 24. Dr, Horváth Kálmán sk., alispán. KIVONAT Vasvármegye törvényhatósági bizottságának Szombathelyen, 1937. évi november hó 29- én tartott évnegyedes rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 10.530/1—1937. 193. kgy. szám. Tárgy: A vármegyei közös erdőőrzési alap 1938. évi költségelőirányzata.